DAATH

Az igazság sohasem tiszta, és ritkán egyszerű.

Oscar Wilde

 
KöszöntőGyarapodásAnyagokKönyvtárFórumKeresésKapcsolatok


Kategória:

Esszé


Eredeti cím:

Culture and the Individual


Kiadó:

Aldous Huxley


Kiadás éve:

1963 / 2002



Fordító:

Siphersh


Beküldő:

Siphersh


Szerkesztő:

Siphersh



Eredeti szöveg

Nyomtatható változat


Felkerülés ideje:

2003. június 17.


Utolsó módosítás:

2003. június 17.



Érdeklődés:

22188 letöltés
51 szavazat


Súlyozott pontszám:

4.6 pont


Szavazatok aránya:

75% kiváló
18% jó
6% átlagos
0% rossz
2% borzasztó



Értékelés:

kiváló

átlagos
rossz
borzasztó




Felmérés: Online teszt az iskolai drogmegelőzésről (magyar)
Felmérés: DMT entity encounter study (angol)
Felmérés: Personality, Substance Use, and Microdosing (angol)
Felmérés: Global Ayahuasca Project (angol)


Aldous Huxley:

A kultúra és az egyén

Eredeti megjelenés: a Playboy (1963) magazinban.

A kultúra és az egyén közötti kapcsolat mindig is erősen ellentmondásos volt. Egyaránt vagyunk kultúránk haszonélvezői és áldozatai. Kultúra nélkül, és annak előfeltétele, a nyelv nélkül csak furcsa páviánok lennénk a sok majomfaj között. A nyelvnek és a kultúrának köszönhetjük emberségünket. És „Mily mesteri alkotás az ember!” mondja Hamlet: „Mily nemes értelem! mily számtalan készség! ... tetteiben mily angyali! felfogásában mily isteni!” De sajnálatos módon a nemesség, ésszerűség és potenciális végtelenség szüneteiben pedig

ember, öntelt ember,
Múló kis tekintélyben tetszeleg,
Legönnön valóját észre sem veszi,
Üveges lényege, mint egy dühös majom,
Groteszk ügyeskedéssel a mennyek színe előtt
Könnyekre fakasztja az angyalokat.

Lángelme és dühös majom, groteszk módon ügyeskedő és isteni gondolkodó – mindezen szerepekben az egyén a nyelv és a kultúra terméke. Az emberi agy tizenkét- vagy tizenhárom milliárd idegsejtjére épülve a nyelv és a kultúra teremtette meg a jogot, a természettudományokat, az etikát, a filozófiát; minden tehetség és szentség kibontakozásának lehetőségét. De szintén ezek hozták létre a fanatizmust, a babonát és a dogmatikus önhittséget, a nacionalista bálványimádást és az Isten nevében történő tömeggyilkosságot, a demagóg propagandát és a szervezett hazudozást. És a rendíthetetlenül jó és liberálisan humánus emberek mellett generációról generációra kitermelték a megigézett alkalmazkodók számtalan millióit, azon hataloméhes uralkodók predesztinált martalékait, akik maguk is kulturális hagyományaik esztelen és emberetlen vonatkozásainak estek áldozatul.

A nyelvnek és a kultúrának köszönhetően az emberi viselkedés összehasonlíthatatlanul értelmesebb, eredetibb, kreatívabb és rugalmasabb tud lenni az állatok viselkedésénél, mert az állati agy, méreténél fogva nem tudja befogadni a nyelv kifejlesztéséhez és a felgyülemlett ismeretek továbbadásához szükséges idegsejt-állományt. De megint csak a nyelvnek és a kultúrának köszönhetően az emberi lények gyakran olyan ostobán, valószerűtlenül és teljesen elhibázottan viselkednek, ahogy az állatok soha nem lennének képesek.

