 |
Mi tartott vissza, amikor halálvágyad volt?bombadiltoma, 2004. november 8.  | |  | | | | 32. cica | 2004. november 18. 15:25 |
| |  | |  | | | "Ez is mekkora! Viszont úgy érzem, én állandóan olyan dolgokat "teszek fel", ami nincs kikristályosodva... "
Azt hiszem ezzel én is így vagyok. Ha viszont valaki sok ilyet olvas előbb utóbb biztos rájön, ő az, akinek itt még kristályosítania kell magában a dolgokat. Persze lehet csak magyarázkodom és mentegetem magam. Mindenesetre nekem a fórum inkább szórakozás, mint megalapozott nézeteim átadása másoknak. |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | Ez is mekkora! Viszont úgy érzem, én állandóan olyan dolgokat "teszek fel", ami nincs kikristályosodva... Lehet, hogy sohasem leszünk teljesen kikristályosodva, hiszen akkor megfagynánk...
Napóleon bölcsessége jelent meg az imént a generátorban, hogy a tökéletességre törekvés a legszörnyűbb betegség, ami az emberi elmét megtámadhatja...
Viszont tán ez a betegség tart minket életben :-) |
| | | | |
| | | | | | 29. cellux | 2004. november 11. 16:54 |
| | | | | | | "a felismert gondolatnál, és az elszálló szónál is sokkal nagyobb, hogy az interneten bárki elolvashatja. Olyan, mintha egy hógolyót kitennék a napra. Előbb-utóbb el fog olvadni."
hú ez mekkora.
hozzátenném, hogy ha azelőtt mondasz ki valamit (a neten, publikus helyen, ahol sokan olvashatják), mielőtt kikristályosodott volna, akkor a többi tudatban való felszívódás valamiképpen elveszi az idea erejét és nehezebbé teszi a kristályosodást. idő előtti születés vagy ilyesmi.
|
| | | | |
| | | | | | 28. Nomad | 2004. november 11. 16:21 |
| | | | | | | badtRIP: Én is ilyesmivel próbálkozom, csak amikor volt a nagy átalakulásom, utána nem is tekintettem folyamatnak az életemet, sokkal inkább pillanatfüzérnek, vagy élményhalomnak - bárminek, csak nem az "előző" életem folytatásának. Aztán mostanában kezdem összekapcsolni egésszé, de most megint szembe kell nézni a régi dolgokkal, hogy szabadon tudjak emlékezni. Az a fura, hogy az életemre való visszaemlékezés nem egy lineáris folyamat, amiben egyre messzebbre megyünk vissza, inkább mintha egy mozaik darabkái véletlenszerű helyeken felvillannának, persze a véletlenszerűség is csak a tudatlanságomból fakad.
Biga: végre megértjük egymást, szerintem sem bűnhődésről van szó, hiszen szerintem nem létezik bűn, csak tudatállapotok. És nem csak vágy láncolat, hanem ellenszenv (harag, gyűlölet stb), és tudatlanság láncolat is. Én sem valami felettünk álló ítéletnek tartom, hanem egyszerűen a világ természetének. Szóval ha valaki kiugrik az ablakon, akkor a föld nem büntetésből fogja magához csapni a gravitációval, hanem mert ez a következménye, hogy kiugrott az ablakon. Ugyanígy ha valaki hazudik, agresszív, ostoba stb. lesz ennek megfelelő következménye.
Az egó pedig egy olyan dolog, ami persze, hogy kell egy ideig, de nekem volt szerencsém megpillantani az ezen túli állapotot, és mivel az sokkal örömtelibb, felismertem, hogy az egó meghaladása lenne a cél. Végülis olyan mint a pelenka. Egy ideig hasznos, aztán hasznos róla leszokni, bár felőlem mindenki addig gubózódik benne amíg kedve tartja.
