DAATH

Aki őrült, annak nem az esze van oda, hanem mindene az eszén kívül.

Gilbert Keith Chesterton

 
KöszöntőGyarapodásAnyagokKönyvtárFórumKeresésKapcsolatok


Kategória:

Beszámolók / Daath


Kiadó:

Daath


Kiadás éve:

2015 / 2015



Beküldő:

Facombkivammá


Szerkesztő:

Én+te+ö=gén



Nyomtatható változat

Kapcsolódó témakör:

bad trip


Felkerülés ideje:

2015. január 23.


Utolsó módosítás:

2015. szeptember 26.



Érdeklődés:

7094 letöltés
14 szavazat


Súlyozott pontszám:

4.56 pont


Szavazatok aránya:

64% kiváló
36% jó
0% átlagos
0% rossz
0% borzasztó



Értékelés:

kiváló

átlagos
rossz
borzasztó




Felmérés: Online teszt az iskolai drogmegelőzésről (magyar)
Felmérés: DMT entity encounter study (angol)
Felmérés: Personality, Substance Use, and Microdosing (angol)
Felmérés: Global Ayahuasca Project (angol)


Facombkivammá:

Káosz és anarchia

a pszichedelikus rémálom

ELŐZMÉNYEK
Minap találtam a postaládámban egy ismeretlen embertől egy angolul írt levelet, amit lefordítottam, pár helyen leegyszerűsítettem és megvágtam. A dőlt betűs részek jelölik a szó szerinti idézést.
Kedves Olvasó!
Hazudós ember vagyok. Sosem álltam hírében hazudós embernek, ez bizonyítja a professzionizmusomat. De néha előfordul, hogy a hazugságok feltornyosulnak, és olyan erővel ordítanak a fejemben, hogy írjam le őket, hogy nem tehetek mást, mint engedelmeskedem nekik.
Bizonyára senki nem lepődik meg az olyan újságcikkeken, amelyek valahogy így néznek ki:

„Fiatal férfi meztelenül rohangált <illessz be egy helyszínt> területén, majd elvitték a mentők/rendőrök”.

Ez eddig rendben van, az ember elolvassa az újságcikket, felhúzza a szemöldökét, szemét kimereszti, vagy éppenséggel egy jót nevet, vagy a fejét csóválja, és az egészet egy rövidebb időn belül bedarálja a hétköznapi teendők fogaskereke.
Ez az írás nem nekik szól. Ez az írás azoknak szól, akik ilyenkor arra gondolnak: de miért? Miért csinálta ezt az a bizonyos valaki, mit csinált pontosan, mi vezette el eddig, hogy élte meg, mire emlékszik belőle ténylegesen, miért vitték el utána?
Mint már említettem, nem vetem meg a hazudozás szépségét, bár nem politikai irányvonalon mozgok, de jelen esetben ezt mellőzni fogom. Itt az én verzióm, itt az újságcikk folytatása, az „érdekes rész”, a „lényeg”.
Ez az én sztorim, az én vallomásom, és az én önelemzésem.
Bárki is vagy, és olvasod, oszd meg a világgal.


