 |
Legfrissebb hozzászólások (125341 - 125350)
 | |  | | | | |  | |  | | | | Jelenleg bármit találok ki, vagy képzelek el, nagyon jól beleillik a szemléleteimbe. Egyébként énnekem gyakran eszembe jut, hogy rendszeresen fel kell kavarnom ezt a leülepedett hierarchikus szemléletemet, csak hát most éppen nekem az van, hogy a különböző rétegek hierarchikus kapcsolatát nagyon nagy jelentőségűnek látom, és amit itt magyaráztam, hogy a alapvetőség természetének valódi felismerésében megjelenhet az éppen-végső közeg alázatosságának egészsége, ez egy olyan dolog, amit meg is szeretnék valósítani. Teljesen megvalósítani. Azt már tudom, hogy lehetetlen, csak még azt nem tudom, hogy hogyan lehet megvalósítani. Bevallom, néha kissé ideges leszek attól a felismeréstől, hogy mennyire "kénytelen" vagyok eliűfogadni ebben a keresztény tanítást, és mennyire lehetetlen a mindenkori én saját szándékolt tevékenységéből megvalósítani ezt a visszakapcsolódást. Kegyelem, alázat, önfeladás, elengedés. Ismerem ezeket a szavakat, és használom is, azt is tudom, hogy mit jelentenek, de azt is látom, hogy nem azt jelentik, amit jelentenek. Na ja. Az a bizonyos visszakapcsolódási mozdulat nem értelmezhető a fogalmak közegében. Úgy tűnik, mintha értelmezhető lenne, de ez csak azért van, mert annyira nagyon értelmezhetőnek akarom látni. Az illető legelső közegben megjelenik az, hogy az alapvető lényeg az, hogy e közegben ne legyen benne az alapvető lényeg ismerésének igénye. Az önhittség saját magára támaszkodva próbál kirugaszkodni a jelenvalóságból. Majd elmúlik, ha kifáradt? ;) Neem... Hanem meg kell tanulnia valóban bízni a láthatatlan és nem-jelenvaló alapvetőben. Visszafókuszálni az alapvető irányában való végtelenbe saját jelenlétét. Ez tényleg és valóban lehetetlen. Nincsen benne abban a körben, amit lehetségesként értelmezhetünk. De tényleg. |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | | Soha nem adta fel önmagát? A dackorszak vége nem egy önfeladás? Mikor kell feladni magát, mikor az aminek magát az ember tekinti akadályozó tényezővé válik. Az énben, egóban nem az a rossz, hogy van, hanem, hogy hajlamosak vagyunk abszolútnak tekinteni, örök érvényűnek, és legalább is a hibák felett állónak, pedig csak egy váz. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Nomad: "én akárhány papírt meg tudok enni (az ésszerűség határain belül), nem lesz tőle semmi bajom, ezt már TUDOM."
Ezt a mondatot 5 év múlva, múlt idöben szeretném töled hallani.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | te honnan tudod, hogy épp alkalmas vagy-e erre az önfeladásra?
mi van akkor, ha valaki még soha nem adta föl magát? olyankor mit lehet tanácsolni? relax, float downstream?
konkrétabban: hogy veszi észre az ember, hogy most épp arról van szó, hogy fel kell adnia magát? bármi negatívum, bármi rossz érzés azt jelentené, hogy letértem a kioldás ösvényéről, és vissza kell térnem? (mint a meditációban a légzés figyelése?)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | :-)))
nekem is van egy csak már szakállas asszem :
Kiccsávó elmegy a díleréhez hogy adjon neki vmi keményet mert már unja a kommersz cuccot. Mondja a díler hogy most kapott vmi újat és hogy naon kemény még a neve is: Üstökös. Kiccsávo vesz kapásból egy adagot, hazamegy kimegy az erkélyre azt eltolja, de nem érez semmit. Azt hiszi hogy átverték aztán eccercsak hhhhhhhhuuuuuuusssss valami elhúz az égen.Nem tud rájönni hogy mi lehetett az. Aztán megint hhhhhhhhuuuuuuusssss elhúz valami fényes az égen, de a kölyök még mindig nem tud rájönni hogy mi a rák lehettet az. Mélyen elgondolkodik mikor hhhhhhhhuuuuuuusssss megint elhúz az a valami az égen de még mindig nem érti mi a fene lehet ez. Gondolja bemegy azt majd az apjától megkérdezi hogy mik vannak itt mostanság. Bemegy épp jön az apja és így szól:
- Kedves fiam legközelebb azért szólhatnál mielőtt kiköltözöl az erkélyre 3napra!
