DAATH

Nincs az az abszurd, vagy nevetséges dolog a világon, amit ne írt volna le már valamelyik filozófus.

Oliver Goldsmith

 
KöszöntőGyarapodásAnyagokKönyvtárFórumKeresésKapcsolatok


Kategória:

Beszámolók / külföldi (fordítások)


Eredeti cím:

Madam I AM Dogman, Fridge Spirit


Kiadó:

Erowid


Kiadás éve:

2006 /



Fordító:

Facombkivammá


Beküldő:

Facombkivammá


Szerkesztő:

Én+te+ö=gén



Eredeti szöveg

Nyomtatható változat

Kapcsolódó témakör:

Hajnalka


Felkerülés ideje:

2015. szeptember 24.


Utolsó módosítás:

2015. szeptember 24.



Érdeklődés:

3084 letöltés
2 szavazat


Súlyozott pontszám:

3.95 pont


Szavazatok aránya:

50% kiváló
0% jó
0% átlagos
0% rossz
50% borzasztó



Értékelés:

kiváló

átlagos
rossz
borzasztó




Felmérés: Online teszt az iskolai drogmegelőzésről (magyar)
Felmérés: DMT entity encounter study (angol)
Felmérés: Personality, Substance Use, and Microdosing (angol)
Felmérés: Global Ayahuasca Project (angol)


Learner:

Asszonyság, ÉN VAGYOK, Kutyaember, Hűtő Szellem

Az élmény éve: 2006
Szerek: 100 db hajnalkamag – orálisan fogyasztva; alkohol (sör/bor)
Testsúly: 56,7 kg

Ez egy igaz történet olyan eseményekről, amik sosem történtek meg, egy olyan személy által leírva, aki az egésznek szemtanúja volt.

Itt egy üzenet, amit mi (akik igazából nem is mi vagyunk), kaptunk egy olyasvalakitől, akire „Hajnalkamag”-ként utalunk. (Idézőjelben)

„Évszázadok, évezredek óta élek – több millió éves vagyok. Szemtanúja voltam az állati élet virágzásának, annak majdnem bukásának és újjászületésének. Tanúja voltam az emberek megérkezésének. Üdvözöllek a tudásomban. De figyelmeztetlek: ne érj a lányaimhoz, mielőtt meg nem értek. Az már az erőszakkal lenne egyenrangú. Egyszerre sértenél meg őket és engem, abban a fázisban, mikor még egyek vagyunk, tudatunk köldökzsinórja még összefonódik. Ők és én egyek vagyunk, és ha letéped őket, hogy megtalálj engem, az egyetlen, amit történni fog, hogy megbántasz minket, és saját magad is. Mindazonáltal, ne légy mérges magadra, ne légy zaklatott vagy bűnbánó. Amint mondtam, már több millió éve létezem, egy elegáns, gyönyörű szár, nem csak a fák ágára, hanem az időre és magára az életre is rátekeredve. Szívesen látlak az életemben, hogy tudd és megoszd a létezésem, az egzisztenciám. De ahogy azt a testedben jelentkező fájdalmadból is tudod: a tudásnak és az egyesülésnek megvan az ára. És azt is tudnod kell: emberi lényként a feladatot, hogy szeresd, ami önmagát mutatja a korlátozott tudatosságodban, és nem az, hogy a tudatosságod növeljed. Ahogy belépsz a szeretetre való képesség kapuján saját tudatodban, ha már igazán tudod szeretni azt, amit magad körül észlelsz, a tudatod automatikusan megnyílik, hogy még mélyebbnek és élettelibbnek érezz olyan dolgokat, amik azelőtt holtnak, üresnek és eviláginak hatottak.