AZ ÍRÓRÓL
Ez után az író magát mutatja be és írja le, több tíz oldalon keresztül, ezért ennek ismertetésétől megkímélem az olvasót, és a képzeleteire bízom a dolgokat az általam készített támpontok alapján.
Képzelj el egy húszas éveiben járó, „tipikus lázadót”, aki rohadtul nem szereti, ha a „tipikus lázadó” kifejezést használják rá.
Lázadásának megtestesülése az a nonkonformista viselkedést, amit szinte mindenhol tanúsít: ha valahol hárman ülnek, és beszélgetnek, ő „csakazértsem” fog odaülni, inkább félrevonul, és rágyújt egy cigarettára. Amíg a többiek vagy híres magyar ősrock-ősmetál feldolgozásokat, vagy valamilyen funk-jazz fuzionált zenét játszanak, ő akkor is punk zenekart alapít. Amíg sokan konditerembe járnak, vagy biciklizni, ő a gördeszkát választja. Amíg mások rövid hajukat apró tüskékbe zselézik, ő inkább megnöveszti hosszúra, miután pedig mégis belátja, hogy ez már túl sok embernek szemet szúr, levágatja, de szerez egy fullcapet és körszakállat növeszt. Amíg mások vagy Harry Pottert, vagy Twilight-ot (vagy semmit sem) olvasnak, előszeretettel húzza alá a legjobb sorokat Chuck Palahniuk Harcosok klubjában, Hunter S. Thompson Félelem és reszketés Las Vegasában, a Századvég Anarchizmusában és egyéb hasonló jellegű irományokban.
Most képzeld el, hogy ez az ember az egyetemre jár, amit nem túl sok hévvel csinál. Lázadó énje folyamatosan ironizál: „nagyon sok értelme van megtanulnod ezt a mérhetetlen információ-áradatot! Sokra fogsz vele menni! Kár, hogy vizsga után elfelejted az egészet, de úgyis tudom, hogy ilyenkor lelkesen fel fogod lapozni az oldalakat, hogy újra felelevenítsd magadban ezen gyönyörű sorokat, amik vagy a kvantummechanika alapelveit, vagy az emberi szervezet jelátviteli útjait tárgyalják!”
A felhalmozott tudás-töredékek között dalszövegek és filmes idézetek tömkelege húzódik meg.
Képzeld el, hogy van egy barátnője, akivel már régóta együtt van. Akivel boldog, aki mindig mellette állt, akihez mindig viszonyít, akiről állandóan mesél.
És most képzeld el az alábbi komplexusokat, amik már régóta benne élnek:
- „apukám elhagyott komplexus”: egy, az először munkahely, majd utána alkohol miatt nehéz családi helyzetbe kerülő apa, aki még az író fiatal éveiben az egész családot otthagyta
- „törpe tűfarok komplexus”: mint rengeteg férfi, nincs megelégedve péniszméretével
- „nem érdekel, amit tanulok komplexus”: az egyetemi tanulmányok alatti reveláció, hogy az érdekes dolgokat elbagatellizálják, rengeteg magolásra késztetés, folyamatos jegyzőkönyv-írás miatt természetesnek vehető a kiábrándulás, pláne azután, hogy látja, barátnője milyen egyszerűséggel tanul olyan bonyolult dolgokról, mint az emberi elme és a viselkedés
- „túl sok pornót nézek, de nem ismerem be komplexus”: már nemhogy megrendül, ha olyan dolgokkal kapcsolatos tartalmak kerülnek a képernyőre, mint zoofília, transzneműség, hermafroditizmus, incesztus, nemi erőszak, hanem kifejezetten élvezi, felizgatja
- „engem mindenhol csak basztatni tudnak komplexus”: erőteljesebb élmény él emlékezetében a megaláztatásairól, mint a pozitív élményeiről, ami kiváltja a következő komplexust:
- „örök bosszúálló komplexus”: mindent meg akar torolni, hosszas terveket sző fejében, hogy a végén elvesse őket
- „öngyilkosság komplexus”: néha az egyetlen megoldásnak tartja az öngyilkosságot
- „próbáljunk ki valamit komplexus”: legyen az zenei mozzanat, szexuális pozíció, kábítószer, (számítógépes) játék
És most képzeld el, hogy mindez egyszerre egyszerre zúdul rá.

