DAATH

Az őrület nekünk természetes állapotunk, mint a betegség vagy a bűn. A megrontott létezés következménye.

Hamvas Béla

 
KöszöntőGyarapodásAnyagokKönyvtárFórumKeresésKapcsolatok


Kategória:

Beszámolók / Daath


Kiadó:

Daath


Kiadás éve:

2013 /



Beküldő:

Facombkivammá


Szerkesztő:

Én+te+ö=gén



Nyomtatható változat

Kapcsolódó témakör:

DXM Robitusin


Felkerülés ideje:

2015. május 21.


Utolsó módosítás:

2015. május 21.



Érdeklődés:

4391 letöltés
3 szavazat


Súlyozott pontszám:

4.58 pont


Szavazatok aránya:

100% kiváló
0% jó
0% átlagos
0% rossz
0% borzasztó



Értékelés:

kiváló

átlagos
rossz
borzasztó




Felmérés: Online teszt az iskolai drogmegelőzésről (magyar)
Felmérés: DMT entity encounter study (angol)
Felmérés: Personality, Substance Use, and Microdosing (angol)
Felmérés: Global Ayahuasca Project (angol)


Facombkivammá:

Jó rezgések

Az élmény éve: 2013.
Szerek: 150 mg DXM (dextrometorfán), 200 db hajnalkamag, 1 db füves cigaretta

ELŐZMÉNYEK

A hajnalkamag-lázban égve, többször is kipróbáltam az LSA nyújtotta élményeket. Egyszer a barátnőm is kipróbálta, de neki nem tetszett, egész pontosan nem érzett a kellemetlen hasi görcsön kívül semmit, ráadásul elég hamar „visszaadta a természetnek”, úgyhogy elhatároztam, hogy a rossz élményt helyettesítenem kell egy jóval. Ezért is szereztem be egy mákdarálót, és egy rakás joghurtot.
Aztán arra gondoltam, egy kevés DXM-mel megspékelem a hatást.
Hunter S. Thompson méltán híres filmjében, a Félelem és reszketés Las Vegasban nem tér ki arra, hogy már maga az anyagok beszerzése mekkora móka tud lenni.
Emlékszem, amikor másodjára vettem köhögéscsillapítót rekreációs célokra, a nagymama-kötött, „jókisfiús” pulcsimban mentem a gyógyszertárba, és azt mondtam, hogy édesanyámnak veszem a gyógyszert – nem mintha kérdezték volna, de nem árt eloszlatni a kételyeket.
Második alkalommal már nem adtam ennyit a megjelenésre – vagy mondjuk úgy, meg akartam próbálni milyen egy hosszú bőrdzsekiben, Punk’s Not Dead pulóverben venni egy adag köhögéscsillapítót.
A füvet már előtte lévő napokon elintéztem – egy bájcsevej a dealer sráccal, nyugtázása a mértéktelen lehúzásnak, majd a cucc félrerakása.
A legjobb viszont talán mégis az volt, mikor gördeszkával jártam keresztül-kasul a várost, hogy találjak egy boltot, ahol mákdarálót és hajnalkamagokat tudok venni.
A külvárosi részen volt egy Tesco, közvetlenül mellette egy Praktiker, így e dolgok beszerzéséhez sokat kellett gurulnom. De nem bántam, jól esett a dolog, végig éreztem egyfajta őrült szenzációt, ami pörgetett a céljaim felé.
Csak kicsit néztek, hogy egy deszkás srác mégis mi a fenét akar egy mákdarálóval – ó, ha tudták volna. Talán ők is vettek volna egyet. Vagy még az addiginál is őrültebbnek néztek volna.
A céljaim teljesítettem, először a már említett füvet, aztán a hajnalkamagokat (abban is van egy nevetésre késztető érzés, amikor egymás után gurul a futószalagon két sör, egy chips, 6 darab joghurt, és nagyjából 20 tasak hajnalkamag. Már csak a kéjgáz hiányzott a repertoárból, de sajnos még nem volt szifonom.
Aztán a trip napján, egyetem előtt gyorsan elmentem a gyógyszertárba, amikor elkezdett esni a hó. Március 14.-én. Országos szenzáció volt.
De sikeresen odaértem, majd a második órámra menetelen, mivel másik épületben volt, vettem egy grapefruitos gyümölcslevet. Mire nem jó, ha az ember gyógyszerészetet tanul.
Az gyümölcslevet egész nap iszogattam, majd a legutolsó órám után elkísértem barátnőm egy órára, és beültem vele én is. Pont a függőségekről volt szó, micsoda véletlen egybeesés.
Nem tudtuk, hogy hagyjuk-e későbbre a tripet, vagy menjünk el Carbonfools koncertre, de miután kijöttünk az egyetemről, és olyan hóvihar zúdult az arcunkba, hogy megijedtünk tőle, arra jutottunk, hogy inkább trippeljünk. A Szénbolondok lehet, hogy nem is jönnek így le koncertezni, vagy elakadtak útközben.

