 |
Legfrissebb hozzászólások (119951 - 119960)
 | |  | | | | |  | |  | | | "[In] my era everybody smoked and everybody drank and there was no drug use."
-- Current DEA Chief Thomas Constantine, July 1, 1998 |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | Tudjátok milyen bonyolult felkúszni háton egy ágyra mikor úgyérzed, hogy függőlegesen mászol felfelé?
Elárulom: nehéz!:) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | És Cellux, ha a a robotokat keresed, akiket a társadalmunk beidomított, és akik képtelenek az önálló gondolkodásra, akkor csak a közösségi érintkezésben telálhatod meg őket. Ha egy bármilyen embert magára hagysz, vagy valami modoton dolgot csinál, mint például a megszokott gyaloglás a megszokott útvonalon, akkor visszaoldódik az ember, és előtűnhet az önálló ember. Én például ezért szeretek embereket leszólítani az utcán. Ezt például szeretem Budapestben: ha egyedül vagyok, és megyek valahová, akkor minden sarkon megállítok valakit, hogy merre kell menni. Gyakran még akkor is, ha tudom az utat. Ha meglepem a magába merültségben, visszalépve az álarcokból és a közösségi elvárások kulturálisan meghatározott mátrixából, és engem sem ismer, gyakran egyszerűen nem veszik fel a kulturális álarcot, hiszen minek: nem is ismerjük egymást, és a beszélgetésünknek semmilyen elvárásnak nem kell megfelelnie. És csak kettesben vagyunk, a forgatagban nincsenek ismerősök, akik láthatnának minket, és így fél perc erejéig el lehet beszélgetni egy érző emberrel, aki nem próbál megfelelni másnak, mint saját emberi létének: az élet kiáradásának. Ilyenkor néha egyszerűen nincsen jelen az az életfélelem, ami miatt némely emberek egész egzisztenciájukat a kábulat jegyében és a közösségi együttlét élettagadó kompomisszumaiban építik fel. Az a trükkje a dolognak, hogy ha én nem kezdeményezek egy játszmát a stílusommal, akkor gyakran az illető járókelő is megfeledkezik róla. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Csak annyit akartam mondani, hogy vannak dolgok, amiktől az agy nem képes elvonatkoztatni. Ezt az akadályt kell túlszárnyalni. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | A vágy titokzatos trágya. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Ellenzem.
1. a cset minden, csak nem biztonsagos
2. elveszne a csaladias hangulat
3. tok felesleges; amit cseten lehet beszelni, azt itt is lehet
4. egyszeruen utalom a csetet (meg irct meg mircet meg sircet met *ircet)
Meg kulonbenis, mijafrancnak?! Nem a szkriptekkel van gond, 5 perc alatt ossze lehet dobni 1 ircszervert linux alatt, inkabb az egesznek a stilusaval vagy micsodajaval... mind1, lenyeg, hogy hatarozottan LNzM.
maaf, aki ellenzek
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Én ezt az egészségkárosítás-dolgot egyébként sem értem. A pszilocibint, az LSD-t vagy az N,N-DMT-t elég alaposan megvizsgáltuk. Nem kell találgatásokba bocsátkozni a hatásaikat illetően. Mindennek van káros hatása. A kérdés az, hogy milyen arányúak az esetleges károk a hasznokhoz viszonyítva. És hát az LSD vagy a pszilocibin egészségkárosító hatásáról elég sokmindent tudunk. Fizikai tekintetben nem összehasonlíthatóak például az algopirinnel vagy az aszpirinnel. Főleg az LSD. Nem is tudom, hogy van-e még egyáltalán olyan anyag az orvoslásban valaha használt anyagok között, amiben a halálos dózis és a terápiás dózis aránya ilyen nagy lenne. És a sokezer LSD-terápiás alkalom megmutatta, hogy a megfelelő módon való használat nem jár olyan veszélyekkel, ami igazolná a prohibíciót. A nem-rendeltetésszerű használat tekintetében nem áll rosszabbul, mint a konyhakés. Tudjátok, hány embert ölnek meg évente konyhakéssel? Abuse is no argument against proper use. Sőt... Ha a prohibícióról van szó, akkor éppenhogy a jogi státusz nehezíti meg a rendeltetésszerű használatot, és a közhangulat akár odáig fajulhat, hogy magát a felvilágosítást támadja, és ezzel csak a nem-rendeltetésszerű használatból adódó veszélyek tüzére önti az olajat...
A közúti közlekedés esetében megkérdőjelezhető a kár/haszon ítélet. Vagy a hegymászás esetében. Vagy az élsportok esetében. De hogy az enteogének használatának káros hatásait olyan mértékűnek ítéljük, hogy szinte meg sem hallgatjuk azok véleményét, akik a globális spirituális válság egy lehetséges gyógyító eszközének tekintik ezeket az anyagokat...?! Az automatikusan öngerjesztő kulturális ellaposodás rabszolgáivá leszünk, minden spirituális érzékenységet és felnőtt önállóságot nélkülöző, a fogyasztói értékrendet istenítő kába húsmasszákká változunk, és a drog-ellenes propaganda még azt az arcátlan csúsztatást is képes belemosni az emberek agyába, amiben az enteogéneket éppen a kábító hatású, függőséget okozó drogokkal mossa össze, mint az etanol, a heroin vagy a nikotin?! Elmondhatjuk akár ezerszer is, hogy az LSD vagy a pszilocibin nem alkalmas feltétel nélküli élvezet előidézésére, és hogy az élmény éppen az eszméletről szól, nem pedig a kábulatról. Elmondhatjuk, hogy aki az élvezetet keresi, az hamar más drogokat talál magának, mert az enteogén élményben bizony gyakran nagyon kendőzetlenül szembesül az ember saját életével és a külvilággal való kapcsolatával, olyan mély szinten, ahol már nincsen lehetőség a hétköznapi közösségi játszmák és önbecsapások mögé rejtőzni. És mégis képesek emberek a "kábítószernek minősülő anyag" jogi kategóriája alapján gondolkodni a dologról, és azt hinni, hogy a pszichedelikus élmény a kábító hatású drogokhoz hasonlóan valamiféle andalító vagy kábító menekülésre ad lehetőséget...