Egyébként baromi jó dolog leírni ezeket a dolgokat, mármint, hogy milyen hülyeségeket gondoltam régen mert ez olyan mint a megtisztulás, de a felismert gondolatnál, és az elszálló szónál is sokkal nagyobb, hogy az interneten bárki elolvashatja. Olyan, mintha egy hógolyót kitennék a napra. Előbb-utóbb el fog olvadni. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Megfigyeltem, hogy a magát szelleminek tartó többség egyfajta lenézéssel tekint az egóra. Egó nélkül nincs ember, a probléma nem az egó létével, hanem a szerepével van, nem mindegy, hogy ki irányít.
Fejlődés szempontjából mellesleg jobb egy feltűnő, erős, agresszív egó, mert aki lassan tudatossá válik, hamarabb észreveszi és helyreteszi.
A gyenge, ravasz, sírós kis egók a veszélyesek :-) Amilyen nekem is van :-)
Szerintem a halálvággyal semmi probléma, ha nem menekülésről szól. Az egó valójában nem akar meghalni, hiszen az egyik olyan alkatrészünk, ami halálkor megsemmisül, miért akarná saját pusztulását? Ő csak menekülni akar, ha a menkülés-vágy eltűnik, marad az örök kíváncsiság - ami szerintem természetes. |
| | | | |
| | | | | | 26. badtRIP | 2004. november 11. 15:13 |
| | | | | | | szeritnem halalvagya csak addig lehet az embernek amig ragaszkodik az egojahoz. bennem ezt a ragaszkodast pont a pszichedelikumok szuntettek meg. hiszen ha az ember mint kulso szemlelo tekint magara, akkor barmi is tortenjen ezzel a testel, az teljesen kozombos a tudat szamara. amikor az ember ebben az allapotban van, es bizonyos dolgokkal elotudja hozni a mult beli emlekeit az olyan mintha megegyszer atelne azokat. es ami a legerdekesebb, meg a legroszabb dolgokra is nyugalommal tekintek vissza, es mindig az az erzesem hogy erdemes volt atelni a dolgokat. ilyen multba utazassal mar rengetegszer probalkoztam, es megprobaltam visszamenni a szuletesem pillanataig. sikerult visszaemlekeznem olyan korai idoszakra, amikor meg a vilagot magam korul egyaltalan nem ertettem. talan par hetes, vagy honapos lehettem amikor meg csak fekudtem a kisagyban es csak figyeltem a korulottem torteno dolgokat. szoval az egyik legkorabbi erzes amit sikerult visszaideznem az az volt, hogy en magam vagyok valami. most lenyegtelen hogy mi, talan egy tudat, vagy lelek. es ez a valami mikor megszulettem, felvette ezt a testet, mint valami ruhat, hogy valamit csinaljon. az erzes lenyege az volt, hogy az elet csak egy szerep, amiben barmit megtehetek, hogy eljussak egy bizonyos erzeshez, amiert vegulis ugy dontottem, hogy megszuletek. egy vegtelenul valtozatos vilag, amiben az ember azt csinal amihez kedve van. de kesobb jott valami ami rendszerbe fogta gondolataimat, szabalyokat es korlatokat alitott elem, mig vegul teljesen elfelejtettem ezt az erzest, nem hogy ez az erzes iranyitana a gondolataimat. azt hiszem a korulottem levo emberek tettek ezt, elvalasztottak a lelkemet a testemtol, es az o eletfelfogasukbol letre jott az egom. ami mivel nem en vagyok folyton ketelyek kozott van, es masok elmebeteg gondolataibol tartja fent magat, ami aztan a kulombozo erzesek hullamvasutaba ultet, es mar nem valaszthatom meg hogy mit keresek. csak maguktol jonnek az erzesek, a szeretet, gyulolet, onsajnalat, depresszio, ongyilkossag... es ha nem lennenek pszichedelikomok, akkor talan csak halalom pillanataban jottem volna ra, hogy az egesznek nem volt semmi ertelme.