SET

Izgatottak voltunk, kíváncsiak és elszántak, a hóvihar valami különös bizsergéssel töltött el mindkettőnket. Nem egy átlagos nap. És mi még rá is teszünk egy lapáttal.
Az egyetem még nem durvult be, a szemeszter felénél járhattunk.
Kevesebb, mint egy hónap múlva esedékes volt a második évfordulónk, így ha nem is voltunk „vén szerelmesek”, de messze voltunk a frissensült párok bizonytalanságaitól.

SETTING

A barátnőm lakását terveztük trip-helyszínnek. Én már nála laktam, a szülei pedig éppen elköltözőben voltak, munka miatt. Viszont aznap otthon volt barátnőm édesanyja és húga, így utólag belegondolva, ez elég merész dolog volt, lévén nem tudtak a dologról. De reggel indultak ők is a városba, szóval reggeltől miénk volt a ház.
A szobáról tudni kell, hogy megvan a feelingje, a fal mályvaszínű körbe, a plafon fehér. A lávalámpa pedig határozottan illik ehhez. Mindenütt könyvek, a beépített szekrény tele matricákkal, a falon két poszter (A doboz és A fehér szalag), és egy kényelmes franciaágy. A trip szinte végig itt játszódott.

AZ ÉLMÉNY

Felérve a hóviharból, először felmelegedtünk, aztán lefürödtünk.
Beletettem a magokat egy kevés szappanos vízbe, hogy az állítólagos vegyszereket, amikkel kezelték, lemossam róla.
Kikészítettem a mákdarálót, és imádkoztam, hogy a lenti szobákban senki ne hallja meg, mire készülünk. Megdaráltam a még kicsit nedves magokat, és egy undorító fekete trutyit kaptam, amit beletettem a joghurtba. Megjegyzem, azóta nem esszük azt a fajta joghurtot, mert instant hányingerünk lesz tőle…
Szóval igen, az íze borzalmas volt, mint mindig, a joghurt nem sokat segített.
A barátnőm nem is tudta megenni az összes magot (nagyjából 100 darab), így besegítettem neki. Aztán ittam egy kevés köhögéscsillapító szirupot, nagyjából az üveg egyharmadát, ahhoz utána többet már nem nyúltam.
Leheveredtünk, és vártuk a hatást.
Szegény barátnőm még mindig nem rendelkezett vasgyomorral, így nagyjából fél óra múlva erős hányingere lett. Én is éreztem, hogy kicsit forog a gyomrom, de nem volt vészes. Ő viszont kimenekült a WC-re. Nagyjából 10 perc után utánamentem, szegénykém olyan nézéssel nézett rám, hogy „ezt most miért kellett?”. De nem sikerült hánynia, de kezdett jobban lenni.
Amikor azonban visszafeküdt az ágyra, a hányingere felerősödött. Nagyjából 15 perc múlva már ideje sem volt kirohanni a WC-re, viszont nagy szerencsénkre ott volt egy üres Celebrationös doboz, amire már sosem fogunk úgy tekinteni, mint azelőtt.
Természetesen a leglovagiasabban cselekedtem, és kivittem a szobából a cuccost, kiöntöttem a WC-be, majd elmostam.
Mire visszaértem, a barátnőm azt mondta, már jól érzi magát. Ennek megörültem.
Elkezdtünk beszélgetni. Ahogy feküdtem, és a fejem az oldalán volt, én pedig a kezem néztem, egy furcsa érzésem támadt. Úgy éreztem, mintha egyszerre látnám a kezem és a fejem. Beugrott az a kép, amit a DXM-ről rajzoltak, hogy egy ember ül a gép előtt, az agyában pedig az a kép van, ahogy látja magát ülni a gép előtt. Érdekes érzés volt, semmiképp sem rossz.
Aztán az ugrott be, amikor egy beszámolóban azt olvastam, hogy az író ismerőse, aki szintén kipróbálta az LSA-DXM kombót, érezte, ahogy szinte küzdenek benne a kemikáliák: egyszer a szintetikus morfinhatás, egyszer pedig a természetes ergot/anyarozs-hatás. Én is hasonlóan éreztem magam.
Aztán valamiért nélkülözhetetlen szükségét éreztem, hogy produkáljam magam, így felálltam az ágyról, és szónokolni kezdtem a barátnőmnek, már pontosan nem emlékszem, hogy miről. De nagyjából úgy éreztem magam, mint gyerekkoromban, amikor színész akartam lenni. Jó érzés volt, vicces, felpörgetett.
