DAATH

A sors felett törvényhozónak nincs semmiféle hatalma.

Platón

 
KöszöntőGyarapodásAnyagokKönyvtárFórumKeresésKapcsolatok


Kategória:

Cikk


Kiadó:

HVG


Kiadás éve:

1999 / 1999



Beküldő:

Minstrel


Szerkesztő:

Minstrel



Nyomtatható változat


Felkerülés ideje:

2002. május 7.


Utolsó módosítás:

2002. május 7.



Érdeklődés:

11446 letöltés
32 szavazat


Súlyozott pontszám:

4.07 pont


Szavazatok aránya:

47% kiváló
25% jó
19% átlagos
3% rossz
6% borzasztó



Értékelés:

kiváló

átlagos
rossz
borzasztó




Felmérés: Online teszt az iskolai drogmegelőzésről (magyar)
Felmérés: DMT entity encounter study (angol)
Felmérés: Personality, Substance Use, and Microdosing (angol)
Felmérés: Global Ayahuasca Project (angol)


Vajna Tamás:

Kenderfüstös képek

Londoni demonstrációanziksz

Május 1-jén a brit fővárosban a harcos antinácik, kurd és arab maoistákkal, valamint meleg, leszbikus és környezetvédő aktivistákkal karöltve meneteltek a hírhedett fekete negyed, Brixton utcáin, hogy közösen protestáljanak a többük – de nem feltétlenül mindannyiuk – által a polgári szabadságjogok egyik legfőbb ikonjának tartott növény, a kender – azaz a marihuána – fogyasztásának tilalma ellen. A protestáló menetben azonban egyesek szerint nem a résztvevők azonosulása volt a leginkább meghatározó, hanem inkább egyfajta kulturális szolidaritásuk.

„Tudod, mint annak idején dédanyáink, a szüfrazsettek. Ha máshogy nem megy, az utcán tiltakozunk, ráadásul én szeretem az efféle zenés-táncos balhékat” – mondja ellentmondást nem tűrő hangon a nőipankrátor-külsejű, harmincas Joanne. Szavait alátámasztandó meglengeti az általa cipelt, „Londoni melegek és leszbikusok” feliratú transzparenst. Mindezt Brixtonban, London déli részén, a legfeketébb fekete negyedben 1999. május 1-jén. Az itteni, közparkként működő Rush Commonra igyekszünk. Félreértés ne essék, nem a Meleg Büszkeség Napjára vagy a Munka Ünnepére, hanem a Nemzetközi Kenderszövetség brit tagozata által – Prágától New Yorkig a világ 32 más városával egy időben – összehívott felvonulásra és fesztiválra. A meghívó ugyanis a szabadságszerető brit polgárokat invitálta utcai tüntetésre és az azt követő szabadtéri mulatságra, egyben kiállásra a leglágyabbaknak is nevezett illegális drogok – a kenderszármazék marihuána és a hasis legalizálása – mellett, pontosabban fogyasztásuk büntethetősége ellen.

„A kender is fontos, de ennél sokkal fontosabb, hogy merjünk, harcolhassunk az értékeink szerinti saját életünkért” – kéri ki magának a drogos titulust a prodrog tüntetésen való részvétele ellenére legfeljebb a leszbikus szabadságharcos „címkét” vállaló, marihuánát bevallása szerint sohasem fogyasztó Joanne. Közben az egyre növekvő tömeg a csatárláncot alkotó – rikítósárga fényvisszaverő egyenzubbonyokba öltözött – rendőrök érkeztén zúgolódik. Azok fegyelmezetten, földre szegezett tekintettel cirkálnak, ám mint később kiderül, nem a szégyenkezés okán, de nem is hogy a hivatalosan Angliában is üldözött füves cigaretták árulkodó csikkjeit vizslassák. Mostanában ugyanis a gazdátlan csomagnak álcázott bombák, pokolgépek megint nagyobb kockázatnak tűnnek a számukra. A felvonulás előtti szombaton ugyanis alig pár száz méterre innen, a közeli metróállomásnál egy színes bőrűek által látogatott bevásárlóközpontot borított vérbe egy szögbomba, rá nem sokra az East Enden, Brick Lane-ben ázsiai bevándorlókat sebesített meg. Előző nap, azaz április 30-án pedig London belvárosában, a Sohóban egy melegbárban robbant pokolgép, és ölt meg három férfit. „Sok itt a kisebbség, nem árt résen lenni” – indokolja a szokásosnál is jelentősebb készültséget a rendezvényt biztosító egyik rendőr. Majd megpróbálja az úttestről a járdára tessékelni azt a húsz év körüli, vörös hajú, szeplős srácot, aki – a bobby szavait alátámasztandó – fekete-fehér egységet hirdető jelmondatot pingált zászlójára.

