DAATH

Az elme olyan, mint az ejtőernyő, csak akkor működik, ha nyitva van.

Frank Zappa

 
KöszöntőGyarapodásAnyagokKönyvtárFórumKeresésKapcsolatok


Kategória:

Beszámolók / külföldi (fordítások)


Kiadó:

Erowid


Kiadás éve:

2010 / 2015



Fordító:

Facombkivammá


Beküldő:

Facombkivammá


Szerkesztő:

Én+te+ö=gén



Eredeti szöveg

Nyomtatható változat

Kapcsolódó témakör:

Hajnalka


Felkerülés ideje:

2015. május 7.


Utolsó módosítás:

2015. május 7.



Érdeklődés:

3964 letöltés
1 szavazat


Súlyozott pontszám:

4.44 pont


Szavazatok aránya:

100% kiváló
0% jó
0% átlagos
0% rossz
0% borzasztó



Értékelés:

kiváló

átlagos
rossz
borzasztó




Felmérés: Online teszt az iskolai drogmegelőzésről (magyar)
Felmérés: DMT entity encounter study (angol)
Felmérés: Personality, Substance Use, and Microdosing (angol)
Felmérés: Global Ayahuasca Project (angol)


Cynosure:

Gremlinek Grimasza

Az élmény éve: 2010
Dózis: 500 hajnalka mag (orálisan fogyasztva, kivonatolva – teaként)
Személy: 21 éves férfi

A TECHNIKA
Nyolc órán keresztül koplaltam... ez idő alatt lassan az a gondolatom támadt, hogy a csomagom sosem fog megérkezni. Öt órán keresztül húszpercenként néztem az órára. Délután három órakor kinéztem az ajtón, és láttam, hogy a csomagom a küszöbön áll.
Mindent elkészítettem a kivonatoláshoz. A szobámat besötétítettem, majd hagytam, hogy a szemem hozzászokjon a sötétséghez. Fogtam egy kitisztított befőttesüveget, körbetekertem alufóliával. Kinyitottam a csomagom, és a mákdarálóba tettem 1500 darab Heavenly Blue típusú hajnalkamagot, és megőröltem őket. Eltartott egy darabig, körülbelül húsz perces munka volt. Odafigyeltem, hogy a daráló pengéi ne hevüljenek túl, nehogy tönkretegyék az áhított anyagot. A sárgásbarna port az üres befőttesüvegbe tettem, és hozzáadtam háromnegyed liter vizet, és hozzáfacsartam egy kis citromlevet. Erőteljesen összeráztam az üveget, majd a hűtőbe tettem.
Felöltöztem, és összekaptam magam. Tizenöt percenként összeráztam a keveréket, indulás előtt kétszer. Az üveget egy jéggel és vízzel teli hűtőtáskába tettem, betettem a kocsimba, és elindultam. Felvettem Scottot, és elhajtottunk Danny házához, ami nagyjából egy egyórás út volt. Scott és Danny nem ismerték az LSA hatásait, de csatlakoztak az utazásomhoz. A keveréket két órás periódusban legalább hatszor rázhattuk össze, de kilencnél nem többször.
Délután 5 órakor megérkeztünk Danny házához. Kitettünk egy befőttesüveget, és rá egy leves-szűrőt. A keverék akkorra sokkal töményebb és sűrűbb lett, mint hittem. Miután percenként néztük a szűrés eredményét, rájöttünk, hogy nagyon lassú a módszer, ezért elugrottunk egy közeli boltba, és egy nagyobb lyukú szűrőt vettünk. Ezen átnyomtam a keveréket, és közben ide-oda rázogatva gyorsítottam a szűrés sebességét. A procedúra végéhez közeledve még egy kevés vizet öntöttem a keverékhez, és átszűrtem a maradékot is. Este 6 órára lett egy befőttesüvegünk tele sötétzöld folyadékkal, és egy szűrőnk tele barnás-fekete maradékkal.
A sötétzöld folyadékot három részre osztottuk, és pár evőkanálnyi barnás-fekete magmaradékot hozzátettünk. Az íze nem volt borzalmas, Scott egy gyenge forró csoki ízéhez hasonlította, Danny egyetértett vele. Szerintem inkább a búzafű ízére hasonlított. Viszont az italok állaga borzasztó volt. A magok folyamatosan a szájpadlásomra és a torkomhoz ragadtak, ami köhögést és émelygést okozott. Ennek ellenére gyorsan megittuk az italokat, és elhatároztuk, hogy eszünk a megmaradt magmaradékból a teljes hatás kedvéért. Teletöltöttük a poharainkat vízzel, és hozzáadtunk pár evőkanálnyi magmasszát, és megittuk.