Többször megemlítettem a barátnőmnek, hogy mennyire szeretem, ő megkérdezte, miért álltam fel, én pedig azt mondtam, nem tudom.
Szónokoltam még egy picit, de aztán egy ponton úgy éreztem, nem tudok betelni azzal, hogy milyen aranyos, és erős késztetést éreztem, hogy visszahuppanjak mellé az ágyra, és jól megölelgessem. Ez meg is történt. Mondta, hogy jól érzi magát, ennek nagyon örültem. Én ilyen pozitív félőrült hangulatomban voltam, de egyáltalán nem zavart. Már akkor kezdett az jelentkezni, hogy többször elmondok valamit egymás után, a barátnőm ezt meg is jegyezte, de utólag beszélgettünk, hogy a legjobbat tette: rám hagyta.
Utólag azt figyeltem meg, hogy ha erre emlékeztetnek, akkor könnyen megijedek. LSA alatt nem nehéz becsavarodni, és ha azt mondják valamire, hogy már százszor elmondtad, akkor automatikusan is beparázhatsz, hogy „én erre nem is emlékszem”, és megindul a bad-trip generáló rossz gondolat-hurkok sorozata. Azonban ez most nem így történt. Elmondtam százszor is, amit akartam, aztán folytattam a gondolkodást, figyeltem a környezetem. A lávalámpa nagyon nagy hatással volt rám, jó darabig azt figyeltem, hogy mozog benne a wax, aztán oldalra magam elé néztem, és azt láttam, hogy ilyen furcsa, oldalazott V-alakban mozognak a színek. Narancs- és citromsárga, rózsaszín, mályva, vörös és barna színek. Mintha egy hangyafoci-réteget húztak volna a szemem elé. Az egyik legmenőbb dolog volt, amit az agyam produkálhatott ilyen állapotban, így meg is jegyeztem magamnak: „na, ez egy trip!”. Ezt egy jó darabig élveztem, elmerültem a jó rezgésekben.
Aztán az internet kegyeibe vett minket. Először a stonedcomics.net vicces rajzain nevettünk, majd YouTube-on nézelődtünk. Természetesen megnézésre került az elmaradhatatlan Pikachu on acid, majd a Kettőnégytől kezdtük el a Toy Dolls koncert előtti, punkokkal készült interjúcsokrot nézegetni. Jókat nevettünk, bár Csibikét határozottan megsajnáltuk, amiért ilyen irgalmatlanul okos apja van („hát miért harcoltak a pankok? Az igazság ellen!”), és ezt a szomorú érzést a háttérben szóló Rise Against határozottan felerősítette.
Aztán elkezdtük nézni a Félelem és reszketés Las Vegasbant (mi mást?). Az a film sem lesz már olyan, mint volt. De ezt minden egyes megnézés után elmondhatom. Akár józanul, akár bármilyen szer hatása alatt, az a film mindig fog tudni valami újat mutatni, Terry Gilliam, Johnny Depp, Benicio Del Toro (és természetesen maga Hunter S. Thompson is) nagyon odafigyeltek arra, hogy a világ egyik legütősebb, örökérvényű filmét rakják össze. A kedvenc jelenetnél tényleg sikerült pozitív értelemben becsavarodni: „all I need is a place to COOK!” [A magyar verzióban: már csak egy hely kell, ahol megfőzöm!] Többször is elmondtam a barátnőmnek, hogy ez az ember R, egy közös ismerősünk, aki egy igazi csodabogár, született történész, és jelen esetben biológia szakon van. Mondtam, hogy ez egy igazi parti, ahol egyszer csak teljesen random megjelenik egy bőrdzsekis arc, és azt kérdezi, hogy kérünk-e LSD-t, mert ha igen, csak egy hely kell neki, ahol gyorsan összedobja az egészet. Nem is az, hogy eladja, hanem csak a poén kedvéért. Csak úgy – mert miért ne? Aztán a Jefferson Airplane gitárosát, amikor bemegy a WC-be, a saját gitárosunkkal azonosítottam, jó darabig ezen röhögtünk: „hallod, ez a KK! Ez teljesen ő!”