 | 
Legfrissebb hozzászólások (21621 - 21630)
 |  |  | | | |  |  |  | | Érzem magamról, hogy nem vagyok még tapasztalt (kb 10-tizenegyszer gombáztam), de nekem nem jelentett gondot az egyedül trippelés. Csináltam másokkal is (mindig 1-1 emberrel), és amit Deeptrip mondott az számomra oké, hogy más aspektusok jöhetnek fel egy interperszonális utazás során, mint egyedül, és ez jó, más. Én ha célirányosan mentem bele, sokszor teljesen más élmény lett, nem tudtam vagy nem akartam irányítani.
1, Nem volt ilyen, inkább olyan volt, pl a legutobbi, hogy céltudattal mentem bele, hogy 'hu, oke, akkor ez most meg ez jöjjöj fel, ezzel akarok Lenni, dolgozni', aztán vmi szépen zenéthallgatós, fa-csavarodás élmény keletkezett. Nem irányítás. Sosem éreztem, hogy fel kéne dolgozni annyira :) Ugy magátol jöttek gondolatok és azok jók voltak, de pl 2.5 g fölött még nem toltam (ami nem olyan erős, lehet ez a 'baj':) Szoval: Nem
2, Barákokkal is megosztom olykor, felszínesen, akik nem trippeltek még soha, de 'nem vágják' egyszerűen:), úgyhogy feladom, legfeljebb kiváncsivá teszem őket. Egy baratommal szoktam megosztani, szintén gombász.
3, Igen. Viszont fenntartásaim vannak a befogadóképessegeik terén. Volt már ilyen, hogy megosztottam hasonló dolgokat (konkrétan mély és 'drogos' élményeket), de egyaltalán nem tudta miről volt szó, és kicsit olyan volt, mint aki nagyon intellektuális, és olvasta, nem is keveset, de addig jutott hogy 'jaja, az lsd az helikopter, ami felvisz, de aztán le kell jönnöd.. Le kell jönnöd". Jajj. Szoval olyannal nem osztanék meg, aki nem tapasztalt. Aki igen, azzal nagyon szívesen, mert megbízhatónak itélem. Sok 'expert' írt könyveket erről.
4, Ez a Daath?:) Meg vannak külföldi forumok is. Kiváncsi lennék rá meg nyitott. Igénybe, feltétlen, ha úgy van:) Jó olvasgatni trip-sorstársak írásait.
5, Meg, egy szintig azthiszem. Szoval, ahogy mondtad, információ és felismerésben jó lenne, de amugy szükséges a személyes kapcsolat.
|
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Sziasztok! 3 hónap 3 hete nem csináltam semmit, és szerdán gyorsteszten a rendőrségen, amphetaminra mégis pozitiv lettem, de ugye tovább küldik toxikologiai vizsgálatokra, mert ugye az számit igazábol.Konkrétan bulizni nem voltam, emberekkel nem találkoztam 3 hó 3 hete lehetlen hogy ez alatt a szervezetembe került volna, lehetséges hogy csak a drogteszt volt rossz vagy bennem maradhatott ennyi ideig? Am gén megkaptam a méledet köszi hogy érdeklődsz, de valamiért amit válaszolnék nem küldi el a freemail, érdekes...Valószinüleg nem lesz semmi a dologból amúgy mert a srácnak semmi bizonyitéka nincs, csak a szava. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | kedves barátaim, tisztelt olvasóközönség
örömmel demonstrálom egy sorban az elmúlt időszak kutatómunkájának eredményét
http://www.angyalforras.hu
a kedves doktorurak állhatatos szaktekintélye, precíz historicizmusa, kitartó hermetikus hagyománya, blabla, következtében, nem igen bocsájtkoznánk vitába az alapvető fundamentális precizitást illetően, már amennyiben, nincsenek félelmek és gátak, amely az Emlegetett Szeretet útjában állanak.
a tudományos hogyanokról pedig pár szóban:
a negyedik dimenzió a kvantummechanika tudománya.
további olvasmányok: Clow házaspár: A kilenc dimenzió alkímiája
3 6 9 9 9 1 2 |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | 1. Igen. Először több mint tíz éve találkoztam a pszichedelikumokkal.S akkor egy bélyegutazás olyan paranoiát váltott ki nálam -illetve hozott fel- hogy többet nem is használtam. Nem is beszéltem meg senkivel. Azóta már belátom hogy ez az érzés alapjáraton is ott volt bennem a szer csak felnagyította, de akkor nem mertem mégegyszer használni.
2. Van olyan ember a környezetemben aki bár még nálam tapasztalatlanabb, maximálisan megbízom benne, vele szoktam megosztani.