AZ UTAZÁS
A magok elfogyasztásával 18:07-kor végeztem. Bementem a „trip-térbe”, és leültem egy székre, hogy köszönetet mondjak a magoknak és az univerzumnak (persze mindezt elég halkan). Felállítottam a céljaim a trippel kapcsolatban: kiismerni a magok működését, és megismerni pár személyes jellemvonásom.
A beszámolók, amiket olvastam, azt írták, hogy nagyjából 2 óra kell a hatások észleléséhez. Nem tudom, hogy akik ezeket írták, rendesen elkészítették-e a magokat, vagy diétáztak-e előtte, de én 40 perc után már kezdtem érezni, hogy a testem elnehezül. Éreztem, ahogy a lábaim és karjaim megfeszülnek, mintha a magok megpróbálnák összehúzni a testem. Egy kis hányinger is jelentkezett, de nem volt túl jelentős. Scott és Danny elszívtak egy kevés Spice-t. Mivel ettek a trip előtt, így még nem érezték a hatást.
Egy órával a magok elfogyasztása után elhatároztam, hogy hozok magamnak egy pohár vizet. Felkeltem (rossz ötlet), és nem tettem meg két lépést, rohannom kellett a WC-re. Hánytam egy keveset, bár nem erőteljesen, és nem jött ki a teljes keverék. Kitöltöttem magamnak a vizet, visszamentem a szobába és visszaültem a székre. Scott és Danny röhejesnek találták, hogy már most hánytam. Ezen a ponton nagyon furcsán éreztem magam. A lábaim tovább feszültek, a kezeim és az a karjaim elkezdtek kívülről bizseregni. Ez egyszerre volt jó és kicsit félelmetes. Még soha nem éreztem ilyet. Higgadt maradtam, és ezen hatásokat betudtam a magok érszűkületnek/vazokonstriktornak nevezett mellékhatásának. Úgy éreztem, mintha valaki régóta ülne mindkét karomon, felkeltem, és a karjaim még mindig a legmélyebb álmukat aludták, erősen bizseregve. A hányinger ekkorra eléggé felerősödött, de Danny és Scott még mindig semmit nem éreztek. A fejem a térdeim közé tettem egy pár percre, és próbáltam elterelni a figyelmem a rosszullétről, de nem tudtam tovább magamban tartani. Felkeltem, és kirohantam a WC-re, és újra hánytam... ezúttal már erőteljesen. Nagyjából az összes magmaradék távozott belőlem. Még csak 19:20 volt, csak egy 1 óra és 20 perc telt el a magok elfogyasztása óta.
Ismét visszatértem a székemhez, és hallottam, ahogy Danny és Scott azon sugdolózik, hogy mennyire nevetséges voltam. Keveset tudtak erről a dologról. Mindketten elkezdtek enni (a tanácsom ellenére) és folytatták a videojátékokkal való játszást. Ahogy a széken ültem, a látásom elkezdett megváltozni. A fények nagyon erősnek tűntek, és ragyogás vette körül a fénysugarakat. Mintázatokat véltem felfedezni mindenfelé körülöttem, a padlón, a falon, az asztalon, a széken... majdnem azonosak voltak az első meszkalinos kísérletem (40 gramm perui fáklyakaktusz) mintázataihoz, de nem voltak annyira intenzívek és színesek. Az idő elkezdett lelassulni. Ülve maradtam, és folytattam az állapotom megfigyelését. Nagyjából 19:30-kor megkérdeztem a többieket, hogy éreznek-e valamit, de azt válaszolták, hogy még semmit, csak egy picit elnehezültek.
Felkeltem, és észrevettem, hogy a tárgyakat különös ragyogás veszi körül... mintha kettős látásom lenne, de sokkal inkább egy menő, szellem-szerű, pszichedelikus értelemben. Elvesztem a padló mintázataiban, és rájöttem, hogy a televízió zavar. Átsétáltam a szobán, és a fülhallgatómat rákötöttem egy hatalmas magnóra. Az utazásom elkezdődött.
