 | 
Legfrissebb hozzászólások (110931 - 110950)
 |  |  | | | | |  |  |  | | | | kapujanincs átjárónak is hívják... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | úgy érted, hogy azért folyik ott valami át középen, innen-oda?
nekem a nullpont ilyesmi: mint egy kiterjedés nélküli kapu két világ között. az áramlás továbbra is fennáll, de harmonikussá válik. nem megszűnés, nem semmi (illetve mégis, de máshogy, mint a valami alapja)
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | tetra: a megfutamodást én úgy fogalmaznám meg hogy kurvára elegem van az egészből (mindennap szopni/megküzdeni a kicsinyes, kapzsiságon-hatalmon alapuló beszűkült törvényekkel emberekkel hozzáálással, gondolgodással), magammal nem kell elszámolnom hogy megfutamodom mert én ebbe belaszarok, ha más így látja akkor egészségére, és élvezzen el az új audiától, az előléptetésétől, a prémiumától, a kisgyereke fogától, meg a beszűkített boldogságában: az "élet nagy örömeitől". változtatni ezen csak kurva hosszú folyamatal lehet, és nekem ehhez nem sok tudásom/erőm/kedvem van. Tanul itt egy afrikai lány, nagyon aranyos, nagyon jóban vagyunk, és nagyon látszik/érződik rajta hogy mérföldekkel kevesebb réteg kaka van az elméjén mint nekünk. van egy barátom+a barátnője, 2évet voltak kint afrikában, gyerekekkel foglalkoztak, és ők is igazoltak abban hogy (főleg kisebb közösségekben) még létezik az EMBER, és olyan "tisztaság" amit mi csak pszihedelikumokkal tudunk elérni (5 percre-és sokan tisztában sem vagyunk ezzel).
A Baraka-t most néztem meg újra, hát ha zombit akartok látni akkor ebben van, a mi zombiaink(fejlett országok) elit zombik ezekhez a szerencsétlenekhez képest, millió életcéllal és felsőbb megítéléssel. A fogyasztó kapitalista társadalom egyik szabálya az emberre is érvényes: minél több van belőle annál kevesebbet ér, és gondoskodnak arról hogy ne is érj többet, de ezt legalább "boldogan" tedd.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | a másik elkeserito dolog ezzel kapcs.ban h aki nem ismeri ezt a világot az ált. általánosit a drogosokkal kapcs.ban........tisztelet a kiv.nek
akik "ott" élnek azok pedig ismerik a hatásokat és tudják mit kell csináni ha gáz van. Erowid: A pszichedelikus krízisek kezeléséről (v2.0) (2000) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | "nem válaszoltál teljesen:"
Igen, csak arra válaszolt, amit kérdeztél, és nem azokra az újabb kérdésekre, amiket csak most a válasza után tettél fel :) |
| |  |  |  |



 |  |  | | | | |  |  |  | | | értelek én... de nem értek veled teljes mértékben egyet. a jelen megéléséhez nem feltétlenül kell egymáshoz feszülő kondícionáló tényezők közti 0 energiában létezni. a jövő és múlt találkozása (mint jelen, hogy a földi duális paradigmánál maradjak) sem feltétlenül 0 energiaszintű. a démonainkat nem a semmi, de talán sem mi...
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | a nyakam köré kevésbé, mint növényi magvakat a gombafonatok úgy szövik be az agyamat. a nyolcóra meg múlandó vágyálom. kipróbáltam.nem ment. szomatikus problémákat okozott a munka. mármint a munka, mint általános jelző, és nem mint munka ahogy én csinálom. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | részben metaforikus. pontosabban akkor metaforikus, amikor jól elvagyok nélküle. akkor hiányzik, amikor túlságosan belegabalyodok a saját hálómba... akkor szoktam azt gondolni, hogy 8óra munka 8 óra stb. az ki van ám találva.... aztán próbálkozom vele, és az még úgy se megy.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | ah az öreg krush nem semmi, mondjuk amit a ki-oku-n művelnek.
még ajánlanám: keyser&shuriken- taste of the east (egy 59 perces mix csak magyar előadókkal) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Ákimáki: A hangsúly azon van, hogy a több évtizedig megtévesztésen és megfélemlítésen alapuló drogellenes propaganda alaptalan állításait nem kellene még 2005-ben is terjeszteni, hanem helyette a drogok valódi veszélyeivel kell foglalkozni és tényalapú információkkal alátámasztani az állításokat.
Az ártalomcsökkentésben pedig sokat segít, ha olyantól szerzed be a preferált tudatmódosítódat, aki tényleg ért a szerekhez (forrás, tisztaság, adagolás, hatások, kombók, veszélyek stb.) és nem csak a pénzedet akarja lenyúlni felütött, legyengített vagy kamu cuccal. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Tiny Human Ancestor Found in Asia
Hillary Mayell for National Geographic News October 27, 2004
Scientists have found fossil skeletons of a hobbit-like species of human that grew no larger than a three-year-old modern child. The tiny humans, who had skulls about the size of grapefruits, lived with pygmy elephants and Komodo dragons on a remote island in Indonesia as recently as 13,000 years ago.
Australian and Indonesian researchers discovered bones of the miniature humans in a cave on Flores, an island midway between Asia and Australia.
Scientists have determined that the first skeleton they found belongs to a species of human completely new to science. Named Homo floresiensis, after the island on which it was found, the tiny human has also been dubbed by dig workers as the "hobbit," after the tiny creatures from the Lord of the Rings books.
The original skeleton, a female, stood at just 1 meter (3.3 feet) tall, weighed about 25 kilograms (55 pounds), and was around 30 years old at the time of her death.
|
| |  |  |  |


