 | 
Legfrissebb hozzászólások (46831 - 46840)
 |  |  | | | |  |  |  | | ez nagyon komolytalan, de értékelendő. legjobban a fura barna szőrök tetszettek. ... :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Ébredés, feldolgozás.
Komáimmal talákoztam, besézlgetni próbáltunk, de csak néztünk egymás szemébe. az érzéseket, mimikaizmokkal beszédnyelvet alkotva tárgyaltuk mosolygásokkal. majd megszólatunk,nagysokár, többszöri elnevetés után.
Egyik komám, nem tudott visszatérni a valóságba, azt mondat, olyan tudatállaotba emelekdett, amiből nem tud lejönni a józan életbe. szerencsére sikerült neki egy hét múlva.
Mindanynian hatalamas spirituális tudást kaptunk ettől a triptől. a sámánizmus, a vallás oylan mélységébeibe emelkedtünk. megtaláltuk az igaz hitetet. s megtaláltuk lelkünk tökéletes összhangját. ahol ninc szükség harcra, mert minden úgy jó ahogy van. azóta józanon is eufóriában élünk. Az érzékszereveink is erősebbek lettek. azóta sokkal többet felfogunk a körülvevő termsézeből.
Végszó.
ovlastam néhány kommente a dióról. el sem tudom képzelni hogy másoknak menynire más. el sem lehetett különíteni a papírt és diót, együtt táncoltak. visoznt a papípr nagyban befolyásolta adiót-t.
Ui: esetelg holnap elmesélem a régebbi dió tripppemet, asse volt semmi. akkor csak diót ettem magába. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Sziasztok! Másodszorra szívtam füvet. Első alkalomkor kb. 0,1g-t, másodszorra még ennél is kevesebbet talán. Mind a kétszer megállás nélkül röhögtem, de amikor elszívtam a dekket, akkor éreztem kb. 3-4 percig hogy rosszul kapok levegőt, olyan mintha egy csomó lenne a torkomban.És most így másnap is érzem ezeket a kellemetlen dolgokat(csak kicsit zavaró). Valaki tudna tanácsot adni, azonnal hagyjam abba vagy ez mindenkinél elő fordult már és ne foglalkozzak vele különösebben? A választ előre is köszönöm szépen Joe89 |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Az Őr
reggelfele megtalált minket az arborétumőr, undorító lény volt. nem tudtuk felfogni, hogy lehet egy aggyal rendelkező élőlény ennyire lassú gondolkozású, hiszen a mi agyunk már túllépte a biológia határait. kikísért minket a bejárathoz, mondta hogy kihívja a rendőröket, nem ijedtünk meg agyon, már normál méretű volt a pupillánk, a jointot alsógatyámba rejtettem. megjöttek a rendőrök. nem ránk voltak mérgesek, hanem az őrre, értelem szerűen. mi úgynéztünk ki mint valami inteligens művészek. az volta z alabink hogy bejöttünk nyitás előtt egy órával, festeni meg zenélni. arendőrök felvették az adatokat. ez meglehetősen hosszú időnek tűnt. majd az őr elkezdett pattogni hogy ő feljelentést akar tenni. rendőrök arcán nagyonsok érzelemet láttunk, ahogy semmi kedvünk nics az egészhez. a rendőr különvonult civil telefonnal, beszélt pár sort és elmagyarázta az őrnek hogy mijen bonyolult leintézni a feljeletéshez kelló papírtokat. közben elenedtek mindeket. el kartam még tolni ajointot, de akomám befáradta, később nagyon sanjálták. én hazamentem, és tanyám hátsó kerjére, egy megáltt alföldi homokbucka tetejére kilütem és a temrészet bámulása közepette elszívtam a jointot. hirtelen buddhának érezme magam. rájöttemm hogy a trip maga volt e felsőbb semlegesség, mert megvolt mindennenk a jó és a rossz érsze, pont anyni jó amennyire rossz, és olyan jó hogy az már rossz és ojan rossz hogy az már jó. nemsokára rá befeküttem aludni és 24 órát aludtam. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | A Nap.
