 |
Legfrissebb hozzászólások (82391 - 82400)
 | |  | | | | |  | |  | | | Hidd el tudtam mit csinálok, de erre nem tudtam felkészülni. Legalább 1hónapja terveztük a dolgot, és most megcsináltuk, és volt minden. Elószőr a szokásos hogy mi a faszért toltam be, meg hogy kár volt stb. Aztán lefeküdtem és küzdöttem a bad trip ellen, és jöttek a gondolatok. Aztán hagytam had sodorjon magával és jó volt. 12 körül kezdtük el enni, most már nincs semmi flash, csak az érzés néha, hogy valami nem olyan mint rég. Szóval kb. néha nem tudom mit csináljak stb. csak ugy merengek és elvagyok. És álmos is vagyok.
És leginkabb attól parázok hogy rajta maradok ezen az érzésen. Szóval ehhez írj pár okosságot, ahelyett hogy szivatsz! :D |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | soha nem soha soha soha :)
egyett nem értek az ilyen emberbe mi a ráknak nyulsz hozzá ha azt se tudod mi az de mondjuk nem is téged innkáb azt aki adta |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Számomra nagyobb titok,
hogy ezzel az egésszel mihez lehet kezdeni?
Vagyis hogyan lehet átültetni a megtapasztalásokat
a hétköznapi életbe,
és felfedezni a közös vonásokat.
Jó volna minnél hatékonyabban kiélvezni a fejlesztő lehetőségeket,
annélkül (ésvagy azt elkerülve) hogy törés jönne létre 2 világ között... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Hú! Most épp más világokon járok, és támadt egy olyan gondolatmenetem, amire nagyon ráflesseltem, és muszály leírnom, mielőtt elfelejtem, bár tudom most nem épp erről van téma :)
A boldogságról lenne szó. Szóval, valaki/valami ( vallási kérdés )beleteremtett minket ebbe az életnek nevezett dologba, hogy itt legyünk. Következő, hogy mindenki a boldogságot keresi. Tehát akkor az szerintem ugy lenne igazságos, hogyha ugy lettünk volna eleve a világra teremtve, hogy mindeni boldog, nem? Aztán elgondolkoztam, hogy végülis, ha jobban belegondolok, akkor a saját értelmezési rendszerembe én boldog vagyok, mert mint "pszihonauta" és mindenki aki hozzám hasonlóan gondolkozik, ( ugyan abban utazik ;) ) az másképp látja a világot, mint az átlag ember, és mi igenis megmutatjuk annak a valakinek/valaminek aki ide teremtett, hogy bibibíí, mi rájöttünk a titkodra, mi már boldogok vagyunk, velünk nem szórakozol. "Röviden" ennyi, lehet kicsit egoista a hozzászólás, de én igy gondolom :) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Hi! Ma kirpróbáltuk a gombát, nekem még mindig hat de elég szar érzés, olyan mintha álmodnék és felakarok ébredni! Lejövök a cuccról vagy mi lesz? Most szar érzés, pls. írjatok! |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | hát ja,
talán :
teremtés
ha remény kell, értelem, cél akkor rajta teremtsd meg (vagy hagyd hogy megteremtse benned magát, téged), és segíts másoknak is felismerni hogy mindnyájan kis "építömunkások vagyunk". teremts ezret, tízezret végtelent.
nem létezés? hogy lehet valamiböl ami lét nemlét?
biztos az a halál amit hiszünk/hitettek velünk? hanem?
és egyébként is, ki az aki fél?
KI? ÉS MIÉRT?
nyugodt percek, nem GONDolkodás, jelenség, jelenlétség.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | *+*+*+*+*+*+*+*+*=9*
"újra itt lesz, újra itt lesz...
sálálásálálálá a mancsodat..." |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | gén, tényleg benéztem:)
a múltadtól jóérzés elszakadni de mégis ott üvölt néha a háttérben hogy gyerünkgyerünkgyerünk.
ha nem tudtam volna függetleníteni magam valemennyire az első _kb_ 14 évemtől, és az ez-alatt kapottaktól, akkor nem lettem volna képes megváltozni.
- elsőnek: katarzis, ami a "mivan? eztcsinálom? nemár"-al kezdődött. "Sokat tanulok magamtól, amikor nem vagyok önmagam". remek. Visszanézés (akár csak 20 perccel) és: "ezt miért csináltam?" meg látni másokat ugyanazt csinálni (csak "kívülről" könnyebben értelmezhető), és mindig találkozol hibákkal. "még mindíg balfaszul reagáltam" "miért ezt mondtam? nem is ezt akartam". FOLYAMATOSAN kísért a múltnak egy darabja. nem lenne viszonyítási alap, ha nem így lenne. ami viszont fontos: nem kell tul komolyan venni és nem szabad utólag akarni megváltoztatni. ha elrontassz valamit, máskor csináld másképp. de miért? _miért_ kísért folyamatosan az a kurva tökéletesség, hogy "még így sem volt olyan, ahogy akartam". valahogy igy nézett ki az a "katarzis" az első felvonása.
- aztán: nem viszonyítok folyamatosan, hanem jelenbeli teljes megnyilvánulásukban nézem a dolgokat, mert magamtol is ezt várom el, akkor miért legyek szigorubb másokhoz? kicsit javított a "miért foglalkozzak vele, ami megtörtént az megtörtént" de akkor meg ott van a "holnap"... mindíg ott van az az átkozott "holnap". Közben évek telnek el, és 90%ára nem emlékszem. Nem is zavar de mégis összemarja a belsőmet (a gyomrom és a mellkasom közt) egy érzés, hogy: "hány pillanatára emlékszem ennek a 20 évnek"? nem enged szabadulni se múlt, se jövő, be vagyok zárva állandóan egy 0-hoz tartó időintervallumba, pedig pont ennek a 0 időnek kellene folyamatosan kitágulni, szétszakadni, kitörni belőle, szabaddá válni.. de nem. összeszorít. "hát hogyan lehet tényleg szabaddá válni és függetlennek lenni a legtöbb értelem rácsaitól: az időtől?"
- most meg: "legyen az egész egy sodródó áradat, ami néha feldob a vízfelszínre, néha aláhúz?" "ugyse tudom megállítani" "megkapaszkodni meg nemtudom érdemes e de igazábol már ez sem hozna boldogságot". reményt akarok. reményem van arra hogy talán van még ebben a nyakig érő szarban olyan, hogy "REMÉNY". vagy ha nem, hát azt remélem, hogy NINCS csak valami legyen mert gyűlölöm az érzést, amikor elsüllyedek a nemlézés végtelenségében. gyűlölöm azt, hogy azt hazudjuk a lószarra, hogy : élet. hát mi az élet? hát MI? az akarásunk arra, hogy: "TÖRTÉNJEN MÁR VÉGRE VALAMI BASSZAMEG" ?
na jo... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Talán a bizonytalanság legyőzése.
Meg hogy egyszer lebomlik az egom.
(dehát még fel sem épült..) |
| | | | |
|
