DAATH2 - http://www.daath.hu/
A Magyar Pszichedelikus Közösség Honlapja

Precíz:

HÁROM A MAGYAR IGAZSÁG

Anyag: 1g 10x salvia kivonat 4 részletben
Testsúly: 85kg, kisportolt
Időpont: 2008 május eleje
Résztvevők: S (a vezetőm, gyerekkori barátom), S barátnője és öccse
Tapasztaltság: Kezdő, első utazó

Már régóta készültem erre az útra, de csak most szántam rá magam. A salvia is csak véletlenül lépett az első helyre. Reggel korán keltem és a szokásos módon készülődni kezdtem. Az iskola és az aznapi érdektelenség helyett azonban Buda felé vettem az irányt, ahol már várt az úrnő. Hazafelé megálltam szűrőt venni a pipába és vihargyújtót szerezni, ám minden igyekvésem ellenére ez nem sikerült. Bosszankodásomat azonban elűzte az a kis nyugtalanság, ami kellemetlenül szorongatta a gyomromat. A délután csendes pihenéssel telt. 18 óra körül átmentem S-hez, de még készülődni kellett, ezért hazamentem. Egy könnyed vacsora után visszamentem S-hez és egy csalántea elszürcsölése után a csapat megindult S pincéje felé, ami a falu határában, a házaktól tisztes távolságban van. Mire kiértünk, már a nap lemenőben volt, ezért kicsit siettünk. A pince présház fölötti részén helyezkedtünk el, körben, néhány fotelon és egy kanapén. A nyitott hátsó ajtóból a hegyekre láttam rá, ez nagyon tetszett.

Először S tömte meg a pipát, mivel tapasztalt utazó, ezért nagyobb mennyiséget szívott. Ezután S öccse következett. Mindketten nevettek és sétálgattak, láthatóan jól bírták. Én következtem. Az első adagot csak finoman tömtem, nem mertem naggyal kezdeni. Egyetlen hatásként egy kis szívdobogás és a jobb lábam egyhe remegése jelentkezett. A következő adagot egy kicsit nagyobbra vettem, ám ezúttal is csak a jobb lábam kezdett el remegni, amit én úgy éreztem, mintha valaki a bokámnál fogva rázná. S tanácsára rendesen megtömtem a pipát, ám mivel az öngyújtó is kifogyott, gyufával gyújtottam meg. Egész jól tudtam letüdőzni és lenntartani, annak ellenére, hogy nem vagyok dohányos és füvet is csak ritkán szívok. Mivel kialudt a pipában a parázs, S fölállt és begyújtotta nekem, vettem egy mély slukkot és akaratlanul is lecsukódott a szemem. Még egy slukk és már csak annyit éreztem, hogy S kiveszi a kezemből a pipát és mond nekem valamit. Ahogy a szavait hallottam, úgy éreztem, hintázok a két világ között. Utána csönd lett.

Élénk képeket láttam és éreztem egy nő jelenlétét, aki anyaszerűen oltalmaz. Kis, hangyákhoz, vagy manókhoz hasonlatos alakok vettek körül, velük együtt mentem valahova. Feltűnt egy hüllőszerű, negatív alak, de eltávolodtam tőle. Ez után egy farm képe jelent meg, egy sötét testtel, ami először tehénné, aztán biciklivé változott. A virágokban Dr. Hofmann-t véltem felfedezni, de ez kissé homályos volt. Ez után egy barlangban találtam magam, ugyanúgy a hangyákkal. A falon egy psychedelica hungarica borítóján látható archoz hasonló kezdett kiemelkedni a barlang falából, de ettől is eltávolodtam. Egy terembe jutottam, amit fölülről láttam és csövek indultak 3 irányba, a végük a terem közepe felé. Mikor rájöttem, hogy ez egy életút választáshoz hasonlít, a csövek száma azonnal megnőtt. Itt elvesztettem a fonalat és kinyitottam a szemem. S a barátnője mellet ült és az „üdv itthon” köszöntéssel fogadott. Valamit megpróbáltam kinyögni, de nem sikerült. Becsuktam a szemem és megpróbáltam rájönni, ki rázta a lábam. Ekkor megláttam magam kívülről, amint egy tündérszerű lény alulról fogja a bokámat. Mikor újra kinyitottam a szemem, S egy játék katona benyomását keltette, a barátnője, úri hölgy volt. Elkezdtem mesélni, amit láttam, de csak nehezen ment. Éreztem, hogy vizelnem kell, megpróbáltam fölállni, de a gravitáció szokatlanul nagy erővel rántott vissza.

Vártam egy kicsit, majd imbolyogva kimentem. Az ég és a hold fantasztikusan gyönyörű volt. Visszamentem és pihentem egy kicsit. Közben S elmondta véleményét a növényről. Megállapítottuk, hogy semmihez sem fogható, de kicsit tompák lettünk tőle. Mikor nagyjából kitisztultam, Megnéztem, mennyi maradt a kivonatból. Konstatáltam, hogy a 2. adag mennyisége és, hogy nem lenne jó tovább őrizgetni, ezért megtömtem a pipát utoljára is. Megpróbáltam meggyújtani a gyufát, de nem sikerült. Megkértem S-t, hogy segítsen. Tartotta a gyufát, én pedig csak szívtam. Elkezdett bizseregni a lábam, éreztem, hogy a bal oldalam felé csavar, de nem hunytam le a szemem. Kíváncsi voltam, milyen nyitott szemmel. Az árnyékokból alakzatot kezdtek kirajzolódni és a csukott ajtón egy bagoly képét láttam meg. Mereven figyel, és éreztem, hogy engem néz. Úgy gondoltam, ez valami lelkiismereti dologra utalhat. Mikor kitisztultam, elindultunk hazafelé. Még egy kicsit mezítláb sétálgattam a fűben, ami semmihez sem fogható érzés volt. Még elkísértem S-t és barátnőjét hazafelé, majd én is hazaindultam (kb. 500m-re lakunk egymástól). 23:15-kor értem haza, bátyám egyből megkérdeztem, milyen volt. A kis élménybeszámoló és egy tábla csoki után lefeküdtem és aludtam reggelig.

Összegezve: Hatalmas élmény volt és teljesen pozitív. Olyan dolgokra mutatott rá, amikkel eddig nem is törődtem. A későbbiekben mindenképpen meg fogom ismételni :)

Az írást az alábbi címen találod:
http://www.daath.hu/showText.php?id=177

© Copyright 2008, 2008 Daath.