DAATH2 - http://www.daath.hu/
A Magyar Pszichedelikus Közösség Honlapja

Uj Péter:

A GURU HALÁLA

Péntek éjfélkor Beverly Hills-i házában szépen csendben meghalt Timothy Leary.

Nagy csapás ez a drogellenes propagandának. Mármint, hogy eddig élt. Hogy hetvenöt éves koráig húzta. A hatvanas évek óta használt rendszeresen „tudatváltoztató” szereket: füvet, hasist, LSD-t. Prosztatarák végzett vele.

A Harvard megbecsült pszichológiaprofesszoraként kezdett el kísérletezni hallucinogénekkel, meszkalinnal és LSD-vel a hatvanas években. Önmagán kísérletezett, persze. Diákjainak is adott az anyagokból, tudományos alapon.

Amikor betiltották a szereket, majd üldözni kezdték fogyasztóit, Learyt is kirúgták az egyetemről. A földalatti klasszikusok, Burroughs, Ginsberg, Huxley mellé került, hirdette az LSD nagyszerűségét.

A hippik félistenként tisztelték, a polgári amerika felforgatónak, közellenségnek, a fiatalok megrontójának kiáltotta ki.

Farmjára sok ezren látogattak el, hogy meghallgassák LSD-prédikációit, és hogy részt vegyenek egy kis utazásban. Két marihuánás cigaretta miatt börtönbe is került, de egy radikális szervezet megszöktette, évekig bujkált Európában, Afrikában és Ázsiában, míg 1973-ban Pakisztánban az amerikai ügynökök el nem fogták. '76-ban szabadult.

És ahogy az már lenni szokott, Hollywoodban kötött ki, elegáns partikon, a show kellős közepén. Színészkedett és bohóckodott, sőt kormányzónak is jelöltette magát. Főállású médiafigura. Rendszeresen föllépett G. Gordon Liddyvel, az ultrakonzervatív politikussal, aki még ügyész korában kétszer is lecsukatta. Fölfedezte magának az Internetet, és az LSD-guruságból hálózati prófétává upgrade-elte magát. Az információt föl kell szabadítani, szétosztani, hatalmát odaadni az embereknek, ellopni a hatalmasoktól, ahogy az LSD-t ellopták a CIA-tól. A haldoklást, a ráktusát is izgalmas utazásként élte meg. A hálózaton saját szerverén tette közzé egészségi állapotát, sőt a halálát is közvetíteni akarta.

Ez már nem jött össze neki.

Azt kéne még tudni, ki volt Timothy Leary? Guru és bohóc, tudós és kókler, filozófus és anarchista.

Az ilyenre mondják: kultuszfigura.

Hamvait ősszel kilövik az űrbe.

Az írást az alábbi címen találod:
http://www.daath.hu/showText.php?id=4

© Copyright 1996, 1996 Népszabadság.