Abban a pillanatban, hogy a fülhallgatóm a fülem belső részéhez ért, az agyamnak orgazmusa lett. Nekitámaszkodtam a falnak, a lábaim keresztbetettem, és arcomra a legnagyobb mosoly ült fel. A bal oldaltól a jobb oldalig... mintha egy kis „mag-gremlin” átfutott volna a szobán, és felfestette volna rá. Ezt a festményt nem tudtam letörölni az arcomról. Figyelmem a padlón és falakon úszó mintázatokra központosítottam, és azon gondolkodtam, mennyire jónak is ígérkezik ez az élmény. A terem indigókék színe, amiért a falon lévő óra volt a felelős, megtartotta a színét, de a színek a falon és a tárgyakon sárgák, lilák, rózsaszínek és kékek voltak. Ezek egyértelmű hallucinációk voltak, bár egy kis időmbe telt, míg rájöttem, hogy ezeket a lágy színeket nem az óra indigókék világítása okozza. A „mag-gremlin” szélesebbre húzta mosolyom, a barátaimra néztem, és két hüvelykujjam mutatva biztosítottam őket arról, hogy remekül érzem magam.
Felkeltem, hogy újratöltsem a poharam. A többiek még mindig nem ’éreztek’ semmilyen hatást. Felvettem egy narancsot és egy papír zsebkendőt, és visszamentem a szobába. Ültem a sarokban, ahogy az utazásom alatt egy rossz érzés söpört át a testemen. A szobának ezen részén nem volt semmilyen világítás... Fakó volt, koszosnak tűnt, nagyon kényelmetlenül kezdtem érezni magam. Nem szorongás volt, csak egy furcsa érzés. Visszaültem a székembe, és visszamásztam vele a falhoz az óra mellé, és újra rákötöttem a fülhallgatóm. Máris jobban éreztem magam, és rájöttem, hogy ez lesz az a hely, ahol a trip nagy részét tölteni fogom. Meghámoztam a narancsot és a zsebkendőn megakadt a szemem. A világos részén élénksárga és kék színe volt, amik átváltottak lilába és kékbe, egy specifikus ritmusra. Összetekertem a papírt, feldobtam a levegőbe, és néztem, ahogy leesik a földre. Aztán elkezdtem vele játszani, de úgy, ahogy azt egy szimpla papírral elképzelni sem lehet. A gyűrődések a papíron elkezdtek táncot lejteni... Nem tudtam egy gyűrődésre fókuszálni, mert mindig elolvadtak, és új gyűrődések jelentek meg, amire elkezdtem figyelni, csak hogy újra megtörténjen az egész elölről. Mintha a „mag-gremlinek” gonosz trükkökkel akarták volna átverni az agyam.
Kihúztam a fülhallgatót a magnóból, és elkezdtem eszegetni a narancsom a kényelmes székemben, a fal mellett. Beszélgettem egy keveset a többiekkel. Danny egy hamburgert evett és Scott az Xbox-szal hülyült. Ezen a ponton még mindig tagadták, hogy éreznének bármit is, de éreztem, hogy nem mondanak teljesen igazat. Danny beleharapott a hamburgerébe, ledobta az asztalra, körülnézett, mondott valamit Scott-nak, felvette újra a burgert, és elkezdte az egész procedúrát elölről. Scott még mindig az Xbox-szal volt elfoglalva... Zavartnak tűnt, mintha nem tudná, hogyan szedje ki a CD-t belőle. Pár perc múlva odaadta Dannynek, aki ’megjavította’, és végre rájött, hogy megkezdődött a trip számára is. Befejezte az evést, és elfeküdt a kanapén. Scott betöltötte a mentését, és elkezdett játszani. Mindketten a TV képernyőjére tapadtak, így visszadugtam a fülhallgatóm a magnóba.
