DAATH

A rosszul gombolt mellényt újra ki kell gombolni.

Deák Ferenc

 
KöszöntőGyarapodásAnyagokKönyvtárFórumKeresésKapcsolatok


Kategória:

Beszámolók / külföldi (fordítások)


Eredeti cím:

Oh My God, We've Really Fucked Up


Kiadó:

Erowid


Kiadás éve:

2000 /



Fordító:

Facombkivammá


Beküldő:

Facombkivammá


Szerkesztő:

Én+te+ö=gén



Eredeti szöveg

Nyomtatható változat

Kapcsolódó témakör:

Kombinációk, jó és rossz


Felkerülés ideje:

2015. december 16.


Utolsó módosítás:

2015. december 16.



Érdeklődés:

4073 letöltés
2 szavazat


Súlyozott pontszám:

4.52 pont


Szavazatok aránya:

100% kiváló
0% jó
0% átlagos
0% rossz
0% borzasztó



Értékelés:

kiváló

átlagos
rossz
borzasztó




Felmérés: Online teszt az iskolai drogmegelőzésről (magyar)
Felmérés: DMT entity encounter study (angol)
Felmérés: Personality, Substance Use, and Microdosing (angol)
Felmérés: Global Ayahuasca Project (angol)


Anon of Ibid:

Te jó ég, ezt most nagyon elcsesztük

Az élmény éve: 2000
Szerek: AMT, MDMA, ketamin, 2C-T-7

Helyi közösségünkben többször is szó esett a pszichedelikumokról és a biztonságról, a nemrég lezajlottak tükrében. A hétvége során főleg olyan események sorozatában volt részem, amire úgy érzem, fel kell hívni a közösségünk figyelmét, hogy segítsünk a többieknek elkerülni az általunk elkövetett hibákat. Ezt anonim fogom megtenni, hogy az érintettek személyi jogait védjem, bár az elsődleges (női) résztvevő engedélyezte, hogy a körülményeit leírjam.

Mielőtt elkezdeném, szeretnék pár dolgot megemlíteni. Az egyik kétségkívül az (mivel ebben a közösségben nőttem fel), hogy az embereknek rengeteg álláspontjuk van arról, mit tekintenek biztonságos pszichedelikus technikának és gyakorlatnak. Fejlődésem és tanulmányaim során azt tűztem ki célomnak, hogy megtanuljam tisztelni és megérteni a vélemények széles spektrumát, és megtaláljam az általam elfogadható egyensúlyt a rizikó és az óvatosság között. Úgy gondolom, a tagoknak gyakran azért nehéz beszélni a hibáikról a csoportnak, mert a hallgató nagyon gyorsan lezárhatja a témát durva, ítélkező válasszal („nem hiszem el, hogy lehettél ilyen hülye!”). Ez meggátolja a problémák megvitatását és lehetséges jövőbeli elkerülését, mivel a mesélő zavarba jön, és nem akar vagy nem mer róla beszélni. Ettől függetlenül egyértelműen úgy érzem, hogy a kritika hasznos és fontos; elsődlegesen a közösség támogatását és megértését kérem ezen események leírásával. Ennél a pontnál nem lehet velünk szigorúbbnak lenni, mint amennyire mi vagyunk szigorúak magunkkal szemben; eközben szeretnénk, ha az emberek tudnák, hogy mit és hogyan tanultunk az esetből. Ha ezek már egyértelműek lennének, kérlek, légy belátó, és értsd meg, hogy az utazáshoz mindannyian életünk teljesen más pillanatában érkezünk, és hogy a „józan ész” fogalmát már többször hallottam újra- és újradefiniálva nagy tudású emberektől, akik bizonyos dolgokkal nem értenek egyet.

A hétvége legtöbb része csodálatos volt. Ez a harmadik sorozata volt egy többnapos, több szert magába foglaló élménynek, amit egy kisebb csoport ejtett meg, különböző kombinációkban. Heten voltunk, és szinte mindannyiunk komoly tapasztalatokkal rendelkezett a pszichedelikumok terén – többévnyi kísérletezgetésekkel a hátunk mögött, és csak egy tag számított újoncnak azon szerek között, amiket mi csoportosan szoktunk használni. Az éjszakát az AMT-vel kezdtük, amit bár páran idegesítőnek találnak, de a csoport minden tagja szerint egy csodálatos szer – hasonlít az MDMA-hoz, csak anélkül a „most mindent kipréselek belőled, mielőtt abbamarad a hatásom” -érzés nélkül. Az AMT egy jó két óráig tartó hányingert szokott okozni, de ez csillapítható kevésbé álmosító dramamin-származékkal. Ez után egy elég hosszú utazás következik, legalább 12 órás, és nagyon kényelmes, élvezetes.