„Minden egyénnek alapvető joga az önmeghatározás és a vállalt identitás nyílt megélése” – önti retorikába az együttlét értelmét Shane Collins londoni városatya, az angol Zöld Párt drogügyi szóvivője. Az ötvenes évei közepén járó, pocakja alapján inkább sör, pirospozsgás arca okán esetleg a whisky élvezetével, mintsem az illegális növénnyel kapcsolatba hozható szónok – a kenderélvezet tiltását és a kriminalizációját teljességgel értelmetlennek aposztrofáló – szavait talán ezért (is) fogadja üdvrivalgással az eseményre összejött mintegy kétezres sokaság.

A kép mondhatni egzotikus: az Antináci Liga fehér bőrű, szkinhed külsejű tagjai a londoni jamaikai kolónia rastafürtös guruival kart karba fonva indulnak el, a feminista akciócsoport amazonjai pedig – a kendert oxigéntermelő s ezért őserdőóvó szerepe kapcsán preferáló – környezetvédő anarchistákkal együtt pattannak biciklikből és utánfutókból összeeszkábált járgányaikra. A menet megindul a rendőrkordonnal biztosított brixtoni főutcán, hogy 4-5 kilométer megtétele után két-két és fél óra múlva elérkezzen Clapham Commonra, amelyet egyesek ligetekkel és tavacskákkal szabdalt parkjai, illetve a környéken lakók tehetősnek aligha mondható anyagi helyzete okán a proli Hyde Parknak neveznek.

A Brixton Hill-i metróállomásnál a felvonulók a szervezők által felmutatott, csendet kérő táblák hatására egyperces némasággal tisztelik meg a három pokolgépes merénylet áldozatait. Nem sokkal később több tucat kurd és arab maoista csatlakozik a menethez. Az általuk cipelt, Marx-, Engels-, Lenin-, Sztálin- és Mao-portrékkal ékesített vörös transzparenseknek legfeljebb az ábrázoltaknak tulajdonított ideológiai mákony okán lehetett közük a drogfogyasztáshoz, ám mivel – a felvonulók más csoportjaihoz hasonlóan – ők is egy kisebbséghez tartoznak, senki sem akad fenn az ittlétükön. A tempót ekkor már egy őrülten doboló – jól szituált, erősen őszülő halántékuk fölött csiricsáré parókákat viselő, éltes úriemberekből verbuválódott – szambazenekar diktálja. A dallamkíséretet viszont – némi népi elem – kockásszoknyás skót dudások szolgáltatják. Az időközben – a másnapi BBC-híradások szerint – ötezer fősre duzzadt felvonulás lassan elhagyja Brixtont, és a már a jelzett Clapham Common park felé veszi az irányt. A menet élére most egy úgynevezett sound system – teherautó-platóra szerelt mobildiszkó – áll, rajta a kenderhívek berkeiben istenként tisztelt jamaikai zenész, Bob Marley fia, Ziggy, aki méretes marihuánás cigarettákkal (szakszerűbben jointokkal) kedveskedik a nagyérdeműnek. Egy rövid protesztszongban még ki is fejti, miként vélekedik a növényről. „A kender az isteni gyom” – kántálja a nóta refrénjét, majd marihuánafüstbe burkolózva még jó fél órán át hergeli hasonló jelszavakkal a vele egyetértőket és a más véleményen lévőket.

