DAATH

Nincs az az erő, amely a tömeget hallgatásra kényszeríthetné, míg ki nem ordította mindazt, ami a lelkében felgyülemlett, s magától el nem hallgat.

Mihail Afanaszjevics Bulgakov

 
KöszöntőGyarapodásAnyagokKönyvtárFórumKeresésKapcsolatok


Kategória:

Beszámolók / külföldi (fordítások)


Eredeti cím:

A Tale of Nudity, Arrest & Insanity.....


Kiadó:

Erowid


Kiadás éve:

1998 /



Fordító:

Facombkivammá


Beküldő:

Facombkivammá


Szerkesztő:

Én+te+ö=gén



Eredeti szöveg

Nyomtatható változat

Kapcsolódó témakör:

Maszlag, nadragulya, beléndek, mandragora...


Felkerülés ideje:

2016. március 2.


Utolsó módosítás:

2016. március 2.



Érdeklődés:

3671 letöltés
13 szavazat


Súlyozott pontszám:

4.7 pont


Szavazatok aránya:

92% kiváló
0% jó
8% átlagos
0% rossz
0% borzasztó



Értékelés:

kiváló

átlagos
rossz
borzasztó




Felmérés: Global Ayahuasca Project (angol)
Felmérés: Psychedelics Survey (Imperial College London) (angol)


Crystallinesheen:

Egy mese meztelenségről, letartóztatásról és őrületről

Crystallinesheen története

Az élmény éve: 1998
Az író: férfi, 80 kg
Szerek: 150 db csattanó maszlag mag

Itt egy sorsdöntő fordulat az életemből, emberek... Újraolvastam pár maszlagos beszámolót, és arra jutottam, hogy az én élményem azok közé tartozik, amit szívesen olvasnátok.

Menjünk is vissza, 1998. augusztus 22-ére, egy számomra nagyon aljas napra. Akkor fejeztem be az első évem a főiskolán, és a rokonaimmal dolgoztam Mississippiben a nyáron, hogy legyen egy kis pénzem ahhoz, hogy Új-Mexikóba mehessek dolgozni tetőfedőként egy barátommal. Apám szerint ’az időmet pocsékoltam’, hogy abbahagytam a főiskolát és egy országos barangolást választottam helyette, de készen álltam, hogy elhagyjam az otthonom, Louisianát, és útra keljek.

Az út Dallasba (Texas) vezetett, ahol egy barátom (aki hívjunk Lucifernek) egy másik barátommal (legyen E a neve) lakott együtt. A tervem az volt, hogy amint otthagyom Mississippit, hazaugrom, majd onnan egyből indulok Dallasba... hogy kiszabadulhassak az otthon karmaiból, életemben először. Aznap, amikor elhagytam Louisianát, és Texas felé vettem az irányt, a szabadság egy óriási hulláma söpört végig rajtam, majdnem orgazmikus magasságokba csapva. Úgy éreztem, mintha egyfajta börtönből sikerült volna kitörnöm, és kész voltam Dallasba menni, és egy hétig bulizni, mielőtt Új-Mexikó felé vennénk az irányt Luciferrel.

A színpad készen állt...

Megérkeztem egy szétterülő metropoliszba, és egyből legyengített a legrosszabb kánikula, ami végigsöpört a városon – évek óta nem volt ilyen. (A HI [heat index] 110 fölött volt). Istentelen hőség volt! Áttülekedtem az embertömegen, hogy eljussak E lakására, ahol E az anyjával lakott (aki egy nagyon laza hippi-típus volt). Itt találkoztam a többi barátommal, ahol lazultunk, betéptünk és megbeszéltük a nyári kalandjainkat. Aztán úgy éreztük, szívesen kimozdulnánk, ezért Lucifer meglátogatta a barátnőjét, E és én pedig E barátjának lakásához mentünk, hogy ússzunk egyet a lakótömb medencéjében.