A kábulat nemcsak az én ellenségem, hanem az élet ellensége. És az emberek továbbra is a pihe-puha kábulatot választják, és ha mégis megpróbálnak kitörni, akkor a kábulat-elvű önműködő és lelketlen kulturális rendszer még azt is képes elhitetni velük, hogy az eszmélet egyik legígéretesebb eszköze valójában éppen azt a kábulatot képviseli, amiből fel akarják rázni magukat és az embertársaikat?! Micsoda ördögi szellemiség!
És Cellux, hát persze, hogy érző emberek, akik küszködnek a maguk gondjaival. De a keretek, amikben ezt megélik, erősen beszűkítettek a reklámok, a propaganda és a haszonelvő kulturálisság öngerjesztő sikátorának falai által. Soha senki nem fogja valóban a kábulatot és a halált akarni, mert legbelül mindenki az élet kiáradásának megvalósulása. A felszíni illúziókba ragadt tudatiság éppenhogy annak az embernek az ellensége, aki megéli azt. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | I ain't goin' over the wall. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | oh no? - no, under it - huh?? - a tunnel - what?!? you're nuts... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "toxikológiai szemüvegemen keresztül"
Kíváncsi lennék, hogy ha levenné ezt a szemüveget, akkor milyen képet alkotna rólunk és a véleményünkről.
Vagy szemüveg nélkül vélemény sincsen? (lehet)
Nekem, amikor életemben első alkalommal használtam LSD-t, elképesztő volt azzal szembesülnöm, hogy milyen tudatlanságban van a világ ezeknek a szereknek a hatását illetően. Kábulat, álom, lebegés? Hát a jó francokat. Olyan mélységekben változott meg a hétköznapi, éber tudatom, olyan alapokban rendült meg a világról alkotott azelőtti elképzelésem, aminek azelőtt még a lehetőségét sem tudtam volna elképzelni.
Ha az LSD csupán a hétköznapi, éber állapotban is ismert tudati funkciók működésének az intenzitását befolyásolná, akkor e szerekben végső soron semmi érdekes nem lenne. Ha csak annyi lenne az LSD-trip, hogy álmodok magamnak rózsaszín elefántokat, vagy gyönyörű naplementéket (a hétköznapi tudat számára is ismerős álomképeket, tudati jelenségeket), akkor én is hajlanék arra, hogy az LSD hatását elintézzem annyival, hogy "hallucinogén".
Amikor viszont első kézből éltem át, ahogy a tudat alapvető tapasztaló-mechanizmusai, amelyek az érzékletek befogadását és észleletté alakítását (!) intézik, és amelyeket azelőtt változtathatatlan adottságnak gondoltam, olyan észlelési, tapasztalási és "gondolkodási" módokkal egészülnek ki, amelyeknek a létezéséről - bár furcsa mód ismerősek voltak - azelőtt álmodni se mertem volna (lévén a régi tudatom számára megfoghatatlanok), akkor bizony leesett a tantusz, hogy itt valami hihetetlenül fontos és jelentőségteljes dologba tenyereltem bele.
Ebből az átélésből fakad az a hozzáállás, amit Ön "macsóként" aposztrofál. Megértem, hogy egy kívülálló (mert igen, aki ezt még nem tapasztalta meg, az kívülálló, egyszerűen FOGALMA sincs, hogy miről van szó) ilyen véleményt alkot erről a dologról, de ugyanakkor fáj is, pláne ha azt az érvet vágja a fejemhez, hogy aki a pszichedelikus szereket kipróbálja, az utána nem fog tudni objektív ítéletet alkotni a dologról (ami mellesleg igaz, feltéve, hogy "objektív" alatt az illető által jelenleg használt világértelmezés szerinti helyes és igaz szemléletet értjük).
Egy olyan világszemléletet, amely az embertől független alapokon áll (és a természettudományos szemlélet állítólag ilyen), nem rendíthet meg semmilyen pszichedelikus tapasztalat. Sőt, inkább segíthet abban, hogy e szemlélet jobban tükrözze a valóságot (lévén a világszemlélet az ember által megélhető tapasztalatokat strukturáló elméleti rendszer).
A pszichedelikus élményt - egészségügyi kockázat híján - csak az tiltja meg, aki fél tőle, aki tart attól, hogy egy ilyen élmény felboríthatja a status quo-t, a hosszú munkával és energiabefektetéssel kialakított létbiztonságot.
De milyen status quo, milyen létbiztonság az ilyen?
Én úgy vélem, csak az a létbiztonság tekinthető valóban biztonságosnak, csak az a világszemlélet tekinthető teljesnek, amely a pszichedelikus tudatállapotokban szerezhető tapasztalatokat is integrálni tudja.
Ezért amikor azt látom, hogy egy tudós, aki elvileg a világ megismerésére törekszik, húzódozik attól, hogy behatoljon a megismerés új, eladdig ismeretlen területeire, ráadásul morális alapon megbélyegzi azokat, akik ezt a "rizikót" bevállalták, számomra eléggé kiábrándító.
|
| | | | |
|