„Ez a lágy drog rendkívül sokféle kisebbséget mozgósított, és egy táborba sodort különböző értékek és érdekek mentén kialakult csoportokat. Köztük olyanokat is, mint a radikális környezet- és állatvédők, akik amúgy mind a legális, mind az illegális drogok használatától tartózkodnak” – számol be tapasztalatairól a szociológus Steve Abrams, aki immáron ötödik éve foglalkozik a brit kenderhelyzettel. Az elmondottak viszont azt is sejteni engedik, hogy talán nem is csak vagy nem elsősorban a lágy drogról lehet szó. A Clapham Common parkban a thai, indiai, kínai, japán kifőzdék és tipikus angol kocsmasátrak közé felállított „társadalomkutató” pavilon előtt ücsörgő Abrams mindenesetre főként azt hangsúlyozza, hogy a droglegalizálási mozgalom mondhatni társadalom feletti: „Aktivistáik lehetnek felső középosztálybeli tinédzserek, perifériára csúszott színes bőrű bevándorlók, exhippi menedzserek vagy munkásosztálybeli nagypapák, éppúgy, mint zöldek, feministák, melegek, esetleg olyan jól szervezett etnikai kisebbséghez tartozó csoportok, mint amilyen a Fiatal Ázsiaiaké.” Mindez, mint a „vonulás” is demonstrálja, érdekes módon épül a brit polgári tradíciókra – állítja a középkorú társadalomkutató.

„A politikai apropóból megrendezett felvonulások, például a bányászmajálisok és egyéb népünnepélyek, részei a brit kulturális örökségnek. Ezeken annak idején is felléptek műkedvelő színházi társulatok, amatőr zenekarok, sőt még festészeti kiállításokra is akadt példa” – mondja Nigel Baker kulturális antropológus, akit egy úgynevezett „beszélősátorban” sikerül szóra bírni, ahol a nevezetes Hyde Park-sarok mintájára, ráadásul kihangosítva, szabadon fejthetik ki véleményüket az erre hajlamosak. Baker szerint e népünnepély-hagyományt fejeli meg most a bevándorló etnikumok hathatós közreműködésével létrejött multikulturalizmus. Amit ha passzív lenézéssel is, de tűrve tudomásul vesz a londoni polgárság. Amely aktív ökölrázás és szankciók követelése nélkül konstatálja még azt is, hogy például fényes nappal félmeztelen transzvesztiták illegetik magukat a híres Piccadilly Circuson. Vagy ez csak a felszín? „London olyan tízmilliós megapolis, amelyben ma olyan kultúrák élnek egymás mellett, melyeknek szokásaik, vallásuk, öltözködésük, életvitelük alapján semmi közük egymáshoz, sőt különbözésükben ott rejlik az elmúlt hetekben sajnos robbantások, korábban bandaháborúk formájában megnyilvánuló gyűlölködés mételye. Ez a kenderfesztivál és az összes többi szabadságjogokat hirdető akció ennek éppen az ellentéte, alternatívája, és a reményt jelzi, hogy a különféle etnikumú, kulturális identitású emberek tökéletes békességben megférhetnek egymással” – summázza tapasztalatait a Newcastle-ból származó fehér bőrű Baker.

Saul Sommersheim, a divatszóval posztindusztriálisnak is nevezett ezredvéget kutató szociológus és Rosie Boycott – a drogvitát évek óta életben tartó vasárnapi újság, az Independent on Sunday szerkesztője – is úgy vélik, hogy a jelenség kulcsát nem abban a közös nevezőben kell keresni, amit a szenvedély, jelesül a kenderfogyasztás jelent. Hiszen a május 1-jei fesztiválra szép számmal eljöttek olyanok is, akik nem élnek ezzel a szerrel, mégis szolidaritást vállaltak egy hatóságilag „üldözött”, ám az ő szemükben ártalmatlannak számító kisebbséggel. Az ilyen összejövetelek legfontosabb új vonásának ezért azt tartják, hogy míg egykor hasonló szokások és küllem alapján szerveződtek az „egyívású”, egyvéleményű emberi közösségek, mára mintha megszületőben lenne az ezt nem feltétlenül feltételező alternatíva. Az új „közös nevező”, hogy az egyes polgárok, bőrszínük, vallásuk vagy életelveik különbözősége dacára – vagy éppen amiatt – szívesen időznek egymás társaságában, és kiállnak egymás szabadságjogaiért.

© Copyright 1999, 1999 HVG.


Ecstasy tabletta adatbázis

Pszichonauták

DÁT2 Psy Help

RIASZTÁSOK

DAATH - A Magyar Pszichedelikus Közösség Honlapja

Alapítás éve: 2001 | Alapító: Minstrel | Dizájn: Dose | Kód: Minstrel
Rendszer: Cellux | Szerkesztő: Gén

 

A személyi adatok védelmének érdekében a DAATH nem hoz létre saját csoportoldalakat a közösségi hálókon.