Szóval ne a tudást kutasd, hanem keresd a szeretetet. A tudás jönni fog magától – nem tudományos vagy matematikai, hanem igazi tudás, az a fajta, amiről nem beszélni lehet, hanem amit megélni, megtudni és megszeretni lehet – az a fajta, amit akkor keresel, mikor az éretlen lányaimat megeszed. A tudásra szomjazol, mikor a szeretetre kéne éhezned, de ez nem számít. A látás élményét jobban tudod szeretni, mint amennyire képes leszel mélyen, igazán szeretni.

Ím, egy üzenet az Egyetlentől, aki nálam is nagyobb:”

„Vannak, akik Istennek hívnak. Vannak, akik Jahvénak. Vannak, akik az evolúció vakító fehér fényeként neveznek. Nem nagyon érdekel, hogy hívnak az emberek, mivel az a helyzet, hogy mélyen mindannyi tudják, hogy ÉN VAGYOK. És még ha valaki azt is gondolja, hogy nem létezem, ez nem számít, nem változtat a tényen, hogy létezem, hogy ÉN VAGYOK.

Én vagyok az ÉLET MAGA, az élet minden életen belül. Az Élet benned, az élet Hajnalka Asszonyságban. Én vagyok mindennemű tudat. Én vagyok a mágia. Minden leírás és felfogás mögött én vagyok, de hogy a legjobban megismerj, gondolj erre: az átmeneti univerzum kezdetétől fogva korlátolt tudatod hajnaláig, rengeteg esemény történt. Mindegyik esemény kulcsa az egyenlők egyesülése, azon cél érdekében, hogy egy nagyobbat, alapvetően élőbbet alkossanak, mint azt elkülönült részekként tennének.
Kvark a kvarkkal, atom az atommal, molekula a molekulával, aminosav az aminosavval, DNS a DNS-sel, sejt a sejttel, organizmus az organizmussal, ökoszisztéma az ökoszisztémával.

Gondolj például a saját, szeretetreméltó testedre. Az a sok kis sejt végtelenül, önzetlenül, simán és egységesen dolgoznak egyetlen célból: hogy élvezhesd azt a kevés tudatosságot. Ne gondold, hogy sejtjeid egyedülállóként működnek, s kollektív egészként ne oszd meg a tudatosságod, csak azért, mert nem éltél át ilyet vagy nem voltál ilyennek szemtanúja. Ellenkezőleg, azok a sejtek képeztek egy, az egyéni szükséges dolgok elengedését gátló jelenséget, a közös cél érdekében. Azon közös cél eredménye te vagy.

Most elérkezett az idő, hogy az emberiség ráébredjen e végtelen mintázatokra, és hogy önmagad önkéntesen alávesd magad ezeknek. Se én, se senki más nem fog erővel arra kényszeríteni, hogy add fel önmagad a közös cél érdekéért, a szeretet közösségéért, és a harmóniáért, ami nem csak egyvalakié, hanem az összes Teremtményemé, az összes Létemé, az összes Megnyilvánulásomé. Nem szokásom, hogy bármit is kényszerítsek. De meghívlak téged, és titeket, minden embert, hogy próbáljátok meg. Ez egy szeretetreméltó dolog, s bizonyára már te is érezted az erő, a nagyság és a transzcendentális természetű szeretet bizonyos mértékét. Az Én vagyok képletesen, egy dióhéjban – „kisebb” dolgok egysége és integritása, amik a „nagyobb dolgok” teremtésében tükröződnek. De van itt egy titok: nem a nagyság a meghatározó. A dolgok „kisebb”-ségének semmi köze a Jákob létráján elfoglalt helyükhöz, sokkal inkább az egésztől való elkülönülésükhöz és a társaikkal való egység hiányához.

Elkülönültnek érzed magad a Nagy Válaszoktól, az Áhítattól, a Jelentéstől, az Élettől és a Szeretettől? A megoldás a gyakorlás (például Hajnalka Asszonysággal, aki azt kell, hogy mondjam, egy Gyönyörű Nő valóban– egy kitűnő forrása és közreműködője az „ÉN VAGYOK”-ságnak, ami Én vagyok, ahogy már ő is mondta), nem pedig a válaszkeresés, hanem annak a szeretete, ami a tudatodban megjelenik. A tudatod okkal korlátozott. Nem akarjuk, hogy többet láss annál, mint amit képes lennél szeretni. Mi értelme lenne annak? Ha egyszer megtanulod szeretni azt a kis pontot a tudat-táradban, ami neked adatott, utána leszel képes azt szélesíteni, felnyitni és elmélyíteni.