. Bár még sosem nyalt le fehér porokat a vörös gyapjúingemről, de akkor ez ésszerűen hangzott. Egy másik kedvenc az volt, amikor a kamera a drogokkal teli ládát mutatja, és alatta pont az a szöveg szól, hogy „now I couldn’t do without my supplies, I need you for my own” [de most nem tudok meglenni készleteim nélkül, szükségem van rád], akárcsak amikor Raoul azon a kacskaringós szőnyegen megy, és Perry Como Magic moments-e szól a jelenet alatt. Mondtam is a barátnőmnek, hogy ezek mintha picit más értelembe helyeznék az egész dalszöveget. Mármint, mennyire vicces, hogy Thompson a legszétcsúszottabb állapotában szerelmes számokat hallgatott. Ezen nevettünk, és mondta, hogy „hát igen, az őrültek szeretik az ilyesmit, Patrick Bateman is imádta Whitney Houston-t”.
Arra is emlékszem, amikor az a jelenet jött, ahol a drog-konferencián a kábítószerekről úgy okoskodók, hogy még életükben nem voltak részegek, mennyire erős szarkazmussal bír. Legalább százszor elismételtem az elévülhetetlen strófát („a dope fiend refers to a reefer-butt as a roach… because it resembles a cockroach” [magyar változatban: egy narkós azért nevezi a marihuánás cigit fűnek, mert ez… emlékeztet a tetűre]. Mikor már a barátnőmet ez kezdte irritálni, abbahagytam. Aztán annál a jelenetnél, ahol az összes zsaru egyszerre röhög, kivert a víz. Elég kényelmetlen érzés volt. Megjelent a fejemben egy amolyan őrült nevetésre és ordításra hasonló hang, ami egy folyamatos, megakadt bakelitlemezen hallható. Az emberek arca a filmen eltorzult, így hálás is voltam Duke-nak, hogy elmenekült a helyszínről. Az adrenokrómos jelenetet is legalább tízszer végignéztük, és bevillant, hogy amikor végül főhősünk magára rántja az amerikai zászlót, míg a himnusz szándékosan torzított változata (ha jól tudom, Jimi Hendrix jóvoltából, de ér megkövezni, ha nem így van) szól alatta, egy elég jó utalás a katonák halálra, akiket zászlóval a koporsón temetnek el. Az alatta ismétlődő „sacrifice” [áldozat] szó pedig teljesen alátámasztja ezt.
Közben elszívtuk egy előre betekert füves cigit, ami egy kicsit felerősítette a dolgokat. Aztán amikor szerencsétlen Lucy-t észreveszik a sztrádán áthaladva, egyből az ugrott be, hogy ez szimbolikusan úgy értelmezhető, mintha főhősünk és ügyvédje lennének Amerika irányítói, akik az általuk cserbenhagyott kábítószerfüggőknek mutatnak középső ujjat.
Majd arra is felfigyeltem, hogy a Ray Cooper és Tomoyasu Hotei által megalkotott tökéletes szám, a Drug Score III Flashbacks, végig hallható a filmben. Mármint úgy, hogy VÉGIG. Mindenhol!
Elkezdtem tekergetni a filmet ide-oda, és mindenhol hallottam. Vicces volt.
Végül az csapta ki a biztosítékot, hogy amikor az ügyvédet kiviszi a repülőtérre, ugyanaz a zene szól, mint a legelején (Combination of two), és ugyanolyanok a színek: kék ég, szőke sivatag, szürke betonút. Ugyanaz. Eljutottam addig a gondolatsorig, hogy ez a film egy instant-repeat trip, ahol véget ér, ott kezdődik.
Szerettem volna újra megnézni, de a barátnőm már nagyon fáradt volt. Így beleegyeztem, hogy aludjunk.
El is aludtam, amikor egy hajnali órában arra az ismerős érzésre ébredtem…
Ajjaj…
Hát nem úszom meg – gondoltam.
Instant kirohantam a WC-re, és kiadtam magamból mindent, ami a szívem, vagy még inkább a beleim nyomta. Egy furcsa fekete lyukat éreztem az agyam helyén, és újra az az érzésem volt, hogy nem tudom kontrollálni a záróizmaim.
Úgy éreztem, az agyam egyfajta bizarr szintetikus érzés alatt áll, amit bizonyára a DXM okozhat. Újra hallottam az őrült nevetést a filmből, de aztán túltettem magam rajta. Visszamásztam az ágyba, és reménykedtem, hogy nem fogok magam alá piszkítani.

