Mia:

Ilyennek képzellek

Az élmény éve: 2020
Fogyasztott szerek:
~100+100 μg LSD

Reggel hathuszonnégy. Ülök a konyhában, ugyanazon a széken, ugyanabban a pózban, mint amikor anya elment tegnap este itthonról. Itt van még valami abból a hányingerszerű érzésből ami végigkísérte az éjszakámat. A szemem talán táskásabb valamivel mint általában, kavarog az éjszaka a fejemben, nem zaklatóan, rajtam van a világ nyugalma. Talán mintha egy tyúklépéssel messzebbről szemlélném még mindig a történéseket. Tegnap este tizenkilencötvenhatkor nyaltam be egy kétszázas papír felét.

Set, setting? Hahh. Hahahaha. Az elmúlt két hónap rengeteg energiámat felemésztette, fizikailag és mentálisan is, az utóbbi másfél hétben a reggeli rutinom a xanaxszal kezdődött, viszont két nappal ezelőtt mire megszületett az elhatározás, hogy elindulok első utamra, erre már nem volt szükség. Lelkileg magamhoz képest fasza szintet hoztam, a fizikai fáradtsággal annyira nem foglalkoztam. Mivel barátaim nincsenek nagyon, olyan embert meg pláne nem tudtam aki szittelne nekem, így egyedül vágtam bele. Gondolkoztam rajta, hogy megkérdezlek titeket, hogy ez mennyire jó ötlet, tudtam jól, hogy semennyire, de ha százból csak egy ember írja, hogy nyugodtan induljak neki, akkor abba az egybe kapaszkodva is belevágtam volna, innentől kezdve irrelevánsnak tűnt feltenni a kérdést, viszont nagyon sok infóhoz jutottam a csoportból. Megírtam a menetrendet, zene, hasznos üzenetek magamnak az útra(tudok repülni, én akartam ide jönni, tudom irányítani a történéseket, nincsen bad trip, bármi jön lazán fogadom és engedem el), kitűztem a célokat, önszeretet, önelfogadás erősítése, evéssel való viszonyom javítása, nyitottabbá válás. Készítettem füzetet a világmegváltó gondolataim jegyzetelésére. gyakorlatilag egy váratlan dolog történt, amire nem voltam felkészülve, hogy mit csináljak a kis papír fecnivel, úgyhogy biztos ami biztos alapon inkább lenyeltem.

20-60 perc átlagban. Csak vártam a csodát, hogy elkezdjen szétesni a világ, hogy olyanokat lássak mint soha. Fél óra után éreztem, hogy valami nem a szokásos, a pupilláim kitágultak, állandósult egy furcsa enyhe hányinger, de a film nem indult el hetven perc után sem. És mit csinál ilyenkor Mia? Hát bevágja hoszonegynullanyolckor a kétszázas papír másik felét is.

Éreztem, hogy a tudatom kezd kihullámzani, kezdett millió darabra szakadni, finoman feszítette szét a testem, a kezeim remegtek. Jöttem mentem nevetgéltem, huszonkettőharminc körül elmentem mosakodni. A tükörképem lefogyott, majd megizmosodott, de ez nem jött be, úgyhogy visszafogytam. Megcsinálni ilyen állapotban egy esti arctisztítási rutint? Mintha a mennyországot kentem volna fel x rétegben az arcomra, kezdtem egybeolvadni az univerzummal, éreztem, hogy be kell vonulnom a szobámba. A fürdő és a szoba között észrevettem a melleimet, innentől kezdve az este folyamán nagyjából huszonnyolcszor jelöltem Nobel díjra azt, akinek köszönhető, hogy a csajoké lett a mell privilégiuma. A csillárt dobtam egy olvasólámpára, röhögtem a macskámon, majd elkezdtek folyni a könnyeim. Ahogy az ágyon térdeltem éreztem, hogy bezuhanok a saját testembe, ami akkor már az univerzum volt, a végtagjaim elkezdtek visszafejlődni, egyre kisebb lett a testem, itt már zokogtam, egészen babakoromig visszamentem az időben, és egyszerre megértettem, hogy aki akkor nem szeretett(apám) az nem az én hibámból történt, hanem az ő hiányossága volt. Majd ahogy jött, úgy el is múlt a könnyeim záporozása, lekapcsoltam a lámpát, zenét váltottam, a redőny tetején pöttyökben beszűrődő halvány fényeket néztem, majd ahogy elhúztam magam előtt a kezemet, úgy estek szét legtöbb apró pöttyre kaleidoszkóp mintában. Ezzel elszórakoztam egy darabig, majd mellém heveredett saját magam. Majd még egy saját magamból. Majd felettem is lebegett néhány belőlem, voltunk úgy hét-nyolcan, diskuráltunk, de már nem tudom miről. Szép lassan elmosódott minden, három körül vesztettem el a fonalat teljesen. Hat körül ébredtem, nem aludtam rendesen, onnantól, viszont éreztem, hogy ilyen mímelt módon sem fog menni. Kis kamillázás után elszívtam egy light cigit, elindultam sétálni, felszabadító volt. Utána aludtam úgy két órát. Azóta pedig csak emésztgetem a történteket.

Sokat vártam tőle, rengeteget kaptam, viszont a vizuális effektek messze alulmúlták a remélteket. Ezzel együtt is életem egyik legjobb élménye volt a kirándulás, imádtam minden percét.

© Copyright 2020, Daath.