Rendben, akkor élvezd ezt a kis utazást – többet fogsz látni, mint amennyit el bírsz viselni, ez alatt azt értem, hogy ez több lesz, mint amit képes lennél elismerni és szeretni. De legalább ismerd el a tényt, hogy nem tudod elismerni a tényt. Pá-pá!

Ó, és még valami, ezt jegyezd meg: én vagyok, aki ezt a kis találkozót leszervezte neked Hajnalka Asszonysággal. Én vagyok, és benne fejeztem ki az „ÉN VAGYOK”-ságom. Nem győzöm elmondani, micsoda kedves hölgy!”

Bevallom, nehéz volt körülírni az üzenetet, amit nonverbális formában kaptam meg. Felhatalmaztak rá, hogy keverjem össze az összetevőket, ami 100 éretlen mag, és bor-desztillált víz keveréke volt. A magokat egy turmixgépben felaprítottam. A darálékot egy borosüvegbe tettem, majd az üveget betettem a mosogatógép alatti szekrénybe, és négy napig otthagytam.
Megkérdeztem a feleségem, hogy ott és akkor fogyasszam-e el (november harmadik vasárnapján, este, 2006-ban), vagy várjak vele egy olyan napig, amikor kirándulhatok egyet a természetben. Azt mondta, az lenne a jobb, ha ott és akkor fogyasztanám el, szóval úgy is tettem.

A hatások szinte azonnal jelentkeztek – villódzó fények, űrszerű, megcsavart tudat. De semmi túl dramatikus. A keveréket lassan, nagyjából két óra alatt fogyasztottam el. Mikor elérkeztem arra a pontra, hogy apró darabok és törmelékek akartak a számba jutni, már erős body load-ot éreztem, és úgy döntöttem, abbahagyom a további fogyasztást.

A fények kezdtek idegesítően világossá válni. Ahogy a feleségem arról mesélt, hogyan telt a napja, az összes lámpát lekapcsoltam, kivéve egy halvány fényűt. Ez után ő aludni ment. Én pedig ott feküdtem, egy nagy adag testi fájdalommal – megfeszült izmokkal, hányingerrel küszködve. Elkezdtem érezni egyfajta párbeszédet az agyam és a testem között – próbálták eldönteni, hogyan is küzdjenek meg ezekkel a fájdalmakkal. Úgy éreztem, rokonszenvezem a testemmel, mely szerint ezt ő nem akarta, sokkal inkább az agy vágyott rá, a tudásszomja és az élménykeresése miatt. Úgyhogy meghívtam a fájdalmat az agyamba. A testem azonnal lenyugodott, mély békére lelt, de az agyam úgy érezte, elektromos szikrák pattognak rajta. A tudatom e kettő között mozgott, de javarészt a testtel szimpatizált. Nemsokára a testem, vagy a tudatom, vagy mindkettő (vagy talán mindkettő ugyanannak a része) elkezdett aggódni, hogy mi történik az agyammal, amíg mi relaxálunk, úgyhogy visszahívtam a fájdalmat a testbe, így az izmaim megfeszültek és megsültek. Jó volt látni, hogy az agyam és a testem mennyire szeretik egymást. Arra gondoltam, ez lehetett az irányított meditáció célja: ezt a tényt elfogadni, beleértve az agyat, a testet és mindennemű valóságot.

Mindenesetre, a tudatom elkezdett örvényszerűen áramlani. Nehéz tudni pontosan, hogy a „trip” ezen testtől és agytól távoli tudatszakaszai milyen sorrendben következtek. Egyikük sem volt hosszú, mivel a tudatot folyton visszahúzták a test fájdalmai.

