 |
Legfrissebb hozzászólások (95391 - 95400)
 | |  | | | | |  | |  | | | Ezotera,
Szerinted miért olyan nehéz eldönteni, hogy mi számít lelki sérülésnek és mi nem? Én úgy gondolom, hogy akit olyan lelki sérülés ért, amit egyedül nem tud feldolgozni, az (sokszor saját maga számára sem tudatosan) mindenféle módon megpróbálja ezt környezetével közölni, és indirekte módon mindent megtesz, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy segítségre van szüksége. A gond talán ott van, hogy nem figyelünk már eléggé egymásra ahhoz (sokszor még a legszükebb közösségeinkben sem), hogy (idejében) észrevegyük az ilyen jelzéseket. Elég, ha csak Vekerdy Tamás, Ranschburg Jenő, vagy más gyermekpszichológusok könyveit elolvassa valaki: ezernyi példát találhat arra, hogy miként jelzi egy gyerek rosszaságával, betegségeivel, testbeszédével és még rengeteg más módon az őt ért traumákat.
Úgy tünik nem jött át eléggé, hogy a lelki sérülésekre vonatkozó fejtegetéseim és az ezekkel kapcsolatos kérdések elsősorban erre a kiszolgáltatottság jellemezte gyermekkorra vonatkoznak, egyrészt mert ekkor formálódnak meg a személyiség legfőbb fundamentumai, másrészt, mert, ha ekkor segíteni tudunk, a sérüléseket szenvedett gyerekek is egészségesebb felnőttekké válnak, akik jobban segíten tudnak majd magukon, és kevésbé fognak rossz mintákat követni. (Egy súlyos sérülés azonnali kezelést igényel, e nélkül visszafordíthatatlan károsodást okozhat; olyan diszfunkciót, maelynek gyógyítása később már lehetetlen.) Persze fontos kérdés az is, hogy miként segítsünk a már lelki nyomorék felnőtteken: szvsz a te kérdéseid inkább erre irányulnak. Erre pedig megint csak azt tudom mondani, hogy ugyanúgy, mint a fizikailag megnyomorodottakon. Ebben szerintem már kezd egész jó gyakorlatunk lenni, bár még itt is sok a hiányosság. Egy végtagját elvesztett, cípőficammal született embernek, vagy a valamelyik szervük, pl. a veséjük müködését elveszítők esetében azt hiszem fel sem merül a gyógyulásra kényszerítés: segítséget kapnak, hogy a betegségükből/sérülésükből származó hátrányok csökkenjenek, hogy el tudják látni magukat, és főként ellátják őket, ha nem tudnak gondoskodni magukról, de senki sem várja el tőlük, hogy meggyógyuljanak, vagy, hogy úgy tudjank élni és funkcionálni, mint egy egészséges ember. Történik ez annak ellenére, hogy sok esetben valakinek a betegsége, vagy tesi fogyatékosságot okozó sérülése is felvetné az egyéni felelősség kérdését (kockázatos sportok üzése közben szerzett sérülések, ittas vezetés miatti baleset, egészségkárosító életmódok nyomán kialakult betegségek). A testileg megnyomorodott, vagy súlyosan beteggé vált embereket ennek ellenére többnyire mégsem stigmatizálják (a kevés kivétel egyike pl. az AIDS betegek esete), egyszerüen csak megpróbálnak segíteni rajtuk.
Ebből kifolyólag az a kérdésed, hogy milyen gyógymódok alkalmazhatók, csak részben releváns, hiszen a hangsúly a lelki nyomorékok esetében is a segítségen, a hátrányaik kompenzálásán, az élhető élet feltételeinek bizosításán, a róluk való gondoskodáson van, s kevésbé a meggyógyításukon. Persze néhány esetben talán valóban elérhető bizonyos javulás, vagy akár gyógyulás ilyen esetekben is, mint ahogy egyre több, korábban kezelhetetlennek tartott testi betegséget és sérülést is gyógyítani tudunk már, de hogy nézne az ki, ha sorsára hagynánk minden beteget és fogyatékost akit nem tudunk megygógyítani?
folyt. k. |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | Tetra,
Azt hiszemm félreértettél: egyrészt amit írtam azt nem én állítom, nekem nincsen szilárd meggyőződésem ezt a témát illetően sem, csupán azt próbáltam tolmácsolni, mi a jelenleg leginkább mainstreamnek tekintett tudományos megközelítések álláspontja. Másrészt a sors kifejezést én ebben a kontextusban nem használtam, az szerintem inkább a vallási és filozófiai megközelítések fogalmi eszköztárába tartozik (mint ahogy a szabad akarat is).
Kíváncsi lennék rá, hogy logikailag hol támadható szerinted az az érvelés, mely szerint egy gyermek (főleg 5-8 éves kora előtt) teljesen kiszolgáltatott a környezetének ezért nincsen befolyással életútja alakuására. Az örökletes tényezők befolyásának mértékét sokan sokféleképpen látják, de, hogy a géneknek van bizonyos meghatározó szerepük, nem tudom milyen érvekkel cáfolható. Ha pedig netán azt kérdőjelezed meg, hogy egy ember személyiségének kialakulásában, megformálódásában elsősorban a gyermekkor (azon belül is az első évek) történései, élményei a legmeghatározóbbak, akkor azt szeretném látni, hogy ezt mire alapozva teszed.
