Egészrozs. Vagy búza. Én a búzát jobban szeretem, az európai asszociációi miatt. A búza az élet, meg amit akarsz.

Ami nekem nagyon bejött: fogok egy befottesüveget, három darab 3 mm-es luk a tetejére, közvetlen egymás mellé. Ez a szellozés. Leragasztom papír-törlokendovel. Az a légszuro. Plusz egy negyedik luk egy kicsit odébb. Azt simán csak leragasztom szigszalaggal. Az lesz a beoltós luk.

2 dl búzát jól megmosok. Egy kicsit lecsöpögtetem, de nem szárítom, tehát vizes marad. Egy szuröben mosom, aztán megrázogatom, hogy kifolyjon belole a víz. Nagyon sok víz marad benne/rajta, úgyhogy ha nem mosom, akkor több vizet kell hozzáadni. Szóval, ha mosott, akkor 1,5 dl víz kell hozzá. Sima csapvizet használok. A desztillált víz egy kicsit fertozésveszélyesebb. De ha nálatok nagyon agresszív a csapvíz, akkor gondolom a desztillált víz is jó.

Szóval, 2 dl mosott búza, + 1,5 dl csapvíz a befottesüvegbe. Több vizet is fel tudna venni, de a fertozések miatt jobb a kevesebb. A perlit-ágyásban úgyis akármennyi vizet fel tud venni, ezért a befottesüvegbe csak éppen annyi víz kell, hogy benojje a micélium a gabonát. (Ez az egésznek a trükkje, egyébként) A tetejét rácsavarom. Csak a szűrőn keresztül tud bemenni a levegő.

A túlnyomásos főzőedény szerintem nagyon megéri. Nem tudom, mennyibe kerül egy ilyen, de egyszerű és megbízható. 100 fokon nem pusztul el minden élet. Főleg a baktériumspórák nem. 1 óra alatt nem tokozódik ki minden baktériumspóra, és spóra-állapotban elég strapabírók. Szoktak olyat is csinálni, hogy 100 fokon fél óra, aztán fél napig hűl, aztán megint 100 fokon fél óra, megint hűl egy fél napot, és eddigre már talán kitokozódott minden spóra, és 1 óra 100 fokon elég neki. A mikrohullámú sütő nagyon megbízhatatlan, és nagyon kényelmetlen, szerintem. A vízveszteség teljesen kezelhetetlen kérdés mikrohullámú sütovel, és rendkívül alacsony tud lenni a térerő a táptalaj belsejében

Szerintem nem kerülhet olyan sokba, hogy ne érje meg a kukta. De ha ugye az a kérdés, hogy mennyire _fontos_, nos, pontosan annyira fontos, amennyire problémáid vannak a fertozésekkel. Ha nincsenek fertozés-problémáid, akkor nyilván nem muszáj a kukta. Még mondjuk annyit meg kell említeni, hogy kuktában _biztosan_ nem fog vizet veszíteni a táptalaj, nyitott edényben viszont elofordulhat, és így megbízhatatlanná válnak a vízarány-kalkulációk.

Irány a kukta, egy rongyot beteszek alá, hogy ne közvetlenül érintkezzen a fémmel. A kukta falával se érintkezzen, ha nem muszáj. Én így három befőttesüveget tudok beletenni a kuktába. Nem kell túl sok víz, a kuktában úgyse forr el gyorsan. Én annyi vizet szoktam beletenni, hogy még bőven ne lebegjen a befőttesüveg, de jól érezhetoen könnyebb legyen. 60 percig kuktázom, és a kuktában hagyom néhány órát, hogy a hülés legaktívabb szakaszában a szűrőn keresztül a kuktán belüli levegőt szívja be, ami talán sterilebb. Mikor teljesen kihült, alaposan átforgatom, hogy fellazuljon a gabona, és egyenletesebben legyen a víz. 

A leszigszalagozott lukat egy pillanatra felnyitom, beoltom, és visszaragasztom. Csak ez a pár pillanat, amíg egy kis lukon keresztül be tud szökni valami rosszakarója a jó gombának.