Trobriand szigeti vagy bostoni, szicíliai katolikus vagy japán buddhista, mindnyájan saját kultúránk szülöttei vagyunk, és annak keretein belül éljük az életünket. Minden egyes emberi tudat és a világ többi része között egy láthatatlan kerítés feszül, a hagyományos gondolat- és érzésvilág mintái, axiómákká vált örökölt fogalmak, isteni kinyilatkoztatásként tisztelt ősrégi közhelyek. Amit ezen a hálón keresztül látunk, az természetesen soha nem a megismerhetetlen „önvaló”. Általában még csak nem is az érzékeink által, és a szervezetünk spontán reakcióiban megjelenő valóság. Amit felfogunk, és amire reagálunk, az általában a közvetlen élmény és a kulturálisan beidegzett szimbólumok, az érzéki benyomás és a dolgok természetéről alkotott elképzeléseink különös egyvelege. És a legtöbb ember jelentősebbnek érzi e tudatossági keverék szimbolikus elemeit, mint magát a közvetlen élményt. Elkerülhetetlen hát, hogy azok számára, akik a kultúrájukat teljes mértékben és megkérdőjelezhetetlen módon fogadják el, nem a szavak jelképezik (akár csak megközelítőleg is) a dolgokat. Ellenkezőleg; az ő számukra a dolgok képviselik a szavakat. Életük minden egyes eseményét azonnal és önműködően a gyermekkori beidegződés során a fejükbe vert, kulturálisan megszentelt nyelvi absztrakciók egyikének egy újabb konkrét illusztrációjaként osztályozzák.

Nyilvánvaló, hogy a kulturális örökségünk által sok rendkívül ésszerű és valószerű elképzeléshez jutunk hozzá. (Ha ez nem lenne így, az emberi faj nem maradhatott volna fenn.) De ezekkel a hasznos elképzelésekkel együtt minden kultúra magával hurcolja egy rakás valószerűtlen fogalom koloncát, melyeknek vagy soha nem volt semmi értelmük, vagy ha bírtak is valaha bizonyos túlélési értékkel, a történelem folyamán megváltozott és folyton változó körülmények között teljesen haszontalanná váltak. Mivel az ember olyan reflexszerűen és magától értetődően reagál a szimbólumokra, mint a közvetlen élmények ingereire, és mivel a legtöbbjük naiv módon azt hiszi, hogy a kultúra által megszentelt szavak olyan valósak, vagy még valósabbak, mint maguk a dolgok érzetei, ezek az idejétmúlt vagy eleve képtelen fogalmak komoly károkat okoznak. A kultúra által továbbadott valószerű eszméknek köszönhetően az emberiség fennmaradt, és bizonyos területeken még fejlődik is. De azoknak az ártalmas képtelenségeknek a következtében, amiket minden egyes egyénnek a fejébe vernek a kultúrába való beilleszkedése során, az emberiség ugyan fennmaradt és fejlődött, de mindig is bajban volt. A történelem többek között a kulturális őrülettől hajtott emberiség önmaga ellen irányuló bizarr és összességében véve ördögi fondorlatainak sora. És a förtelmes játszma még ma is folytatódik.

Mit tehet, és mit kell tennie az egyénnek, hogy javítson saját kulturális közegével való ironikusan kétarcú kapcsolatán? Hogyan élvezheti a javait anélkül, hogy eltompítanák, vagy őrjöngő kábulatba taszítanák annak mérgei? Hogyan élheti meg a kultúrát megkülönböztető módon, elvetve mindazt, ami ostoba vagy egyenesen gonosz, és kitartva a mellett, ami az emberséges és értelmes magatartást mozdítja elő?

A kultúrát csak az tudhatja megkülönböztető módon befogadni, és főleg csak az tudja megváltoztatni, aki keresztüllát rajta; csak az, aki réseket vájt a nyelvi szimbólumok erődfalán, és képessé vált a világra, és ennek fényében önmagára új és viszonylag előítélet-mentes módon tekinteni. Ilyen embernek nem elég születni, az ilyen embert létre kell hozni. De hogyan?

