 | 
Legfrissebb hozzászólások (48911 - 48920)
 |  |  | | | |  |  |  | | Siphersh: nem értünk egyet. Véleményem szerint a droghasználat addig számít magánügynek, amíg felnőtt emberekről van szó, és amennyiben nem lépi át a privátszférájuk határait. Én azt gondolom, hogy a fiatalkorúak autonómiáját, választási szabadságát teljesen korrekten szorítja korlátok közé az állam, a gyerekeket joggal kezeli gyerekként - ami nem jelenti azt, hogy hülyére kell őket venni, de látni kell a korlátaikat. Fizikailag és lelkileg is fejlődésben lévő emberekről van szó, akikre a drogok teljesen másképpen hatnak, mint a felnőttekre.
Amennyiben pedig felelős felnőtt polgárokról van szó, ott is jól meg kell húzni a demarkációs vonalat a magánszféra és az állami beavatkozások között. A volán mögött szerintem egyértelműen elvárható, hogy az emberek tartózkodjanak a drogok fogyasztásától. Ha az ember beül a volán mögé, már nem a legintimebb magánügye, hogy milyen állapotban van az agyi biokémiája. Tegyük fel, hogy van egy ember, aki 100 ezerszer ül be betépve a volán mögé és 99.999-szer balesetmentesen vezet, de a 100 ezredik alkalommal benéz egy piros lámpát a betépettség miatt, elüt egy kisgyereket aki meghal. Ha nem szívott volna előtte, akkor viszont a baleset elkerülhető lett volna. Szerintem emiatt az egyetlen ilyen eset miatt indokolt a többi 99.999 esetben is büntetni a betépett sofőrt, még akkor is, ha ezekben az esetekben egyébként nem követett volna el balesetet. Ugyanúgy, ahogy az állam egyébként azokat a kamionsofőröket is bünteti, akik nem kialvatlanul vezetnek. És mivel nincsen olyan tesztmódszer, amivel teljesen objektíven meg lehetne állapítani, h ki van éppen teljesen vezetőképes állapotban, és ki nincs, ezért azt is indokolt megbüntetni, aki egyébként soha nem követ el balesetet bedrogozva.
Ami az iskolát illeti: az oktatás nem elszigetelten történik, hanem közösségben. Az egyes tanuló teljesítőképessége, koncentrációja nagyban befolyásolja azt, hogy az egész osztály mennyire tud haladni. Ugyanez igaz a munkahelyeken is. Itt szintén nincs egy olyan ideális helyzet, ahol a munkaadó tökéletes biztonsággal meg tudná állapítani, hogy az adott dolgozó munkateljesítményét egy bizonyos drog fogyasztása éppen az adott napon javítja vagy rontja, ezért megkövetelheti a dolgozótól, hogy a munkahelyén legyen józan. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Hejhó: elég nagy adagnál valóban mindegy, akár fehérzaj is lehet :)
Én végighallgattam pár goát, főleg a progresszívebb fajtából, értem is, hogy miért szeretik, de számomra a jó kis space-pszichedelikus rockot semmi sem tudja überelni. De ez szerintem beállítottság kérdése is. Ami nekem a goából hiányzik, az pont a szólóhangszerekben meglévő töltés, legyen akár szintiszóló vagy spacey gitár. A goa is lenyűgöző tud lenni, de az akusztikus hangszerek megfelelő effektekkel szerintem nagyobb teret-elszálltabb utazást képes létrehozni. Talán azért is lett számomra szimpatikus a space rock (holott előre erősen techno rajongó voltam, szóval inkább a goához álltam stílusilag közel), mert a vele történő utazásokban jöttek vissza legjobban az elszállt keleti és indián motívumok, szimbólumok. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | vagy esetleg egy e-book link? :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Összefoglalnád Osho mit mondott a kereszthalálról? |
| |  |  |  |



 |  |  | | | |  |  |  | | Jézus témában Osho Mustármag című könyve totálisan szétkínál. Miután elolvastam csak ültem magam elé nézve: - Most akkor mi van? A Tamás evangéliumról szól, és Jézus azon tanításairól, amik nem nagyon terjedtek el az egyháznak köszönhetően. Évekig volt egy sztereotípiám a történetről, köszönhetően a cukormázas filmeknek, és az egész keresztrefeszítős históriának. De ez a könyv mindent összedöntött, és egy új aspektusból segít látni . Csak ajánlani tudom. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | De ugy ezt nem a vicces rovatba szántad? :( |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szóval az etil egy jó szer. Annyira jót beszélgetem egy barátommal meg 1 barátnőm barátjával hogy húha. Ott vált érdekessé a beszélgetés amikor az álmok kerültek elő. mindkettőjüknek volt már tudatos álma, és nem is gyenge! Hála hogy sikerült kibontani és megbeszélni a témát. Azt hiszem ők is úgy érzik hogy végre olyannal aki fogékony volt rá(mind3an egymásra) Hallottam egy álombéli visszatérő démon megöléséről, és annak valós kihatásairól. Meg sok fontos álomdologról. ez végképp meggyőzött hogy van értelme az álomnaplónak és törekvésnek a tudatos álomra. meg hogy vagy 300 év múlva nem csak a fizikai testet és azt körülvevő világot fogjuk ismerni, hanem a belső világot is felfedezzük.(vagy hamarabb) [ránk fognak úgy gondolni mint haladó gondolkodásúakra<ez már csak hmmm... remény>] |
| |  |  |  |

|