Miután az AMT hatása teljesen eltűnt, bevettük az MDMA-t. A biztonság szempontjából nézve, néhányan azt mondták, hogy az AMT és az MDMA keverése nem biztonságos, mivel az AMT egy MAO inhibitor vegyület, az MDMA-t pedig nem tanácsos MAOI-val keverni. Erre azt válaszoltam, hogy az MDMA-t jóval azután vesszük magunkhoz, miután az AMT hatása már teljesen elmúlt. Így a trip csúcspontjai nem fognak felhalmozódni - ezzel a technikával még soha nem tapasztaltam bármilyen kellemetlen fizikai hatást. Bár elkerülhetőek vele a kellemetlen szinergizmusok, és egy adott szert önmagában engedi élvezni, így is elég agresszív: a szervezet egyre jobban és jobban elfárad, és a használó testileg-lelkileg nyitottabbá válik a későbbre tervezett szerekre. Ez természetesen nem kockázatmentes, de a skála egy olyan pontján belül esett, ahol a csoport tagjai még elfogadhatónak találták.

Az MDMA vége felé ketamin következett, azt követően pedig többen nyugovóra tértek. A ketamin nagy dózisban disszociatív, de nagyon kis dózisban felerősíti azt a szert, amin épp vagy - egy nagyon kellemes állapot. Az MDMA után páran egyből folytatták az utazást a 2C-B-vel. Utána a legtöbben beiktattak egy pár órás pihenést. Csoportként egy nagyon kellemes időt töltöttünk együtt, a trip alatt borsólevest ettünk, hogy hidratáltak maradjunk és hogy lelkünket ébren tartsuk.

Amit viszont *nem* csináltunk: nem szerveztünk józan trip-sittert. Személyes tapasztalatom, hogy a szertől és eseménytől függetlenül ebben a közösségben ritkán hívnak józan vigyázót. Bár ritkán megesik, de nem kőbe vésett szabály, hogy lennie kell. Több tucat élményben vettem részt, kombinációkkal, új szerekkel, új emberekkel, ahol a vigyázó megléte a meghívott embereken múlott. Ez nem túlzott magabiztosság, csak szimpla magabiztosság, amit a csoport legtöbb tagján megfigyeltem. Nem annak a bizonyossága, hogy semmi rossz nem történhet, hanem a meggyőződés, hogy bármi is rosszra fordul, meg lehet oldani. Ez az általános nézet volt jellemző ránk, ahogy a második naphoz érkeztünk. Ezt könyvelném el elsőnek a kicsiny, de nagyon komoly hibáinkból.

Miután kipihentünk magunkat, a 2C-T-7 volt a napirenden. A csoport egy tagja lelépett, hogy kialudja magát. A maradék tagokból mindössze ketten voltunk, akik már próbálkoztak a küszöbdózissal, a többiek vagy sosem próbálták, vagy nagyobb dózist vettek be. Attól a ponttól kezdve rengeteg dolog történt, de nem szándékozom mindet leírni. A biztonságosság szempontjából nézve egy embert emelnék ki, akit Melissának fogok hívni (természetesen, nem ez a valódi neve). Melissa sosem próbálta még ki a 2C-T-7-et. Informáltam, hogy általában 20 mg-ot szoktak kezdő dózisnak ajánlani, de vannak, akik a 20 mg-ot már extrém intenzitásúnak írják le. Azt javasoltam, kezdjen 20 mg-mal, és ha szeretné, utólag egészítse még ki. Egy másik női csoporttag azt mondta Melissának, hogy ő 30 mg-mal kezdte, és megfelelőnek találta, de ez alkalommal 40 mg-ot fog bevenni. Egy másik nő már próbálkozott a 40 mg-mal, és azt mondta, unalmasnak találta. A csoport férfitagjai mind magas dózist vettek magukhoz, 60 és 70 mg-ot. Melissa a 40 mg-ot választotta a kezdő dózisának. Visszagondolva, megbántam, hogy nem léptem fel erélyesebben azért, hogy 20 mg-mal indítson; valamint úgy érzem, Melissa nem töltött el elég időt, hogy utánajárjon a 2C-T-7-nek. Csak nagyon kis mértékben érthette meg a többiek tapasztalatait – többet kellett volna utánajárnia a szernek. Mindannyiunkban megbízott, ami hiba. Egy olyan hiba, amit akkor követsz el, ha túlságosan is megbízol azokban, akikkel vagy; nem mentség arra, hogy nem olvastál utána a szernek, viszont abban a pillanatban mindannyiunknak több időt kellett volna rászánnia, hogy megbeszéljük, mi is fog történni.