A formális oktatás terén a leendő „nyílásvájónak” elsősorban tárgyi ismeretekre van szüksége. A múlt és jelen kultúrák rendkívül változatos történelmének ismeretére; a nyelv természetének és korlátainak, valamint megfelelő és helytelen alkalmazásainak megismerésére. Aki tisztában van vele, hogy milyen sok különböző kultúra létezett és létezik ma is, és hogy mindegyik önmagát tartja vagy tartotta a legjobbnak és legigazabbnak mind közül, annak elég nehéz lesz komolyan vennie saját szokásrendjének fennhéjazó dogmáit. Ha pedig megismeri az élmények és a szimbólumok kapcsolatát, és elsajátítja az általános jelentéstan képviselői által tanított nyelvhasználati fegyelmet, akkor valószínűtlen, hogy felüljön annak az abszurd és veszélyes badarságnak, amit minden egyes kultúrában bölcseletnek, gyakorlati ésszerűségnek és politikai érvelésnek próbálnak eladni. Ez a fajta intellektuális oktatás kétség kívül értékes része a rések kivájására való felkészülésnek, de az is kétségtelen, hogy közel sem elegendő. A nyelv síkján való képzést szavak nélküli tapasztalásnak kell kiegészítenie. Meg kell tanulnunk, hogyan legyünk mentálisan csendesek; gyakorolnunk kell a tiszta befogadás művészetét.

A csendes befogadás állapota – milyen gyerekesen egyszerűnek tűnik! De hamarosan látni fogjuk, hogy milyen nehéz is ez valójában. Az indiai filozófiában az ember lakóhelyéül szolgáló univerzum alkotójának megnevezése Nama-Rupa, vagyis Név és Megjelenés. A valóság egy folytonosság, egy mérhetetlenül rejtélyes és végtelen Valami, aminek kifelé irányult aspektusát Dolognak, belső megjelenését pedig Elmének nevezzük. A nyelv segítségével kirekeszthetjük a rejtélyt a Valóságból, és az ember számára felfoghatóvá és kezelhetővé tehetjük. A kulturálisan meghatározott ember szétdarabolja a folytonosságot, a töredékek némelyikét megcímkézi, rávetíti a címkéket a külvilágra, és így megalkot magának egy rendkívül emberarcú univerzumot, amiben az elkülönülő tárgyak mindegyike csupán egy elnevezés megtestesülése, a tradicionális elvonatkoztatás egy példája. Az érzékeltek magára öltik a szűrőként szolgáló fogalmi rácsszerkezet mintáját. A tiszta befogadás azért nehéz, mert a normális ébrenléti tudatosság mindig kulturálisan meghatározott. De a normális ébrenléti tudatosság, ahogy arra William James sok évvel ezelőtt rámutatott „csak egy speciális fajtája a tudatosságnak, és csak egy vékony hártya választja el az őt körülvevő egészen eltérő tudatosságok potenciális alakzataitól. Leélhetjük úgy az életünket, hogy nem sejtjük meg a létezésüket; de a megfelelő inger hatására megjelennek a maguk teljességében; határozottan elkülönülő mentalitások, melyeknek könnyen létezhet megfelelő értelmezési és alkalmazási területük. Az univerzum egy leírása sem lehet teljes, ha a tudatosság e formáit nem veszi számításba.”

Mint a kultúra, ami beidegezte azt, a normális ébrenléti tudatosságunk is a legjobb barátunk és egyben a legveszélyesebb ellenségünk. Segít a túlélésben és a fejlődésben, de mindemellett megakadályozhatja legértékesebb lehetőségeink megvalósulását, és alkalmanként mindenféle bajba kever minket. Az ember, öntelt ember a groteszk ügyeskedéseivel csak akkor válhat teljesen emberré, ha megtanulja szabaddá tenni az utat önmaga előtt; számtalan készsége és angyali értelme csak így jöhet a felszínre. Blake szavaival élve az egyetlen mód „megtisztítani az érzékelés kapuit”, mert ha az érzékelés kapui megtisztultak, „minden olyannak mutatkozik, amilyen – végtelennek.” A normális ébrenléti tudatosság számára a dolgok a szigorúan véges és elszigetelt nyelvi címkék megtestesülései. Hogyan tudjuk megtörni azt a szokásunkat, hogy a közvetlen élményekre automatikusan ráhúzzuk előítéleteinket és a kultúra által megáldott szavak emlékeit? Válasz: a tiszta befogadás és a mentális csend gyakorlásával. Ez megtisztítja az érzékelés kapuit, és a folyamat során lehetővé válik a normálistól eltérő tudatosságok megjelenése – esztétikai tudatosság, látnoki tudatosság, misztikus tudatosság. A kultúrának köszönhetően hatalmas tudásanyag örökösei vagyunk, logikai és tudományos eljárások, ezernyi technikai és szervezési ismeret áll a rendelkezésünkre. De az emberi elme-testnek más információforrásai is vannak, másfajta ésszerűségre is képes, és egy a kulturális beidegződéstől független benső bölcsességgel van megáldva.