Én általában klónozni szoktam: egy gomba törzsébol lehúzott vékony rostszálat bedobok a lukon a gabona tetejére, visszazárom a lukat, és ennyi. Közvetlen beoltás után _nem rázom össze_. Ez a fertozések miatt van. _Ha_ van baktérium vagy penész a befőttesüvegben, akkor az valószínoleg a tetőn lévő beoltó-luk körül van, vagy az üveg oldalán a gabona fölött. Klónozás esetén egyébként is tök fölösleges átrázni. De klónozás esetén különösen fontos, hogy _ne_ rázza át az ember, mert magán az oltóanyagon van egy csomó rossz élet, amit nem kell elkenni a gabonán, hanem maradjon csak az oltóanyagon, egy-két napon belül ki lesznek nyírva.

Spórával, spóravízzel való beoltás esetén viszont egészségesebb, erősebb micélium fejlodik, ha szét vannak szórva a spórák a táptalajban. Ezért érdemes lehet összerázogatni az egészet rögtön a beoltás után. Na ja... talán megéri a kockázatot.

De ha spóravizet használsz, nem pedig spóralenyomatot, akkor a víz ahogy belefolyik a gabonába, már eleve elég jól szétosztja a spórákat.

Hogy mi a különbség a klónozás és a spóráról való tenyésztés között? Hát az, hogy a spórás megoldás ivaros szaporodás, a klónozás pedig klónozás. A gombák találták fel a szexet, ugye, ez az ivaros szaporodás legprimitívebb formája: A spóra növeszt egy olyan micéliumot, amiben csak fél génállomány van. Lényegében ez a feles micélium is ugyanúgy ivarsejtekbol áll, mint ahogy a spóra ivarsejt. Amikor két ilyen feles micélium összetalálkozik, akkor megtörténik a megtermékenyítés, és megszületik a teljes jogú micélium, ami aztán ki tud terjedni, megerosödni, és termőtestet hozni. A megtermékenyítéskor ugye egy teljesen új DNS-kombináció születik: ez az ivaros szaporodás lényege. Tudni kell, hogy a feles micélium saját fél génállományának megfelelo anyagcserén fut, tehát folyamatos verseny folyik a félmicéliumok között. Az adott környezetben legéletrevalóbbak fognak addig nőni, hogy összetalálkozzanak, és megalkosság az új "egyedet". Ez a természetes kiválasztódás nagyon fontos a vérvonal genetikai fenntartásában. Ha túl sokat klónozgatjuk, akkor a sok nem-ivaros sejtosztódás következtében szépen elvadul a fajta, és gyengébb lesz, kevésbé ellenálló, lassabb anyagcseréju, satöbbi. Az ivaros szaporítás lényegében egy fajta "vérfrissítés". Vagy legalábbis egy kis genetikai karbantartást jelent.

Az igazán profi nemesítés úgy működik, hogy kis petricsészéban izolálok különálló feles micéliumokat, és így több különbözo tenyészetet indíthatok tetszolegesen kombinálva egy-egy fél-DNS-t. De természetesen ha egy jó tenyészet egészséges egyedét klónozom, akkor valószínuleg jó tenyészet és egészséges termotestek lesznek belole.

Ja, meg persze az is különbség, hogy a termőtest vagy micélium gyorsabban beindul, mint a spóra.

Én be szoktam bugyolálni valami szövetbe a tenyészeteket, és meleg sötét helyre teszem. Mivel viszonylag kevés víz van benne, eltart egy ideig, míg benövi az egészet a micélium. Ha nem lennék olyan fene kíváncsi, valószínuleg az elso héten feléje se néznék. Egy hét után már egészen nyilvánvaló lesz, hogy mi a felállás.

Aztán, most jön a lényeg, ugye... Van nekem egy 23 cm átméroju, 7 cm mély muanyag tálam, amihez tartozik egy félgömb alakú átlátszó kupola-tető. Ez egy fedeles gyümölcsöstálnak készült.

Por-perlit alatt a porrá orolt perlitet értem. Tehát nem 2-3 mm-es perlit, hanem por. Nem tudom, milyet lehet a virágboltban venni. Én a tüzépen vettem. De a durvább orlésu perlit is biztos ugyanilyen jó, sőt, fedőrétegnek valószínuleg még job is, mert nem esik össze teljesen a sok víztol, és könnyebb letisztítani a gombáról.

