 |
Legfrissebb hozzászólások (114221 - 114230)
 | |  | | | | |  | |  | | | Én is csak azt tudom mondani, hogy fokozatosan. És nem kell nagy ügyet csinálni belőle. Lesz ami lesz....nagy baj úgysem lehet, különösen ha nem durvultok.
Fontos kérdés: Szokott-e dohányozni? Lenn tudja tartani a füstöt rosszullét nélkül? Én a fűtől még soha nem voltam rosszul, de dohánytól rendesen le tudok fehéredni (vizipipa), hányinger és hasonlók. Ha szűrőt használsz és nem csigát, elviselhetőbb lesz.
Ilyen 25 centis spanglit kell tekerni mert ott már lehűl a füst :) - na jó ez csak vicc volt. |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | "Lehet, hogy csak sírunk a múltban valamikor elveszett spiritualitás után, pedig egy egyiptomi magasrendű pap-arc, ha idevetődne a XXI. század küszöbére, a maga szemén keresztül olyan durva mágiát látna mindenhol, hogy nem is értené, mi van, vakok vagyunk vagy mi a fene..."
Ha lehet hinni az Atlantisz hívőknek, akkor Egyiptomban az atlantiszi tudománynak már csak a töredéke élt. Néha nekem is olyan érzésem van, hogy Atlantisz a szemünk láttára emelkedik felfelé, valamifajta metaforikus tenger alól, és lehet, hogy nemsokára újra ott találjuk magunkat. Erről beszél Terence McKenna is, by the way. Meg ugye a vízözön monda is és a Bábel monda is ugyanaz. Egyik verzió szerint a toronyépítés az emberi gőg megtestesítője volt, és ennek lett oka a nyelvek összezavarodása, míg más verzióban a torony éppen a vízözöntől védte az emberiség ősi tudását. Szóval az Atlantisz mondáról nekem mindig is az volt az érzésem, hogy nem a múltról, hanem a jövőről szól.
Ajánlott irodalom még Váronyi Nándor: Szíriat oszlopai.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | az számit hány kilo a csaj, mennyire fit fizikálisan, mien z-t sziv és mien adagonként |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | A végső Értékrend tehát a Szépség.
Hiszen mi más maradna fenn az ürességben, mint egy olyan testetlen, dologtalan dolog, mint a szépség?
Érdekes lehet az életet esztétikai alapon élni. És milyen felszabadító hatású lehet látni, hogy ez működik. :-) Minden pillanatban önbeteljesítő létezés.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | bátorság is kell hozzá... bátorság, hogy ki merjünk lépni a színfalak vélt biztonságából egy olyan ismeretlenbe, amiről el tudjuk hinni, hogy e lépésünk következtében ismertté alakul.
de az is lehet, hogy nem ennyire szigorú, nem ennyire jézusi a tanítás. lehet, hogy elég, ha vágyunk a színfalak közüli kilépésre és ez a vágyunk utána el fog vezetni ahhoz, hogy meglássuk a kivezető utat. hogy megtaláljuk odakint a kapaszkodókat. ha egy megvan, és abban megkapaszkodtunk, akkor már gyerekjáték lesz.
hiszek abban, hogy a másvilág egyetlen porcikája is, ha tartósan megmarad a tudatomban, kiszedi a súlyt minden dologból és elhozza az öngerjesztő megszabadulást. csak az a porcika, az hiányzik nagyon.
szalmiákszesz.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | én most épp ebben a színházban ülök, és nagyon is akut probléma, hogy most akkor ez komoly vagy éppen csak játék...
a gyerekkort és a (korai) felnőttkort talán épp ez különbözteti meg egymástól, hogy a felnőttkorban már problémává válik a játék... megjelenik a felelősség kérdése... megjelenik az a kérdés, hogy akkor most mi legyen, hogy viszonyuljak ehhez az egészhez. gyerekként nem lehet, mert nem tudom visszacsinálni a tudatom tágulását... viszont ahhoz se elég tág még, hogy a másik, újfajta módon legyen jó. elugrottam a szakadék egyik oldaláról, és még nem érkeztem meg a másikra. elakadtam félúton, itt lebegek, a semmi közepén.
a minap arra jutottam, hogy a felnőtté válás akkor kezdődik, amikor az élet egyszer csak rádnehezedik a teljes súlyával. amiről addig csak mesékből meg másoktól (pl. szüleidtől) hallottál, és igazából nem is tudtad hova tenni, hogy ez most csak mese akkor, vagy esetleg tudatlanságból elkövetett létrontás-következmény (hű de nagyképű is voltam, Istenem), azt egyszer csak megkapod az arcodba, in your face, közvetlenül szembesülsz a teherrel, meg hogy "not everyone can carry the weight of the world"
és tulajdonképpen a történet hátralevő része valahol erről szól: hogyan tudod a terhet úgy elosztani magadon, hogy stabilnak érezd magad tőle és hordozni tudd, lehetőleg anélkül, hogy ez szenvedést eredményezzen. el tudom képzelni: a jól kiegyensúlyozott teherből magenergia jön, ami aztán gazdagítja és élvezetessé teszi az életet. el lehet úgy hordozni az életet, hogy nem nyomorít agyon. a kérdés csak az, hogyan.
azt akarom ezzel mondani, hogy a felelősséget fel kell vállalni. persze paradox ezt mondani, amikor minden csak illúzió... de mégis így van. ha a léptednek nincs súlya, akkor a cselekedeteid is olyanok lesznek, mint a porba rajzolt virágok, nyomtalanul tűnnek el, ahogy te is írtad. így képzelem az égen szökdellő, vagy éppen lágy szellővel együtt szálló költő-palántát :-) folyamatos az inspiráció, a kapcsolat az odaát-tal, de a földelés hiányzik, és ezért a tökéletesség nem folyik le a földbe, az ige, a mag megvan ugyan, de termést nem hoz, az egyetlen, amiben a költő reménykedhet, hogy amit ír, az másban majd kivirágzik. a költő a bolond, akit odaföntről, a királyi udvarból ideszalajtottak, hogy a szépség morzsáit elvesse a szikár életek talaján.
