DAATH

Ki vagy? A határtalan, mely fogantatásodkor a határok közt megjelent.

Weöres Sándor

 
KöszöntőGyarapodásAnyagokKönyvtárFórumKeresésKapcsolatok


Kategória:

Cikk


Kiadó:

HVG


Kiadás éve:

2001 / 2001



Beküldő:

Minstrel


Szerkesztő:

Minstrel



Nyomtatható változat


Felkerülés ideje:

2002. május 7.


Utolsó módosítás:

2002. május 7.



Érdeklődés:

8550 letöltés
11 szavazat


Súlyozott pontszám:

4.6 pont


Szavazatok aránya:

82% kiváló
9% jó
9% átlagos
0% rossz
0% borzasztó



Értékelés:

kiváló

átlagos
rossz
borzasztó




Felmérés: Online teszt az iskolai drogmegelőzésről (magyar)
Felmérés: DMT entity encounter study (angol)
Felmérés: Personality, Substance Use, and Microdosing (angol)
Felmérés: Global Ayahuasca Project (angol)


Vajna Tamás:

Fűnyíró elvek

Új drogstratégiák

A törvényi szigor s a kábítószerek üldözésére fordított milliárdok ellenére, úgy tűnik, a jelenlegi módszerek nemigen vezetnek a várt eredményre – ez is lehetne az ENSZ drogellenes világnapja apropóján az elmúlt napokban egymást ért tanácskozások és fórumok egyik tanulsága. Lehet, hogy ideje lenne tán megszívlelni azok tanácsát is, akik a drognak üzent, de sikertelennek bizonyult totális háború helyett új megközelítéseket kínálnak.

„Ha egyszer majd mindenki angolul (vagy éppen oroszul) fog beszélni, a metrikus rendszert használja, diétázik, whiskyvel vagy vodkával nyugtatja, cigarettával és erotikus hirdetésekkel izgatja magát, és ha majd mindenkit államilag alkalmazott orvosok kezelnek államilag jóváhagyott soványság-, hangulat- és vonzerő-szabályozó, valamint még felfedezésre váró gondolkodásgátló szerekkel, talán akkor minden rendben lesz” – fogalmaz nem kevés szenvedéllyel az idén 81 éves Thomas Szasz a Drogmitológiák: Szertartásos kémia című, a napokban magyarul is megjelent könyvében. A Budapesten még Szasz Tamásként anyakönyvezett, 18 éves korától Amerikában élő pszichiáterprofesszor nem kevesebbet állít, mint hogy az illegálisnak nyilvánított drogok s az ezekkel élők lettek a modern társadalmak bűnbakjai. Mindez – mondja – független attól, hogy mely szert is fogyasztják: az egészségre a nikotinnál olykor veszélytelenebbnek mondott marihuánát, különböző amfetaminokat (ecstasy, speed) vagy a nemzetközi szakterminológiában már kemény drogként aposztrofált kokaint, netán az intravénás használata, valamint súlyos fizikai függőséget rejtő kockázatai miatt a legveszélyesebbnek mondott heroint.

Kétségtelen, miután a farmakológusok mára többé-kevésbé tisztázták a fent említett szerek biológiai, kémiai hatásmechanizmusát (HVG, 1998. december 12.), ma már kijelenthető, hogy a nemzetközi tiltást kimondó egyezmények listáira felvett különböző szerek között csak illegálissá nyilvánításuk jelent bárminemű kapcsolatot. Illetve az, hogy így vagy úgy, kevésbé vagy jobban, de módosítják az ember mentális és fizikai állapotát. Nem véletlen, hogy egyes, a drogmentes társadalmat utópiának tartó törvényhozók Belgiumtól Hollandián és Svájcon keresztül egészen Portugáliáig (HVG, 2000. november 11.) már árnyaltabban szankcionálják a különböző illegális szerek termesztését vagy előállítását, tartását és fogyasztását. „Lassacskán már csak a globális drogháború fenntartásában érdekelt bűnüldözők, illetve a démonizáló retorikájukkal szavazatokra vadászó politikusok érvelnek a belépő- vagy kapudrogelmélet mellett, miszerint a kenderszármazék hasistól és marihuánától egyenes út vezet a heroinig” – válaszolta a HVG kérdésére elektronikus levélben a német Susanne Schardt, az úgynevezett ártalomcsökkentő drogpolitikát folytató, ma már 36 európai város drogszakembereit összefogó hálózat, az ECDP (European Cities on Drug Policy) igazgatója.