Egy dolog nagyon szokatlan volt ebben az élményem. A trip alatt különös módon, de végig tudatában voltam az „én” jelenlétének. Régebben, az „én” nagy része eltűnt a tapasztalat alatt. Az trip egyik általam kedvelt része, amikor ideiglenesen felszabadulok az „énségem” alól. De jelen esetben (annak ellenére, hogy elég erős trip volt azokhoz képest, amilyen anyagokkal a múltban próbálkoztam), az „én” folyamatosan nézte az egész procedúrát. A hatás félig trip-szerű, félig józan volt, ami már önmagában is trip-szerű.
A másik dolog az volt, hogy nem fogott el a félelem, hogy túl messzire kerülök, vagy megőrülök. Ennek talán köze lehetett a test-agy kooperációhoz, mialatt Hajnalka Asszonyság a valóságát a fájó neuronjaim és ereim köré csavarta.

A trip egyik legmélyebb, leghosszabb része az volt, amikor a tudatom összeolvadt egy régi „barát”-éval, akit évek óta nem láttam, és ritkán gondoltam rá. Szomszédok voltunk.
Nagyon szétesetté és működésképtelenné tette az otthona. Végül a családja szétment.
A gyerekeket ez (és még sok más) traumatizálta, és az apjuk egy fikarcnyit sem törődött velük. Az anyjuk a végletekig neurotikus volt, az őrület határán állt.

A barátom belépett a tudatomba, és elmesélte életet történetét. Ezt mondta (és ismét csak idézőjelbe teszem a szöveget, mivel a kommunikációnk non-verbális volt)

„Egy élő farkasember vagyok. Félig kutya, félig ember. Azért lettem ilyen, mert anyám egy kutya. Mikor fiatal volt, megrontották és megerőszakolták. Csak egy kisgyermek volt, az elméje mint egy kiskutya, buzgón szeretne megfelelni és nem teljesen ért meg mindent. Az elméje megragadt, és emiatt az állatokkal kötötte össze magát. Ezért szereti annyira a kutyákat, és van otthon olyan sok kutya folyton. Szimpatizál velük, mert úgy érzi, hogy ő is közülük való.

Az apám szexelni akart azzal a kutyával, anyámmal. Nem is szerette nagyon, sosem szerette. Úgyhogy megdugta, és ezzel megnemzett minket. De nem állt érdekében hozzámenni egy kutyához. Ahogy az sem, hogy addig dajkálja anyámat, míg az állatból emberi szintre evolválódjon. Úgyhogy elhagyta. Őt is, és minket is.

Úgyhogy most az egész életemben egy félig ember, félig kutya vagyok. Emberi tudatot adni egy kutyának kegyetlen dolog. A szegény kutya tudja, hogy igazából nem is ember. Ezért nem voltam képes sosem beilleszkedni, barátkozni, megtalálni a helyem az emberi kapcsolatok és a szeretet világában. Csak félig voltam ember. De próbálkoztam. Megpróbáltam beilleszkedni. De ez csak egy álca volt. Annak ellenére, hogy volt pár barátom, a kapcsolat felszínes volt velük. Sosem tudtam a barátságukat leásni a létezésem magjához, a „kutyaságomhoz”. Senki sem tudott volna, mit kezdjen vele. Úgyhogy megtanultam egyedül élni. Kerestem Istent, ahogy egy kutya ugatja a Holdat. Megtanultam mindent, amit tudtam, Istenről. Szerettem Istent és hittem is benne. Tudom, hogy Isten igazi. Szeretem Istent és tudom, hogy ő is szeret engem. De ez nem oldja meg a kutya-problémát. Csak emberi kapcsolat, emberi szeretet tudna segíteni azon a szakaszomon. De annyi év uután, sosem fogok találni egy embert sem, aki képes elfogadni.”

