DAATH2 - http://www.daath.hu/
A Magyar Pszichedelikus Közösség Honlapja

Lauren L:

ELSŐ UTAZÁS A POKOLBÓL

Az élmény éve: 2000.
Az adag: 3g szárított gomba, szájon át fogyasztva.

Ez volt az első gomba-tripem. Egyébként csak Ex-ezni szoktam. A barátom győzött meg, hogy próbáljam ki, és én azzal a feltétellel mentem bele, hogy kevesebb, mint egy grammot fogok megenni. Sajnos ő az a fajta, aki úgy gondolja, hogy minnél több, annál jobb, és három grammot adott, anélkül, hogy tudtam volna. Először élveztem a dolgot. Mozogni kezdtek a dolgok, aztán megállítottam őket. Aztán megint elindítottam, aztán megállítottam. Egy idő után azonban nem tudtam megállítani a mozgást, ami eléggé megijesztett. Nem tetszett, hogy nem tudom kontrollálni, hogy mit látok, és mit nem. Hamar csőlátásom lett, és nem emlékeztem dolgokra, vagy nem tudtam elhinni, amit percekkel azelőtt mondtam, csináltam, vagy éreztem.

Vadkanok és majmok nőttek ki a földből, és meg akartak enni. Lila falak vettek körül, amik bezártak, és fojtogattak. Fuldokolni kezdtem, és azt hittem, hogy nem kapok levegőt, és meg fogok halni. Nem emlékeztem az anyám nevére, és hogy hogy néz ki. Aztán már senkinek nem emlékeztem a nevére. Amikor a barátom telefonálni kezdett, mégjobban félni kezdtem. Nem létezett számomra a külvilág. Azt hittem, hogy a kutyám evett a gombából a földről, és ugyanúgy meg volt ijedve, mint én, és vagy egy órán keresztül sírtam. Az órán a számok visszafele mentek. Ha egy tárgyat vettem a kezembe, mint mondjuk egy poharat, azt mondom, hogy „ez egy pohár”, de így átolvadt a kezemben valami mássá.

Összességében véve: rossz élmény volt.

Fordította:
Siphersh

A mű eredeti címe:
FIRST TRIP FROM HELL

Az írást az alábbi címen találod:
http://www.daath.hu/showText.php?id=22

© Copyright 2000, 2001 Erowid.