A magát Szasz-tanítványnak valló kanadai pszichiáter, Alexander Bruce a Drogfüggőség mítosza című könyvében nemzetközi szociológiai és klinikai kutatások alapján tételesen is cáfolja a magát sokáig tartó s a drákói szigort igazolni hivatott kapudrog-teóriát. A kanadai pszichiáter szerint ezt az elméletet jobbára nem támasztja alá más, mint egyes „kontrollvesztésre amúgy is hajlamos” emberek példája, valamint laboratóriumi állatokon, majmokon és patkányokon végzett kísérletek. Az előbbi esetben – állítja Alexander és hozzá hasonlóan számos kutató – az ilyen lelkialkatú emberek heroin híján alkoholistákká, bulémiás nagyevőkké, legális nyugtatókon, illetve serkentőkön élő depressziósokká is válhattak volna, tehát „csak a véletlenek szeszélyes együttállásából következően választották az önpusztításnak éppen ezt az illegális formáját”. A kísérleti állatoknál pedig – érvel Alexander – az történt, hogy szegényeknek a rosszul vagy éppenséggel eleve az alaphipotézis bizonyításához megválasztott kísérletvezetés miatt egész egyszerűen nem is volt más lehetőségük, mint egyre keményebben rászokni a felkínált élvezetre. Az elérhető fiziológiai kéj- és kielégülésérzetet tekintve a heroin nagyságrendekkel többet tud, mint a marihuána, nem csoda, hogy ha tehették, azt választották. A kanadai szakember szerint a fogyasztási szokásokat rögzítő statisztikák azt mutatják, hogy noha a feketepiacon minden további nélkül hozzáférhető mindkét említett szer, a kenderszármazékot valaha is fogyasztóknak mindössze 2-3 százaléka próbálja ki a heroint, intravénás függő pedig kevesebb mint 1 százalékuk lesz.

„Ha valamit tényleg kapudrognak nevezhetünk, az a legális cigaretta és az alkohol” – állítja Alexander. Az európai típusú társadalmakban ugyanis főként még ma is e drogok avatják felnőtté a felserdülő polgárt, és vezetik el a legális tudat- és viselkedésmódosítók világába. A felnőtté válás legbiztosabb jele – állítja Alexander a már idézett Szaszra is hivatkozva – a kávézás, a dohányzás és az ivás élvezetének, kulturális rituáléjának elsajátítása.

Ethan Nadelmann, a New York-i drogkutató központ, a Lindesmith Center igazgatója a konzervatív amerikai National Review (Nemzeti Szemle) hasábjain közzétett, az 1910-es években az alkoholtilalommal kezdődött, majd a már említett szerek üldözésével folytatott drogháború ellehetetlenülése kapcsán írt tanulmányában úgy vélekedik, hogy vannak olyan drogok, mint az európai kultúrkörben az alkohol, a kávé, a dohány és a tea, amelyek integrálódtak, és vannak olyanok, amelyeket idegenségük – pontosabban használóik idegen származása vagy a társadalmi fősodortól való eltérése – okán démonizálnak és tiltanak. Nadelmann arra hívja fel a figyelmet, hogy a tiltás politikája soha nem tudta elérni célját. Ezért véleménye szerint hatékonyabb lenne a megvalósíthatatlan „kiküszöbölés” helyett olyan megoldásokat keresni, amelyek – mint az ártalomcsökkentő módszerek – egyaránt mérséklik a drogfogyasztásból és a drogok tilalmából származó veszélyeket.