Gondolatok úsztak át az agyamon, lecsúsztak a torkomon, szétloccsantak a gyomromban, majd távoztak a lábamon... Biztos voltam benne, hogy ez már a feljövetel fázisa. Elhatároztuk, hogy tartunk egy cigiszünetet, úgyhogy kimentünk. Nagyon hideg volt, de a parkoló teljesen másnak tűnt, mint szokott. Minden vibrált, fénnyel telített és kényelmes volt. Danny barátnője odaköszönt, a kutyáját sétáltatta. Scott cigarettázott, a jojójával játszott, majd a hideg miatt hamar visszatért a szobába. Danny és én nézegettük még a környéket, követtük a kutyáját, majd mikor visszaérkeztünk, úgy döntöttünk, visszamegyünk a házba. Danny azt mondta, még csak 19:55 van.
Benn lazultunk egy kicsit, elvoltunk. Danny és én beszélgettünk, míg Scott folytatta a játékot. A gondolatok spirálként özönlöttek el, egyre gyorsabban és gyorsabban. Elhatároztam, hogy kimegyek a WC-re. Pisilés közben a tükörben vizsgálgattam magam. A WC-csésze színe zöld és sárga volt (nem, nem a vizeletem miatt). Dolgom végeztével a tükör elé álltam, és az arcom különböző részeit vizsgáltam. Úgy éreztem magam, mintha egy földönkívüli lennék... de még megismertem magam. Az arcom úgy nézett ki, mintha tele lenne pattanásokkal, amik igazából nem is voltak rajta. A gremlinek elkezdték széthúzni a bőröm és csontjaim! Ahogy néztem a kitágult pupilláim, az arccsontom, hajam, fülem, orrom és állam, úgy láttam, mintha különböző formákba alakulnának át, ezáltal mintha másodpercenként egy új személynek tűnnék. [Kicsit Philip K. Dick maszkafanderére emlékeztet a Kamera által homályosan-ból – a fordító megjegyzése] Egy darabig elszórakoztattam magam, majd visszamentem a szobába.
Danny elővette a laptopját, és elkezdtünk trip-videókat nézni. Arra jöttem rá, hogyha a nagyon erősen fókuszálok a videóra, akkor nyitott szemes vizuálokat fogok látni a laptopon és a körülötte látható szobarészleten. Egyelőre nem volt sok belőlük. Hullámokban érkeztek, és ha a videóra figyeltem, megtörtek. Visszadőltem a székembe, és élveztem a videót egy darabig. Feljebb hangosítottam a magnót, hogy a hangulatot fokozzam.
Scott a TV-t nézte ekkor. A TV és a magnó hangjai szabályosan harcoltak egymással, úgy hangzott az egész, mintha háború lenne. Danny megjegyezte, hogy még csak 21:30 van. Nem tudtam megmondani, hogy az óra lassabban ketyeg-e, vagy sem, de ekkor erre nem is akartam odafigyelni. Scott feljebb hangosította a TV-t és azt mondta, hogy a magnó és TV hangját egyszerre akarja hallani. Ez kicsit idegesítő volt, de hagytam neki. Mindannyian a fülig érő szájunkról beszéltünk, és arról, hogy nem bírjuk abbahagyni a mosolygást – azok a kis gonosz gremlinek!
Megkérdeztem a többieket, hogy vannak, és vízzel kínáltam őket, ahogy a poharamat újratöltöttem. Visszatértem a székemhez, és nekidőltem a támlájának. A bal oldalamon lévő tükröt kezdtem el vizslatni. A mag-gremlinek visszatértek, de ez alkalommal elvették a testem fizikai részét. Elvesztem a saját szemeimben. A nyitott szemű vizuálok elözönlötték a látóterem, zöld/sárga minták és fraktálok jelentek meg a tükrön. Nem tudom, mennyi ideig voltam ott, akkor nem gondoltam semmire. Teljesen elengedtem magam. Egy kis idő múlva visszatértem, és felegyenesedtem. Danny azt mondta, meg fog őrülni. Kuncogtam, és megkérdeztem, mire gondol. Megismételte, hogy meg fog őrülni. Attól félve, hogy el fogom veszíteni egy bad trip miatt, azt mondtam neki:
- Hát persze! Ezt akartad, nem? Ezért etted meg a magokat! Ez már az, haver... Élvezd!
Láttam a megkönnyebbülés a szemén. Azt mondta:
- Ó, igen!
Azzal visszafeküdt a kanapéra, és folytatta a videózást.
Sajnos, ez a megkönnyebbülés elég kérészéltű volt.