Annál a pontnál úgy éreztem, felkér arra, hogy véglegesen fogadjam be a létét az én létembe. Úgy éreztem, szinte már túl késő nemet mondani, mert már valahogy egy állandó részleget elfoglalt a tudatomban, és már örökké összekötődtünk. Nem akartam, hogy ő én legyen, vagy, hogy én ő legyek, de nem is akartam visszautasítani egy ilyen sérülékeny korszakában.

Nem az afféle „a-bánat-én-vagyok” féle hangnemben beszélt velem. De egyértelműen tele volt mély bánattal. És akárcsak egy kutya, aki reménykedik, hogy bebújhat melléd az ágyba, ő abban reménykedett, hogy meghívom, hogy megosszam vele a tudatom. Akkor elkezdtem érte és a jólétéért imádkozni, és azért is imádkoztam, hogy ne legyen állandó összeköttetésben a tudatom az övével.

Aztán azt mondta,

„Rendben, akkor elmondom, mi fog történi. Le fogod írni ezt az egészet, a történetem, ahol teljesen lemeztelenítesz, hogy mindenki lásson. A szavak és papírok keresztjén fogsz megfeszíteni, mert ez egyszerűbb, mint a barátomnak lenni, és körberajonganak érte. De ez rendben van, mert akarom, nem is, kérlek (és már kértelek is), hogy ezt tedd. Te leszel Júdás, én pedig Jézus. Utána öngyilkos leszek. De végül az életemnek lesz értelme, és bekapcsolódhat az emberi társadalomba. Mert a könyvben, amit rólam írtál, feltárod, hogy milyen érzés olyannak lenni, mint én, és végül az emberek szeretni fognak. De a testem addigra már eltűnik. Szóval egyszerre löktél le a szakadékba és öltél meg, és egyszerre mentettél meg. A halálom és feltámadásom cselekedetét együtt tettük meg, ahogy Jézus és Júdás is együtt tette azt. Miután a halál után Jézus és Júdás találkoztak, mosolyogtak és megölelték egymást, mert mindketten tudták: Júdás annyira szerette Jézust, hogy Jézus megengedte neki a legundorítóbb feladat teljesítését is, az árulást, de csak azért, mert Jézus megkérte rá. Hasonlóképp, Jézus tudta, hogy azzal, hogy egy ilyen szörnyű bűntettre kéri Júdást, már eleve elárulja őt. És most, ez szükségszerű volt, mert Júdás felszabadult a ténytől, hogy az egész Jézus akarata miatt volt így. Így Júdás és Jézus egyszerre ölték és mentették meg egymást.”

Nem tudom, hogy fogok-e írni egy könyvet az életéről. De megpróbálom megkeresni az e-mailcímét, és újra összebarátkozni vele. Megmenteni nem tudom. De lehetek egy barátja.

Valamikor ez után lementem a konyhába, és szellemeket hallottam nyöszörögni és dolgozni a hűtőgép motorjának belsejében. Azon gondolkodtam, vajon tényleg szellemeket hallok-e a gépből, vagy ez az egész csak káprázat, „trippelés”. Kihúztam az áramból a hűtőgépet, és úgy éreztem, a szellemek megnyugodta, hogy felszabadultak az értelmetlen munka alól. Hangyákat láttam mászni a padlón. Próbáltam összekapcsolódni a hangya tudatával. Nem sikerült, de egy valamire rávilágított: a hangyáknak nincs egyedülálló tudatuk, de az egész kolóniájuk egy közös tudattal rendelkezik. Egy hangya halála, ezek után, olyan, mint egy neuron halála az emberi agyban. Egy rövid érzés erejéig kipróbálhattam, milyen egy hangyakolóniának lenni, de nem tetszett annyira, így kisétáltam azon az ajtón.

