Mathew:

Egy napfényes szombat és egy kaktusz

Az élmény éve: 2000.
Adag: 1g szárított gomba.
Testsúly: 59 kg.

Nemrég költöztem be új lakásomba, ami egy csendes környéken van, sok fával. Szombat délután volt, sütött a nap, és úgy döntöttem, hogy a két héten át tartó festés és pakolás után végre csak pihenek, és élvezem az új helyet. Korábban már kétszer próbáltam a gombát, nagyon jól éreztem magam velük, úgy vettem észre, hogy van hozzá érzékem (vagy a gombának van érzéke hozzám). Tökéletesnek tűnt a hely és az idő, hogy elfogyasszam a maradék gombámat; úgy hallottam, hogy napsütéses időben különösen kellemes ez az élmény. Megfelelőnek tűnt a helyzet arra is, hogy kipróbáljam, milyen egyedül gombázni; olyan nyugodt és békés volt a környezet, hogy szinte egyáltalán nem volt nyugtalanító ennek gondolata. Nem tudom, pontosan mekkora volt az adag; becslésem szerint úgy egy gramm lehetett. Enyhe tripre számítottam, úgyhogy nem érhetett csalódás. Ahogy az alábbiakból majd kiderül, soha többé nem nézek a dísznövényekre olyan szemmel, mint korábban...

A hatások úgy húsz perc után jelentek meg, és kellemesen elárasztották a testemet. Talán szokatlan, de én kedvelem a szárított gomba földízű zamatát. Még éreztem az ízt a számban, mikor a mértani formák megjelentek a szoba árnyékosabb részeiben. A nap besütött a nappali ablakán, és a szobában lévő tárgyak fénymintákat tükröztek a falakra. A minták azték istenek arcát kezdték formázni. A Dead Can Dance átható zenéjét hallgattam, a hangok által a minták érzéki táncot jártak. Nagyapám öreg faliórája, aminek alakja egy madáréhoz hasonlítható, le akart repülni a falról, de a odaszögezte lengő ingája. Megbabonázva olvadtam a díványba, és belemerültem a boldog élvezetbe.

Egyszer csak észrevettem, hogy a fejem akaratom ellenére balra kezd fordulni. Döbbenten konstatáltam, hogy erőlködés nélkül nem tudom középen tartani. Végül hagytam, hogy elforduljon, és a tekintetem azonnal megakadt a dívány melletti dohányzóasztalon lévő kaktuszon. Valahogy úgy éreztem, hogy fel akarja hívni magára a figyelmemet, úgyhogy átcsúsztam a dívány árnyékos végébe, hogy kiderítsem, mit akarhat. Olyan érzés volt, mint mikor észreveszek valakit, aki már egy ideje ott van. Gügyögtem hozzá egy kicsit, és gondolatban megkérdeztem, mit akar. Hirtelen az tűnt fel, hogy szokatlanul hideg és sötét van azon a helyen. Ez elég egyértelmű kérésnek tűnt... Azt akarta, hogy közelebb tegyem az ablakhoz, hogy sütkérezhessen a napfényben! Azon nyomban átcipeltem a fényre (mind a jó 20 kilóját), és leültem vele a napsütésben. Olyan volt, mintha órákon át ültem volna a kaktusszal; lenyűgöztek a tüskéi és erős nyúlványai. Óvatosan letörölgettem róla a port, és még énekeltem is neki (úgy tűnt, hogy igénye volt erre is). Éreztem, hogy nagyon ősi élőlény, és emlékeztetett rá, hogy én is az vagyok.

Örültem, hogy egyedül vagyok, mert mások jelenléte zavart volna a növényeim üzeneteinek felfogásában... Már alig várom, hogy idén nyáron kipróbáljam a gombát valahol kinn, a természetben is.

Ezután lefeküdtem a földre, és egy örökkévalóságon át feküdtem a napon. Ahogy a napfény átáradt a szemhéjamon és a madarak énekét hallgattam, olyan érzésem volt, mintha egy hatalmas erdőben lennék. Később egy időre megragadtam a fürdőszoba-tükör előtt az arcom különösségébe mélyedve. Szerencsére ekkor már lejöttem egy kicsit, mert különben az egész tripet az arcom vizsgálgatásával töltöttem volna. A szemembe néztem, és rájöttem, hogy miért épp olyan az arcom felépítése, amilyen, hogy bizonyos érzékszervek előre néznek. Azt hiszem, kapcsolatba léptem még egy rejtett személyiségemmel is, aki néhány száz évvel ezelőtt élt valahol Európában. Rettentő arrogáns, de mindamellett megnyerő volt a természete. Láttam, hogy bizonyos sajátosságai enyhébb formában megjelennek saját énemben. Csak találgathatok.

Korábbi életek, beszélgetés a növényvilággal... Több volt ez, mint amire számítottam, és hálás voltam az élményért. Nem volt még két olyan gomba-élményem, ami egymáshoz hasonló környezetben történt volna. Lenyűgöző, hogy milyen különbözőek lehetnek az élmények. Úgy tűnik, hogy egyaránt használhatom kikapcsolódásból és szórakozásból, és mélyebb személyes felfedezés céljából is. Olyan sokat kaptam tőle mindössze három kisdózisú trip alatt, hogy szinte félek emelni az adagot, és bevállalni egy még intenzívebb élmény integrálását. Hatalmas lehetőségeket látok benne. Megkérdezhetném magamtól: „hogy maradhattak ki eddig ezek a gombák az életemből?”, de tudom, hogy csak mostanra készültem fel rá.

Még az én szerényebb tapasztalataimból is levonhatom azt a következtetést, hogy a hallucinogén anyagok nem „csinálnak” semmi mást az emberrel, mint hogy megkönnyítik megnyitni a kapukat a minket körülvevő tágabb világ felé. Az egyénen múlik, hogy milyen mélyre merül vizsgálódásaival a kapuk mögötti világba, és hogy mi mindent hoz magával, mikor bezárul a kapu. Azt hiszem, képesek lehetünk egy kicsit nyitva tartani a kaput, hogy mindennapi életünket egy szélesebb látómezőbe helyezhessük.

© Copyright 2001, 2001 Erowid.