DAATH

Minden ami hihető: az igazság egyik arca.

William Blake

 
KöszöntőGyarapodásAnyagokKönyvtárFórumKeresésKapcsolatok


Kategória:

Beszámolók / Daath


Kiadó:

Daath


Kiadás éve:

2007 / 2007



Beküldő:

Cauldfield


Szerkesztő:

Én+te+ö=gén



Nyomtatható változat

Kapcsolódó témakör:

LSD, út az igazi tisztasághoz?


Felkerülés ideje:

2007. december 17.


Utolsó módosítás:

2012. június 4.



Érdeklődés:

12006 letöltés
37 szavazat


Súlyozott pontszám:

4.61 pont


Szavazatok aránya:

73% kiváló
22% jó
3% átlagos
3% rossz
0% borzasztó



Értékelés:

kiváló

átlagos
rossz
borzasztó




Felmérés: Online teszt az iskolai drogmegelőzésről (magyar)
Felmérés: DMT entity encounter study (angol)
Felmérés: Personality, Substance Use, and Microdosing (angol)
Felmérés: Global Ayahuasca Project (angol)


Cauldfield:

Egy első trip

Adag: 1 bélyeg (internet exploler)
Testsúly: 65 kg
Élmény éve: 2003

Előszavak: A minap megtaláltam, és mivel úgy gondolom érdekes, vagy tanulságos lehet mások számára is, így megosztom veletek első tripem történetét. Az élmény után két nappal írtam. A történetben szereplő barátnőmmel a kapcsolatunk viszonylag friss volt, utána nem is tartott soká, és igazából nem annyira vagyok képben, miért is hozott össze minket a sors akkoriban, nem voltunk egymáshoz valók. Ez részben megnyilvánult a tripben is.

Szereplők:
A barátnőm + A lány + 1. + 2. + 3. (ők fiúk) + én

Egy szombati napon történt a dolog, a legtöbben készültünk rá pár hete, én személy szerint pár éve. : ) Nem szerettem volna igazán elaprózni, tudtam hogy egy fél, vagy egy negyed is elvihet helyekre, vagy mutathat valamit, de azt szerettem volna, hogy egy nem gyenge, és emlékezetes tripem legyen. (ne kérdezzétek miért : )

Pár szó a setről: Mint mondottam pár éve olvasgatok beszámolókat, faq-kat, beszélgetek erről emberekkel, és bár lett volna lehetőségem többször korábban is tripelni, valamiért nem akartam. Vártam valamire... : ) Amire vártam, az még most sem tudom mi volt, csak bekövetkezett. Egyszercsak ültem a monitor előtt, és csak az volt a fejemben, hogy két hét múlva hétvégén utaznom kell. És így lett. : )

Setting: Felvetődött a kérdés hol is legyünk, szóval szüleim kedvesek voltak és elmentek otthonról.
("-Anyu,Apu, a hétvégén szeretnék a barátaimmal tripelni a házban, és a settingnek nagyon rosszat tenne ha itt lennétek, szóval el tudnátok menni?
-Persze, fiam. Jó utat. Vigyázz magadra!" : )
Kertes ház + emelet, lent is zene, fent is zene, fekvőhely, stb, minden a helyén.

Szóval üres ház, megérkeznek az emberek. Az 1. emberrel (hívjuk ilyesformán őket) tekerünk egy cigit, aztán várjuk a többieket. Simpsonst nézünk, közben azon gondolkodom, hogy többet nem szívok a trip előtt, meg remélem az előző cigi hatás hamar elmúlik, mert kicsit elbizonytalanodtam, meg fáj a hasam rendesen. (Nem ettem azon a napon, méregtelenítettem, csak úgy...) Megjön barátnőm, aki nem tripel (ezzel egyedüli a társaságban). Aztán lassan megérkezik 2. és 3. ember. Szóval 1.2.3.ember+barátnőm+én. Barátnőmet leszámítva egy-egy papír mindenkinek. 3. emberrel úgy döntünk, először csak egy felet, majd később a másik felét. Megy az idő, kezd valami történni, hát akkor mi legyen. Csináljunk egy cigit. Ez megtörténik.