eddig sötét csillagsütötte táj, csak homályos körvonalak. s elkezdet szín hullámzani a tájba. hihetelen vizuális katarzis. éjszaka nem láttuk, milyen szép is valójában a táj, milyen színes.
ekkorra ismét leveszett a kommunikáció. a magyar nyelv édeskevésnek találtam érzelmeim kifejezésére. trip alatt sokszor vágytam hogy ismerjek egy felsőbb nyelvet, ilyenkor óegyiptoimul kezdtem gondolkozni, de nem ment. gondolatok híján pedig, érzéseket tudtunk közölni egymással, érzésekben társalogtunk, azáltal, hogy ujjainkal és mutogattuk egymásnak a természetet. mindíg egy olyan növényre mutattam, ami takarta az éppen aktuális érzéseimet, vagy fordítva, kitudja. majd már ezen is tovább léptünk. bámultuk egymást szótlanul s a szemünkel mondtunk többet mint bármennyi szó.
sétálgattunk, lassan újra visszaért a hangunk.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Tripjátékok:
Hangszóró: két pici hangszóró két két elemmel, mp3 lejátszó üzemelteti(hihetetlen nehéz volt beállítani, miközben űrlény írások rohantak az lcd-n). ebből a nagyonkevés hangforrásból éreztem a tökéletes dolby hangzást. a zenének, állaga, színe, hangulata, témája, íze, tapintása van, és nagyon sok van belőle, röpködnek körülöttem a hangok. érzések szintjén beszélgettem a hangszórókkal. még ha kívülről ismertem volna a számokat, sem tudtam volna megmondani mit hallgatunk éppen. utólag kiderült, pink floydnak az ambientes számait hallgattuk.
Lefekvés: ha egyszer megetettük, nehéz volt megmozdulni, tolt lefelé az érzés áradat ami a külvilágból érkezett, a gravitáció fogalma megváltozik.
Étel: az ízeknek akárcsak a hangoknak, mindenük megvan, minden alap, és mentális érzékszervvel felfoghatóak("a nyelveddel látod a felszínét, annak teljes valójában"). elbeszélgettem egy narancs érzelmeivel, azon érzelmekkel amiket felvett élete során: napsütés, vegyszer, szüret, fa ládák, hideg sötét kamrák. gumicukor: érzem a gyárak gépi érzelem mentes életét. mintha semmit nem vettem volna a számban, egyszerűen nem illik oda, nem természetes. és így tovább, elég sok tripkaját hoztunk magunkal.
ekkor dúrván elveszítettem a valóságot és zuhantam magamba, elkövettem a hibát hogy lefeküdtem a földre. ekkor éreztem valami olyasmit mint a komám, mikor hélyanaként szakadt magába. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | És ez csak a vizuál része.
Megjött az emocionális rész. Ekkor vált világossá hogy ez már nem az lsd hatása
Az egész körülöttem lévő világból minden felfogtam amit lehetett. Plusz egy ojan dolgot amit igen nehéz körülírni. Komám fogalmazta meg utólag: földhöz tapos az érzés. Folyamatosna meglááásnélkül egyfolytában mardosott az eufória. Akkora eufória, ami már égetett. Egy pillanatban éreztem az érzések jó ésrosz oldlaát egyaránt, ésreztem a semlegességet, a tökéletes, tiszta eufóriát. A társaság közben tejjes káoszba fullad, kommunikáció képtelenek vagyunk, megállás nélkül halu. Egy Komám sokszor odajött és fogdosott minket, megpróbált megbizonoysodni, él e még egyátalán, vagy ijen a halál azt mondta: álmodik, meghalt. Másik Komám kifejetette, zuhan bele magába, rétegenként szakad bele a lelkébe, minden rétegen a szenvedés, és az eufória összhangjait éli meg. harmadik Komám: a társaság tagjaiban éli meg saját jelleme különböző részeit. negyedik Komám mélységes részleteiben látja a körülötte lévő természetet, és "látja" a fák érzelmeit. Én érzések formájában beszélgettem a természettel, különböző formák beszélték maguk témáját, mely túlmutat a puszta szövegen: érzelmek. méylségesen méylen. ahogy rohamoztak az érzések, sokszor volt tértorzuáls érzése midenkinek. az idő megtört, egy érzésutazásegy világnak tűnt, s mikor vége lett a hullámnak, hallottam hogy még mindíg az a beszédtéma. ugyanis folymatosna próbáltak beszélni, de értelemteln volt, csak üres szavak hgyták el a komákat, mégis követtem valamennyire, csakhogy érezzem az időt. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Elkezdődött.