(hmm, ez még működhet is. mindenki a maga helyén.)
na de elcsatangoltam.
igazából egyszerűen nem tudok jobbat írni annál, amit írtál LaZa, komolyan, le a kalappal. a kérdéseidben ott van a válasz, gondolom tudod te is, csak írtad, mert jó volt. kinek írkálsz ilyen leveleket? írjál nekem is, vagy ne is, inkább írjál papírra aztán adasd ki, hogy mindenki olvashassa.
minden ízemből jövő full respekt ezért a hozzászólásért.
ha elült a lelkesedés, talán még írok valamit.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | az Ummagumma tényleg nagyon ott van.
gondolom az egyes (koncert) lemezre gondolsz... Set the Controls for the Heart of the Sun... áááá, meg a legvégén a mennybemenetel
olvastam egy Gilmore interjút, amiben lefikázta az egész életművüket, szerinte nem csináltak semmi igazán értékelhetőt. aztán hozzátette, hogy na jó, talán az Ummagumma, az igen, de azt meg szarul keverték. :-)
milyen már, hogy valaki, aki ennyire durván belelépett az élet közepébe, megitta, amit lehetett és közben sikerült is kizenélnie az egészet egy örökkévaló életműbe, kijelenti, hogy "semmit se tudunk, bazeg, semmit"...
milyen magaslatokat láthat egy ilyen ember a feje fölött, milyen tájakat rajzolhat a képzelete a horizontra... miközben nekünk az is elérhetetlen, ahová ő eljutott...
nagyon kicsi hangya lények vagyunk, úgy látszik.
(még szerencse, hogy mikrokozmosz = makrokozmosz. :-)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "Eróziós geológusok" :-)
Divatos manapság szembeállítani az akadémiai tudomány álláspontját a "forradalmi új ismereteink" sugallta sokkal merészebb, sokkal kiterjedtebb, sokkal messzebbre vezető, izgalmasabb, stb. világképpel... De azért nem árt eltűnődni azon, mennyire felelnek meg ezek az új ismeretek a valóságnak...
Ma elég jó üzlet a "forradalmian új ismereteket" leírni és könyv alakban kiadni... Nem kétlem, hogy össze lehet rakni egész pofás elméleteket a rendelkezésre álló tényekből... De hogy ennek mennyi a valóságtartalma... nehéz megállapítani.
Az akadémiai tudományos álláspont és a new age "tudomány" között igazából nem sok különbség van, jó esetben mindkettő a rendelkezésre álló tényekre próbál valami magyarázatot találni. A különbség talán abban áll, hogy a tudomány - remélhetőleg - szigorúbban ítéli meg, mit tekint ténynek, így a tudományos elméletek elvileg jobban illeszkednek a tények valóságához, mint a new age elméletek... de hát ki tudja.
Tulajdonképpen az egész sarokköve ez, hogy mit tekintünk ténynek... Én szívesen elfogadom azt is, hogy az egyiptomi civilizációt madárfejű isteneknek álcázott földönkívüliek hozták létre, hiszen a rendelkezésre álló tényekből ez a magyarázat is gond nélkül levezethető... Miért fogadnám el valószínűbbnek azt a magyarázatot, hogy réz bizbaszokkal tologatták a köveket annál, hogy az igen fejlett tudatuk erejével tették ugyanezt? Végül is lófaszt se tudunk arról, mit tudtak ezek az egyiptomiak... Jelen kultúránk igazából szerintem fel se bírja fogni, mi történt ott, mindent le kell egyszerűsítenie, hogy a mai gondolkodás és valóságelképzelés kereteibe beleférjen...
Persze ezzel a hozzáállásommal most én is bekajáltam azt a közkeletű nézetet, hogy az egyiptomi civilizáció spirituális szempontból magasabb rendű volt, mint a miénk... Pedig ez se biztos... Lehet, hogy csak sírunk a múltban valamikor elveszett spiritualitás után, pedig egy egyiptomi magasrendű pap-arc, ha idevetődne a XXI. század küszöbére, a maga szemén keresztül olyan durva mágiát látna mindenhol, hogy nem is értené, mi van, vakok vagyunk vagy mi a fene... Buszozunk, metrózunk, repülünk az égben, másodpercenként többmilliárd műveletet végző számítógépekkel áramoltatjuk az információt a földgolyó minden sarkába, mobiltelefonokkal teremtünk csak a magyar lakosság több mint felét egységbe kötő információs hálózatot, és közben szemünk se rebben. Sőt unjuk az egészet és visszavágyunk egy spirituálisabb korba...
Milyen durva már elgondolni, hogy mindenkin van egy "lebutító" szemüveg, amit nem tud levenni, nem is tudja, hogy rajta van, és ezen a lebutító szemüvegen keresztül a legkomolyabb, legmagasabbrendű, legspirituálisabb világ, ami csak van (ami MOST van), egy szürke, unalmas, semmitmondó, szenvedésteli szar történetnek látszik...
(Kár, hogy ez a gondolat is közhely, sajnos.)
|
| | | | |
|