UTÓHATÁSOK

Szerencsére nem történt meg.
De a következő nap katasztrófa volt. Alig bírtam megmozdulni. Bizonyára a DXM miatt volt, határozottan éreztem azt a kellemetlen másnapot, a robot-mozgást és a kedvtelenséget. Jó sokáig aludtunk, aztán barátnőm a kérésemre (a kis tündér) elindult a boltba, hogy vegyen valami kaját, de útközben találkozott egy ismerősével, aki emlékeztette rá, hogy március 15.-e van. Erre volt olyan édes, hogy elment az éjjel-nappaliba, és vett fagyasztott halrudakat, akkor az volt a mindenem! Bár nem volt étvágyam, mégis éreztem, hogy gyenge vagyok, és muszáj lesz ennem.
A nap további részét lábadozással töltöttük, eredetileg hazajöttünk volna hozzám (a havat már eltakarították), de inkább vártunk vele egy napot.
Este még elszívtam a maradék fű másik részét, de sokat nem dobott már a hangulaton. Ugyanúgy fáradt voltam, úgyhogy nem sokra rá aludni tértünk.

KONKLÚZIÓ

Az utóhatásokat és a kellemetlen hasmenést leszámítva, egy határozottan jó trip volt.
Azt hiszem, a megfelelő módon dobtuk fel a hó által ingerszegényre redukált lehetőségeket. A dózis is megfelelő volt, utólag azon gondolkozom, miért próbálkoztam nagyobb dózisokkal. Ez pont ideális lett volna.
Az azóta szinte sorozatban következő bad tripek alatt végig ezt a tripet kerestem. Szokták volt mondani, a legtöbb függő mindig az első alkalmat akarja visszahozni.
Belátom, hogy van benne valami. Ezért talán azt tudnám tanácsolni, hogy az első alkalom előtt gondold végig, hogy „biztosan most akarom?”. Ha jól sül el a dolog, ha katasztrófa lesz a vége, örökre megmarad. És ha valami örökre megmarad, az akkor már legyen jó, ha lehetőség van rá.

© Copyright 2013, Daath.


Ecstasy tabletta adatbázis

Pszichonauták

DÁT2 Psy Help

RIASZTÁSOK

DAATH - A Magyar Pszichedelikus Közösség Honlapja

Alapítás éve: 2001 | Alapító: Minstrel | Dizájn: Dose | Kód: Minstrel
Rendszer: Cellux | Szerkesztő: Gén

 

A személyi adatok védelmének érdekében a DAATH nem hoz létre saját csoportoldalakat a közösségi hálókon.