Aznap holdfogyatkozás volt, úgyhogy a cigit mikor kimentünk elszívni mindig megcsodáltuk, hogy áll most a hold. Cigi elment, hold megvan, valami történik. Azaz kezd. Eközben barátnőm nem érzi olyan jól magát, hisz mindenki más tripel, mégis kedve támad a dologhoz, megkérdezi tőlem, nem adok-e neki negyedet az enyémből. Hmhm. Hosszas gondolkodás:
-Nem véletlen volt úgy hogy nem tripel, biztos nem lesz-e gáz (keményen depressziós volt akkoriban)
-Azért szívesen megenném azt az egészet, ha már úgy volt tervben (ez a gondolat le is oltott,de kretén vagyok)
-Nem szeretném, ha a társaságból senki sem lenne ugyanott, mint én, valakivel szeretnék ugyanannyit enni.

Jött a megoldás: 3. emberrel megbeszéltem, a maradék egy papírt harmadoljuk, és úgy eszünk. Barátnőm azt mondja mégsem akar, stb, szar az egész, nem kéne itt lennie, csak leolt mindenkit mert rossz a kedve, végül megesszük 3.kal azt a felet-felet, majd ülünk lent egy asztal körül (lehet közben volt még egy cigi) és beszélgetünk. Barátnőmhöz fordulok, hogy most viszont nagyon ne beszéljünk ilyesmi parákról többet, mert annak nagyon nem lesz jó vége. Készségesen egyetért, ő is tudja mi van ilyenkor.

A barátnőmmel ülök a díványon, előttünk asztal, mögötte ember, mellette ember-ember. Ülünk ott öten. Kicsit feszélyez, hogy mellettem ül a barátnőm, de főleg az, hogy nem merek ránézni. : ) Azaz mégis, de gyorsan vissza a fejet. Előre nézek, a többiekre. Már nagyon megváltozott minden. Élesen látom az energiát, ahogy mindenki körül felhőkben helyezkedik el, olyan színűk van amit én még nem igazán láttam. Nem nézem meg, hogy a barátnőmnek van-e ilyen, mert megijednék tőle. (Ki tudja milyen színűek, meg állagúak lesznek most nekem az ő energiái...) Azt viszont érzem, hogy az én energiám is durván áramlik. Érzem azt is, hogy itt van az én, ez az én kezem. Elméletileg. De most elég idegen. Mint pl. az asztalon lévő cigisdoboz. De mégsem annyira idegen, a kezemet tudom mozgatni.

Hirtelen érzem, hogy igazából nagyon távol vagyok mindentől és mindenkitől, fél méterre ül tőlem 3., de olyan mintha kilométer mély szakadék tátongana kettőnk között. Vagy nézek ki a szememen, és látom onnan a dolgokat a saját szűrőmmel, ami most kicsit kétségbeesett, vagy... Igen, azt hiszem az energiatestem (akkor ez jutott rá eszembe) valahol két méterre van fölöttem, sokszor onnan lefele nézve láttam magam, meg a többieket és magamat. Kicsit ijesztő volt. Eszembe jut, nem lenne jó, ha badtripem lenne. Valószínű csak most kezd jönni a második fél. Ajjaj. De hülye vagyok. Miért lenne badtripem? Olyan nincs is. Infected Mushroom, ezt ismerem, nem bánthat, csak kicsit megcsavar. És ezt akartam végülis, nem? Na, ezt megoldottuk. Kész a cigi, kimegyünk megnézni a holdat.

Aztán be van tervezve, hogy felmegyünk. FEL. Ez nagy szó. Itt lakom, de fogalmam sincs mi van a felső szinten. Cigi vége, fel a felső szintre. Jó gyorsan, valami csak lesz. Ki a szivacsokat, le a földre, fekvés. Többiek is felértek már mind. Berakok egy kis Ozricot. Ajjajaj. Hallgatjuk, hallgatjuk, én teljesen más vagyok mint ami voltam, ránézek a többiekre, hát ők is. Fú. Kikapcsolom a zenét, mert érzem hogy az hozza létre azt ami most van, és most kicsit állítsuk le. Zene megáll, többiek észreveszik, de nem mutatják, beszélgetnek. Tudnak beszélgetni. Jesszus. Én nem tudok. Nemhogy beszélgetni, beszélni sem. Zene vissza, mert ha nincs, akkor is történnek kellemetlen dolgok, de ha van akkor legalább érdekesebbek.