Felvettem a sortom, majd a pénztárcám és kulcsaim a bőröndömbe tettem (ezért utólag nagyon hálás voltam), és elindultam E-vel, hogy megmártózzunk. Megérkeztünk, találkoztam E barátjával (először), aztán csobbantunk egyet. Ahogy besötétedett, egy rögtönzött parti alakult ki a medence körül, söröshordók kerültek elő, és mindenki elkezdett betölteni, amolyan Texas-stílusban. A lakótömbben elég sok fősulis srác lakhatott, mivel a semmiből hirtelen rengeteg partizó bukkant elő. Mindenféle arc, gettó gangstáktól kezdve, rave-ereken át cowboyokig, összepacsiztak, hogy eltöltsenek egy kellemes estét. A szeretetteljes légkör hangulata azonban nem tartott sokáig. Egy páran kést rántottak, és valakitől azt hallottam, ’Fegyver van nála!’, úgyhogy mindenki szétszóródott. Mi E barátjának a lakásához rohantunk, hogy elkerüljük a vérfürdőt.

Beértünk, mindenki lenyugodott, aztán kezdődött a chill, előkerült egy bong, majd újra folyott a sör is. Lecsekkoltam a körülöttem lévő vegyes társaságot: senkit sem ismertem, de mindenki elég menő arcnak tűnt, készen arra, hogy súlyosan szétküldje magát. Akkor még fogalmam sem volt arról, hogy az egyik partizó le fogja rántani a leplet egy olyan dologról, amire nincsenek szavak, se magyarázat: csak egy mágikus növény, ami a halál szélére juttat, majd beléd is rúg.

Igen, gyerekek, a csattanó maszlag színpadra lép!

Már hallottam a maszlagról, olvastam Carlos Castaneda beszámolóit a növényről. De sejtésem sem volt arról, hogy mi vár rám...

A srác elővett egy zipzáras tasakot, ami nagyjából félig volt töltve valamilyen maggal. ’Ez, srácok, a csattanó maszlag. Ettől úgy nagyjából, hmm, kettő napig fogtok trippelni... Általában 40 dollárt kérek egy adagért (megmutatta, hogy egy maréknyi számít egy adagnak), de most aki kér, az ingyen kap.’

Jó ég, ha valaki cuccot osztogat, általában az első sorban szoktam állni, de a nemrégiben történt erőszakos jelenet és a tény, hogy senkit sem ismerek, visszatartott attól, hogy lenyeljem a magokat, amiket a dealer a kezembe nyomott. Elhatároztam, megvárom, míg Lucifer barátom visszaér a barátnőjének a lakásából, hátha ő is benne lenne egy tripben. Egy pár srác egyből lenyelte a magokat. (Visszatekintve, miután többszáz beszámolót olvastam el erről az anyagról, a dealer által javasolt dózis SOKKAL nagyobb volt a hatásos dózistól; nem hiszem, hogy igazságos lenne ezt ’hősies adag’-nak hívni...). Üldögéltem, és megfigyeltem, hogy mit tesznek a magok a srácokkal... aztán tíz perc múlva úgy voltam vele, hogy ’egye-bassza’, és lenyeltem a magokat, majd egy nagyot húztam a sörből.

Öt perccel később már tudtam, hogy ezt elbasztam.

Az egyik srác elkezdte a falat bámulni, pislogás nélkül, semmire nem reagálva. A viselkedése nagyon furcsa volt, mert előtte nagyon eleven volt, most pedig egyből katatón lett. Úgy értem, a srác teljesen szét volt esve! Az emberek elkezdtek aggódni, majd amikor a srác hirtelen visszatért közénk, felugrott, és kiviharzott az ajtón. (Később, amikor beszélgettünk, azt mesélte, hogy rájött, hogy ez lesz élete tripje, ezért hazarohant és bezárta magát a lakásába, amit két nap alatt teljesen szétvert, míg erre az időre beragadt az őrület legrosszabb formájába). A másik srác felállt, és elkezdett nekirohanni a szemben lévő falnak, olyan erősen, amilyen erősen csak tudott. Mindenki próbálta visszafogni, de olyan volt, mintha PCP-n lett volna.

A kurva élet, gondoltam, nemsokára NAGYON szét leszek esve. Szörnyű érzés volt, és pár perccel később életem legrosszabb gyomorgörcsét élhettem át, míg a testem azt mondta: ’Durván megmérgezted magad, és lehet, hogy ezt nem fogod túlélni.’