SET
Az itt-ott megtépett lapok olyasmiket írnak, hogy:
Nem volt a legjobb akkoriban a hangulatom. Az egyetemen csak úgy tudtam továbbhaladni, hogy csaltam, puskáztam, úgy éreztem, az agyam kilöki azt a kevés információt is, amit belesulykoltak illetve sulykoltam. Az utolsó vizsgám előtt elhatároztam, hogy abbahagyom az egészet, és valami mást fogok csinálni. Mindegy, mi az, csak valami kevésbé szopatós dolog legyen, azonban később rájöttem, hogy a világ hasonlóan működik, mint az emberek: kifejezetten élvezi az orális szexet.
Leültem édesanyámmal beszélgetni a dologról, természetesen nem volt elragadtatva, bár támogatott abban, hogy az első, hogy jól érezzem magam, éreztem, hogy foggal-körömmel megpróbál az egyetemen tartani. Ettől haragos lettem, de szolid önsanyargatásként elvonultam, és az öngyilkosságon tanakodtam. Ha akkorra nem sikerült volna egy tökéletes lánnyal stabil kapcsolatot kiépítenem, valószínűleg megtettem volna az eltervezett vadászatot nagyapámmal, aminek főattrakciójaként a saját fejem lövöm el a sörétes puskával, szimbolikusan leterítve a legnagyobb vadat, a család fenevadját.
A vizsgám azonban meglett, bár nem a legbecsületesebb úton, és emiatt határozottan rosszul éreztem magam.
De úgy voltam, megérdemlek egy „ultimatív magasságokba repülést”, egy pszichedelikus önmegerősítést, hogy nem én vagyok a világon az egyetlen csaló, és az egyetlen, aki a barátnője környezetén kívül sehol nem érzi jól magát.
A sokak által „zöldségesbolt”-ként ismert csodaboltban, aztán egy gyógyszertárban, végül egy szupermarketben összeválogattam a hozzávalókat.
- 5 darab hawaii törperózsa mag
- 30 darab mexikói hajnalka mag
- 2 gramm 25×-ös légyölő galóca-kivonat
- 1 gramm potpourri (ismeretlen összetétellel, természetesen, ahogy az lenni szokott)
- 1 darab popper
- 1 darab 450 mg dextrometorfán tartalmú köhögéscsillapító
- 1 darab difenhidramin-tartalmú gyógyszer (a minden bizonnyal fellépő hányás csillapítására)
- 1 darab loperamid-tartalmú gyógyszer (az e nélkül minden bizonnyal fellépő hasmenés megelőzésére)
- 1 darab grapefruitos sör (felléphet vajon kontraindikáció e között és a DXM között? - tűnődtem)
- 6 darab kéjgáz-patron
Jogos a kérdés a céljaim kapcsán, de őszinte leszek, és magam sem tudtam őket. A törperózsa és mexikói hajnalka magok mákdarálóval való ledarálása közben többször szólt hozzám a belső énem, hogy lehet, hogy mégsem kéne. Nem hallgattam rá.
Hazaérkezve egy régi ismerős a múlt homályos emlékfoszlányaiból megkínált egy undorító illatú és ízű herbál csodakeveréket tartalmazó cigarettával, amit elfogadtam – arra gondolva, hogy ennél keményebb lesz a holnapi menet. A gesztusa figyelemre méltó, pénzt nem fogadott el, csak a megkínált anyag volt éppen kérdéses. Elég hamar a már megismert „műfű-magasságba” repített, mikor a paranoid gondolatok rám törtek, megköszöntem neki a szívességét, egy cigarettával viszonoztam azt, és elindultam. Nem haza, mert még éreztem, hogy dolgozik bennem a dolog, csak egy félreeső helyet akartam keresni, ahol egyedül kiélvezhetem a dolog hatásait – mert azért tény, hogy annyira azért nem volt rossz. És hazamenni sem volt kedvem, mert lehetett volna látni rajtam, hogy valami fogyasztottam.
Egymás után hallgattam Avicii-t és Insane-t ez utóbbi egy magyar, de nálunk is ismert zenekar, és mindkettőt nagyon élveztem.
„All these times I was searching my way, and didn’t know I was lost”.
[„Az utam keresése közben nem tudtam, hogy el vagyok veszve”]
A mellbevágó sorok könnyeket csaltak a szemembe, és nem tudnám megmondani, hogy öröm vagy fájdalom könnyek voltak-e azok. Öröm, hogy élek, megvan a vizsgám, minden megoldódik, vagy fájdalom, hogy vissza fogok szokni a herbálra megint?
Egyértelműen látható, a set nemhogy messze volt a tökéletestől, a legrosszabb volt.
És ez után még egy próbaszívást tartottam a saját herbálomból, ami még talán erősebb is volt az ismerősöménél…


SETTING
Az író részletesen leírja a körülményeket, szinte utcapontosan, ezért egyszerűsíteni fogok megint.
Képzelj el egy kis falut, amin átfolyik egy folyó. A part mellett található az író háza. Ez a ház három szintből áll, egy garázsrészből, egy középső részből, és egy felső részből, ez utóbbi tartalmazza az író szobáját. Megemlíti, hogy bad trip már tört rá ezen a helyszínen kétszer is, és hogy nem volt okos harmadjára is ezt a helyet választotta.
Egy dolog aggasztotta nagyon, hogy édesanyja a lakásban tartózkodott, szerette volna elérni, hogy ez a zavaró forrás megszűnjön, de nem tette meg, amit szintén hibaként könyvel el.
Egy korábbi trip alkalmával már megvalósította a tökéletes settinget, azaz ugyanebben a szobában volt egyedül, a házban nem volt senki, a telefonjából a SIM-kártyát is kivette, hogy se őt ne zaklassák, se ő ne zaklasson senkit, és egy papírt írt az asztalára, amin az állt: „ne aggódj a hatások miatt, bízz az előkészületeidben – engedd el magad”. Azt írja, ezt most is megtehette volna, sőt, el kellett volna halasztania egy sokkal biztosabb időpontra, amikor egyedül lehet, és lelkileg is kipihentebb állapotban lett volna.
Egy RGB-fénycsíkot is beszerzett, amit a falon végigfuttatott, és egy lassú frekvenciájú színátmenetre állított be.
Úgy tervezte, hogy a szobában tölti az estét, a laptopja és a rákötött hi-fi rendszere társaságában, összeválogatott rengeteg zenét és filmet, amit egy könnyen elérhető mappában helyezett el.

