DAATH2 - http://www.daath.hu/
A Magyar Pszichedelikus Közösség Honlapja

Dimension:

AZ EGÓM FULDOKLÁSA

Anyagok: Hajnalka 320 mag, Cannabis, 2,5 g (3 főre)

Előzmény:
Már vagy két hete terveztem ezt a "bulit", és mivel már próbáltam ezt a kombót, tudtam, hogy nagyjából mit várhatok (de persze az eredmény egészen más lett).
Ami még érdekes, hogy aznap reggel 9 és 11 között volt egy elég hoszú tudatos ámom is, ami mintha azt sugalta volna hogy ez a nap mindent meg fog változtatni .

Szombat volt. Délután két óra.
Elindulunk a veekend telekhez, ami pár kiométerre van onnan, ahonan lakom. Itt biztos hogy nem zavar minket senki. 4-en mentünk ki, de mint általában, csak én éltem a Hajnalkával. Mikor odaértünk, Az egyik barátom elkezdte összerakni a hangtechnikát, míg a másik barátom hozzákezdett a fű megtekeréséhez. Én Ledaráltam 320 szem hajnalkát egy kis cukorral, hogy legyen íze, és leküldtem. Hát nem volt a legkellemesebb, de nem mondanám vészesnek. Ezután vártam, míg megtekerik a 2. komponest. Ezután kimentünk a ház elé és elszívtuk az első rakétát. Ami feltünő volt elsőre, hogy a fű meggyorsította a hajnalka hatását, mivel az elszívása után rögtön élénkebbek lettek a szinek (persze olyan hajnalka féle élénk), Viszont a fű hatását alig-alig éreztem. Majd jöhtett egy szál cigaretta, aztán beszélgettünk egy darabig. Ezután jött a második szál füves cigi. Ekkor még nem fejtete ki teljesen a hatását a hajnalka, így hát megettünk egy tábla csokit ami tökéletesen kielégítete az éhségemet.

Ezután kezdett a természet egyre barátságosabb, míg a helyiség - ahol voltunk - egyre idegenebb lenni. Hát gondoltam felmegyek a tető részhez. (az épület egy domb oldalába épült) Ekkor az időérzékem már nulla volt.

Ekkor kezdődött el a Tripp érdemi része. Mivel nem akarok hülyeséget írni, iletve hazudni, ezért amire homályosan emlékszem azt nem is írom le. A következő biztos emlék az egy kellemetlen érzés volt, illetve hihetetlenül erős vizuálok. Ezalatt az idő alatt egy olyan helyen voltam ahol még eddig soha, de mégis olyan ismerős volt. Tudtam hogy egy olyan helyen vagyok, amit nem lehet ebben a 3 dimenziós világegyetemben megfogni, vagy megtalálni. A kellemetlen érzés az egómé volt, éreztem hogy szenved, mintha fuldokolna. Pillanatokra mintha elájult volna, ekkor a lelki (vagy a fene tudta már akkor honnan jött) kellemetlen érzés eltünt, ekkor olyan érzések fogtak el amiket még soha nem tapasztaltam meg. Átéreztem milyen lehet nem létezni, fénynek vagy egy gondolatnak lenni, vagy beleolvadni a mindenségbe.

Ekkor feljöttek a többiek is. Jól esett, hogy ott voltak. beszélgettünk, leglábbis megpróbáltunk. Az egyik barátom értelmetlennek tűnő történeteket mesélt el, amit én hihetetlenül tiszta, erős képekben láttam, és a legszebb az egészben, hogy nagyjából értettem is. majd kezdett alábbhagyni a hajnalka hatása. Ekkor még elszívtunk egy lightos füves cigit, de nálam nem volt nagy változás. már éreztem, hogy nem nagy gondot a járkálás. Ekkor figyeltem meg egy nagyon furcsa jelenséget. A látásom teljesen megváltozott. olyan volt mintha egy lencsén keresztül néznék, ami mindent máshogy nagyít, de mégis tisztán adja át a dlgokat. A távolságokat nem tudtam meghatározni. Illetve a méreteket sem. olyan volt, mint amit az LSD-nél olvastam, hogy sokminden aránytalan méretű. Ezen kívül még fraktálokat illetve furcsa képeket láttam mindenütt, meg elmosódást az meberek körül. Néha a hangom viszhangzott is.
Már kezdett sötétedni, amikor két barátom, feljöttek, elköszöntek, aztán hazaindultak. Azzal a barátommal, aki itt maradt velem, még kint maradtunk. Mivel már eléggé gyengült a hatás, és az idő is kezdett hűvösödni, hát bementünk az épületbe. Ott még beszélgettünk, zenét halgattunk, majd fél 12-körül elindultunk.
Fél egyre értem haza. Én rögtön lefeküdtem, de még élvezhettem a belső mozit, képi és hanghatásokkal amit becsukott szemmel láttam. Még másnap délután kettő körül is érezhető volt valami a tegnapiól.

Olyan érzés volt, mintha ujjá születtem volna,mintha megváltozott volna valami (amit még most is érzek), de nem tudnám meghatározni hogy mi. Persze pozitív irányban. Mintha otthagytam volna valamit magamból azon a helyen, illetve elhoztam volna valamit onnan.

De nem ajánlom senkinek, hogy utánnam csinálja. A legerősebb rész elég durva volt (és elég kimerítő is), és néha olyan képeket/érzéseket mutatott, amitől bár nem ilyedtem meg, mert tudtam hogy nem valódiak, és még tetszettek is, mégis, ha egy pillanatra is belefeledkezel,és nincsenek kötélből az idegeid, mint nekem, akkor elég nagy károkat tud okozni. És a tripp alatt elég könnyen válhatsz az elméd játékává, (kibeszélnek a haverjaid a hátad mögött, megutálnak valamiért, stb). Úgyhogy csak nagyon, de nagyon óvatosan.
Kezdőknek meg főleg nem ajánlom.

Az írást az alábbi címen találod:
http://www.daath.hu/showText.php?id=191

© Copyright 2009, Daath.