Wordsworth a következőket írja: „kontár intellektusunk (elménk azon része, ami a nyelv segítségével kirekeszti a rejtélyt a Valóságból) eltorzítja a dolgok szépséges formáit: gyilkolunk, hogy boncolhassunk.” Nyilvánvaló, hogy nem lennénk meg kontár intellektusunk nélkül. A nyelvi fogalmakban való gondolkodás nem nélkülözhető. De még ha megfelelően használjuk is azokat, a nyelvi fogalmak eltorzítják „a dolgok szépséges formáit.” És ha rosszul használjuk őket (ami gyakran előfordul), eltorzítják az életünket, igazolva ősrégi ostobaságokat, tömeggyilkosságokat, üldözéseket, és a többi groteszk ügyeskedést, ami könnyekre fakasztja az angyalokat. A bölcs, szavak nélküli tétlenség az oktalan nyelvi cselekvés ellenszere, és a bölcs nyelvi cselekvés elengedhetetlen irányadója. Az élményekről alkotott nyelvi fogalmakat a történések önvaló megjelenésének közvetlen ismeretével kell kiegészíteni.

A szó és a lélek klasszikus esetéről van itt szó. Szükség van a szóra, de soha nem szabad túl komolyan venni, mert a lélektől elszakadva görcsössé válik, és végül megöl. Ami a lelket illeti, az „arra fú, amerre kedve tartja”, és ha nem tartjuk magunkat a legmegbízhatóbb kulturális térképekhez, eltéríthet utunkról, és könnyen zátonyra futhatunk. Jelenleg a legtöbb ember mindkét világnak a legrosszabb aspektusait éli meg. Figyelmen kívül hagyva a lélek szabad széljárásait, és több száz éve elavult kulturális térképekre hagyatkozva gőgös önbizalmunk gőzkazánjától hajtva száguldunk előre. Eladtuk magunknak az Áldottak Szigetére szóló jegyet, de legtöbbször végül mégis az Ördög-szigeten kötünk ki.

A szavak nélküli síkon történő öntanítás azóta létezik, mióta civilizált ember él a Földön. „Hallgass, és tudd, hogy én vagyok Isten” – minden látnok és misztikus számára ez az első és legkiemelkedőbb parancsolat. Ahogy a költők hallgatják a múzsájuk szavát, úgy várják a látnokok és misztikusok a sugallatot a bölcs tétlenség, a dinamikus üresség állapotában. A nyugati hagyomány ezt az állapotot nevezi „a szelíd szemlélődés imájának”. A világ túlsó felén sokkal inkább pszichológiai, mint teisztikus fogalmakban ragadják meg. A mentális csendességben „saját Öntermészetünkbe tekintünk”, „megragadjuk a gondolatban rejlő gondolat-nélküliséget”, „azzá válunk, ami lényegünkben mindig is voltunk”. A bölcs tevékenység által hasznos analitikus ismeretekre tehetünk szert, melyek nyelvi szimbólumokban továbbadhatóak. A bölcs tétlenség állapotában lehetővé válik a normális haszonelvű ébrenléti tudatállapoton túli egyéb tudatosságok megjelenése. A hasznos analitikus ismeretek helyét átveszi a valóság biológiailag másodlagos, de spirituálisan megvilágosító ismerete. A valóság, mint szépség közvetlen esztétikai ismerete, a lét benső furcsaságának és féktelen felfoghatatlanságának közvetlen ismerete, vagy a világ egységének közvetlen ismerete. Ez utóbbi közvetlen misztikus élményt, az elemi Egységet mindennel, ami a dolgok és tudatok végtelen sokféleségében megjelenik, soha nem lehet megfelelően szavakba önteni. Mint ahogy a látnoki élményről, a misztikusok élményeiről is csak kívülről tekintve lehet beszélni. Nyelvi szimbólumokkal nem adható vissza benső mivoltuk.