A PROCEDÚRA
Tizenkét órán keresztül nem ettem semmit, majd a hányás és hasmenés elkerülése ellen bevettem pár, az említett gyógyszerekből 3-3 darabot.
A már említett, pont az én célomra beszerzett mákdarálót vettem elő a szekrényből először. Tudtam, mit kell csinálnom, az előkészületek alatt megnéztem az egyik nagy kedvenc filmem, a Trainspottingot. Ez a film a trip alatt is előkerült.
Megdaráltam a magokat (nem volt kedvem kivonatolással szenvedni), és egy zsebkendőbe téve legyömöszöltem a torkomon az egészet.
Megsodortam a cigiket, amibe dohányt, a potpourrit (és hozzá kiegészítő, szintetikus kannabinoid mentes potpourri-alapanyagot) és a légyölő-galóca kivonatot tettem. Három testes, nagyjából 15 centi hosszú cigaretta lett belőlük. A herbált egyenletesen osztottam el, a kivonatot csak az egyikbe tettem, teljes egészében.
Előkészítettem egy, a helyi barkácsboltban vásárolt szódásszifont és két darab lufit.
Elkezdtem meginni a köhögéscsillapítót, már ismertem az ízét, ugyanolyan borzalmas volt, mint a legutóbbi fogyasztás során. Nem emlékszem, hogy a teljes üveget, vagy csak a felét ittam meg, de ez szerintem nem is számít olyan sokat.
Az ízét a grapefruiotos sörrel próbáltam enyhíteni, de nem sokat segített.
Több cigarettát is elszívtam, mire a végére értem a lötty magamba imádkozásával.
Kis várakozás után kezdtem el elszívni a légyölő galócás, herbálfüves cigarettát, aminek az íze még a szirupnál is rosszabb volt.