3. Ha az a szakember olyan szakember akinek van tapasztalata pszichedelikumok terén akkor lehet hogy fordulnék hozzá. Ha nincs, lehet az bármekkora pszichomókus tuti hogy nem. Bár ha megvan a bizalom, és a megfelelő hozzáállás akkor talán. Egyébként Tom003 - hoz hasonlóan én is azt gondolom hogy a belső világomat rajtam kívül senki nem ismerheti, de talán vannak olyanok akik úgymond rá tudnak hangolódni másokra, nem pedig ide-oda beskatulyázzák, bekategorizálják a másik embert. Végül is ha különválasztjuk a feltörő emléket attól hogy hogyan jött elő akkor tök lényegtelen hogy az egy triptől van-e. Namost itt felvázoltam több lehetőséget is. A személyes véleményem az hogy igyekszem a saját kezembe venni az életemet és az ilyen élmények feldolgozását is "pont"
4-5. Azt gondolom hogy igen meg tudnék bízni valakiben attól függetlenül hogy csak a neten csetelve, beszélgetve feszegetnénk a dolgokat. Akkor ha a bizalom kölcsönös, és a "szakember" egyenrangú félnek tekint. Neki is meg kell nyílnia nem csak nekem. Ahogy a Good Will Hunting-ban Robin Williams.
Üdv |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Egy érdekes kérdés: Majdnem az összes atropint vagy hioszcamint tartalmazó növény a burgonyafélék családjába tartozik. Minden vidéki kisgyerek megtanulhatta 2 éves korában hogy a krumpli zöld termése mérgező. De vajon ez a mérgezés hasonlít mondjuk a csattanó maszlag mérgezésére ? Kipróbálásra senkit sem buzdítok. Annyi viszont érdekes hogy tudtommal a paradicsom is burgonyaféle , annak a termését meg kilószámra zabáljuk. Bár ez egy hatalmas nagy család, de ha csak az Atropa, a Datura, a Hyoscyamus, a Brugmansia vagy a Mandragora nemzetséget nézzük mind Delíráns. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | És hozzá az emberek még az arcukat is kirakják... Gondolhatom hogy menőznek vele hogy ők ilyen "drogosok, de kemények" csoportjához tartoznak... Ez a netes nemzedék, mit vár az ember? :P Régen se volt másképp csak akkor még nem tudták megosztani vagy "lájkolni" (ilyen szó nincs is a magyarban!!!) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | 1. Nekem nem volt ilyen, de 1-2 ismerősömnél előfordult ez, van aki azóta labilis. Ezek a szerek nem játékok... 2. Senkivel, senki más nem ismerheti még század annyira se a belső világomat, az abban feszülő ellentéteket és problémákat mint én. A megoldás az idő, időt hagyni magunknak. 3. Gondoltam, de nem is az élményeimet osztanám meg vele, csupán kíváncsi lennék egy pszichoterápiás kezelésre, de jelenleg pénzügyileg nem megengedhető számomra az ilyen luxus és még időm se lenne rá. 4. Ha még mindig nem tetted volna meg, márpedig ez a kérdés erősen erre hajaz, nézz körül itt a honlapon. Lehet nincs a legtöbb embernek papírja róla, de sok esetben sokkal többet tud segíteni másokon néhány baráti tanács ami a hosszú évek tapasztalataiból merít, mint egy szakember akinek semmi tapasztalata pszichoaktív szerekkel kapcsolatban. Márpedig ez az itten fórum egyik fő célja. 5. Lásd a honlap példát, itt fórumon jó pár ember szavára adok, tisztelem őket és el is fogadom amiket mondanak.
Amúgy ha észrevetted már eltértünk az általános pszichoaktív szerek témaköréről specifikusan a pszichedelikumokra, a válaszadók többsége is a saját ilyen célzatú élményei alapján ír. Nagyon pontatlan lesz számodra ez a teszt, mert ahogy látom nem veszed külön az embereket. Itt nincsenek ópiátfogyasztók, nyugtatókon élők és lassan már RC falók sem (legalábbis ide nem írkálnak, ők megelégednek a "fú találtam egy új küldős RC-t ez a legjobbbb" szinttel.) Vagy nincs tapasztalatod a szerekkel vagy csak szimplán rosszul építed fel a kutatásod.
Ha megkérlek, leírnád hogy hogyan akarod megcsinálni ezt a tanulmányt? Ha lerészletezed, valószínűleg segíteni tudnánk hol kéne rajta javítani és sokkal hasznosabb lenne számodra ez a kérdezz felelek. Plusz egy kis személyes, engem érdekelne hogy tényleg egyszerű kérdőív feldolgozásra adnak diplomát vagy azért több van benne néhány kérdésnél és tesztnél :P (pl utánajársz e majd valamikor a témának? Mész e szakértőkhöz konzultációra? Ilyenek... ) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | "Persze lehet apró örömök és pirinyó bánatok között is élni... De érdemes?"
promózom a Poppert (: |
| |  |  |  |

|