A művészek, látnokok és misztikusok a mentális nyugalom és a bölcs tétlenség gyakorlásával készültek fel a világ szépségként, rejtélyként és egységként való megélésének élményére. De nem csak a csend és a bölcs tétlenség vezet ki a normális, kulturálisan meghatározott tudatosság által teremtett szélsőségesen emberarcú univerzumból. A „Kifogásolás és Válasz”-ban Matthew, Wordsworth alaposan iskolázott barátja a következőket veti a költő szemére:

Mint ha cél nélkül szült volna,
Föld Anyádat úgy tekinted;
Azt hiszed, hogy legelső vagy,
És ember nem élt előtted.

A normális ébrenléti tudatosság szempontjából az ilyen hozzáállás puszta intellektuális garázdaságnak tűnik. De a művésznek, a látnoknak és a misztikusnak pontosan ezt kell tennie, és mindig is ezt tették. „Úgy szemlélj egy személyt, egy tájat, vagy egy közönséges tárgyat, mint ha most látnád először.” Ez a közvetlen és szavak nélküli tudatosság egyik gyakorlata a Tantrikus Buddhizmus ősi írásai szerint. A művészek, látnokok és misztikusok nem fogadják el a társadalmuk által helyesnek és természetesnek tartott, kulturálisan meghatározott érzések, gondolatok és tettek rabszolgaságát. Ha úgy tartja kedvük, szándékosan nem vetítik a valóságra azokat a jóváhagyott szómintákat, melyekkel az emberi elmék oly bőségesen ki vannak bélelve. Ők is tisztában vannak azzal, hogy a kultúra és a nyelv, amire az adott kultúra épül, teljességgel nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy az egyén ember lehessen. De mindenkinél jobban látják azt, hogy az egyén teljesen emberré csak úgy válhat, ha megtanulja levetni a beidegződéseit, és képessé válik réseket vágni a nyelvi szimbólumok kerítésén.

Az emberben rejlő lehetőségek végtelen és rejtélyes világának felfedezésében a nagy költők, látnokok és misztikusok végezték az úttörő munkát, de bárki a nyomdokukba léphet. Potenciálisan mindannyian „számtalan készséggel és isteni felfogással” rendelkezünk. A normális ébrenléti tudatosságtól eltérő tudatállapotok bárki számára elérhetőek, aki tudja, hogyan kell alkalmazni a megfelelő ingereket. Az univerzumot, amiben élünk, egy új teremtésbe rendezhetjük. Csak rést kell vájnunk a kerítésen, és a filozófus Plotinus szavaival élve „azzal a másfajta látással” körülnézni, „aminek mindenki birtokában van, de csak kevesen használják”.

A jelenlegi oktatási rendszerben a szavak nélküli képzés csak rendkívül kis mértékben és gyenge minőségben van jelen. Célját pedig, ami egyszerűen az lenne, hogy az alanyait hozzásegítse az „isteni értelemhez”, nem fektetik le egyértelmű megfogalmazásban, és nem tesznek következetesen eleget neki. Van mit fejlődnünk, és határozottan fejlődnünk kell ezen a területen. Szabadon hozzáférhetünk a korábbi civilizációk gyakorlati bölcsességéhez és korunk vállalkozó kedvű elméinek felfedezéseihez. Ezek segítségével minden különösebb nehézség nélkül ki lehetne dolgozni a szavak nélküli képzés módszertanát és tantervét. Sajnálatos módon, a felelős pozícióban lévő emberek nagy része erősen érdekelve van a kulturális kerítések fenntartásában. Rossz szemmel néznek a résvájásra, bomlasztó tevékenységnek bélyegzik; Plotinus „másfajta látását” pedig elmezavarnak tekintik, és határozottan elutasítják. Ha sikerül kidolgozni a szavak nélküli oktatás egy hatékony rendszerét, vajon engedélyeznék -e a hatóságok annak széles körű alkalmazását? Ez ma még egy nyitott kérdés.

A kulturális szennyeződésektől mentes szavak nélküli tudatosságról térjünk most át a fiziológia és biokémia szavak előtti világára. Az emberi lény a kulturális beidegződés terméke; de ezen kívül és első sorban egy rendkívül összetett és kifinomult biokémiai rendszer, aminek belső lényege egy a rendszer egyensúlyi állapotai között való mozgásban folytonosan változó tudatosság. Ezért van az, hogy (Housman szerint)

Miltonnál a jó maláta
Istent jobban magyarázza.

