 |
A nagy összefüggésPainkiller, 2004. november 16.  | |  | | | | |  | |  | | | "a pszichoszociális stressz elkerülése végett egyrészt nem beszélek, másrészt nem hallgatok... több-kevesebb sikerrel."
Sűrű bólogatás. Nagyon sűrű. |
| |  | |  |
| | | | | | 6. badcat | 2005. február 11. 00:07 |
| | | | | | | a pszichoszociális stressz elkerülése végett egyrészt nem beszélek, másrészt nem hallgatok... több-kevesebb sikerrel.
persze tudom hogy nem ez a kielégítő megoldás, de éljünk azzal, ami adott.
a legutolsó komoly trippem tanulsága épp ez volt. mindent, ami történt, tarts meg magadnak, hisz más úgysem érthet, legfeljebb sejthet, és ezeket az élményeket nem azért kapjuk, hogy megosszuk, hanem hogy megéljük őket.
nekem most jól esik a mély hallgatás:) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Előző hozzászolásomban az 'úgy' és a 'tényleg' közé egy 'éreztem' értendő. Hogy érthető legyen az értendő. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Az a legszebb, hogy az ember mindenképpen végigjátsza a színdarabot. Ha kiszállok, akkor az a darab vége.
De ez csak egy szép fless, és léccike mindenki játssza végig. Ha másért nem, hogy a többiek ne szomorkodjanak, hogy neki akkor ért véget a darabja, amikor másoknak még az átlagisnál is nagyobb szomoróságot okoz vele.
Az "idő előtti" kiszállás egyik legfőbb oka szerintem a meg nem értettség és az el nem fogadottság érzése...
Ami meg az eredeti felvetést illet, nem szerintem sem tudathasadás. Hanem pont csak egyszerűen underground. Azért mert nem nőttünk, gyökereztünk bele a pszichedéliéba. Hanem egyszer csak belecsöppent az életünkbe. Szóval ez az egész csak a járatlan utak járóinak "természetes" tudatállapota... És ez a fórum (is) pont arra (is) jó, hogy valahogy harmóniába tudjunk kerülni ezzel az állapottal. Egy időben úgy tényleg az a pszchedelizálásom legsúlyosabb káros mellékhatása, hogy pszichoszociális stressz ér a nempszichedelizálók egy jó nagy részének részéről...
|
| | | | |
| | | | | | 3. badcat | 2005. február 10. 23:11 |
| | | | | | | az, hogy belépsz egy "alagútba", nem azzal kezdődik, hogy lenyomod az ajtó kilincsét, hanem azzal, hogy elkezdesz gondolkodni, hogy lennie kell valahol egy (vagy több) ajtónak:)
tehát szerintem azt a bizonyos relytélyes helyiséget már tudatosan kerested:)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | a szobadbol nyilo alagut a nevében sugallva underground, mely sokszazéves tilalmi beidegzödéseket tükröz és nem holmi tudathasadast, melytöl, ha szenvednél, talan ezt e hozzaszolast sem tetted volna meg. én kb. tiz éve léptem be a magam szobajabol nyilo igen szüköcske alagutamba, de én is teljesen underground érzem magam, söt, igy érzem jol magam, a vakondokok és földbenalvo pondrok között, mégis talan joval a felhök fölött szellemem termitjén fölemelkedve, masoktol lenézve. Ebbe az alagutba belépve nem egy rész szakadt ki belölem, hanem én egészen kiszakadtam magambol, hogy azutan csak eröszakkal lehessen engem visszakapcsolni. De mar rajöttem arra, hogyan kell sunyi modon, a magam szakallara mégis a pszichedélia mezein hancuroznom!!! Sajnos meg kell jegyeznem, hogy tapasztalataim szerint nem csupan magunk alakitjuk sorsunkat (hiszek Kantnak és iskolajanak), de szerencsere valasztasaink teljesseggel szabadok, mely szabadsagot akkor ismeri meg az ember, ha rendelkezik akarattal és erövel, vagy ha az mastol megadatik neki. Sajnos az életet semmiképp nem nevezném komédianak, de mindenképpen egy szindarab, amit okvetlenül végig kell jatszanunk, és amit okvetlenül érdemes is végigjatszani |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Életünk nagy részét mimással is tölthetnénk, minthogy gondolkodunk, elmélkedünk, ...
És kerressük az összefüggéseket, logikát próbálunk felállítani egyes esetek között, LE VONJUK a "tanulságot"-embertársainktól tanulván.
Véleményem szerint az élet nem más mint egy baromi hosszú alagút, vagy egy folyosó, melyről különböző ajtók nyílnak...
Igen, ajtók, mindenki maga alkaítja ezt az életnek nevezett komédiát, vagy nem tudom mit. (arra azonban már rájöttem, hogy a puszta lét a legnagyobb illúzió)
De közülünk elégsokan benyitottak egy szobába, melyből egy újabb alagút nyílott, és nem jöttünk ki többet ebből a teremből.
Ahogy telnek-múlnak a napok, az évek: az idő-mely az emberiség legnagyobb gondolata,
gyakran gondolkozok dolgokon:
Vajon, ha nem nyitok be abba relytélyes helységbe, akkor most lenne képem a világról?(nyitott lennék a "világra")
Nem tudok különbséget tenni a tiszta és piszkos kép között.
Néha úgy érzem, h amikor átléptem azon a küszöbön, testemből kiszakadt egy egész, s az maga útját járja, s néha-néha kommunikálni próbál "velem".
Ti is éreztek, vagy éreztetek már így?
Lehet h tudathasadáson meek keresztül?
Jó, persze mondhatni azt is buták szerint, h az emberek 50%a optimista, a másik 50nek nincsen pénze cukrokra... :-P
(ez abszolút hülyeség sztem,)
Vajon van ebben vmi összefüggés?
|
| | | | |
|
