 | 
Legfrissebb hozzászólások (11651 - 11660)
 |  |  | | | | |  |  |  | | | Ez azért nem így megy, hogy a kapzsi zugvegyészek most gyorsan feltalálnak ezt-azt, mert nagy rá a kereslet. Inkább az van, mint a mefedronnál is, hogy a vegyületeket már sok éve kitalálták (nagy számban), a szintézist leírták a szerves kémiai szaklapokban, és egyes esetekben bizonyos szereket alkalmaztak is laborokban receptorkísérleteknél. Esélyes, hogy arra gyk. egyik vegyész sem gondolt annó, hogy a 21. század második évtizedében annyira megváltozik a világ, hogy ezeket a milligramm-adagolású receptoragonistákat és -antagonistákat élö emberek tolnák orrba-szájba, önszántukból - tehát hogy ezeknek a dizájnereknek fogyasztói piaca alakulna ki. Mert a hatások tekintetében a dizájnerek nem tünnek annyira jobbaknak a hagyományos szereknél, hogy kifejezett igény legyen rájuk. Legfeljebb a legalitás lehet a kipróbálásra csalogató indíték, pláne a hagyományos drogokhoz nehezen hozzájutók, ezáltal azok hatásait nem ismerök eseteiben. Vehetjük úgy is tehát, hogy az egész dizájner-felfutásnak a drogháború és a drogtiltás volt az egyik jelentös elöidézöje.
Az pedig szintén nem a szer hibája, hogy az ügyes dizájn miatt potens, és ezért rendkívül könnyen túladagolható a "szemmértékhez", "utcákhoz" és 10-100 milligramm nagyságrendü adagolásokhoz szokott drogkultúrákban. Paracelsust visszafelé idézve tehát: rossz drog nem létezik, csak túl nagy adagolás :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Jó amúgy én is csak fantáziálgattam, de hát nem kell hozzá nagy képzelőerő hogy jobb esetben mik történhetnek... Azt biztosan tudjuk hogy egyre jelennek meg az újabbnál újabb RC-k, amik szerintem azért nem érnek fel a klasszikus szerekkel mert az előállításuknál mindenek felett a gyors hasznot tették előtérbe. Viszont ha ez így folytatódik akkor még véletlenül is kitalálhatnak egy olyat ami túlszárnyalja majd minden várakozásunkat... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | T0M1:
Tévedsz,nincs itt álszenteskedés, itt nem azért vannak lenézve az emberek mert X helyett Y drogot tolnak, ritka hogy csupán ezért oltogatnak valakit itt a daathon. Itt a videoból kiindulva a felelőtlen droghasználatot emelték ki többen, ami abból áll,hogy a használók azt se tudják milyen port szippantanak be, a lényeg hogy szétvágjon, úgy is túl éltem már sok mindent alapon. Ami valljuk be elég gáz, de továbbmegyek ami még szintén baj illetve hátrány az rcknél a klasszik drogokkal kapcsolatban,hogy míg utóbbiak nagyrészéről elég sok tanulmány készült és nagyjából tisztába van a hatás/mellékhatással rövid és hosszútávjával mind a tudomány mind a társadalom addig az rc knél ez sokszor X.
Ami meg végképp eltántorítja a "smart usert" az rc k től az betiltások utáni állapot amitől kezdve már nem szimplán az van hogy van ez a methoxetamine van ez a jwh, methylone stb amiről nem sok mindent tudunk de azért mégis nagyjából tudjuk hogy disszociatív,szintetikuscannaboidszármazék, vagy épp stimuláns a szer, hanem van ez TUTIKRISTÁLY,EMMA, stb fantázianév, amibe nagyjából BÁRMI lehet.
Szóval ez egy zsákutca lett végül, pedig ha nem tiltják be ezeket a cuccokat, akkor még egy olyan vad utópia is elképzelhető lett volna ahol nyíltan kutatják a tudósarcok a szereket pontos hatásmechanizmust stb írnak le róla, majd a 100%os tisztaságú cuccot megveheted a sarki smartshopba persze ha érvényes a drogjogsid ;)
Na jó kicsit messze mentem. :)
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Ilyen szer nem létezik. :D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | 6178. psychedelic999
Szerinted mekkora esély van arra, hogy egy szerről kiderül, hogy nem káros? Szerintem semekkora :) Senkinek sem érdeke, hogy egy ilyen kiderüljön. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Az is egy érdekes megközelítés hogy ezek a designer drogok lehetőséget adnak a kutatóknak hogy tesztelhessék őket, ráadásul ez a tesztelés egyből embreken folyik.. Az én pozitív elképzelésem alapján így előbb-utóbb sikerülhet majd egyre jobb szereket előállítani, míg végül azt sem tartom kizártnak hogya klasszikus cuccokat is megelőzhetik. (Vagy amire még a társadalom nincs felkészülve vajon mi lenne ha sikerülne előállítani egy olyan szert ami fizikailag nem káros, hatásra pedig a partydrogok közé lenne besorolható.. :)) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Szín: fehér Logó: -nincs logó- Forma: szellem
Felet fogyasztva 30 perc után érezhető volt a hatása. Nagyon intenzív 2 óra volt.. Szerintem az ami :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Úgy veszem észre, hogy kicsit túlzásba viszitek az álszenteskedést ;) Az gáz ha valaki designer-t tol? ...és ha kokainnak veszed vagy sp-nek, rosszabb esetben mdma-nak? Úgy már jobban hangzik? :) Szerintem nincs értelme egyik drogot a másik fölé helyezni. Mint tudjuk nagyon sok designer a túlértékelt illegális testvérével azonos időben született, csak valamiért nem az terjedt el. Talán szándékosan nem azt terjesztették el??? Talán amit elterjesztettek, azzal könnyebben irtható a népesség...? Na jó, ez már összeesküvés-elmélet... :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | ppnqdd! Nem sok értelme lenne, de biztos qrva jól szórakoznánk! :D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Azért krákog meg röfög, mert hollandus :). Ott mindenki úgy beszél, mintha épp a légcsövükben betyárkodó tüdő turháktól akarnának megszabadulni.. |
| |  |  |  |

|