Scott és én el akartunk szívni egy újabb cigarettát. Megkínáltuk Dannyt is eggyel, de azt mondta, hogy egyszerűen képtelen most rágyújtani. Éreztem, hogy el fogja veszíteni a fonalat, de nem tudtam, hogyan segítsek neki, hogy ki tudjon tartani. Nagyon nem akart kijönni velünk cigizni, úgyhogy bennhagytuk. Scott és én kinn ültünk és élveztük a közöttünk lévő vibrálást. Felnéztünk az égre, és láttam, ahogy a mag-gremlinek az égen mulatoznak! A felhők megőrültek... Nem tudom, hogy tudnám visszaadni szavakkal, amit láttam, de úgy vélem, ezen jelenség leírásának legjobb módja, ha elképzeljük, hogy egy felhő-kaleidoszkópba nézünk. Úgy tűnt akkor, hogy a világ kétdimenziós rétegekből áll, amelyek egymásra vannak pakolva – egy réteg a Föld; egy réteg, ami tartja a fákat; egy réteg, ami az ég; és megint egy réteg, ami a felhők mögötti csillagokat tartalmazza. Scott és én elsétáltunk az épület végéhez, amíg cigarettáztunk. Amíg odaértünk, elvesztem a mintázatok sorozatában. A gremlinek világuralomra törtek. Rájöttem, hogy most vagy a trip tetőpontján, vagy ahhoz nagyon közeli ponton állok.
Mindketten visszamentünk a szobába. Scott leült a kanapéra, Danny azonban nem volt ott. Bementem a szobájába, és megkérdeztem, hogy jól van-e? Nem volt jól, mondhatni, nagyon szar állapotban volt. Kérdeztem, hogy ki fogja-e bírni? Folyamatosan azt ismételte, hogy meg fog őrülni. Biztosítottam róla, hogy ez nem igaz, hogy jól csinálja, és megkérdeztem, hogy nincs-e kedve visszajönni a másik szobába. Ellenkezett, úgyhogy magára hagytam, és visszamentem. Leültem a székemre. Egy pár percig üldögéltem, filozofálgattam, és megfigyeltem a környezetem. A falon lévő zászló a pszichedelia aljas formájában lengett. Elhatároztam, hogy még egyszer leellenőrzöm Dannyt, mielőtt nekilátok elmém felfedezésének. Bementem a szobájában, és megkérdeztem, jól van-e? Erre azt válaszolta:
- AZT A ROHADT, MÉG CSAK 10 PERC TELT EL!
Pontosan tudtam, mi történik vele, egy ilyen előfordult már velem is LSD alatt. Nevettem egyet, és megkérdeztem, tudok-e neki bárhogy segíteni. Azt válaszolta:
- Nem, csak éppen megőrülök...
Megnyugtattam, hogy nemsokára minden rendben lesz, és magára hagytam. Visszatértem a trip-terembe.
Megkérdeztem Scottot, hogy van, azt mondta, nagyon jól, így feltettem a fülhallgatóm, nekidőltem a falnak, és becsuktam a szemem. A csukott szemű vizuálok őrületesek voltak. Olyan gyorsan változtak és alakultak át egymásba, hogy nem tudtam egy kitüntetettre sem figyelni közülük. Elhatároztam, hogy itt az idő visszatérni a kitűzött céljaimhoz, mivel már kiszórakoztam magam. A zene magával ragadott, elkezdtem úszni gondolatim elsodró árával.
Feltettem a kérdést magamnak: mi az idő? Nem megyek végig minden egyes gondolaton, amit ezen kérdés kifejtése alatt felvetettem, de az előérzetem az volt, hogy az idő egy emberek által kreált dolog. A végkifejletet a józan életembe is beépítettem. Átküzdöttem magam a gondolataimon, addig a pontig, amíg az életet úgy képzeltem el, mint egy fán lévő mókust, de az emberi mivoltom fogalma sértetlen maradt. A fán ültem, mint egy ’humanoid-mókus’ és próbáltam rájönni: mit tegyek először? Megkérdeztem magamtól: mit szeretnék? Ételt? Ez azonban egy gondolati mellékvágányra terelődött, ahogy megkérdeztem magamtól: miért akarok bármit is? Mit jelent az, hogy akarni valamit? Nos, az akarás egy másik fogalom, gondoltam, így visszatértem a mókus-formámba, és az akarás koncepciója megcsillant tudásom tengerén. Ez a gondolatsor ismétlődött újra és újra, és egyre több fénysugár rajzolódott ki azon a bizonyos tengeren.
Egy pontnál egy mókus voltam, ami céltalanul rohangál minden egyes látómezejébe eső entitáshoz (ó, az áldott élet!). Az életem egy mókusként éltem, és ennek a kijelentésnek akkor nagyon is sok értelme volt. Rájöttem, hogy minden, amiért érdemes csinálni bármit is, az maga az élet... Minden nap ugyanazt csinálom, amit ez a mókus csinál, célok nélkül, azzal a különbséggel, hogy én megakadok minden egyes felesleges rétegnél, amik a felszínen vannak, és kiszűröm az összes olyan entitást, amire fel kell figyeljek. Ahogy az „abban-a-pillanatban-élő-mókusként” éltem, a régi énem elképzelései lassan kezdtek visszatérni – minddel szembe találtam magam, egyesével. Ezen hatalmas fejlődés alatt arra gondoltam, hogy az idő nem létezett, amikor koncepciók nélküli mókusként léteztem... Nemegyszer gondoltam az időre, másodpercekre, napokra, a múltra és jövőre, és mégis mindig az adott pillanatban cselekedtem. Egyre több és több gondolat vetődött fel, és észrevettem, hogy bizonyos gondolatokat és cselekedeteket ismételgetek, hogy teljes értelmet nyerjenek, hogy lássam, hogyan lesz a végkifejlet más, még ésszerűbb.
