 | 
Legfrissebb hozzászólások (18686 - 18695)
 |  |  | | | |  |  |  | | Előtte 4 órával ebédeltünk, de lehet h sok volt :) amúgy bizonyos ciklusok után történt, amikor úgy éreztem hogy a testem is csavarodik bele a vizuálokba és a hangba, majd visszatérés. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | =olyan kell amiből ki is jön a táptalajgombóc, vagy törd össze :)
tipp: egyszerűbb, ha veszel néhány 2-3 decis poharat, olcsóba.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | A kábítószerrel visszaélés kapcsán Tóth Mihály túlzónak véli az első reakciókat, egyes civilszervezetek felháborodását, amelyek egyébként nyilvánvalóan a könnyű drogok legalizálásánál kevesebbel nem is érnék be. Ez az álláspont azonban sem Európában, sem a drogproblémával foglalkozó szakmabeliek körében, sem pedig a hazai társadalomban nem tekinthető többséginek.
A szakember félrevezetőnek tekinti azokat a megközelítéseket, amelyek szerint az új Btk. tervezete alapján "ismét büntetendő lesz a fogyasztás", hiszen ez 1961 óta így van a magyar bírói gyakorlatban, bár a törvény ezt nem mindig nevesítette. Ugyanilyen túlzás, hogy ezután biztosan "becsukják a kis dílereket", ami szintén nem újdonság, noha a bíróságok a valóságban nem éltek ezzel a lehetőséggel és végrehajtandó szabadságvesztést csekély mennyiséggel kereskedőkre, ha nem visszaesőkről volt szó, soha nem is szabtak ki.
"Nem látszik helyesnek sem a zéró tolerancia szemellenzős érvényesítése, sem a legalizálás" - szögezte le a büntetőjogász, aki szerint az a meghatározó kérdés, hogy a szabályozás megfelelően differenciál-e az elkövetési magatartás, a mennyiség, a helyszín, az életkor, az elkövetési mód, és más szempontok alapján.
Egyes szigorító rendlelkezések e körben nem feltétlenül kifogásolhatóak, ilyen a büntetés kiszabása helyetti elterelés bizonyos időszakon belüli megismétlésének kizárása, vagy üzletszerű elkövetés esetén a csekély mennyiség privilegizáló, büntetést csökkentő hatásának kiiktatása. Problematikusabb a drogfüggők elterelésének kizárása, hiszen ha ilyen ember börtönbe kerül, bele is halhat az elvonási tünetekbe. Egy másik kritikus pont a "közös fogyasztás" megítélése, ami semmiképpen nem lehet egyenértékű a kábítószer súlyosan minősülő "átadásával". Ilyen például a bulizó kamaszok által körbeadott marihuánás cigaretta problémája, ami Tóth Mihály szerint mértéktartó ítélkezési gyakorlattal talán továbbra is kezelhető. http://tinyurl.com/7at4qzu |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Este mindenképp hatásosabb, konkrétan nem láttam a szoba falait a vizuáloktól :D 20mg már biztos megteszi a magáét, de ha nem, jól kijön nitróval, sőt! (lehetséges a kereszttolerancia is más fenetilaminokkal vagy triptaminokkal, erre érdemes figyelni!)
Még az is lehet hogy nem az volt, mert nálam a 2C-B , 2C-I az amelyik nemigazán okoz vizuális változást.
A gyomorpanaszoknak és hányásnak valószínűleg a bekajálás volt az oka, vagy alapból helytelenül ettél aznap. Nekem sose volt hányingerem, de nem is ettem előtte 3-4 órával sose (LSD-s beidegződés) Lehet az is hogy csak pszichotikus jelenség volt. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Más stílus, szimplán bunkó akart lenni, mert idegesíti az hogy demokratikusan mindenkinek megvan a maga véleménye itt :P
Mellesleg a salviás élményhez kapcsolódóan, nekem nagyon tetszett ez az alternatív dimenziók megélésének a gondolata, ha érdekel akkor discoveryn vagy natgeon szoktak lenni ilyen műsorok és az egyikben pont az alternatív világok, dimenziók létét bizonygatták. Szorosan összefügg az egész a fénysebesség-csillagászat-fekete lyukak témakörrel, érdemes ezek között kutatni. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szabály: Az üveg szája nem lehet beszűkülő.
Tétel: Az üveg szája csak kicsit szűkül be.
A tétel ellent mond a szabálynak?
Igen.
Bizonyítás: A szabály kimondja, hogy az üveg nem szenvedhet keresztmetszet csökkenést, az üveg keresztmetszet differenciálja az alapjától nézve nem lehet negatív. Így a beszűkülés keresztmetszet csökkenést határoz meg.
Megjegyzés: A nulla (függőleges fal) vagy pozitív (szélesedő fal) differenciál megengedett.
A prefixumtól független (értsd: kis-, kicsit, nem nagyon, épphogy, alig) szűkülés nem elégíti ki a szabályban meghatározott követelményeket, így az nem megfelelő. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nem tudom hova tartozik, és hasonló élményt tuti már leírtak ezerszer de le kell írnom.... Ritkán jelentkező ismerős megint megtalált. Fehérkristályos por alufóliában. Az első vészharang akkor kongott mikor fura szagot éreztem. Kiváncsiság vezérlete alatt rászánt összeget megkockáztattam. Ezután hagytam a csomagokat 1 éjszakán át szobahőmérsékleten állni. Reggel a csomagok már áthatóan büdösek voltak. De a meglepetés akkor csúcsosodott ki amikor felnyitva a fehér por BESÁRGULT és szúró ammoniaszag ütött meg.
Gyanítom szalalkáli vagy mi, de egy tapasztalattal gazdagabb és egy ismerőssel szegényebb lettem.
Remélem mások tanulhatnak ebből az esetből, azért is írtam le. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | szerintem meg h2o kezd el"metametta"sodni vagy ő maga meta egy újabb alteregója :D de mit számít ez itt a daathon hiszen ismerjük a jól ismert mondatot: "Mindenki egy" hajjjh én amúgy szívesen olvasom h2o írásait (is). |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nem rendeltem, de elolvasod a használati utasítást meg egyéb maszlagokat a termék ismertetőknél sztem te is rájössz hogy 90% az az üzemeltetője mint a fő herba eladó portálnak. Főleg a postai részt elolvasva. Szerintem nem lehet gond ha rendelsz onnan.. |
| |  |  |  |

|