 |  |  | | | | |  |  |  | | | a mai délutáni alvásom során én is kaptam egy érdekeset: pedig se nem elvonás, se nem éppen... álom: itt a házamban a műteremben zenei próbahelyiség van, aztán már az ágyamban vagyok úgy ahogy fekszem és fehér pólós alak, akire azt hiszem, hogy a pasim mellettem fexik és rászorít egy vákuumszerű izét a füleimre. zsibbadni kezdek, és nem értem miért akar elkábítani. aztán azt gondolom, hogy betörő, meg akarom nézni az arcát, de nem engedi. aztán ugyanúgy, ugyanott vagyok, de már ébren, csak egyfajta "paraszerű közeg" marad a szobában.
|
| |  |  |  |


 |  |  | | | | |  |  |  | | | A félelemkeltés a gonosz módszere? :) Nem inkább "egy gonosz módszer" (a médiapropagandáé)? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Útkeresés nem tanulás, feledés; aludj-vissza-nevelés kiheverés. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | a félelemkeltés a gonosz módszere, általában ez okozza a rémálmokat. Igy próbál " rántani" a képzeletbeli zsinórokon. Ilyen terrorféle. Ráijeszt az emberre, hogy ott maradjon ahol ő akarja. Általában szokot rémálom jelentkezni " elvonáskor", ezek a tipikus izzadásos rémálmok, de ez nem törvényszerű, és egyénenként változó periódus után jelentkezik. Különös tekintettel kell gondolok itt a cannabis származékokra, valamint az amfetamin tipusú drogokra, mivel ezek elég erőteljesen hatnak a szervezet álomközpontjára és a biológiai órára. Általában minden drog birizgálja ezt, de az előbb emlitett 2 fajta tipikusan. Rémálmok más forrásból is származhatnak, ehez jobban kellene belátni a helyzetet, hogy meg lehessen mondani konkrétan, mi a gixer |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Danika olvasd a Bibliát és rájössz. A vallás olyasmi volt az emberiség számára, mint a törvény. Mankó, ami ideig óráig növeli a szabadságot. Amikor az ember lábraáll, és megtanulja a járást, nincs szükség továbbra a mankóra, mert akadályoz a szabad mozgásban. Ajánlom neked a névadód, Dániel könyvét. folyt
ma megint álmodtam valamit. Valamiket inkább mert 2. A másodikat nem irom le, egyrészt mert nem elég tiszt a másrészt meg nem akarom felkavarni az iszapot megint. Az első álom a következő volt. Egy téren voltam, előtte az utcákat róttam, és kiérve figyelmes lettem arra, hogy van egy templom a tér sarkában és olyan volt, mintha ki lett voltna belezve, mert nem volt kapuja, kb ugy nézett ki, mintha levágták volna az elejét, Tipikus kereszt alaprajzú templom, csak mondom nem volt kapu rajt, hanem mintha le lett volna vágva az eleje egész a mennyezet is látszott kivülről, és minden ki volt pakolva, a székek, a padok, orgona sem volt, és az oltár is eltűnt, egyedül a szobrok maradtak meg, meg a képek a falon, vagyis inkább frízek, vagy valamiféle dombormű. Az egész templom belseje fehérre volt festve, hófehérre, a szobrok, a falak szal minden, kivéve a glóriák, mert azok aranyszínűek voltak Olyan tipikusan barokos templom volt ahol rengeteg az ilyen aranydiszités. De ezen kivül minden fehér volt Mint amikor a Mr Bean c. sorozatben felrobbantja a fószer a meszes vödröt, mert úgy akar kkifesteni. Nos érdekes , nagyon érdekes volt a templom szerkezete, mert amikor beléptem a templom a tér egyik sarkában volt. Szembe álltam bal és jobb oldalt oldalhajók, és amikor odamentem hogy megnézzemakkor az oladlhajókból megint egy templom nyílt mintha ismét kijutottam voltna a térre és szembeálltam volna a templommal, úgy nézett ki. továbbmentem jobbra az oladlhajóba és elmentem annak az oladlhajójába és ugyanazt láttam. Mint egy fraktál, tulajdonképpen az is volt. aztán visszanéztem, és láttam hogy mennyire bejöttem a templomba és visszamentem a térre, olyan volt mintha utcákon barangoltam volna visszafele, mint mielőtt a térre visszaértem.
Egy két dologról még nem esett szó, vártam hogy valaki felhozza, szal ilyenek hogy tenyérjóslás, kártyajóslás..ezekről is irhat akinek van valami a búrájában |
| |  |  |  |

|