Végül arra jutottam, hogy én, ez a srác, aki én vagyok, az idő alkotása.
Többször is végigmentem a gondolataimon, és erre a következtetésre jutottam. Végigmentem minden egyes fogalmon, amik előzőleg felmerültek, és rájöttem, hogy az összes fogalom forrása én voltam. Ezek voltak a „félelem”, „elvárás”, „szorongás”, satöbbi. Rájöttem, hogy az éjszaka folyamán aggódtam Danny miatt. Aztán bevillant a felismerés, hogy ezen aggódás forrása is én vagyok. Láttam Dannyt, ahogy ugyanott van, ahol eddig is volt, függetlenül attól, hogy aggódom-e vagy sem. Visszamentem az időben, de rájöttem, hogy az idő sem fontos... Ha az időnek nem is lenne jelentése, minden ugyanott lenne, ahol most is van. Miután még egy pár fogalom-elemzésen végigmentem, felismertem, hogy a világ mindig ugyanolyan lesz, függetlenül attól, amik velem történnek. Feltettem „magam”-nak a kérdést:
Akkor, miért is vagyok itt?
Ha ezekre a fogalmakra nincs szükség, miért lenne rám szükség? Több gondolaton átrágva magam arra jutottam, hogy a Föld nélkülem ugyanúgy forogna, ahogy eddig, azzal a különbséggel, hogy nem kéne stresszelnem magam és aggódnom.
Várjunk csak egy percet, ha én eltűnök, akkor nincs aggodalom... se stressz... soha többé! Az évek alatt tanult fogalmak és absztrakciók szépen lassan széthullottak szemeim előtt.
Az elmémben megjelent egy fordított fadiagram. A tetején volt a tudatom, fogalmak nélkül – ez volt az alap, a „normális”. Rájöttem, hogy innen indultam. Láttam, ahogy végigküzdöm magam a fogalmakon, más emberek segítségével, és a fa alja felé tartok, egyre távolabb és távolabb haladva a ,normális’ fogalmától. Megtaláltam a helyem a fán, és láttam, ahogy elkezdek visszafelé dolgozni. Ahogy egyre feljebb és feljebb másztam, az összes fogalom az orrom előtt foszlott szét. Nem tudtam többé az igazságnak megfelelően definiálni a szeretet, szerelmet, gyűlöletet, jelentést, aggodalmat, aggódást, vagy bármi mást. Felértem a fa tetejére, és valami beugrott. Nem volt már min gondolkodni, így a mag-gremlinek eksztatikusan visszaugrottak az agyamba.
Nem tudom, mennyi időre állt le pontosan a gondolkodásom... De akkor egy nagyon intenzív eufória-hullám söpört végig rajtam. Ebben a pillanatban, nem tudom elmagyarázni, hogyan, de egyszerre mind értelmet nyert. Nehéz leírni ezt a pillanatot szavakkal, mivel ekkorra minden fogalom elvesztette az értelmét, sőt, a gondolatok is megszűntek. Hallottam egy hangot, de nem az én hangomat... Talán a gremlinek beszéltek hozzám?
Abban a pillanatban... tudtam. Tudtam, hogy amiért élni kell, az maga az élet... Hogy az univerzum hihetetlen mennyiségű energiával táplál... Hogy ez egy áldás. Láttam egy tárgyat a háttérben, gondolatban ráközelítettem, darabjaira szedtem, egyre tovább-és tovább, atomi szintre, aztán az atomok széthasadtak, és az atom részecskéi tovább hasadtak az energia egy bizonyos formájára. Felvetődött a gondolat, hogy az univerzum bizonyára ugyanebből az anyagból áll... és minden, ami létezik, ugyanabból épül fel... A gremlinek elismételték: Csak lenni! Ez az.
A vizuális energia-formám, ami ugyanazt a fekvő pozíciót vette fel, amiben voltam, végtelenséggel telve emelkedett ki, és egy kék elektromos áramkörbe kötötte magáz. Egy, az előzőnél is nagyobb, eufória-hullám áradt végig a kezemen, fel a karomon át a fejembe.
A mag-gremlinek a hátukra vettek, és a végtelen gyönyör univerzumába cipeltek, de tudtam, most hogy el kell hagynom őket... Visszatértem a végtelen űrből. Szinte abban a pillanatban az egóm akcióba lendült. Kevésbé volt arrogáns és veszekedős, mint a trip előtt. Egy darabig csak ültem egy helyben, és a darabokat rakosgattam össze. Hagytam, hogy minden, amire rájöttem, átáztassa a vénáim, a csontjaim, az atomjaim, a létezésem. Fekve maradtam, elmerülve a békében, és rendkívül elégedett voltam. A gondolataim megint versenyeztek egymással, de most úgy éreztem, ismét eltávolodtam tőlük.
