 |
Legfrissebb hozzászólások (119501 - 119510)
 | |  | | | | |  | |  | | | Én tulajdonképpen szeretem ezeket a belső párbeszédeket. Van, hogy kifejezetten akarom és elkezdem. Van persze mikor szabadulnék egy adottól, és amikor észreveszem, hogy ezt nem akarom, akkor le is tudom állítani -- legtöbbször. Bár néha ilyen kényszerpályaszerűek, van, hogy segítenek megérteni ezt-azt. Szóval én nem tartom sem rossznak, sem haszontalan dolognak.
Biga: szerintem nem kell akarnod elfelejteni. Az idő megoldja. Nem elfejeted, csak elmúlik az akut szenvedés része.
bt@frzisrádió.budapest |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | Most, hogy ezt leírtam rájöttem, hogy szinte minden csak játszma. Azért nem szeretem a játszmákat, mert egy bábu benne az ember, ráadásul rab is. Hiába akar mást játszani, nem tud, mert csak a saját szerepét játszhatja.
A játszmáknál jobb a játék, mert ott tudod hogy játszol és közben olyan vagy mint egy gyerek, mert a gyerekek is játszanak. Mókásabb játszani mint játszmázni
Ami viszont a legjobb: az a valóság. Úgy általában nem hiszek semmiben, egy dologban viszont igen, szinte kényszerszerűen, hogy létezik valóság és voltak már olyan pillanataim, hogy megláttam. Ez az érzés az, ami közös a pszichedelikumokban és mikor ezt érzem, nem különbözik a cuccok hatása egymástól. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Biga: Most valahogy olyan egyszerűen látom ezt a lányos dolgot. Egyszerűen szeret játszmázni, nagyon jól csinálja, te pedig tökéletes komplementere vagy. Mi lenne ha nem lennél az? Szerintem nem akarna elengedni. Valószínűleg először nem tudná hogyan reagáljon. Szerintem a játszmás érzések nem igaziak, attól függetlenül, hogy mélyen is át lehet őket élni. De lehet sírni a színházban meg a moziban is, lehet rugdosni a falat, amiért vesztettél egy társasjátékban. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Egyébként a szavaidat lehet, hogy egy az egyben elküldöm neki, aztán Isten engem úgy segéljen, nem írok többet.... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Mantis: nekem ma lesz! :-) Beszéltek, de az oktató elég laza, úgyhogy jókat poénkodott, hogy volt egy nőismerőse, akinek orgazmusa lett a nitró-narkózistól, úgyhogy minden merülésnél mint a nyíl ment lefelé, hogy meglegyen az aznapi adag :-)
Persze igazad van, hogy sokan vannak, de ez számomra túl racionális gondolkozás, én meg sosem voltam az. Nekem valamit jelent az az összenézés, amikor úgy érzed, na őt valahonnan ismered, valamit jelent. Na persze lehet, hogy tévedtem és átvertek az érzéseim...
Most kicsit úgyis csalódtam a lányban. Ez az egó önvédelmi mechanizmusa, vagy megsértődik, vagy megharagszik, vagy szomorú lesz, hogy elválhasson szerelmétől-fájdalmától. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | ikra: "...amúgy nem árt egy blásztát elfüstölni közvetlen a hajni lehúzása után, mivel így mellőzni lehet a rosszullétet, ami nem kis előny :-) " |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Számomra a "nem beszélés" nem szomorú, hanem szükségszerű.
Az elmúlt x időben a beszélgetéseink mindig ugyanarról szóltak, és nem tudtunk rajta változtatni, úgyhogy abbahagytuk.
Van olyan pillanat minden ember életében, amikor nincsen több mondanivalója a másik számára, csak ezt nehéz észrevenni.
Minek erőltetni valamit ha nem megy? Annyi, de annyi ember létezik a világon, hogy el sem tudom képzelni. Minek ragaszkodjak valakihez, aki boldogtalanná tesz?
Én határozottan jobban érzem magamat amióta ez van.
Biga, te is búvárkodsz? Nekem tegnap volt az elméleti vizsgám, vicces volt, csomót hibáztam, úgyhogy rég meghaltam volna, ha élesben megy.
Gondolom neked is beszéltek a nitrogén-narkózisról, mint valami félelmetes, veszélyes és kerülendő állapotról? Alig várom, hogy betépjek a nitrótól... :) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Inno: Néha az az érzésem, hogy te még a parákat is élvezed, vagy legalábbis beléjük tudsz menni, úgy rendesen. Lennék egy-két napra te. Alig várom, hogy találkozzunk... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Az is jó módszer, ha beindul a párbeszéd, egyszerűen csak tudatosítod, hogy te most párbeszédet fogsz folytatni a képzelt akárkivel. Kicsit mintha kívülről figyelnéd magad, hogy most mit fogsz tenni. Ezután az egó már nem fog olyan élvezetet lelni ebben, mert figyelik és ez energiát von el belőle. Sokadik esetnél valaki már mosolyogni fog, hogy már megint ez a dráma következik... Aztán ezek a párbeszédek már le sem fognak folyni, elkezdődnek, aztán továbbsuhannak a mélybe, ahonnan jöttek. Tulajdonképpen nagyon egyszerű döntés kérdése, csak legtöbbször megsérült aranyos kis szerencsétlen egóknak úgy kell ez a játék, mint a víz, de amíg az elme használ minket, addig nem is akarjuk megszakítani. Pár döntés után viszont könnyen fog menni, mert az egó egy idő után felismeri, hogy ez neki is sokkal jobb így, és elcsendesedik, mert a tudatra kerül a fókusz, nem az elmére... |
| | | | |
|