Be akarnak menni a tiltott szobába. Pedig már az elején mondtam, hogy tiltott, ne akarjanak bemenni. Már nem egészen emlékszem, miért nem lehet bemenni, bár valami rémlik. Ők tudják miért nem szabad, ennek tudatában be akarnak menni. Egyre többen. Egyre jobban. Észérveket várnak tőlem. Lázadnak. Vesztek. Kinyitom az ajtót: ÖRÜLJETEK! (bent az öcsém papagájai vannak, és lelkemre lett kötve, hogy ne háborgassuk őket, mert felébrednek, nagy és fülsiketítő a hangjuk, meg NE!)

Én fekszem a földön és beszélnek hozzám. Kinyitom a szemem, barátnőm rám néz, de akkor nem igazán foglalkoztatott akármi az előző életemből. Fogalmam sem volt hova jövök vissza, de éreztem, hogy most olyan helyen vagyok, ahonnan bárhova visszajuthatok. A forrásnál. Csak én választok. De ez a döntés lényegtelen, mert bárhova is megyek vissza, ugyanolyan lesz, mert tudatom be lesz szűkülve, ugyanolyan mértékben. A döntés lényegtelen, amit csodának hittem, az a szar valóság. Akkor tisztán éreztem hogy így van. Még mindig beszélnek hozzám. Ha csak arra koncentrálok mit mondanak, akkor sem értem. A szavak elfolynak a levegőben, és kopogva érkeznek a földre. Nagyon zavar, hogy mások beszélgetnek, én meg megmukkani sem tudok. Néha éreztem hogy beszélni kell, nagynehezen kinyögtem pár szót, ami ugyan nem volt értelmetlen, de egyáltalán nem azt fejezte ki, mint amit mondani akartam.Egészen mást. De ők erre reagáltak, stb, ez szar volt. Éreztem hogy távolodok tőlük. Aki éppen beszélt, az állt a legtávolabb tőlem, aki a legrégebb óta hallgat, az volt a legkedvesebb akkor a lelkemnek. Egy idő után már mindenki többször is megszólalt, és én nem tudok. Egyre többet szólnak felém. Kérdeznek és választ várnak. Ha-ha. Nem kapnak. Ha tudnák mi van velem, nem kérdeznének.

Eközben 2. azt magyarázza mobiltelefonon egy lánynak, aki jön(=a lány), hogy hogy jut el hozzánk kocsival. Kemény feladat az övé, én azt sem tudnám mit kezdjek egy telefonnal.(ilyen tér, kereszteződés kék lámpa jobbra...) 2. zagyvál néha, de akkor a lány rögtön üvölt neki a telefonba, hogy "bazmeg ne mond már, nem lehet, de bazmeg... kurva élet... stb." Nekem ezek a szavak nagyon fájnának. : ) Előre félek, hogy kívülálló érkezik. Pedig nagyon szeretem őt. De én most nem a szokásos vagyok.

1.-őn is sokat ámuldoztam. Valamiért sikerült mindig csinálnia valamit. Nagyon irigy voltam rá, meg csodáltam, hogy csinálja. Most épp lefele indult az emeletről, hogy ez így nem mehet tovább. : ) Utánakiabáltam (legértelmesebb mondatom az este folyamán): "Hiába, ahova te le akarsz menni az már rég megszűnt, sosem lesz többé!", majd az arcom eltorzult, és a mellettem fekvő 3.hoz fordultam. Ő is ugyanott volt ahol mi. Egy nagyon szép kommunikációs aktus következett. Egysejtűnek éreztem magunkat. Percekig feküdtünk, hallottuk a zenét, egymásra néztünk, a kezünket lóbáltuk, és értelmetlen szavakat nyögtünk egymásnak, majd tudván, hogy igen, ő is azt mondja nekem, nagyokat egyetértettünk, és örültünk hogy vágja a másik is. És így volt. Gyönyörű. Megnéztük a szobát, ahol mindennap alszom, stb. A falak hullámoznak, de csak egy síkon belül, viszont egy kép a falamon, ahogy nézem kifele is hullámzik, az orromba, a nyakam köré, szóval kedves. Fetrengés az ágyon, messzi ez a szoba a kintihez képest. Látom az ajtón keresztül a gépet a belső szobában, meg a szivacsokat, kanapét. Csillognak, és hívnak. De messze vannak. Ki ebből a szobából. Sikerült. Szüleimébe be sem megyek. : )