Kinyitottam a szemeim, és visszatértem a világba. A gremlin-vigyor még mindig az arcomon volt. Scott úgy nézett rám, mintha valamilyen kincset tartottam volna a kezemben. Fogtam a fülhallgatóm, és visszatértem a székembe. Újra végigfutattam magamban az élményt, még mindig elégedetten, és eldöntöttem, leellenőrzöm, hogy érzi magát Danny (de hé, semmi ok az aggodalomra!). Danny már jobban érezte magát, és elhatározta, hogy visszajön közénk a trip-terembe. Elmesélte, hogy a szobájában megőrült, és úgy érezte, két perc alatt egy teljes emberöltőt élt meg. Megemlítette, hogy minden második percben az órára nézett, és mikor rájött, hogy csak két perc telt el, csak még jobban belehajszolta magát az őrültbe. Szegény srác!
A gondolataim lelassultak, a lejövetel megkezdődött. Mindenféle random baromságokról beszélgettük. Danny nem hitte el, hogy ez a trip csak 14 dollárba [valamivel kevesebb, mint 4000 Forint – a fordító megjegyzése] került. Szerettem volna, hogy meséljenek az élményeikről, de egyikük sem látszott hajlandónak beszélni róla. Még látszott, hogy Danny egy kicsit nyugtalan volt... ezért nevettem vele, hogy enyhítsem a feszült légkört. Kimentünk, hogy elszívjunk még egy cigarettát, és lófráljunk egy kicsit a szabad levegőn. Egy kicsit élcelődtünk vele, hogy visszavonult a szobájába, ugyanúgy, mint LSD alatt. Elmesélte, hogy pontosan hogyan őrült meg, és beismerte, hogy ez volt élete leghosszabb két órája. Azt is mondta, hogy szerinte a trip erősebb volt, mint az LSD-é. Az én véleményem szerint kevésbé volt intenzív, mint egy LSD-trip, de sokkal jobb volt a flow-élménye és barátságosabb is volt. Még egy darabig lazultunk a trip-szobában, fantasztikus zenéket hallgatva. Akkor volt 0:00. Még csak 5 óra telt el a tripből. Maga a tény, hogy még csak 0:00 volt az idő, egy kis eufória-löketet adott az önmagam időn való átrágásának élményéhez. Visszatértem a magnó mellé a földre. Ekkor mindannyian elkezdtünk enni, mintha éhező kisgyerekek lennénk.
Amíg étkeztünk és jól éreztük magunkat, rákerestünk pár trip-játékra. Kicsit csalódott voltam, ahogy végigolvastam a fórumot, mert a triphez ajánlott játékoknál mindenki random dolgokat sorolt fel, amiket meg kellett volna vennünk. Danny meggyújtott egy füstölőt, majd mindannyian a füstölőcsík végén lévő izzó fénypontot figyeltük. Meggyújtottunk egy másikat is, és elkezdtük őket körkörösen forgatni. A látvány lenyűgöző volt. A füstölő végén lévő mélynarancs szín tökéletes illeszkedett az indigókék háttérvilágításba. Az alakok, amiket a füstölők végével formáltunk, békét árasztott és hipnotikus hatással bírt ránk. Egy másik játék, amit aznap este találtam, egy fém dobókocka volt. A kezembe vettem, és elkezdtem forgatni... hihetetlen érzés volt. Ahogy folytattam a játszadozást a kockával, úgy tűnt, mintha nem is mozogna, hanem a kocka lapján lévő, felém néző számok egymásba alakulnának át. A fém visszavert és megtört minden ráeső fényt, minden irányból. Még azt figyeltem meg, hogy ha a kocka ellentétes sarkait megfogom két különböző ujjal, az határozottan baszakodik a látóteremmel. Körbeadtunk különböző tárgyakat és játékokat egymás között, amiket a szobában találtunk, és folytattuk a beszélgetést.
Úgy látszott, egyikőjük sem akar beszélni a trip élményeiről.
Nagyjából 2:00-kor bekapcsoltuk a TV-t, és random műsorokat néztünk. Danny elhatározta, hogy elmegy a szobájába aludni. Scott már megtette ezt a kanapén. Jómagam még ücsörögtem egy darabig, és vizsgáltam a dolgokat. Alkalmanként elvesztem véletlenszerű gondolatokban. Folytattam a játékot és eszegettem. Olyan 3:30 körül elhatároztam, hogy lejjebb halkítom a zenét, és megpróbálok aludni. Nem sikerült. Egész éjjel fenn voltam, mozgolódtam, és néztem, ahogy a gremlinek összepakolják a cuccaikat, és elindulnak haza.
Reggel 8:00-kor írtam egy SMS-t Danny-nek, hogy lassan elindulunk Scottal. Már nem láttam a gremlinek munkáját (csíkokat illetve hallucinációkat), de a világ sokkal élénkebb volt, mint általában.
A nap hátralevő részében elég tompa voltam. Az utórezgések nagyon kellemesek voltak, bár néha egyszerűbb feladatoknál is percekbe tellett, mire rájöttem, hogyan kell megoldani őket. 11:00-kor értem haza, és a szüleim egyből tudták, hogy mit csináltam éjszaka. Beszélgettem velük egy keveset és megebédeltem.
Egész nap fenn voltam. Az utóhatások egész addig tartottak, míg aludni nem mentem. Nagyjából 10 órát aludtam. Reggel teljesen felfrissülten ébredtem, és újra kapcsolatban éreztem magam az univerzummal.