A TRIP
Mint minden trip kezdőpontja, ez is spekulációt igényelhetne. Sosem fogod tudni megmondani, mikor kezdődött és mikor ért véget. Közelítéseket adhatsz meg, de egzakt időpontot soha sem.
Persze ezt mások vitathatják.
Az enyém akörül kezdődhetett, amikor a gyomromba a már ismerős görcs érzése állt bele. Kénytelen voltam elfeküdni az ágyamon, és onnan hallgatni a már említett Trainspotting filmet, aminél nem vettem észre, hogy véletlen audiokommentárt állítottam be.
Éreztem, hogy nem tudom az idő változását megállapítani, a már ismert magas hangú frekvencia újra megjelent a fülemben, aztán jöttem rá, hogy nem az eredeti sávval hallgatom a filmet.
„Yes, you can see in this scene the most important message of this movie: choose your friends”.
[„Ebben a jelenetben látható a film legfontosabb üzenete: válogasd meg a barátaid.”]
Most leírva a sorokat, valamiért George jut eszembe. Nem tudom azért, mert a tényleg a barátom, vagy csak annak hittem. Ezt később részletesebben kifejtem.
Ez után több elfeketedésről tudok csak beszámolni.
Nem tudom pontosan mikor volt, de feküdtem az ágyamon, a falon lévő hatalmas Félelem és reszketés posztert néztem, miközben a The Orb zenekar A Huge
Ever Growing Pulsating Brain That Rules from the Centre of the Ultraworld című száma szólt, és megszólalt a Shine On You Crazy Diamond bevágás. Akkor valami történt.
Nem tudnám leírni, se elmesélni, hogy mi, de valami beférkőzött az agyamba. Valami furcsa, laza, menő dolog, ami azt mondta, ez az élet értelme. A konkrét pillanatra vonatkozott.
Hogy ebből hogyan kerültem a laptopom elé, négy különböző filmet egyszerre elindítva, köztük olyanokkal, mint a Félelem és reszketés Las Vegasban, SLC Punk!, Kamera által homályosan és Por, de ott volt előttem mindegyik, és pont a legeszelősebb tripjeleneteknél tartottak. Miközben a háttérben két klip tűnt fel, az Offspring – Kids Aren’t Alright és a P.O.D. – Youth of the Nation. És a hang mindegyikből ugyanolyan intenzitással szólt, egy hatalmas kakofóniába torkollva, mintha az őrületet szimbolizálná.
Emlékképekként megjelenő drogok nélküli bad tripek sorozata látott neki üvölteni a fejemben, tudatván velem, hogy semmi nincs rendben, főleg nem ebben az utcában, ahol én lakom, mert itt minden ház története szomorú, az összes rosszul kezdődött és rosszul ér véget, a halál mindenhol megjelenik, függetlenül az akarattól és a fájdalomtól. Agyammal éreztem a megaláztatás ízét, a segítségért kiáltó hangok fájó könnyeit, az eltiprás bűzét, a levegő minden egyes mérgező molekulájának vérszomjas okádását.
Minden el volt baszva, minden tönkre volt menve, semmit nem lehetett már csinálni, ez volt a finálé, a vég, aminek semmi köze a jelen, múlt és jövő bonyolultnak tűnő, ám mégis egyszerű magyarázatához.
Ez az este volt a gyermek, akit nem kellett volna megszülni, ez az este volt az a kilenc hónapig élősködő fájdalomgolyó, ami már létrejötte előtt is kísértett mindenkit.
Ilyesmi gondolatok között vettem észre, hogy barátnőmmel telefonálok.
Valami olyasmit mondva, hogy nem tudom pontosan, hol vagyok.
Miközben a gondolataim próbáltak arról meggyőzni, hogy Ödipusz-komplexusomnak engedelmeskedve éppen jóanyámat gyömöszölöm hálószobájában, a szemeim határozottan azt állították, hogy nem, itt vagy fönn, és cigarettázol.
De hogy került elém ténylegesen az anyám?
És miért olvasott fel nekem Bukowsky – Tótumfaktumából?
Ez az egész csak valami hallucináció, egy rossz vicc, vagy egy jó vicc, amit elront a csattanó?
Utólag tudtam meg, hogy amikor anya rám talált, a tipikus előre-hátra dülöngélő drogos passzban voltam, aki csak annyit tud mondani, hogy „anya”, de azt jó sokszor egymás után.
Tudod, mint az a begombázott lány Fliegauf Benedek filmjében, a Dealer-ben. Határozottan tetszik a magyar filmművészet, ezért is küldtem ezen országba a levelet.
De ne térjünk el a tárgytól.
A következő pillanatban a ruháimat dobálom le magamról, és valahogy bekerülök a kádba, mire az édesanyám a zuhanyrózsából ereszti rám a hideg vizet.
Emlékcseppekként hullott rám a víz, ahogy első alkalmat felidéztem, ahogy a mellettünk lévő folyóban kis híján belefulladtam. Nem a legkellemesebb emlék.
Talán ezért láttam létfontosságúnak, hogy kipattanjak a kádból, és édesanyám bezárjam a fürdőszobába? És olvassam fel neki a múltkori veszekedés után írt, őt mocskoló irományomat?
Jó kérdés.
És miért hívtam fel telefonon az egyik barátomat, Jack-et, akinek ezt szintén felolvastam – van még inkább, felordítottam.
Talán egy őrült, skizofrén vadállat gesztusa, hogy a véleményét a szeretteiről a legérdekesebb formában nyilvánítsa ki, a megbántással.
De akkor miért kellett mérgesen a földhöz vágnom a ventillátort, hogy az összetörjön?
Miért kellet ordítanom, és miért kellett elérkezni az este legrosszabb pontjához, amikor felpofoztam a saját anyámat?
Talán sosem tudom meg, hogy az az egy specifikus pofon, amit tőle kaptam még régen, csak egy elfojtott fantázia volt, vagy tényleg megütött. Ezért nem tudom azt mondani, hogy emlékeimben él, de az akkori énem emlékében ez kristálytisztán izzott, és megtorlásra szomjazott.
És hogyan tört be az ablak a bejárati ajtó mellett? És miért vérzett a kezem közvetlenül ezután?
És miért ordított a háttérben a Rage Against the Machine-tól nagyjából száz decibelen, hogy
„Fuck the police!”?
[„Bassza meg a rendőrség!”]
Jelentéssel kellett bírnia, máskülönben miért tettem volna meg?
Miért hitette el velem az agyam, hogy George rakta be ezt a számot, aki megbújt valahol a házunkban? Miért volt az a vízió az orrom előtt, hogy a házat nemsokára körbeveszik a rendőrautók, és kedvesen, szelíden üvöltve kérnek meg a feltartott kezekkel való egy helyben maradásra, majd a bilincselést követően a kocsiba ülésre?
És miket ordibáltam?
Miért akartam édesanyámmal ordítások kellős közepette Hitlerről beszélgetni, amire ő rám vágta az ajtót?
Higgyek az Én, a Robot egyik fő idézetének, hogy „a válaszok készen vannak, csak jól kell kérdezni”?.
Vagy ne is fejtegessem tovább, mert nincs értelme, nem fogok választ találni arra, hogy valaki miért csimpaszkodik egy tartógerendába, és hezitál az öngyilkosságon, teljesen meztelenül, vérző kézzel?
És hogy ebben a pillanatban miért az az elsődleges impressziója, hogy nagyon, de nagyon büdös a szája?
Nem hinném, de talán mégiscsak van rá valahol válasz.
Akkor is ezt gondolhattam, mivel úgy gondoltam, megindulok Jack barátomhoz, aki épp a barátnőjénél tartózkodott aznap este (legalábbis a képzeletemben), a falu gettóhoz közeli részén.
Most jövök rá, hogy nem voltam teljesen meztelen, a két zokni még rajtam volt, mert emlékszem, a kihalt főút közepén rúgtam le azokat a lábamról.
Valahol ott, azon a kanyarnál ténfereghettem sokat, amitől mindig is féltem. Egy veszélyes kanyar, ahol egy kamion könnyen odalapíthat a falhoz, és ettől a résztől még a mai napig is félek.
Valahol itt jutott eszembe párhuzamosan két gondolat, az első, hogy most nagyjából olyan szürke az ég, ahonnan az eső csepereg, mint a Katatonia – Viva Emptiness borítóján. És ezek szerint a kislány a vödörrel a kezében lennék én, csak nekem nincs a kezemben vödör csontokkal és angyalszárnnyal, helyette van egy agyam, tele félelmetes kemikáliákkal és egy, a hidegtől (meg úgy a genetikától is) összetöppedt fütyivel.
És akkor arra gondoltam, jól esne egy cigi, de sajnos a farzsebem is hiányzott, így a nikotin adta örömökről le kellett mondanom.
Egy kamion az orrom előtt állt meg, nem sok kellett ahhoz, hogy elüssön. Hatalmas dudálás, káromkodás. Aztán pár kocsi még elszáguldott mellettem.
Hogy innen hogyan kerültem a falu központjába, és próbáltam meg szemből szexuális aktust folytatni egy busszal (a sofőrje láthatóan nem örült, bizonyára kedvese megerőszakolásának tartotta a dolgot, de az utasok élvezték a dolgot), az számomra rejtély.
Egy fekete ismerősöm, Bob, akivel ez után az eset után barátkoztam újra össze, mesélte el, hogy leültem mellé és egy hajléktalan mellé a padra, habzó szájjal, és akkor pupillákkal, mint a Hold. Ebben a kínos, belsőséges pillanatban, míg minden helyi lakos vagy hüledezett, vagy röhögött, vagy félt, Bob volt az egyetlen, aki próbált megnyugtatni, hogy „nyugalom, ember, készen vagy, de semmi para”, és a hajléktalan jóember próbálta kabátjával elrejteni férfiasságom a bámészkodó emberek elől. Hiába, vannak, akiket még ilyen állapotban is kíváncsivá lehet tenni (vagy éppen izgalomba hozni).
Valamiért tovább folytattam utam Jack felé, miközben édesanyám megjelent mögöttem a kocsival, és próbált beleráncigálni, kevés sikerrel. Valamiért jobban lekötött, hogy a mellettünk lévő hentest és vevőkörét is megpolgárpukkasszam.
Kérdem én, miért kezdtem el viszont George rokonait leniggerezni, amolyan ordibálós hangnemben?
Összefüggésben állhat-e ez George sztorijával, mely szerint Sheena, egy helyi lány beperelte a nevelőapját szexuális molesztálás miatt, majd rá öt évre derült csak ki, hogy ezek koholt vádak voltak?
Vagy talán azzal, hogy agyamba fürkészte magát egy téveszme, mely szerint egy atombombát lőttek ki, ami nálunk csapódik be, de az egész világot érinti? Az akkori mentalitásom, a „már úgyis mindegy” azt diktálta, hogyha becsapódik az a bomba, akkor legyen az, amit Isten az égből át utolsó fotóként, hogy egy hatalmas parti van. Világszerte. Talán ezért invitáltam ordítva a világ összes emberét, a lehető legérdekesebb módon a buliba („Rohadt niggerek! Köcsög sárgák! Hülye zsidók! Idióta fehérek!”). Ezen kiabálás felét már csak az képzelet fejezte be: („Nekem kurva mindegy, milyen a bőrszínetek, nálunk buli van, és nektek ott a helyetek!”)
Ez magyarázatot adhat arra, hogy miért kezdtem el egy ott bámuló sráctól megkérdezni, tud-e adni egy kis herbált. Mi másért akartam volna elkérni tőle dealerek telefonszámát?
De akkor miért kellett felmásznom egy ott lévő autóra, ugrálni azon, üvölteni, és rábírni a közeli embereket, hogy nézzék meg a brémet (hidd el, érdekelte őket, érdemes megfigyelni a péniszedet fürkésző szemeket, majd magabiztosan felemelkedő fejeket a méreteid láttán)?
És miért hittem, hogy a szemben jövő busszal a barátnőm jön haza, hogy csatlakozzon hozzánk a buliba? Majd, mikor láttam, hogy nincs rajta, miért hittem azt, hogy volt általános iskolás bullyjaim
[ezt nehéz lefordítani magyarra, az a srác az iskolában, aki folyamatosan basztat, csúfol és kigúnyol], éppen viszik el egy kocsiban – egy másik buliba?
A választ sem a környező emberek, sem az éppen kiérkező mentősök nem tudták megadni. Akiktől utólag tudom, hogy készségesen felkínáltam édesanyámat. Én erre nem emlékszem, ahogy arra sem, hogy megütöttem-e volna bármelyiküket is (amiből aztán rendőrségi ügyet csináltak), de ők váltig állították, hogy ez bizony így volt. Amire én emlékszem, az az, hogy mindkettőjük fejét leüvöltöm, majd készségesen elmondom nekik, hogy miket fogyasztottam, végül már csak a másikra ordítok, aki hívja telefonon a rendőröket.
A rendőröket már csak a mentőautóból láttam, kedvesen beköszöntek a fejükkel a kocsiba, míg engem a két mentős vidáman beszíjazott, és elindult a kocsival, szirénázva.
Aztán az egyik mentős azt kérdezte:
- NA, MI VAN, BASZD MEG, EZ JÓ KIS TRIP, MI?
Nem tudom, talán pszichológusnak kéne mennie. Vagy főorvosnak.
De mentős semmiképp ne legyen – futott át agyamon, de nem ezt válaszoltam.
- AZ, KURVA JÓ, NYOMASADD BE A KAROMBA A NYUGTATÓT, ATTÓL MÉG JOBBAN KIÜTÖM MAGAM!
Készségesen engedelmeskedett, bár az az érzésem, a kérés nélkül is megtette volna.
Ahogy a lábammal kezdtem érezni, hogy milyen hideg van, jöttem rá, hogy ez most így nem jó, egy mentőautóba szorulva egy idiótával, legálisan beszerezhető kemikáliákkal feltankolt aggyal, anyaszült meztelenül.
De mit tudtam volna tenni?
Próbálkoztam, de végül csak kikötöztek az ágyhoz.
A nyugtató hatni kezdett, elaludtam, de gyakran felébredtem, majd arra eszméltem, hogy egy felettébb kedves néni vizeletmintát kér tőlem.
Mikor mondtam neki, hogy hát alapvetően is szégyenlős vagyok, nem hogy így, válaszreakcióként jó mélyre nyomta a katétert urethrámba.
Kellemes érzés, amikor az érzékeid fel vannak erősítve.
Oldalra néztem, édesanyám láttam ott, és kedves olvasó, ha hiszed, ha nem, a világ legerősebb gyűlöletét éreztem.
Elsöprő, gátlást nem ismerő gyűlöletet.
Aztán kezdtem úgy érezi, hogy vagy most születek meg, vagy most halok meg. Általában ezt a kettőt szokták a kórházban leggyakrabban, nem igaz?