Fogom a por-perlitet, és óóvatosan felengedem egy kis 0,5%-os hidrogén-peroxid oldattal. Csak hogy olyan jól formálható legyen. Én mindig eltúlzom a vizet (H2O2 oldatot), olyankor markolok belole, kinyomom a vizet belole, és máris lehet homokozni vele. Merthogy egy ágyást, egy mélyedést építek a tálban. Az alja 1 cm perlit, az oldalsó perlit-falak pedig kábé 2-3 cm vastagon bélelik ki a muanyagot. Alaposan letapisgálom a perlitet, ahogy illik. A 0,5 %-os H2O2 az érzékenyebb boruek számára kissé erőszakos vegyszer tudhat lenni, úgyhogy nem kell túl sokat turkálni benne, vagy védőkesztyűt kell húzni.

Gondolom, bármilyen muanyag edény megfelel a célnak, de az ilyen kupolás remekekben az a különleges, hogy a szellőzéssel gyakorlatilag nem kell foglalkozni. Tökéletesen megoldódik magától.

Én 30-40 százalékos hidrogén-peroxidot szoktam venni az illatszerboltban, ahol a hajfestékeket árulják. Vegyi bolt, háztartási bolt, satöbbi. Nem tudom, hol mindenhol lehet ilyet venni. 1 liter 150 forint volt.

A hidrogén-peroxidos kézfürdő közben/után érdemes bő vízben kezet mosni. Most, hogy sikerült sterilizálnom még a kezemet is, megragadok egy fakanalat, és egy műanyag tálba kitúrom a micéliummal teljesen benőtt gabonát. Nem kímélem. Szépen kikotrom. Aztán kézzel nekiesek, szétmorzsolom akár egészen szemekig, és óvatosan belepotyogtatom a perlit-ágyásba. Csak szép lazán, ahogy esik. A perlit-ágyás pereméig szórom, ne legyen púpos.

Aztán erre lazán rászórom a nedves fedőréteget, annyit, hogy éppen-hogy ne látszódjon át a gabona, és a perlit-párkányt is fedje. A fedőréteg a perlit-párkányból fog vizet felvenni.

Én fedorétegnek ugynazt a 0,5%-os H2O2-oldattal felöntött perlitet használom, mint az ágyás kiépítéséhez. Jól kinyomok belole minden vizet, szétmorzsolom, és egészen lazán rászórom a gabonára meg a perlit-peremre. Ennek az a hátulütője, hogy a perlittől nagyon nehéz lesz megtisztítani a gombát. A páratartalommal viszont biztos nem lesz gond. Gondolom, a vermikulit is megfelel a célnak, vagy más, jó víztartó képességu laza szervetlen anyag.

Ezután már csak fel kell tölteni vízzel a perlitet. 1%-os hidrogén-peroxid oldattal szoktam csinálni. A lényeg, hogy a tenyészet ne álljon vízben, de mindig legyen bőven víz a perlitben. Az első feltöltés után a vizet fél százalékos hidrogén-peroxid oldattal szoktam pótolni. Tál a polcra, kupola rája, ott figyel.

A steril vízben ázó, tömény oxigénben fürdőző micélium egy hét alatt a szemenkénti szétesettségbol legyárt magának egy jó izmos gombafonál-hálózatot, és jönnek a termőtestek. Én ki szoktam törni a micéliumból a gombákat. ami gabona jön vele, az megy a kukába, a csupaszon maradt gabonarészek fölé pedig odakotrok egy kis fedőanyagot.

A gombák nem gravitációs inga alapján állapítják meg, hogy merre van a felfele, hanem a fény és a szén-dioxid koncentráció alapján. Ebben a tenyészetben pedig folyamatosan termelődik az oxigén mindenhol, ahol a micélium érintkezik a perlittel. Úgyhogy elofordul, hogy egy termőtest szépen növöget, megerosödik, kalapot növeszt, jól érzi magát, és _soha_ nem jön rá, hogy végig lefele nott, bele a gabona közé. Tenyészgomba nem észgomba.