Ami most következik, nem lesz egyszerű menet, már akkor éreztem. Folyamatos halu, nem kifejlett haluk, primitív ábrák mindenhol a fákon, főleg gyümölcsök, sok levél kisvártatva már csak az összefüggő dzsungelt láttam, a látásom kinyílt, a periférikus látás kiélesedik, nemsoká már körbe láttam, az egész fejem egy nagy szem. nem tudtam nyitva van a szeme vagy sem, fojamatos intenzív halu megállás nélkül volt hogy a valóságot láttam sokkoló részletességgel, s volt hogy a haluvilágot, a dzsungelt.
Az érzékeim összekapcsolódtak, fojamatos szinesztéziák, látás, hallás, szaglás, tapintás, ízérzékelés összekapcsolódik, nem látok nem hallok. Érzékelek. Felfogok.
Lsd közel sem okoz ijen dúrva vizuált egymagában.
És ez csak a vizuál része. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Én az alkoholos permetezést azért nem ajánlanám mert általában nyílt láng is jelen lesz ugyan abban a helységben (tű fertőtlenítéshez) és ez, főleg egy kis zárt térben könnyen robbanáshoz vezethet. Több termesztőre is rárobbant már a glovebox emiatt. Ahol később nyílt láng is lesz ott nem érdemes alkohollal permetezni, meg egyébként sem szükséges.
Permetezni lehet sima vízzel is, ilyenkor a cél csak az hogy a levegőben lévő szemcsék nagy része a permet cseppekhez tapadjon és lecsapódjon a falra, asztalra, glovebox oldalára ami hipós vízzel már könnyen fertőtleníthető ha kell.
Amúgy a külföldi fórumokon a nagy gombászok ha gloveboxot használnak sima szappanos vízzel mossák ki. A lényeg úgyis csak az, hogy abban a kis zárt térben a levegőben lévő penészspórák hamar a nedves alj és oldalrészekre tapadnak, így munka (mozgás) közben a levegőt felkavarva sem kerülhet már több fertőzés a levegőbe. Persze az a biztos ha a glovebox is le van fertőtlenítve hipós vízzel.
Az LC-re azt szokták mondani hogy kb fél évig jó. Ehhez azt is jó tudni hogy desztillált vízben több éven keresztül is eláll egy micélium darabka. Ha teljesen steril az LC akkor viszonylag sokáig életképes maradhat, de mivel ilyet nehéz csinálni házilag, hamar számottevően elszaporodhatnak benne a fertőzések, amik egy egy oltóanyag vételnél is bekerülhetnek.
Amúgy ezek mind le vannak írva az egykalapalatton az LC cikkben. Olcsó könnyen beszerezhető sütinek szalmát, kókuszrostot tudnék elképzelni egy kis gabonával vagy trágyával kiegészítve. A gabona, valószínűleg a kukorica sem fog termőre fordulni önmagában, kell mellé valami víztartó anyag vagy takaró réteg. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | 240: szerintem ez a legegyszerubb/legolcsobb
242: elpattanhat az uveg... jobb hagyni felmelegedni |
| |  |  |  |

|