Nagyon megijedtem, a fürdőszobába rohantam, ahol a hasam kifordult magából. Azt hiszem, ez a hányás menthette meg az életem. Miután végeztem, azt éreztem, mintha több láda sört megittam volna, és a lábaim annyira reszkettek, hogy alig tudtam járni. A testem minden izmát löttyedtnek és ellazultnak éreztem. Visszamentem a nappaliba, és éreztem, hogy az emberek aggódnak értem... Hallottam, hogy E ismételten azt kérdezgeti: ’Minden oké?’. Próbáltam elmagyarázni neki, hogy nem, nem vagyok oké, de a nyelvem nem működött rendesen. Akkor kezdem el azt érezni, hogy bogarak másznak a bőröm alatt, ami egy RENDKÍVÜL kellemetlen jelenség volt. Annyira rossz volt, hogy elkezdtem a bőrömet karmolni, hogy ki tudjam szedni alóla a bogarakat. Az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy felugrottam a kanapéról, kirohantam az ajtón, aztán – sötétség.

Nem tudom, mit történt, de olyan volt, mintha egy álomban lettem volna... mindenféle entitás forgott körülöttem, s egy homályos emlékem van, hogy emberek vannak körülöttem, de az emlékeim olyanok, mintha egy ködös álmot próbálnék visszaidézni... semmi sem volt kézzel fogható.

Végül felébredtem. Reggel volt, egy lakásban voltam a földön fekve, meztelenül, magzatpózban. Az, hogy hogyan érkeztem a tér és idő e kitüntetett pontjára, teljes rejtély volt számomra. A szemeim kiszáradtak, a kontaktlencséim a szemhéjamra ragadtak, amitől mindent homályosan láttam. A furcsa az volt, hogy olyan érzés volt, mintha egy álomból ébredtem volna – egy álomba, de tudatában voltam, hogy ez az álom ’megegyezés alapú valóság’, de álom is egyben. Hihetetlenül vidám voltam, szétáradt bennem a jókedv. Hirtelen, emberi jelenléteket érzékeltem a szobába lépni. Felcsigázott állapotomban elkezdtem tanulmányozni őket, hogy jelenlétük okával tisztában legyek. Az egyikőjük egy átlagos, középkorú féri volt, de meglepetésemre, a másik kettő egyenruhát viselt, és fegyver is volt nálunk. ’Nahát, ez a rendőrség!’, gondoltam. ’De miért jöttek ide? Mi folyik itt?’

A rendőrök odajöttek, és elkezdtek kérdéseket feltenni. Nem tudtam volna megmondani, hogy igaziak-e vagy sem, de megpróbáltam az állkapcsaimat beszédre állítani, hogy valami beszédhez hasonlítót tudjak motyogni, és úgy tűnt, elégedettek a válaszaimmal. Az egyikőjük szerzett egy lepedőt, és körém tekerte, mint egy tógát. Arra gondoltam, hogy valami ókori göröggé változtam, de nem tudtam kitalálni, miért bilincselik meg a kezeim. Bizonyára a görögök jobban szerették, ha szabad a kezük... Kivezettek a napfényre, s ekkor rájöttem, hogy mennyire szomjas vagyok, és milyen érzékenyek a szemeim a fényre. De mégis, a legjobb hangulatomban voltam, életem letartóztatása volt ez! Olyan volt, mintha tudatában lennék annak, hogy mi történik, de mégis messze lennék, ezért azt mondtam magamnak, ’Ez csak egy álom, és nemsokára felébredek az ágyamban, Louisianában’. Úgyhogy mentem a rendőrökkel, hogy lássam, hova is visznek. Az úton próbáltam tréfásan beszélgetést folytatni a rend őreivel a hátsó ülésről, miközben rájöttem, hogy épp letartóztatnak. ’Kedves urak, meg tudnák mondani, hogy egész pontosan miért is tartóztatnak le?’ Nem válaszoltak. ’Nos, rendben’ gondoltam, és folytattam a beszélgetést a másik emberrel, aki a hátsó ülésen ült. Furcsa volt, ahogy beszéltem hozzá, egyszerre csak eltűnt! De nem zavart a dolog.