A sör annak köszönheti teológiai sikerét, hogy (William James-t idézve) „A részegség az Igen funkciót aktiválja az emberben.” Hozzáteszi még, hogy „Az élet mélységes rejtélyéhez és tragédiájához tartozik, hogy egy szembetűnő nagyszerűség felvillanásai a teljességében tekintve megalázó mérgezésnek csak az illékony első fázisaiban adatnak meg nekünk”. Gyümölcseiről ismerszik meg a fa, és az etil-alkohol túlzott használata az Igen funkció aktiválása céljából bizony igen keserű gyümölcsöt terem. Nem kevésbé keserű az olyan, függőséget okozó nyugtatók, hallucinogének és hangulatjavítók használatának gyümölcse, mint az ópium és származékai, a kokain (amit oly lelkesen ajánlgatott Dr. Freud az ismerőseinek és betegeinek), a barbiturátok és az amfetamin. Az elmúlt évek során viszont a gyógyszerkutatók olyan vegyületeket izoláltak és szintetizáltak, melyek intenzív hatással vannak az elmére anélkül, hogy akár a fogyasztásuk során, akár függőség kialakításával hosszú távon bármiféle fizikai károsodást okoznának. Ezen új, pszichedelikus szerek által a fogyasztó normális ébrenléti tudatossága számos különböző változáson mehet keresztül. Olyan, mint ha az illető belső énje választaná ki a legmegfelelőbb élményt. Miután választott, a drog tudatmódosító hatását használja fel, hogy megadja a fogyasztónak azt, amire szüksége van. Így ha eltemetett emlékek felszínre kerülése válna hasznára, akkor felszínre is jönnek azok az emlékek. Ha viszont azoknak éppen nincs jelentőségük, akkor valami más fog történni. A normális ébrenléti tudatosság helyét esztétikai tudatosság veheti át, és ekkor a valóság minden elképzelhetetlen szépségében, és jelenlétének ragyogó intenzitásában jelenik meg. És az esztétikai tudatosság átváltozhat látnoki tudatossággá. Az új látásmódnak köszönhetően a világ már nem csupán elképzelhetetlen szépségében mutatkozik meg, hanem végtelen rejtélyében – az egyfolytában soha nem volt alakzatokba valósuló lehetőségek ezerarcú mélységeként. Az adottság egy új, átrendeződött világába nyert bepillantások, gondolat és képzelet új összetételei – az újdonság áramlata ömlik keresztül a világon egy zuhatagban, aminek minden cseppje jelentéssel bír. Jelen vannak a szimbólumok, és a jelentéseik kívül esnek önmagukon, a látnoki élmény valóságában vannak, és ez az adott valóság az, ami csak önmagát jelenti. De a „csak önmaga” egyben „nem kevesebb, mint minden létezés isteni alapja”. A „nem más, mint ez” egyben „minden dolog ilyensége”. És ekkor az esztétikai és látnoki tudatosság misztikus tudatosságba mélyül. A világ most végtelen sokféleségében, mégis egységesnek mutatkozik; és a szemlélő eggyé válik a végtelen Egységgel, ami teljes jelenlétében megtestesül a tér minden pontjában, az örökös elmúlás és örökös megújulás körforgásának minden pillanatában. Normális, szavak által formált tudatosságunk egy éles határoktól szabdalt univerzumot épít fel; fekete és fehér, ez és az, én, te és ő. A végtelen Egységgel való egyesülés misztikus tudatosságában az ellentétek egyesülnek, konkretizálódik a nem-specifikus, a dolgokkal és személyekkel való bevésődött alany-tárgy kapcsolatunk túlhaladottá válik. A minden létezővel való együttérzés közvetlen élménye jelenik meg, és az a szerves meggyőződés, hogy a sors kifürkészhetetlensége ellenére, minden sötét ostobaságunk és szándékos rosszindulatunk ellenére, igen, mindazok ellenére, ami olyan kézzel foghatóan rossz a világban, mégis, valami alapvető, ellentmondásos és teljesen kifejezhetetlen módon, Minden Rendben Van. A normális ébrenléti tudatosság számára az a kifejezés, hogy „Isten a Szeretet” nem több mint egy bizakodó, pozitív hozzáállás. A misztikus tudatosság számára magától értetődő igazság.