Az első órák a 2C-T-7 alatt csodálatosak voltak, több módon is. A 2C-T-7 egy hihetetlen vegyület, igazi gyönyörűség. Melissa is el volt varázsolva, szóval egyikünk sem gondolta, hogy bármi probléma lesz. Az egyetlen józan személy a házban akkor éppen aludt. Melissa bejelentette, hogy kimegy cigarettázni, amit egyébként egész este csinált. Valami oknál fogva, egyik cigarettázó barátja sem ment ki vele, sőt, igazából senki sem ment ki vele. Miután 15 perc elteltével sem jött vissza, rájöttünk, hogy teljesen egyedül ment ki. Egy elég nehezen jött felismerés volt ez, amolyan „te jó ég, ezt most nagyon elcsesztük” fajta. Kimentünk, hogy megnézzük, mit csinál, de eltűnt. Felhívtunk pár olyan helyet, ahova nagy valószínűséggel mehetett, de azt mondták, nem látták. Órák teltek el eközben. Azzal érveltünk, hogy Melissa egy elég hardcore trippelő, és köztudott, hogy nagyobb városok utcáin sétált LSD hatása alatt, mindenféle probléma nélkül; ismerte a környéket, a nap folyamán a csoport pár tagjával tett is egy kört, lehet, hogy csak egy kis időre van szüksége, hogy jobban élvezze a tripet. De ettől függetlenül mindannyian nagyon nyugtalanok voltunk.

Más dolgok is történtek azalatt, amíg Melissa eltűnt, aminek hatására arra a következtetésre jutottam: a 2C-T-7 iszonyatosan nagy óvatosságot igényel. Gyönyörű pszichedelikum, de extrém erős. Legyetek óvatosak vele!

Nagyjából négy óra múlva érkezett meg Melissa. A történetétől kirázott minket a hideg. Arra emlékezett, hogy a lakás felől sétál el az utcán. Aztán a következő, amire emlékszik, hogy egy férfi kocsijában van. Nem tudja, hogyan került abba az autóba. Emlékszik, hogy megálltak a 7/11-nél, és megkérte a férfit, hogy vegyen neki egy kis vizet. Aztán a férfi egy barátja lakására vitte, majd megkérdezték Melissától, hogy részeg-e. Erre azt válaszolta, hogy 2C-T-7-et vett be, amiről persze nem tudták, hogy mi az. Továbbá arra emlékezett, hogy telefonálni akart, de nem adtak neki telefont. Megkérdezték a nevét, és hogy hol lakik, de nem tudott visszaemlékezni. Aztán egy darabig rajzfilmeket néztek. Emlékszik, ahogy lekerült róla a nadrágja, és meg is kérdezte, hogy „hol van a nadrágom?”, de az alsóneműje rajta maradt, és úgy emlékszik, nem volt szexuális együttlét. Kis idő múlva visszahozták a lakáshoz, és útjára bocsájtották. A lakást cipő és pénztárca nélkül hagyta el, azaz semmivel nem tudta volna azonosítani magát.

--

Egy pár nappal később Melissa már sokkal jobban van. A jó kedvében van, és rugalmasan kezeli a dolgot; a barátai próbáltak közeli kapcsolatban maradni vele. Azokban az órákban, amikor visszatért a lakásba, minden érzelem a tetőfokára hágott. Annyira, de annyira szerencsések voltunk, hogy valaki, akit szerettünk, visszatért közénk, pedig extrém fizikai veszélyeknek tette ki magát. Nagyon, nagyon megrázta a dolog, de nem csak őt, hanem minket is.

Többen is mondták, hogy nagyon felelőtlen dolog volt az utazásnál kihagyni a józan vezetőt. Figyelembe véve a relatív tapasztalatlanságunkat a 2C-T-7-tel, ezzel egyetértek. Ez egy olyan dolog, amihez még nem szoktam hozzá – a több év alatt egyszer sem volt rá szükség. A szerek kombinálását illetően nem érzem azt, hogy veszélyes lenne a technikánk, de ez egyértelműen egy szubjektív kijelentés. Melissa AMT-t és MDMA-t is használt, mindkettőről le is jött, több órát is aludt (hatot vagy hetet legalább) mielőtt a 2C-T-7-et kipróbálta volna, szóval én személy szerint azt mondanám, hogy a 2C-T-7 intenzitása a kombinálásból eredne, de persze ez most nem is fontos. Szerintem legközelebb kisebb csoportot kéne összehívni, és mindenképp támogatnám egy józan vigyázó jelenlétét, ha újfajta szert próbálnánk ki. Most már ez egyértelmű, de ez a tipikus módja, ahogy rengeteg ember tanul: hibát követnek el és levonják a tanulságot. Nagyon, nagyon szerencsések vagyunk, hogy aznap este nem történt rosszabb.