ÁTMENETI ÁLLAPOT
Az író itt leírja, hogyan vitték át a sürgősségiről a belgyógyászatra, majd onnan hogyan tették a pszichiátriára.
Élete egyik legrosszabb, legfurcsább mégis legérdekesebb két hetének írja le az ott töltött időt. Azt írja, nagyon bánja, hogy teletömték risperidonnal és lorazepammal.
Mikor már jól éreztem magam, az egyik alkalommal nagyon elegem lett abból, hogy nem engednek haza, és úgy kezelnek, mint valakit, aki azért van megőrülve, mert bevett egy csomó dolgot, nem pedig azért, mert egy olyan helyre rakják, ahol az éppen folyó építkezések miatt egy helyen vannak a skizofrének, a multiplex személyiségzavarosok, az alkoholisták és a kábítószerezők.
Az egyik ötvenes éveiben járó nő az orrom előtt kezdett el random levetkőzni.
Egy másik folyamatosan nézett, és mindig mindenkit mindenhova követett.
Az egyik alkoholista az orrom előtt pattintotta ki a bicskáját, és mondta el, hogy vágott bele az egyik ápolóba (az ápoló tagadta a dolgot, de be volt kötve a keze rendesen).
Próbáltam megkeresni a hely varázsát, de csak a WC volt az, ahol sutyiban lehetett dohányozni, és beszélgetni néha olyanokkal, akikkel lehetett is.
Szereztem pár barátot, egy Down-kóros fiúval jóban lettem, meg a szobámban lévő velem egykorú sráccal és egy idősebb férfival egész jól el tudtam beszélgetni.
Néha jött egy pszichiáter, akivel el-elbeszélgettünk, de ezek általában fél vagy egy óráig tartottak, és kétnaponta voltak esedékesek.
És amikor kezdtem berágni, kaptam egy jó adag injekciót a farpofámba. Az érdekes az volt, hogy ettől vizuális hallucinációim lettek. Sosem hittem volna, hogy pont egy pszichiátrián fogok trippelni. Bár egy kicsit korlátozott és zavart is a kikötözős módszer, ezt a dolgot egyedül a barátnőmnek tűröm el, nem tudtam mit tenni.
Egy idő után meglátogattak a barátaim és a barátnőm is.
Természetesen mindenki értetlenül állt az eset előtt.