Azon agyaltam, hogy most nincs idő. És tényleg nem volt. A 4. dimenzióban voltam, úgy éreztem. Ahol az alakzatok igazából elvesztik a jelentőségüket, minden folyékony (vagyis valami olyasmi). Amíg AB szakasz A pontjából B pontjába jutsz, az is idő. Viszont mi van, ha ez elveszik? Összeérnek? Túl sokat láttam, és mivel a legtöbb dolgot elfelejtettem az előző világból, ezért nem tudtam rendesen gondolkodni. Nem tudtam ez előző rendszerhez hasonlítani, vagy belerakni, mert az nem volt. Semmit sem tudtam a rendszerről. Sem cselekedni. Sem csinálni valamit, vagy semmit. De ha nyugiban voltam, belefolytam a mindenségbe. Csak jött egy cinikus érzés, hogy ez így nem, jó, valamit mindig csinál mindenki, épp ezért van valami. Semmi nem lehet. Vagy igen? ÁÁ!!!

Ott voltunk egy teljesen új világban, ahol nem ismertünk semmit. Nem volt viszonyítási alapunk, nem volt vonatkoztatási rendszerünk, nem tudtunk semmit kategorizálni, semmit sem tudtunk mihez kötni, teljesen elvesztünk. Belépésünk ára ebbe a létbe, előző életünk tapasztalatai voltak. Időre lett volna szükség, hogy elkezdjünk itt is megismerni, tudjunk mihez viszonyítani, tudjunk mire rámondani dolgokat.

Hm. De biztos hogy én ezt akarom? A régit megunva/túllépve mindig új világba menni, és majd ott is ugyanazt megkísérelni véghezvinni, mint ami az előzőben volt? Mert én mindig azt akarom majd mondani, hogy ez a kutya, az meg a hegyező, amivel grafitceruzát hegyezhetsz. Neem, ennek nincs értelme. Meg kellene tanulni csak úgy, elveszve létezni. Mondjuk az ment alapból. A szép az lett volna, hogyha ez nem zavar, nincsen bennem kétség(beesés), és el tudom fogadni hogy minden pillanatban olyan spirálok és fraktálok ezreit látom, amiknek lényegéről fogalmam sincs. Azaz nem is látom őket, hanem érzem. Nem mondanám hogy így néz ki, mert más világ, de ha ezt az érzést konvertálnánk a grafika világába, akkor bizony sok-sok fraktál lenne a kép. A kép, ami az érzést tükrözi grafikusan.

Éreztem a harmadik szemem. Ez a szó többször is eszembe jutott a trip folyamán. Ő közvetítette nekem a farktálérzéseket. Hálás voltam neki. És mintha ez a harmadik szem okozta volna azt is, hogy végülis minden pillanatban egyszerre külső szemlélő is voltam,(felülről láttam magunkat) és azt is hogy az idő korlátaitól elmém megszabadult. Még soksok dolgot csinált/adott nekem ez a harmadik szem, de zavart kicsit hogy mi is ez, és jajj egyszer eltűnik, az nem lehet...