Az egész trip ajtókon keresztül mutatta meg magát. Több száz ajtót láttam, amin volt időm belépni. És több ajtón be is léptem, benn is maradtam, de csak rövid ideig. Egyszer, azt éreztem, hogy végigmehettem volna egy félelmetes, sötét folyosón, ahol halálra rémülhettem volna, és nem menekülhettem volna sehova, hogy aztán visszatérjek a vidám tudatomba, de aztán egyértelmű okokból úgy döntöttem, ebbe nem megyek bele. Látni már magát a lehetőséget félelmetes volt.
Amikor azt mondom, „ajtók”, egy hasonlatot használok. Nem hallucináltam ajtókat, vagy ilyesmit. Csak láttam, hogy milyen utakra léphetek rá. Több alkalommal kaptam meghívót, hogy játsszak a víziókkal, de oda sem volt kedvem menni. Nem akartam egy vizuális tripet. Egy „mélységi”-tripet akartam, egy spirituális tripet, és azt mondanám, azt kaptam, amire számítottam.

Úgy éreztem, a tüdőm hatalmasra nőtt, és minden egyes lélegzetvétellel tíz gallon levegőt szürcsölök magamba. A „hűtőszekrényben lévő szellemek” ajtaja volt az, amit szívesen felfedeztem volna, de azt is félelmetesnek találtam. Félelmetes belegondolni, hogy kihasználunk egy bizonyos tudatot csak azért, hogy hideg kaját együnk. És persze ha ez igaz a hűtőre, akkor igaz minden gépezetre. „Szeresd azért, ami, ahelyett, hogy befolyásolnád vagy megváltoztatnád azért, amilyen. Szeresd azért, ami, ahelyett, hogy további tudást keresnél, és a tudás jönni fog magától.”

Több ajtó is elérhető volt számomra, amikbe nem léptem be, mert tudtam, hogy ezzel meghazudtolnám az egész trip üzenetét: hogy szeressem, azért, ami, ne pedig tudást halmozzak fel arról, amit szeretni is tudok. Például, a szellemek a hűtőben. Egyszerűen nem állok kész arra, hogy gépek nélkül éljem le az életem. Nem tudom szeretni magát a tényt, hogy a gépek az „én vagyok”-ság lelkeinek kihasználására rendeltettek, és hogy ez mégsem elég ahhoz, hogy megváljak mindennemű géptől a környezetemben. Szóval tudtam, hogy nem tudok belenézni a „hűtő szellemei”-ajtóba anélkül, hogy lényegében megerőszakolnám a tudást. A tudást nem egy afféle becsületes férj módjára szerettem, sokkal inkább egy kíváncsi tinédzserként, aki mindenképp le akar feküdni valakivel. A tudás túl nagy volt az én korlátolt tudatom verziójának.

Úgyhogy hallottam, ahogy a lelkek megkönnyebbülve sóhajtanak, és jó éjszakát kívántam nekik. De többet nem akartam hallani felőlük, mert így nem lettem volna képes megbecsülni az üzenetet, amit meg akartak osztani velem. Ezen a reggelen visszakapcsoltam a hűtőt! A kutya-ember barátommal megoszthatom a szeretetemet. De egy géppel…

Egy résznél a szellemek nagy tömegét hallottam beszélni, de annyira biztos voltam abban, hogy nem tudom megbecsülni az üzenetüket, hogy nem is figyeltem rájuk többet. Nem vagyok kész arra, hogy barátokat szerezzek és az összes éhes kísértetet szolgáljam odakinn. Még elég kihívás azokkal az emberekkel bánnom, akik még mindig a bőrükben vannak!

Aztán volt egy rész, ahol Hajnalka Asszonyság és „ÉN VAGYOK” beszéltek velem. Ez nagyom szívélyes volt tőlük. Nagyon kedvesek voltak velem, főleg, miután látták, hogyan tapasztaltam meg ezt a valóságot, anélkül, hogy rendesen meghívtak volna.