UTÓHATÁSOK
Az igazán érdekes dolgok csak ez után következtek.
Édesanyám nem akarta, hogy szedjem a lorazepamot, én pedig valami isteni indíttatásból elhatároztam, hogy leteszem a cigarettát.
Ez nagyjából egy hónap erejéig maradt így, kirohanásaim voltak még, nem tudom mitől lehet, az elfogyasztott szerek utóhatásként, vagy a nyugtatók esetleg a nikotin megvonási tüneteiként.
Az író itt leír egy barátaival töltött éjszakát, ahol szerfogyasztás nélkül meztelenül gördeszkáztak és úsztak a folyóban, majd a rá következő nap az ezt megtudó édesanyjával való veszekedésről, és a konklúzióról ír.
A veszekedés után elmentem pszichiáterhez, heti egyszer, aki fokozatosan segített lejönni a lorazepamról, meg úgy talán a tripről is.
Az író itt leírja, hogy a kezelés alatt hogyan diagnosztizálta saját magát melegként, majd jött rá, hogy mégsem az.
Érdekes, Jack kételkedett homoszexualitásom eredetében, leült velem beszélgetni, kiderült, hogy pár zoofil gondolatban határozottan egy hullámhosszon vagyunk.
George elfogadta homoszexualitásom, majd bőszen nekilátott barátnőmnek párt keresni.
Mikor rájöttem, hogy nem, itt nem arról van szó, hogy homoszexuális lennék, hanem arról, hogy szerintem pénisz ezerszer jobban néz ki (és hangzik is), mint a vagina, és hogy a nők legszebb része az ánusz. Erről sokat beszélgettünk barátnőmmel, aki visszafogadott az eset után (köszönöm, Dorothy!).
George ekkor mérges lett rám, összevesztünk, és azóta sem tartjuk a kapcsolatot.
Hogy őszinte legyek, néha még eszembe jut, talán hiányzik is, de ha akarnám, se tudnám elérni. Az állítólagos legjobb barátom hamar túltette magát a dolgokon, úgy látszik, csak nekem nehéz még kicsit, de a tűz mindig elalszik, ha nem táplálják.