Megérkezett közben a lány, én még mindig nem mentem le a lenti szintre, fent jobb volt. Feljött a lány, puszipuszi, stb, leül mellém. Páran még fekszenek lent a földön, ülnek a kanapém, jé, most mindenki itt van. A lány megkérdezi tőlem "na mi a helyzet?". Jaj. Ajaj. Nem jön ki szó a számon, csak üres nyögés. Felém fordul és mégegszer kérdez valami ilyesmit. És mégegyszer. Én csak nézek. A többiek már fogják a fejüket, persze, ők sem tudnának válaszolni, ez egy elég megválaszolatlan kérdés marad. Miközben a lány beszél hozzám, én barátnőm mellett ülök, és próbálok minél közelebb bújni hozzá hogy megvédjen, mert a lány arcából kinő egy nagy púp, pár kisebb, és ha más szemszögből nézném (viccelődik a harmadik szem? : ) fortyogna is kicsit, tudom. Perceken át tartó kínlódás és erőlködés után sikerült a következőt kinyögnöm: "azt, azt, nem tu... lehet, elmondani" Na ez is megvolt, arcom a barátnőmbe temetem, igazából nemtudom milyen testrészénél járhattam, csak azt tudom, éreztem hogy elég természetellenesen nézhetünk ki, meg hogy szerettem volna a méhében lenni, ha ez akkor lehetséges lett volna. Ez nem így konkrétan fogalmazódott meg bennem, de a lényege kb ez volt.

Odaállítottak elém a többiek, hogy kell nekik a kulcs. Hol a kulcs? "nekem nincs.kulcsom. kulcsom?nincs.kulcs?nemtom.nincs nekem." A lány teljesen lemondott rólam kommunikáció terén, de ennek örültem, a legjobb ami akkor történhetett kettőnkkel ez volt. Volt még egy kulcsos eset, kint álltunk, cigiztünk, megint kulcsot kért egy hang, ki mögülem szólt, de a kulcs most már a kezemben volt valahogy. Ekkor megfordultam, és a barátnőmet láttam magam előtt. Ott is volt. "Haza akarsz menni?" kérdeztem. Mondta, hogy nem. Elég kínos volt a helyzet, ezt is éreztem, de még mindig nem értettem és a lányhoz fordultam: "Akkor te akarsz hazamenni?" Mondta, hogy csak a kocsihoz megy ki. Ekkorra már teljesen átéreztem a helyzet kellemetlenségét, szerettem volna befolyni a téglák közé, és csak nappal visszajönni. (valószínűleg egyáltalán nem ellenkeztem volna, ha a barátnőm el akart volna indulni, sőt, tudatalatt valószínűleg vágytam is rá icipicit, és ez egyfajta elszólása volt ennek, magam előtt is…)

Közben, azaz még jóval ezelőtt, a 2. és a lány bekaptak egy-egy ecstasyt. Ez 2.at megmenekítette azoktól a helyektől, ahol mi hárman az est folyamán lét és nemlét között lebegtünk, olykor kétségbeesve, valami változást várva.

Ezért voltunk nagyon sokszor kint. A változás reménye miatt. Meg ez legalább tuti volt. A biztos pont: nézzük meg mi van a holddal, előtte csináljunk egy cigit. Persze ehhez ki kell majd menni. Ez az est folyamán jópárszor lejátszódott. Én úgy láttam, majdnem mindig ugyanaz játszódott le. Lényegében. Kész a cigi. Végre! Gyorsan. Kimentünk. Megláttam a holdat, egy pillanatra megnyugvás, és értés kerített hatalmába, "jól van, jól van, fogy is a hold, de még ott is van, meg vannak csillagok, minden a legnagyobb rendben. Jön a cigi is, oké." Egyszer mikor cigit tartottam a kezemben, megint láttam magam kívülről, de most egy nagyon konkrét képben, és zavart rajta, mi a frászt kereshet az az égő végű szar a kezemben, aminek néha le is szívom a füstjét?! Aztán megnyugtattam magam, hogy bármilyen fura, ez így normális. : ) Normális. Röhej.

Nem vettem volna be ecstasyt, de eléggé irigyeltem azokat, akik a hatása alatt voltak. Az 1. kezd kétségbe esni, és teljesen tiszta szavakkal fogalmazza meg azt, ami már órák óta mindannyiunkban motoszkál: "most mi a szar van? Jó,jó, érdekes volt, de akkor sose lesz vége?! vagy mi? most mi lesz? mi történt? nem bírom..." Elkezd számolgatni: "várj, x-kor vettük be, plusz egy óra, meg 8-12, az annyi mint, stb, stb." Én ezt nem bírom, és röhögni kezdek. A többiek is. Aztán barátnőmmel + az 1.vel felmentünk. Barátnőm pihenni, 1. Ozricosni ("már úgyismindegy!") én pedig menekülni, nemtommi elől, csak azt tudtam hogy ahogy van nem jó, és fent másképp van. Na ez az amiben tévedtem. : ) Ugyanolyan volt minden. Őröltem kicsit magam, a többiek elaludtak, hiányolni kezdtem 3.at, ki a korábbi fenti kalandozásoknál mindig közelemben volt.