Üdv
Dead |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Szerintem kis dózist fogyasztani meglehetősen tiszteletlen dolog, mert az van benne, hogy "megpróbálom elengedni magamat, de ha megsem, akkor mégsem"... A nagy dózisban viszont azt mondom, hogy a választási lehetőséget is feladom, mert nagy dózisnál lehetetlen jól érezni magamat, ha nem adom fel magamat.
Egyébként, Nomad, szerintem tök jól fogalmaztál. Csak metaforákban lehet beszélni, és ez a "megsemmisülés felé pattogó ego", meg a tükrök közötti való-ság szerintem nagyon szemléletesek. Vagy legalábbis olyan képzeteket indukálnak bennem, amiket az ember tényleg egy ilyen élményben tart előfordulhatónak. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Gén: a mennyiség a trip irányát és jellegét adja, nem pedig azt, hogy jó e, vagy nem, mert nekem eddig az 1 bélyeges trippek sokkal kellemesebek voltak, mint ez, de én az ilyenekre is kiváncsi vagyok (sőt) és ez nem fogja kedvemet szegni. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Azoknak, akik szerint a 3 nagyon sok, azoknak csak azt mondanám, hogy a nagy dózisú trip (én ezt közepesnek tekintem) teljesen más jellegű, mint a szívjunk be egy bélyeg után, jellegü trippek. Maga az élmény teljesen RÓLAD szól, és nem a fal, padló fák, stb mitáiról, a szél hangjáról stb. Ez a három azért is volt hasznos, mert már egyáltalán nem parázok az acidtől, és a nagy dózisoktól, egyszerűen csak jobban el kell lazulni legközelebb, de számomra egyáltalán nem veszélyes. Ami még érdekes, és eddig nem írtam róla, hogy nekem az LSD-től általában elkezt egy kicsit remegni a kezem, és kicsit görcsölnek az izmaim. A mostanitól gyakorlatilag fájtak az izmaim, mintha iromlázam lenne, bár ez nem túl meglepő, csak a Szent Antal tüzét éreztem.
Egyébként ez az ego dolog nem annyira arról szól, hogy mindenki nézze meg, én milyen fasza gyerek vagyok, mennyi papírt tudok egyszerre megenni, hanem mivel az önbizalom, és a hit lényegesek a bad-trip és beparázások kialakulásában, az hogy én magamnak bebizonyítom, hogy én tudom ezt kezelni, jól használható bármilyen mennyiségű anyagnál. mostantól ez számomra teljesen tiszta, hogy én akárhány papírt meg tudok enni (az ésszerűség határain belül), nem lesz tőle semmi bajom, ezt már TUDOM. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Nagyon jók vagytok, srácok. Alapjait fektetitek le egy utánunk jövő pszichedelikus nemzedék "bibliájának". :-)
ID: erről a szintek-szintek-szintek-kilépésről az jutott eszembe, hogy a Mátrix c. film kapcsán ugye szokás tűnődni azon, hogy az a világ, ahová kiléptek (a Mátrixból), az nem egy másik Mátrix-e. És akkor ezt a gondolatot tovább lehet vinni, hogy Mátrix a Mátrixban a Mátrixban a Mátrixban... És ha ezt az ember felfogja, akkor az vizuálisan valahogy úgy néz ki, hogy egyszer csak eltávolodsz ettől a lépcsőzetességtől, és ráeszmélsz, hogy hiszen mindenfelé ilyen spirálokba tekeredett lépcsők vannak, és akkor megérted, hogy mi a valóság "igazi" természete. Ez lenne a kioldódás egy alapvetőbb szintre.
És itt jön Siphersh, aki szerint "vigyázni" kell, mert ez az alapvetőbb szint, bár lehet, hogy végsőnek mutatkozik egy olyan lény számára, aki egész életét eggyel (vagy sokkal) "lejjebb" élte meg, valójában ez még mindig nem a vége. És a felismerés extázisában könnyen bebetonozódik ez a szint, mint a megismerés végső alapja, holott van még tovább is.