persze az nem jelenti azt hogy mostmar ugy gondolom, hogy dejo hogy elek. volt egy enem ami azt mondta, hogy a vilag az maga a paradicsom, csak ki kell menni a termeszetbe es ott maradni. meg volt egy masik enem is amelyik elkeseredett azon hogy emberek millioit olyan dolgok iranyitjak amik szart sem ernek es soha nem foglyak eszre venni hogy mennyire felesleges amit csinalnak. akkor azt hittem az a helyes ut, hogy baszok az emberekre es nem foglalkozok veluk. de most mar tudom, hogy ez sem jarhato ut, mert ezzel is korlatozom magam. es abba a vegtelen szabadsagba amit akkor ereztem nem fer bele egy fal, amit az emberek es magam koze allitok. annyit tudok csak, hogy az emberekhez ugy kene viszonyulnom mint az allatokhoz,(az allatokat szeretem) de az emberek mar nem tisztak mint az allatok, csak az egojuk babjai. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Nomad: szerintem a karma messze több egyszerű akció-reakció, ok-okozat törvénynél. Szerintem nem létezik olyan, hogy valamiért meg kell bűnhődnöd. Nincs adósság, amit vissza kell fizetni. Egyszerűen vannak dolgok, amiknek a megtapasztalása mellett döntöttél, melyek vágya egy előző megtapasztalásból fakad. A karma inkább csak egy vágy-láncolat, jobbnak lenni, növekedni, de semmire sem kötelez. Ha valamiért most úgy érzed, megfizetsz, az csupán a te döntésed. Ha valaki a karmát önmagán kívül álló hatalomként vagy törvényként szemléli, önmagát téveszti meg.
Szélsőséges példa, aki egy gyilkos élete után a következőben egy áldozatét tapasztalja meg, nem egy törvény súlya alatt szenved, hanem saját tudatalatti döntéseként éli meg a másik oldalt, hogy teljesebb lehessen. De szerintem ez nem szükségszerű - nem a szenvedés, a fizetség a lényeg valamiféle kozmikus pénzárba, hanem a felismerés. Van, aki csak egy balesetben vagy betegségben tudja megtapasztalni a másik oldalt, valakinek elég egy meditáció és egy fényes pillanat. A tudatosság mértékén múlik. |
| | | | |
| | | | | | 24. cellux | 2004. november 11. 14:10 |
| | | | | | | hát, Nomad, ezzel a dologgal most nagyon közel kerültél a szívemhez.
én ugyan nem éltem meg ezt ennyire szélsőséges formában (elmenni az idegenlégióba), és a fizikai kondícióm se volt soha túl alkalmas arra, hogy zúzzak, de amit itt leírtál, azzal elég mélyen együtt tudok érezni.
viszont azoknak a vizsgálódásoknak az alapján, amit eddig folytattam e témában, arra jutottam, hogy ez a hozzáállásod egyáltalán nem volt hülyeség. a gond ott volt, hogy nem tudtál túllépni a gyűlöleten. csak az utolsó előtti lépésig jutottál be, ahol már annyira élessé válnak a dolgok (vadzsra-zúzda), hogy egyetlen feszülő ideggóc az ember, aki valamiképpen ki akarja engedni ezt. nekem itt jön be a képbe az, amit általában Gonosznak vagy Sátánnak szoktak nevezni, ebben a túlhajtott szenvedés okozta gyilkolni akarásban.
én amúgy azt gondolom, hogy ez ma nagyon sok embernek (talán mindenkinek) megvan a lelkében, csak a legtöbben nem jutnak elég mélyre magukban, hogy tapasztalják, vagy ha mégis, annyira megijednek a lehetőségtől, hogy ez bennük lehet, hogy minden eszközzel megpróbálják megtagadni, eltussolni, vagy kivetíteni másokra.
viszont amikor megvan rá a lehetőség, ez a borzalom előjön és válogatás nélkül gyilkolni kezd. szerintem ez a kiélés rejlik minden háború mögött.
tovább megyek: szerintem a háborúknak az az oka, hogy az emberi faj ezt a belső pszichés feszültséget idáig nem volt képes más úton kiélni. próbálkoztak mindenfélével, de semmi se jött be, a feszültség maradt. és ezért időről-időre szükség volt valamiféle tudattisztulásra, és ez a háború, ahol átszakadnak a gátak, kiömlik az üvöltő őrület, és a vérfürdő utáni csendben lehet kezdeni a következő ciklust.