KONKLÚZIÓ
És hogy mi a tanulság?
Nos, nem tudom.
Butaság lenne azt mondani, hogy nem tanultam az esetből.
Kérdéses lenne azt állítani, hogy a bevett anyagok tanítottak-e meg bármire is, vagy az emberek hozzáállása, vagy a kettő egyszerre.
Amiket le tudtam szűrni a dologból:
- A Set & Setting rendkívül fontos, eddig határozottan elbagatellizáltam ezt a témát.
- Nem feltétlenül rossz, ha jóban vagy a szüleiddel.
- Az országomban lévő egészségügyi ellátottak 70%-a egy kapitális seggfejként viselkedik, ami a fizetésükkel lehet összefüggésben.
- Ha van egy olyasmi (ugyanolyan nem lesz) barátnőd, mint nekem, akkor: Ő a minden. Ő az Univerzum. Ő a good trip. Ő a punkság. Ő a megtestesült rocknroll. Ő az LSA.Ő a DXM. Ő az, ami mindent megtestesít, amit szeretsz. K-Os énekelte meg, én pedig egy picit átírom:
„Relationship is a mirror – if you see yourself within, than the picture is clearer”
[„A kapcsolat egy tükör – ha magad látod benne, tisztul a kép”]
Őt nem lehet túladagolni, nem lehet összetéveszteni, nem lehet ’rosszul előállítani’. Ő a mindenség, a kibaszott alfa és omega, a Gauss-görbe csúcsa, a legalizált marihuána, az ingyen ölelés, az ötödik elem, Ő az ember a Holdon. Legyél kész mindenre érte.
Ó, és végül:
- Válogasd meg a barátaid.

© Copyright 2015, 2015 Daath.


Ecstasy tabletta adatbázis

Pszichonauták

DÁT2 Psy Help

RIASZTÁSOK

DAATH - A Magyar Pszichedelikus Közösség Honlapja

Alapítás éve: 2001 | Alapító: Minstrel | Dizájn: Dose | Kód: Minstrel
Rendszer: Cellux | Szerkesztő: Gén

 

A személyi adatok védelmének érdekében a DAATH nem hoz létre saját csoportoldalakat a közösségi hálókon.