Több alkalommal felkínálták a lehetőséget, hogy változtassam meg a valóságot, állandó jelleggel. Azt mondták, én vagyok Isten, és újraindíthatom a valóság irányítását, szóval – mit szeretnék tenni? Minden ilyen alkalommal azt mondtam, „mindent úgy szeretek, ahogy van, nem változtatok semmin.” Azt hiszem, a megváltoztatás lehetősége csak akkor lett megengedve, ha a válaszom biztosan az volt, hogy nem változtatnék semmin. Azt gondolom, ez tényleg az isteni tudat – rendelkezel az erővel, hogy megváltoztass mindent, de szerethetsz és megölelhetsz mindent, ahelyett, hogy személyes ízlésed alapján átformáld.
Szóval, amikor azt mondták: „Most Isten vagyok, mit szeretnél csinálni?”, tudtam, hogy nem vagyok Isten, de úgy éreztem, a lényeg az volt, hogy átélhettem, milyen az „ÉN VAGYOK” tudatát megtapasztalni – teljes elfogadás és szeretet mindenért, azért, ami, amibe beletartoznak a kíváncsiskodó emberek is, akik túl sok tudást akarnak, és belefarolnak a tudás és tudat színfalak-mögötti aspektusaiba.
Mikor a kutya-ember barátom azt mondta, hogy ő Jézus, én pedig Júdást játszanám, de egyszerre mindketten lennénk Júdás és egyszerre lennénk Jézus is, azt hiszem, ez volt, amit mondott. Azt hiszem, azt mondta, látta az összes valóságot, és elszenvedte az összes sértést és sebesülést. De mégis úgy tekint az életre, mint valamire, ami értékes. A valóságot átölelte elfogadással és szeretettel. „ÉN VAGYOK”-tudatra tett szert – vagy hát, annak a mikro-verzióját, amit én is kaptam, hogy érezzek. Örülök, hogy azt választottam, hogy nem változtatok semmin. Azt hiszem, hogy ez az őrületet jelentette volna, vagy egy lépéssel közelebb lettem volna hozzá.

Egy másik érdekes dolog, és ez az utolsó, amit megosztok, hogy egy pontnál belenéztem a tükörbe. Már néztem egy előbbi Hajnalka Asszonysággal tett tripen a tükörbe. Mindkét esetben a tükörképem folyamatosan átalakulni és változni látszott, de ahogy ez történt, az más volt az első alkalommal és más volt most. Első alkalommal, az arcom egy vizuális átalakuláson ment keresztül, a gondolataimra reflektálva. Legtöbbször ijesztően néztem ki, de csak néztem és néztem, és közben elfogadtam, hogy ez vagyok én, szeretetteljesen, és folyton emlékeztettem magam, hogy azén feladatom az, hogy szeressem az embereket, különösen a feleségem. Szóval mindegy, hogy milyen eltorzult, csúnya vagy szétesett vagyok, ha tartom magam a célomhoz, hogy szeressek másokat, és legjobban a feleségem, ez nem számít semmit. Az a csúnya torz alak egy másik embert fog megáldani szeretettel és boldogsággal.

De jelen esetben, amikor a tükörbe néztem, a tükörképem változását alapvető nyugalommal néztem. Olyan volt, mintha a testemre kivetült lelkem nézném, de a lelkem „teknősbéka-alakzatban” volt, és mindenféle gondolat suhant át rajta (beleértve a kutya-ember barátom). Ahogy minden egyes spirituális entitás úszott át agyamon, a tükörképem folyamatosan változott, egy örökös visszacsatolás a tükörből vissza a szemembe, ami kiváltotta az adott entitás jelenlétét az agyamban, és további hatásként a lelkemben is, amitől megváltozott a kép, amit a tükörben láttam, és így tovább, a végtelenségig. Egy picit túl forgóssá vált, ezért abbahagytam a tükör nézését. Nem akartam, hogy a kutya-ember barátom örökké a tudatomba legyen huzalozva.