Én sokáig úgy gondoltam, hogy ha azon a szinten, ahová kioldódunk, nem merül fel a kétely (hogy ez-e a legvégső), akkor az a legvégső. Ez nem bizonyíték olyankor, hanem tény. Egy szint akkor a legvégső, ha arra kioldódva többé nincs szükség bizonyítékokra (mert a szint természeténél fogva nem tűri meg a kettősségeket, aamelyek révén ezek a dolgok egyáltalán értelmet nyerhetnének). Végső megnyugvás, hazaérkezés, a tékozló fiú visszafogadása, és a szív mélyén ébredő, mindennél valóságosabb belátás, hogy ez most itt tényleg az út vége, és nincs tovább, ez volt az egésznek az értelme, itt bezárul a kör. Ilyenkor az összes probléma, amiről itt mi vakokként diskurálunk, elengedődik, és nem azért, mert lemondunk a megoldásról, hanem mert megtaláltuk a "megoldást".
És igen, nagyon nagy tud lenni a csábítás.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Beszámolót képtelenség lenne írni, mert olyan zavaros és értelmezhetetlen volt a trip, hogy azt lehetetlen szavakban visszaadni. Sokan kérdeztétek, hogy mért kell ezt ilyen gyakran, és ilyen sokat, hát ennek jópár oka van. Kiváncsiság, ego dolog, hogy tudom e kezelni, tapasztalatszerzés, stb. Én nem érzem ezt egyáltalán extrém dolognak, sem veszélyesnek, pláne most ez után. Szerintem az ember akkor trippeljen, mikor úgy gondolja, hogy ez most hasznos lesz, és alkalom is van rá.
Amiket megtanultam ebből a tripből, azok a következők: az egyedül trippelésnél nem kell alkalmazkodni, könnyebb szabadon asszociálni, viszont nehezebb visszaemlékezni, és az élmény olyan álomszerű, és irreális. Para szempontjából viszont teljesen mindegy, SZÁMOMRA, hogy egyedül, vagy nem egyedül. Rájöttem, hogy már egyáltalán nem zavarnak a hangok, és fények, amik az ajtó alatt szűrődnek be, és nem parázok az ufóktól sem. Elég sok ilyen élményem volt a trip elején, és egyszerűen megtanultam kezelni, hogy apró lények kaparásszák az ajtómat, és dübörögnek a folyosón. TV-t nézni vagy számítógépezni tejes képtelenség volt, egyszerűen nem értettem mi történik, mért mozgatom az egeret, stb.
Maga a trip teljes sötétben egyedül az ágyamon fekve (többnyire) történt és leheteten megfogalmazni, hogy mi is volt. Volt olyan, hogy egy gondolat voltam, volt olyan, hogy egy gondolatsor utolsó lemaradt gondolata voltam, volt olyan, hogy egy szóra kellett visszaemlékeznem, ami kinyithatta volna a kaput, volt, hogy inteligens lényeket érzékeltem, akik majdnem beengedtek maguk közé, hogy tanítsanak, de elvesztettem egy pillanatot, volt hogy saját magam különböző megnyilvánulásait érzékeltem. Néha hangosan beszéltem a lényekhez (magamhoz), mert ez tünt a leglogikusabbnak, volt, hogy az egom pattogott a megsemmisüllés felé(ezt nem tudom máshogy leírni), néha visszaugrott az eredeti (trip kezdetbeli) állapotba, néha már majdnem eltünt (fogalmam sem volt róla ki vagyok, mit csinálok, csak azt tudtam, hogy vissza kell emlékeznem egy szóra). Volt, hogy egy veszélyes területen egy csapathoz tartoztam, de állandóan lemaradtam, és eőlködnöm kellett volna, de én inkább lusta voltam, és magamnak képzeltem magam, nem pedig annak, aki ott voltam. A legérdekesebb az volt, mikor gondolatban éreztem azt, hogy két egymástól végtelenül kis távolságú tükör között vagyok, és amilyen gondolat voltam, az időben változatlan. Tisztában vagyok vele, hogy a leírtak nagymértértékben értelmezhetetlenek, de ennél jobban nem tudom megfogalmazni a benyomásaimat.
Vizuálisan nem volt künönösebben nagy szám, legfeljebb a fölöttem álló és néha lenyúló alakok, akikhez beszéltem, voltak érdekese, meg a TV effektek. Az volt a baj az egésszel, hogy konkrét elképzelést akartam megvalósítani at út során, és mivel ez nem sikerült, az élmény igazából zavaros és kellemetlen volt, bár semmiképpen sem rossz. |
| | | | |
|
