|
Pusztai Farkas: Két szívdobbanás közötti téridő
Az élmény éve: 2016
Testsúly: 65 kg
Fogyasztott szer: körülbelül 1000 mikrogramm LSD (5 db bélyeg)
Betöltődés a testembe. Minden egyes szőrszálam az égnek mered. Kis szenzorokként működnek, az alkaromat végigsimítva elektromos impulzusok milliárdjait érzem. Idegennek érzem ezt a testet, rovarszerűnek, hüllőszerűnek.
A hátamból a nyakamon elektromosság fut át, ami teljesen letaglóz, muszáj lefeküdnöm. Rettenetes energia. Dimenzióváltás. Nem tudom kinyitni a szememet, a beérkező ingerek messze túl intenzívek. Lezárt szemhéjam mögött egy evilági szavakkal leírhatatlan térbe és időzónába kerülök. Kívülről látom magamat, az idő lefagyott. Egy kiragadott időtlen tér. A lakásom tárgyai kék víziók formájában vannak jelen. Itt egy elmecsapdába csavarodok bele, kitaláltam magamnak egy játékot, amire sajnos nem emlékszem. Halálra ítélt egóm reménytelen rángatózása, miközben oldódik fel a savban. Iszonyatosan zavartság. Volt egy kérdésem és a külvilágban kerestem rá a választ, teljesen rácsavarodtam. Mindenesetre évekig ebben a téridőben bolyongtam és kerestem valamit. Végül megtaláltam a választ, bármi is legyen az. Visszacsúszott a tudatalattimba, ahol a helye van. A dolgomnak ebben a világban vége, ki kell nyitnom a szememet.
Egy kedves barátom telefonhívása zavar meg, erről is teljesen zavarosak az emlékeim. Hebegek a telefonba valamit. Gondolatban még valahogy össze tudom rakni a mondatokat, de ahogy kijönnek a szavak a számból, takonyszerű anyag módjára szétfolynak a kezeim között.
BUMMMM. Újjászületés. Kinyitom a szememet, a külvilág intenzitása és mozgása lehengerlő. A látásom elképesztően részletes, mintha egy monitoron feltekernéd a felbontást. Full HD. Lassan kiismerem a világ legfejlettebb technológiáját, az emberi idegrendszer elektronikus lézershowját.
Megérkezés a testembe. Életemben először veszem birtokba a testemet. Egy energia vagyok, amely betöltődik a húsomba, lassan szétterjed és minden egyes sejtemet megrezegteti. Ez a lélek?
Mintha új érzékelőkkel szerelnék fel a testemet. Finomhangolások. Mintha egy gépruhát vennék magamra, a világ legfejlettebb szenzoraival felszerelve. Az agyam legősibb részét, a bennem élő hüllőt érzem. A Predator című film jut eszembe. Kedvem lenne egy fa tetején ülni és vadászni valamire a sötétben. Ragadozó vagyok. Testem minden egyes sejtjét, minden egyes rezdülését érzem. Hirtelen önazonosnak érzem magam.
Az LSD beszélni kezd. Na most figyelj rám. Megmutatom mennyi egy pillanat. A végtelen pillanat, ahogy a szellő megmozgatja a szőrszálaidat, kimerevednek, majd visszasimulnak a testedre. A végtelen pillanat két szívdobbanás között. Rájövök, hogy a rezgés, amit érzek a szívdobbanásaim ritmusát követi. Űr, kis sejtszintű rezgések, majd tekeredő zúgó hullám. Érzem, ahogy a testemben szétáradó vér életet visz minden egyes sejtembe. Zúg. ZzzzzZzzzz. Nagyon-nagyon intenzív. Az elképesztő szív-techno track, életem folyamatos aláfestőzenéje. Ahogy a bőrömre nézek, látom az Élet burjánzását. Sétálni megyek, közben táncolok szívdobogásom ütemére. A kaleidoszkóp minták gyönyörűen részletesek. A zúgás felfelé kúszik a gerincoszlopomon. Most, írás közben Feldmár szavai jutnak eszembe a Kundalini-ról.
Atomi szint. Érzem minden egyes atomom magjának rezgését. Milliárdnyi kis rezgés vagyok. Mint a hangyafoci a tévében. Az ujjaimon összeérintve hihetetlen elektromos energiákat tapasztalok. Fehér fény. Amit a keleti vallások a test energiamezőiről és a csakrákról tanítanak, most kétségbevonhatatlan, érzékelt valóság. Leírhatatlan transzcendens tapasztalat. A léttel való teljes egység. Az Élet, ami fenntart és él engem. Minden anyag elektronzenéje. Ezt nevezik Istennek? A külvilág atomjainak rezgései is zenévé rendeződnek, az egész univerzum zúg körülöttem. Meditációs pózba ülök és hallgatom, egészen reggelig.
"A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene ja, kérdés, hogy átérzed-e."
De van, és érzem. Másnap, ebben a pillanatban is.
© Copyright 2016, Daath. |