A soha nem látott mértékű technológiai és demográfiai változások folyamatosan súlyosbítják a ránk leselkedő veszélyeket, és egyúttal folyamatosan csökkentik a hagyományos érzés- és viselkedésminták jelentőségét, amiket a kultúra mindenkire, uralkodókra és uraltakra egyaránt kimért. Mindig is szükség volt a kulturális kerítésen való résvájás művészetének széles körű oktatására, de most már ez a legsürgetőbb teendőnk. Vajon felgyorsítható és hatékonyabbá tehető -e ez a képzés a most már rendelkezésre álló fizikailag ártalmatlan pszichedelikumok körültekintő használatával? Személyes tapasztalataim és a publikálásra került bizonyítékok alapján úgy gondolom, hogy igen. A „Sziget” („Island”) című utópiában azzal a kérdéssel foglalkozom a spekuláció szintjén, hogy egy a pszilocibinhez hasonló anyag hogyan járulhat hozzá a fiatalok szavaktól mentes neveléséhez, és hogyan emlékeztetheti a felnőtteket arra, hogy a valódi világ igencsak különbözik attól az eltorzított univerzumtól, amit kulturálisan meghatározott előítéleteikből felépítettek maguknak. „Szórakozás Gombával” – ennyivel intézi el a dolgot az egyik ismertető. De mi a jobb: a Szórakozás Gombával, vagy pedig az Elbutulás Ideológiákkal, Háborúzás Szavak Miatt, esetleg Kegyetlenség Téveszmékből?

Hogyan kell alkalmazni a pszichedelikus szereket? Milyenek legyenek a körülmények, hogyan kell felkészülni rá, és mi a teendő az alkalmazás után? Ezeket a kérdéseket empirikusan, széles körű kísérletek eredményei alapján kell megválaszolni. Az emberiség kollektív tudata egy igen lomha massza, és az apályt követő sártenger kelletlenségével folyik át egyik helyzetéből a másikba. A robbanásszerű népességnövekedés, technológiai fejlődés, és a harcos nacionalizmus korában viszont eléggé korlátozott a rendelkezésünkre álló idő. Mielőbb új energiaforrásokat kell felfedeznünk a társadalom pszichés tehetetlenségének leküzdésére, jobb oldószereket kell találnunk, hogy folyékonyabbá tehessük az elavult tudatállapot ragacsos sártengerét. Nyelvi síkon a nyelv természetének és korlátainak, megfelelő és helytelen alkalmazásainak oktatása; a szavaktól mentesek síkján a mentális csendesség és tiszta befogadás oktatása; és végül, az ártalmatlan pszichedelikumok segítségével, a vegyileg kiváltott átformáló vagy extatikus élmények sora – hiszem, hogy mindezek képesek lehetnek biztosítani azokat a mentális energiaforrásokat, a fogalmi sártenger azon oldószereit, melyekre az egyénnek szüksége van. Ezek segítségével képessé válhat szelektív módon alkalmazkodni a kultúrájához, elutasítani a gonoszságait, ostobaságait és lényegtelen elemeit; és hálásan elfogadni a felgyülemlett tudásanyag, ésszerűség, jólelkűség és gyakorlati bölcsesség minden kincsét. Ha elég nagy számban vannak jelen az ilyen emberek, és megfelelő képességekkel rendelkeznek, akkor a kultúrájuk megkülönböztető elfogadásából a megkülönböztető változtatás és reform mezejére léphetnek. Naivan utópisztikus álom volna? A kísérletek megadhatják a választ, mert ez az álom gyakorlati jellegű: az utópisztikus hipotézis empirikusan ellenőrizhető. És ezekben a válságos időkben mindenképp elkél egy kis remény.

© Copyright 1963, 2002 Aldous Huxley.


Ecstasy tabletta adatbázis

Pszichonauták

DÁT2 Psy Help

RIASZTÁSOK

DAATH - A Magyar Pszichedelikus Közösség Honlapja

Alapítás éve: 2001 | Alapító: Minstrel | Dizájn: Dose | Kód: Minstrel
Rendszer: Cellux | Szerkesztő: Gén

 

A személyi adatok védelmének érdekében a DAATH nem hoz létre saját csoportoldalakat a közösségi hálókon.