A zsaruk folytatták a vallatást, ’Milyen nap van? Milyen év? Ki az elnök?’ és további hasonló őrültségeket kérdezgetve, én meg kifinomultan és rendesen próbáltam válaszolni, mert azt akartam, hogy megkedveljenek. A ’Milyen drogokat szokott használni?’ kérdésükre azt mondtam, ’Hát, biztos urak, az éjszaka alatt nagyon berúgtam, és nem tudom, mi történt!’ Most, ahogy így visszatekintek, örülök, hogy ösztönösen nem vallottam be, hogy teljesen szét vagyok esve a maszlagtól, ezáltal megmentve magam háromnapos pszichiátriai kezeléstől.

Egy hatalmas épületnél lekanyarodtuk Dallas szívében, ami nem volt más, mint a Dallas Megyei Fogda. Az adatfeldolgozás közepébe vittek, és meggyőződésem volt, hogy a reptéren vagyok, és ennek tudható be a nagy lárma körülöttem. A tógám folyamatosan lecsúszott, megvillantva meztelenségem emberek százai előtt, de olyan messze voltam a valóságtól, hogy észre sem vettem, csak amikor a rendőrök visszatették rám újra. Egy nagy rakás papírmunka és az ujjlenyomatvétel után egy egyszemélyes cellába vittek, és adtak egy narancsszínű kezeslábast, hogy húzzam fel. Ember, bezárva egy cellába miközben megőrülsz a maszlagtól – na, az a nem semmi. Egy pillanat alatt rájöttem a helyzet súlyosságára, és ’megkomolyodtam’, amolyan távoli értelemben. Életemben először akkor voltam börtönben, de az érzelmi hatása elmaradt, mivel annyira elfeledkeztem mindenről. Olyasmi érzés volt, mint amikor egy nagyon mély alvásból kelsz fel. Az a fajta ’elvesztettem a fonalat’ érzés, az megvan? Na, valami olyasmi, csak százszor erősebb. Próbáltam rendbe szedni magam, felmérni a képességeim, de annyira benne voltam a trip közepében, hogy nem tudtam mást tenni, mint várni.

Azt hiszem, reggel nyolc óra körül tettek a cellámba, és este tízig voltam ott. Olyan volt, mintha ’túlélő módba’ kapcsoltam volna, még a szar börtönkaját is megettem, mert tudtam, hogy az erőmet fenn kell tartanom. Ahogy a telt a nap, úgy kezdtem visszacsúszni a valóságba, és elkezdtem aggódni, hogy mit tettem ahhoz, hogy ide kerüljek? Megöltem valakit? Vagy nekitámadtam? Elképzelésem sem volt a bűntettem súlyosságáról, ami ide vezetett - és senki sem mondta el, mi volt az. Végre, nagy sokára, a börtönőr megérkezett, hogy kiengedjen, de egyből meg is bilincselt, és hozzácsapott másik tíz emberhez. ’Oké, emberek, itt az idő, hogy meglátogassátok a bírót!’

Rendben, gondoltam, most itt az idő megtudni, hogy mit is tettem. Miután megérkeztem a tárgyalóterembe, a bíró végigfutotta a listát, és amikor a nevemhez ért, a legrosszabbtól tartottam. A vád:

Rendzavarás.

’Hú’, gondoltam, ’ez nem is hangzik olyan vészesnek!’. A maga módján, örültem. A következő, amire emlékszem, hogy egy újabb folyosórengetegen megyek végig, és egy másik sorban állok. A barátságos börtönőr mindannyiunkat ott tart, azzal viccelődve, hogy mit fogunk tenni, ha kijutottunk. ’Fogadok, hogy egyből be fogtok rúgni, mi?’ kérdezte vigyorogva, és rám nézett, ’Mégis, mi a francot csináltál?’ ’Nem tudom, de nagyon csúnyán szétestem az este folyamán, és valami szarságba keveredtem!’ Mindenki röhögött, mivel egyértelmű lehetett, hogy valami nagyon erős cuccot próbálhattam ki, és elég szarul festhettem. A börtönőr adott pár utcai ruhát és cipőt (addig végig cipő nélkül mászkáltam mindenhova), és valami csoda folytán, szabadon engedett minket!