Nem véletlen, hogy Szasz a kategorikus tiltást olyan megoldásnak látja, amely arra a 19. század végén született pszichiátriai állításra alapoz, miszerint az emberi viselkedés nem akaratvezérelt, hanem reflexszerű – azaz az emberi lények nem alanyok, hanem tárgyak, nem személyek, hanem organizmusok. A „rossz” viselkedésformákat – így Szasz – ekképpen nyomban betegségekké lehetett átkeresztelni: a devianciák gyógyíthatóvá, a társadalmilag károsnak mondott és így tiltott vágyak – homoszexualitás, maszturbáció, illegális drogok használata – pedig kordában tarthatóvá nyilváníttattak.

Az eredményről Steven Duke, a Yale egyetem jogászprofesszora számolt be, szintén a National Review-ban: „Az 1920-as években hozott alkoholtilalom előtt sörivó nép voltunk. A tilalom a tömény szesz felé sodort minket, és ebből máig nem gyógyultunk ki. Miért prédikál sok konzervatív a személyes felelősségről, ha ugyanakkor buzgón megbüntetni kíván olyan embereket, akik bizonyos anyagokat fogyasztanak. Ezzel ugyanis csak megtagad tőlük egy jogot, amely értelmet adna a felelősségnek.”

Szasz és a vele hasonlóan vélekedők tehát nem rehabilitálni kívánnák az illegális drogokat, hanem azt állítják, hogy az e szerekkel élők egy része ugyanúgy egyfajta „öngyógyításban” részesíti magát, mint azok, akik legális nyugtatókkal, altatókkal csendesítik, illetve éppenséggel kávéval, teával, alkohollal, nikotinnal élénkítik magukat. A különbség az új felfogás követői szerint csak abban van, hogy az előbbiek szerhasználatát mások démonizálják. A szűken vett biológiai, kémiai hatások tekintetében alig. Ráadásul – vélik a drogpolitika radikális újragondolásának hívei – a drogfüggőség mibenlétét sem lehet megérteni pusztán a különböző szerek vizsgálatával, mert az olyan, mintha egy lakoma alapanyagainak górcső alá vételével próbálná valaki megfejteni egy születésnapi vacsora értelmét és szociális aspektusait. Sokkal többre megyünk – írja Szasz –, ha a különböző drogok használatának gyakran tudatosan szakralizált szertartásait, azok társadalmi, lélektani mozgatórugóit vizsgáljuk.

Az első lépés eszerint tehát nem a tiltás lenne, hanem az illegális szerekkel élők cselekedeteinek a megértése, aztán pedig, ha lehetséges, e berögződéseiket többféle módon, de leginkább az egyéni szabad akaratra apellálva kellene „orvosolni”. Feltéve, hogy ez a fajta átlagtól való eltérés valódi deviancia, és tényleg szabályokat, normákat sértő problémát jelent a társadalomnak. Ha igen, akkor Szasz és követői ezt természetesen szankcionálnák, nem vonva kétségbe, hogy az emberölés, a rablás s más, vagyonellenes bűncselekmények vagy a közúti baleset okozása mindenképpen büntetendő, és esetükben a szerhasználat – akárcsak az alkoholfogyasztás – súlyosbító körülmény. A jelenlegi modern droginkvizíció azonban – mondják – a középkori boszorkányüldözésekhez hasonlít leginkább. Márpedig az akkor eljárás alá vontak bűne kevés kivételtől eltekintve nem volt több, mint hogy saját életmódot és mitológiát kreáltak.

© Copyright 2001, 2001 HVG.


Ecstasy tabletta adatbázis

Pszichonauták

DÁT2 Psy Help

RIASZTÁSOK

DAATH - A Magyar Pszichedelikus Közösség Honlapja

Alapítás éve: 2001 | Alapító: Minstrel | Dizájn: Dose | Kód: Minstrel
Rendszer: Cellux | Szerkesztő: Gén

 

A személyi adatok védelmének érdekében a DAATH nem hoz létre saját csoportoldalakat a közösségi hálókon.