Számomra úgy tűnik, mintha elismernéd, hogy nem indul mindenki azonos esélyekkel, ám később, mindenkinek van lehetősége a rossz helyzetből való kitörésre, mint, ahogy a jó helyzetből is le lehet zülleni. Ez látszólag szerintem is így van, azonban lehetségesnek tartom, hogy ahhoz, hogy már ahhoz is bizonyos körülmények összjátéka szükséges, hogy a kitörésre és változtatásra lehetősége legyen valakinek. Arra gondolok, hogy például a változtatás lehetőségének felismerése nélkül az ember például nem is tudja, hogy változtathat a sorsán, márpedig ez a tudás sem magától, hanem valamilyen behtásra jön létre valakiben. De még fontosabb szerintem, hogy az élet szuverén alakítása, a "szabad akarat" csak egy megfelelő világ és önismerettel, valamint ép érzelmi apparátussal és többé-kevésbé egészséges személyiséggel rendelkező felnőtt esetében értelmezhető. Ha valaki nincs tudatában annak milyen folyamatok zajlanak elméjében, milyen tudatalatti és ösztönös behtások vesznek részt reakciói kialakításában, ill. döntései meghozatalában, arról miképpen állítható, hogy szabadon cselekszik? És még egyszer: ha valaki egy extrém trauma (pl. kisgyermekkorban elszenvedett szexuális erőszak) miatt megreked érzelmi / személyiség-fejlődésében, attól miképpen lehet szerinted elvárni, hogy felnőttként viselkedjen és adott esetben kilábaljon az őt ért gondokból?
Érdekelne, hogy miképpen értelmezed te a szabad akaratot, és hogy milyen világképbe illeszkedik nálad ez a szabad akarat. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Szerintem mindenképp vond ki a hatóanyagot a magokból és úgy használd, hogy mindenképp kerüld el a bajt, még ha nem is járna súlyos következményekkel, akkor is jobb így, szerintem!
Van itt a topicban valahol egy pár módszer a kivonásra. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Tüzvész esetén elöször életet mentünk, utána segítséget hívunk, utána kezdjük eloltani a tüzet, végül megelözzük a továbbterjedését.
A "Ki tehet róla?!" -kérdés csak az utolsó szakaszban releváns.
Lángoló áldozatok leköpködése nem túl sikeres eloltási kísérlet :) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Én nem tudnék ebben a témában újat mondani, csak annyit, hogy most egymást marcangoljátok, mikor inkább össze kéne fogni, és nem lényegtelen dolgokon vitatkozni, mint pl. hogy most az akaraterő mennyire írja felül a kezdeti esélyeket.
Mellesleg úgy látom, hogy aki odáig süllyedt, az önerőből már nem fog tudni feljutni, mert az, hogy odajutott, már minősíti (bármennyire is csúnyán hangzik ez) az akaraterejét, és mindenképp külső segítség kell neki. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Hajnalka...hmmm!
Kb egy csomag az 70 mag. nos hzát ne egyél egész nap, vagy csak keveset, és d.u. vagy este vegyél be belőle vmennyitt sztem elsőre 500/főnél semmiképp ne legyen többb, de az is rengetek, tehát először tessék csak százat vagy három csomaggal vagy ilyesmi! Hallottam már olyat, h 800-at megettek, és ehagyta fél pár cipőjét, de sztem fölösleges, nem is emlékezett semmire, nem, pszichedelikus, hanem lecsókészenvagyokos élmény lehetett inkább;) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | no, most én kérek őszinte kritikát, előre is köszi, ja és ilyesmikből van még kb 80db, ha teccik, írok még... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Képzelj!
Képzelj egy erdőt gennyedző fákkal!
Vérző indákkal, félhomállyal!
Képzeld az eget fekete nappal,
Vörös felhőkkel, s hó helyett savval!
Képzeld az embert késsel fejében,
karddal kezében, karóval szívében!
Képzeld az állatot pokol tüzében,
a föld alatt mélyen, hogy mind ott éljen!
Képzeld a felhőt, s fölé a tengert!
Képzelj szerelmest, ki szeretni nem mert!
Képzelj fekete tükröt eléd, s mögéd,
és képzeld el, hogy ez még nem elég!
Képzeld a végtelent! Elfér kezedben!
Képzeld, higany lüktet szívedben!
Képzelj lángoló lombot a fákra!
És képzeld magad e képzelt világba! |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Altató
Az illatos bagólevél
pipám szájába halni tér.
Füstben izzik nappalom,
s füst ringatja csillagom...
Dobókocka sorsomat
gurítsd el messze kedvesem!
Föl-föl síró gyomromat
bor csitítsa selymesen!
Felémkacsint a végtelen,
megbotránkozik képemen,
Fülembe kúszik, és hagyom:
Altasson altatódalom!
|
| | | | |
|