UTÓGONDOLATOK
Összességében, ez volt talán az eddigiek közül a legjobb pszichedelikus utazásom. Kevésbé volt durva és összezavaró, mint az LSD. Gyorsabban hatott, mint a meszkalin, de erősebb volt a hányinger. Annak ellenére, hogy az LSD-nél és meszkalinnál kevésbé volt vizuálisabb, nagyon kellemes és békés volt.
Azóta az olyan fogalmaktól, mint aggodalom, szorongás vagy hasonlók, amiket tudatosan képes vagyok irányítani, hogy ne essenek lejjebb és lejjebb az említett fán, könnyebb megszabadulnom, ha újra átélem azt a pillanatot, amikor a az univerzum és az energia-formám összeütközve egyesült. Érzem az összeköttetést, és izgatottan várom a következő tripet.
Még legalább egy vagy két hónap szünetet tartok, amíg magamba integrálom a történteket, mielőtt újra kísérleteznék a hajnalkamagokkal.
Köszönöm nektek, mag-gremlinek!

© Copyright 2010, 2015 Erowid.


Ecstasy tabletta adatbázis

Pszichonauták

DÁT2 Psy Help

RIASZTÁSOK

DAATH - A Magyar Pszichedelikus Közösség Honlapja

Alapítás éve: 2001 | Alapító: Minstrel | Dizájn: Dose | Kód: Minstrel
Rendszer: Cellux | Szerkesztő: Gén

 

A személyi adatok védelmének érdekében a DAATH nem hoz létre saját csoportoldalakat a közösségi hálókon.