Szóval lemegyek. 2. 3. és a lány vannak ott. 3. arca nagyon nyúzott, szétesett, kb az enyém is olyan lehet. 2.nak és a lánynak a pupillái mindent bekebeleznek, úgy használják a fejüket mint valami szintetikus bogarak, mosolyognak, és mintha tök más lenne a testükben, mint ami oda való. A fejük is túl szimmetrikus. Ez zavar. Előbb-utóbb sokasodnak majd és... 3.nak legalább szanaszét van csúszva a szája, szeme, szemöldöke, viszont a másik kettő csak mosolyog, már vicsorog, nagyok a pupilláik, és nincs semmi gondjuk(látszólag), de én tudom hogy rossz nekik. Már nem lennék a helyükben. Nem irigylem őket. Sajnálom őket. (Kiirtom őket?)

Lassan megint van valami a régi világomból. Ezek az én legjobb barátaim. Ez a ház amiben lakom. És ez a lány meg aki most bejött a szobába, a barátnőm akit szeretek. Biztos nem tudott aludni. Szóval minden rendben van. És igazából minden jó. Csak már nem olyan hiteles. Az a probléma, hogy vajon megéri-e csinálni bármit is, azaz van-e értelme valaminek, még egy ideig elég élesen megmaradt bennem. (nem csak közhely szintjén)

Alvás, aztán ébredés után a barátnőmmel sétálni mentünk a dunapartra. Az emberek sokkal távolabbinak tűntek. Sok kis lény. Csinálnak ezt-azt. De valahogy eszembe sem jut, hogy körbenézzek és feltérképezzem kik állnak a buszmegállóban, pedig minden nap azt teszem, aztán beállok a buszmegállóba. Ezelőtt ha elment mellettem valaki, legtöbbször beugrott valami, kábé mi jöhet le neki a saját szemszögéből a helyzetről. Most ezek a képek/gondolatok nem ugrottak be. De ott voltak most is. De már nem kellett velük foglalkoznom. Felesleges, mennek azok maguktól is. A dolgok jobban egyben vannak. Viszont a testemtől távolabb kerültem. Hiába érzek valami tompa viszketést a szememnél, vagy a hasamnál, hiába nyúlok oda, és vakarom meg, nem érzem hogy elmúlna, változna, vagy hogy igazából a kezemmel más testrészemhez érnék. Tompábbak a dolgok. És a testem már jóval kevesebb jelentőséggel bír, mint 24 órával ezelőtt bírt. Nem jelent nekem olyan sokat(?).

Séta folyamán a tegnapot megbeszéltük barátnőmmel. Nagyon rendes meg okos volt, tudta hogy a legjobb, ha nem csinál semmit, csak ha bármi van velem és én megyek oda hozzá, akkor beszél velem, vagy simogat meg, de azt legnagyobb szeretetével. Mondtam neki, hogy nem voltam benne biztos, hogy a visszatérés után hogy fogok rá gondolni. Mondta ő sem tudta mi lesz, bármi elképzelhető volt. Ennek ellenére, nagyon önzetlenül viselkedett az este folyamán. Köszönöm neki.

Ezek után hazamenés, pár óra alvás, felkelés, egy búcsúcigi, és ébredéskor megérkezés a mindennapokba. Intenzív trip volt. Lehet hogy eredményes is. Netalántán megérte.

© Copyright 2007, 2007 Daath.


Ecstasy tabletta adatbázis

Pszichonauták

DÁT2 Psy Help

RIASZTÁSOK

DAATH - A Magyar Pszichedelikus Közösség Honlapja

Alapítás éve: 2001 | Alapító: Minstrel | Dizájn: Dose | Kód: Minstrel
Rendszer: Cellux | Szerkesztő: Gén

 

A személyi adatok védelmének érdekében a DAATH nem hoz létre saját csoportoldalakat a közösségi hálókon.