szerintem az eddigi emberi történelem egy kísérlet, ami azt célozza, hogy találjunk egy módszert ennek a feszültségnek a valódi átalakítására. ugyanez a cél az egyéni ember életében is előkerül persze (mikrokozmosz = makrokozmosz).
a vadzsragurukat azért emlegetem ezzel kapcsolatban olyan sűrűn, mert meggyőződésem, hogy amikor a vadzsrajána a három méreg átalakításáról beszél, akkor pont ennek az emberiség lelke mélyén feszülő indulatnak (eredendő bűn?) a megváltásáról beszélnek.
ragadd meg tudatoddal a gyűlölet gyökerét, és az kezeid között át fog alakulni a minden szenvedést szétoszlató sugárzó bölcsességgé.
mindenesetre nem árt tudatosítani a veszélyeket: ez az út olyan rendíthetetlenséget követel meg, ami csak keveseknek jut osztályrészül. viszont az, amit végül nyerhetünk, minden elképzelést felülmúl: képesek leszünk a negativitás energiájából táplálkozni. és ha kilőttük a negativitást, akkor nincs semmi, ami visszatartson a teljességhez vezető úton.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Bocs, tömném, ha lenne. :) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | karma=ok-okzat=akció-reakció
Szerintem ez mindenki számára belátható, nem nagy ördöngőség. Kereszténységben ugyanígy megvan leszámítva a reinkarnációt (rosszat csinálsz pokolra jutsz). Számomre ez csak egy kedves kifejezés, semmiféle vallási nézet vagy kitaláció, pusztán tény.
A meghalásról meg csak annyit, hogy ha meg kell halnom akkor úgy is meg fogok halni. Ezt nem én fogom eldönteni, legalábbis én így érzem. Amúgy meg szívesebben tömöm tele magam pszichedelikumokkal, minthogy kiugorjak az ablakon. Dehát kinek mi... |
| | | | |
| | | | | | 21. Nomad | 2004. november 11. 10:46 |
| | | | | | | | Biga: ez tévedés. Én a karmát úgy értem ahogy van, tehát cselekedetnek. Mivel a világban ok és okozat szerint működnek a dolgok, a karmát nem a buddhisták "találták ki", hanem leírták a jelenséget. Ha nem hiszed, hogy valamilyen dolognak valamilyen okai vannak, és valamilyen következményei, amik mind megállapíthatóak, akkor végül is felesleges beszélni, mert a világ csakis egy kaotikus és leírhatatlan sodródás. De mivel számtalanszor tapasztaltam a karmát működés közben (rájöttem, hogy egy történésnek milyen múlt béli okai voltak, illetve sokkal inkább milyen döntéseim eredményeként történt ez most így), ezért ez igazából nem kérdés. Abban teljesen igazad van, hogy én vagyok a boldogságom útjában lévő legnagyobb akadály, de pont ezt kell ledolgoznom. Mivel sok sarat dobáltam fel a levegőbe, hosszú ideig, el fog tartani, mire mind leesik. Egy csomó ember azért nem látja be a karmát, mert nem érti, hogy van reinkarnáció, szóval nem lehet a tetteink elől elmenekülni, ha egyszer eldobtál egy féltéglát, az valamikor biztosan fejen fog találni. Az egyetlen ellenszere, ha tisztulásba kezdesz, és tudatosan előrehozod, amikot visszaesnek rád a dolgok. A világ egy rekurzív algoritmus alapján épül fel: most = múlt + változás. És mivel mindenkinek szándéka, késztetése van, ezért folyamatosan változtat is. De az egyenletből nem lehet elsuvasztani azokat a részeket, amit nem szeretnénk, ha egyszer már beleírtuk mindenképpen a világ része, ami addig visszhangzik, amíg viszonyulunk(jó - rossz - semleges) hozzá, hiszen ebből kapja az energiát. |
| | | | |
|