Nagyon örültem, egészen addig, míg rájöttem, hogy semmi pénz nincs nálam, gőzöm sincs, hogy hol vagyok, és még mindig nagyon, NAGYON benne vagyok a tripben. A fogdában körülöttem volt egy csomó ember, és úgy éreztem, még mindig ott vannak. Fogalmam sem volt, mit tegyek, ezért elkezdtem csak szimplán sétálni. Szellemek cikáztak körülöttem, ahogy az elektronok szoktak az atommag körül. Ahogy sétáltam, egyre erősödött a trip. Emlékszem, nagyon jó beszélgetéseket folytattam a barátaimmal, aztán rájöttem, hogy ’Várjunk csak! Nincsenek is itt!’, aztán láttam, hogy előjön egy másik haverom mögülem, és folytattam a beszélgetést. Láttam Lucifert, és odafutottam hozzá, hogy elmondjam, eddig milyen élményekben volt részem. ’Haver, nem hagyhattad volna, hogy a zsaruk elvigyenek, mármint, mi a fasz?!’, aki erre a mondatomra elmosolyodott, aztán eltűnt. Aztán hirtelen azon kaptam magam, hogy egyre gyorsabban szedem a lábam a város egyik fura részében, ahova alapvetően be se jönnék: még józanul sem mernék végigvezetni rajta, túl paranoiás lennék... hát még két lábon, csattanó maszlag hatása alatt. De valami rendkívüli módon nem éreztem félelmet – a szellemek körbevettek és a ’védőangyalaimmá’ váltak. Az őseim szellemei voltak, s olyan embereké, akikkel még sosem találkoztam. Valahogy tudtam, hogy segítenek túlélni ezt a kalandot, és megóvnak a bajtól.

Amikor elhatároztam, hogy visszasétálok a városba, egy újabb probléma vetődött fel. Amint említettem, Dallasban éppen kánikula volt, így hihetetlenül izzadt és szomjas voltam. Korábban azon a nyáron hőkimerüléstől szenvedtem, és úgy éreztem, a testem visszacsúszik abba az állapotba. A túlélő ösztöneim bekapcsoltak, és szereztem magamnak vizet locsolókból és ereszcsatornákból. Tudtam, hogyha nem maradok hidratált állapotban, végem van. El tudom képzelni, hogy a szomjúságot erősítette a maszlag, ember, az a cucc teljesen kiszívja belőled a vizet!

Aztán elértem egy pontot, miután már több órája mászkáltam a városban, amikor a testem azt mondta, hogy szüksége van a pihenésre, úgyhogy miután találtam egy helyet egy felüljáró alatt (gyönyörű kilátással a városra), lepihentem. Elaludtam, és hajnalban ébredtem fel. Amint felébredtem, folytattam a sétát. A delírium egyre erősebb lett a nap múlásával, és a hőmérséklet emelkedésével. Úgy tűnt, nem tudok elég folyadékot tartani magamban, és szépen lassan, de haldoklom. Aztán hirtelen beugrott egy emlék. Eszembe jutott az utca neve, ahol E lakása van! Felbátorodva ezen, megkérdeztem mindenkit, akibe belefutottam, hogy merre találom ezt az utcát, míg megfelelő útbaigazítást nem kaptam. Az egyik lakos azt mondta: ’Hát, az egy jó hat mérföldre van, abban az irányban!’

Szuper. Újabb hat mérföld ebben a hőségben, egy autópálya mellett, a város közepén. Számomra ez olyan volt, mint a bataani halálmenet; tudtam, hogy az életemért küzdök, és hogy sehol sem fogok vizet találni. Tudtam, hogy nagyon közel vagyok, de a hőkimerülés utolért, és éreztem, hogy kritikus állapotba kerültem. Kértem az őrző szellemeimet, hogy segítsenek, de sehol nem voltak. Aztán váratlanul egy kiáltást hallottam: ’Hé, ember, gyere ide és igyál egy kis vizet! Nem nézel ki valami jól!’ Körbenéztem, hogy honnan jön a hang, aztán megláttam egy városi munkásokból álló csapatot, és egy fekete férfi integetett, hogy odahívjon a vízhűtőjükhöz. Először azt hittem, hogy ők is csak képzeletbeli emberek, mint akiket eddig láttam, de aztán, egy jó nagy korty víz után már tudtam, hogy nem – a szellemek még egyszer megmentettek. Ránéztem a férfire, aki odahívott, és rájöttem, hogy az ő lelke azok közé a szellemek közé tartozik, akik végigkövettek, mióta kijöttem a fogdából. Olyan volt, mint egy megváltó angyal. Elárasztottam a hálámmal és a köszönetemmel, majd megkérdeztem, hogy közel járok-e a keresett utcához. ’Igen, pont ott van, egy pár tömbbel feljebb.’ Heuréka! Mégiscsak túlélem ezt a napot!