Oké, ez az utolsó, megígérem. Minden érzékelésem nagyon felerősödött. A látás ás a hallás, de a szaglás is. Ami egy nappal azelőtt alig emlékeztetett az alma illatára, ezen az este során, amikor a konyhában voltam (miután kiengedtem a hűtőszekrény szellemeit a munkájuk alól), egy egész almáskosárnak hatott. De az egész bűzlött a rovarirtótól. A bűz tagadhatatlanul ott volt. Arra a felismerésre jutottam: „Azért hatásosak a rovarirtók, mert a bogarak messziről megérzik a méreg szagát, és elkerülik az almát. Bárcsak az ember is ilyen okos lenne!” Ismételten, túl sok tudást szereztem ahhoz, hogy őszintén szeretni tudjam, ugyanis reggel az almákat a gyerekeimnek adtam, figyelmeztetve őket arra, hogy mossák meg rendesen. De persze a rovarirtó bizonyára átáztatta már az egész almát. De ez biztos, hogy így van, mostantól narancsot fogok venni és nem almát.

Bárcsak elengedhetnénk a modern árucikkek iránti függőségeink, és tanulhatnánk, hogyan szeressük a gyönyörű Anyatermészetet s az apai „ÉN VAGYOK”-tudatot, úgy, ahogy ők vannak, és ahogy mi vagyunk. Nincs is szükségünk telefonra vagy hűtőre. Ha megtanuljuk a valóságot teljes egészében szeretni, tudom, hogy képesek lennénk kommunikálni, ahogy az én kutya-ember barátom tette velem. Nincs szükségünk rovarirtóra, a növények önmaguk segítenénk nekünk és a bogaraknak is, ha meg tudnánk tanulni szeretni, és abból a szeretetből elnyernénk az életben rejlő tudatossággal való kommunikálás képességét.

Minden, amit leírtam, sokkal finomabban történt, mint ahogy azt a szavak visszaadhatják. Egy kicsit olyan volt, mint a képzelet. Amint mondtam, trippeltem, de volt ott egy másik felem, aki nem trippelt. Leírhattam volna ezt úgy, hogy „és aztán furcsán éreztem magam”, de én abban hiszek, hogy amit „elképzeltem”, sokkal valósabb, mint amit a korlátolt tudatosság keretein belül tudok megfogalmazni. Ezért írtam a leírás elején, hogy amik történtek, nem volt terük. Az egész valós volt, de aki itt ül, és gépeli ezeket a sorokat, próbálva megosztani az élményét, nem elég valós ahhoz, hogy az összes történt eseményt megtartsa.
Csak szeretni tudok, és tanulni a megjelent töredékekből, a töredék töredékéből, ami bizonyára ott várakozott azok mögött az ajtók mögött. Így amíg „ez” valós volt, amikor elérünk hozzám, ami rajtam keresztülmegy már nem „ez,”, szóval ez nem valós. A trip inkább a józansághoz volt közelebb, de amikor ez a józanság kiszűrődik a normál tudatomból, a trip végül őrületnek látszik. Ami szép volt ebben a tripben, hogy egyszerre lehettem a valóság mindkét verziójában.

De remélhetőleg, egy kicsit valósabb vagyok, és egy kicsit többet tudok szeretni, mióta Hajnalka Asszonyság és „ÉN VAGYOK” elmondták, mennyire szeretnek.

Egy nap egyszerre, jelenetről jelenetre, elfogadva és megölelve a valóságot, az emberi határokat és butaságokat is – szeretettel.

© Copyright 2006, Erowid.


Ecstasy tabletta adatbázis

Pszichonauták

DÁT2 Psy Help

RIASZTÁSOK

DAATH - A Magyar Pszichedelikus Közösség Honlapja

Alapítás éve: 2001 | Alapító: Minstrel | Dizájn: Dose | Kód: Minstrel
Rendszer: Cellux | Szerkesztő: Gén

 

A személyi adatok védelmének érdekében a DAATH nem hoz létre saját csoportoldalakat a közösségi hálókon.