Fizikai veszély szempontjából eszembe jutott egy történet, amiről hallottam. Ismerek egy személyt, egy igazi hardcore trippelőt, aki elhatározta, hogy kipróbálja a mimózahuasca-t egyedül, a lakásában. Szó szerint akkor „jött meg az esze”, amikor a kocsijában ülve a városból hajtott ki nagy sebességgel, valami elől menekülve, ami a lakásában megijesztette. Semmi emléke nincs arról, hogy hogyan jutott ki a városból. Bizonyára, neki is jól jött volna egy vigyázó!

Összefoglalva, azt szeretném mondani, hogy nagyon sajnálom, ami történt. Nagyon hülyének érzem magam, de azt hiszem, ez rosszabb lenne, ha nem tanultunk volna a hibáinkból és nem beszéltük volna ezt meg veletek. Már sokszor hallottam, hogy „ó, nekem még sosem volt bad tripem”, időstől és fiataltól egyaránt, azt a rejtett üzenetet sejtve, hogy „és nem is lesz”. Ahogy Sasha Shulgin mondta, nincsenek jelentéktelen pszichedelikus élmények, és a beképzelt és önelégült attitűd nem a barátaid ezen a téren. MegtörténHET veled is. Tíz évnyi biztonságos trippelés után is találhatod magad hirtelen új és kényelmetlen terülten.
Az érték abban rejlik, hogy megoszthatjuk egymással a tapasztalatainkat és az ötleteinket egy relatíve biztonságos környezetben; tudjuk, hogy vannak közöttünk, akik a többieknél nagyobb rizikót is be mernek vállalni, de mindannyian osztozunk abban a vágyban, hogy lássuk: mindenki törődik a másikkal, és hogy a többiek vidámak és jól vannak. Ezek a lehetőségek, amiket ki tudunk használni.

Részemről, már régen abbahagytam, hogy nyíltan beszéljek ezekről a dolgokról. A hírnevem már több szempontból is meg szokott előzni, és annak zajongásán nehéz átvágni. Mindenki azt mondja rám, hogy én vagyok a vakmerően magas dózisokkal próbálkozó egyén, de a legtöbben nem látják át pontosan, hogy mi is motivál. Én *folyamatosan* megkérdőjelezem életem ezen útját. Ez az egyik legnagyobb személyes spirituális és morális kérdés, amivel meg kell birkóznom, és nem hiszem, hogy *valaha is* természetesnek veszem többé ezen élményeket. Ennek az az oka, hogy amikor fiatalabb voltam, *borzasztóan* önelégült és arrogáns voltam, és ennek meg is fizettem az árát, újra és újra, rengeteg bad trippel.
Áldom az eget, hogy évek óta nincs már olyanban részem, de *tudom*, hogy ha nem vigyázok, újra előjöhet egy. Emiatt is vagyok képes könnyen és folyamatosan beszélni akkor az emberekkel, amikor bajban vannak, és vissza kell őket hozni (ez egy másik tulajdonság, amiről már ismernek). Ez azért van, mert keményen kellett dolgoznom magamon azért, hogy kilábaljak az olyan undorító és borzasztó helyzetekből, ahol még a hozzám legközelebb állók is azt mondták, hogy inkább lelépnek, minthogy az én hülyeségeimet kelljen elviselniük. Életem ezen pontján nagy dózisokban próbálkozom a pszichedelikumokkal, mivel számomra ez a megfelelő; nem próbálok senkit sem bíztatni, hogy csatlakozzon, vagy kövesse a példámat – csak azt szeretném, ha az emberek tudnák, hogy mit csinálnak, és tisztelnék a szükségleteiket. Nem tudom, hogy ez igaz-e a közösségünkre, de remélem, hogy így van.

Fájó szívvel gondolok vissza a hétvégén történtekre, de ez közelebb hozott minket egymáshoz, és minden erőfeszítésünkkel azon vagyunk, hogy tanuljunk. Nagyra értékelem, hogy többen közületek időt és fáradságot nem sajnálva beszéltetek velünk erről személyesen vagy IRC-n keresztül, és örülök a megbántás nélküli megdorgálásoknak is. Eszembe juttatja, hogy boldog lehetek, amiért ez az otthonom.

© Copyright 2000, Erowid.


Ecstasy tabletta adatbázis

Pszichonauták

DÁT2 Psy Help

RIASZTÁSOK

DAATH - A Magyar Pszichedelikus Közösség Honlapja

Alapítás éve: 2001 | Alapító: Minstrel | Dizájn: Dose | Kód: Minstrel
Rendszer: Cellux | Szerkesztő: Gén

 

A személyi adatok védelmének érdekében a DAATH nem hoz létre saját csoportoldalakat a közösségi hálókon.