Végigtántorogtam az úton, míg eljutottam addig az épületig, ahol E lakott. Az ajtóhoz mentem, és kopogtam. Lucifer kinyitotta az ajtót, és majd’ kibújt a bőréből. Nagyon örültünk, hogy látjuk egymást, már mind kezdték azt hinni, hogy meghaltam. Nem emlékeztem semmire azt leszámítva, hogy a padlóra dőltem, hullafáradtan, tudatában, hogy az egyik legnagyobb próbát kiálltam az életben.

Utóhatás

Nagyjából négy nap kellett ahhoz, hogy újra ’normális’ legyen minden. Egy hétig járóbotot kellett használnom, mert a testem olyannyira tönkrement, mintha motorbalesetem lett volna. Nyilvánvalóan többször is elestem a pillanatnyi kihagyásaimban. A partin jelenlévők elmondásaiból összeraktam, hogy mi is történt velem aznap este. Úgy tűnik, kiszaladtam a lakásból, levettem a ruháim, és az este többi részét azzal töltöttem, hogy ki-be ugráltam a medencébe (ami magyarázhatja a zúzódásokat és horzsolásokat, amit a betonnal való ütközések okozhattak). Ami miatt kihívták a rendőröket, az az volt, hogy más emberek lakásába mentem be anyaszült meztelenül, hogy azt mondjam, ’Én vagyok a TERMINÁTOR’, aztán röhögve elfutottam. Szóval annyira vészesen rosszat nem csináltam. A legrosszabb viszont az este megpróbáltatásai után kirótt büntetés volt: E barátját kirúgták a lakásából a viselkedésem miatt. Kiderült, hogy az a férfi, aki a rendőrökkel beállított, a házmester volt, és a letartóztatásom elég volt ahhoz, hogy E barátját és a lakótársait kirúgják. Elég gyenge érvelés, de ez van. Meglepően a fiú és a lakótársai nem voltak rám nagyon mérgesek, azt mondták: ’Bármelyikőnkkel megtörténhetett volna, haver’. Illedelmes voltam, és segítettem a kiköltözés alatt kivinni a cuccaikat, amíg a tömbben lakó emberek olyanokat kiabáltak, hogy ’Teljesen kész voltál, mi?’, és ’Szép a segged’, meg hasonló baromságokat. De hé, én is röhögtem volna magamon! SOHA többé nem fogok maszlaghoz nyúlni, de mégis örülök az élménynek. Ha bármelyikőtök kipróbálná, legyen NAGYON MESSZE bárminemű civilizációtól, rengeteg jó trip-vezetővel. S készüljetek fel, hogy fél lábbal az élők, fél lábbal pedig a holtak földjén lesztek, nagyjából három napig. Ez az élmény legalább annyira megváltoztatott, mint az első LSD-tripem, de ez a növény azt mutatja meg, hogy miről is szól a halál. Azt mondják, hogy Jim Morrisont, akinek azt az emberfölötti képességet tulajdonították, hogy bármilyen szert elfogyaszthat rossz mellékhatás nélkül, végérvényesen megváltoztatta ez a növény – így történt ez velem is. Legyetek óvatosak, és tartsátok távol magatok ettől a cucctól, mert ennek a tripje egy utazás a halálba.

Szeretet és világosság!

© Copyright 1998, Erowid.


Ecstasy tabletta adatbázis

Pszichonauták

DÁT2 Psy Help

RIASZTÁSOK
 

DAATH - A Magyar Pszichedelikus Közösség Honlapja

Alapítás éve: 2001 | Alapító: Minstrel | Dizájn: Dose | Kód: Minstrel
Rendszer: Cellux | Szerkesztő: Gén

 

A személyi adatok védelmének érdekében a DAATH nem hoz létre saját csoportoldalakat a közösségi hálókon (iWiW, Facebook, stb.).