|
Névtelen: Valóságváltás Az adag: 2 slukk salvia. Ez volt az első érintkezésem a salviával, és azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam, mert elképesztően jó élmény volt. Kissé tartottam a dologtól, mert azt olvastam róla, hogy erősebb, mint 5 gramm gomba, meg ilyenek, úgyhogy csak egy félpipányit készítettem be magamnak. Fogtam vagy 10 párnát, és alaposan kibéleltem velük az ágyamat, hogy a lehető legkényelmesebb legyen a dolog. Lekapcsoltam a lámpát, és betettem Peter Gabrieltől a Passion Sources albumot, hogy csak úgy szép halkan menjen a háttérben. Először egy kisebb slukkot szívtam, aztán egy nagyobbat, amit jó sokáig benntartottam. Az első dolog, ami történt az volt, hogy a látásom kifordult az irányításom alól, és mintha behúzta volna egy alagút (valamit azért még látni lehetett a szobában a digitális ébresztőóra fényében). Kissé feszültté váltam, úgyhogy felkapcsoltam a villanyt. Egy kicsit furcsán éreztem magam, de nem volt semmi különös a látásommal, úgyhogy összeszedtem a bátorságomat, kikapcsoltam a zenét, leoltottam a villanyt, lefeküdtem, és lazítottam. Ami ez után történt, az valami csodálatos élmény volt. Először elkezdtem valóságot váltogatni. Mostanában többször tapasztaltam ilyesmit minden anyag nélkül is, de nem ilyen formában. Olyan szokott lenni, mintha valahol máshol lennék, és megjelenik egy gondolat a fejemben, amiről ÉRZEM, hogy valami köze van ahhoz a helyhez, ahol vagyok (tudom, hogy ez furcsán hangzik). De nagyon ritkán fordul elő, hogy ez egy teljes, önálló gondolat. A salviával viszont teljes egészében egy más helyen, és egy más személy voltam. Megéltem egy teljes életet, amire maradéktalanul emlékeztem, és mikor éppen feltettem valamit egy polcra, hirtelen visszaugrottam ide, önmagamba. Egymást követően körülbelül három ilyen élményem volt. Az egyikben csak egy vérfagyasztó sikolyt hallottam, és azonnal visszatértem. Attól féltem, hogy valaki a házban meghallhatta a sikolyt, de szerencsére nem én sikoltottam. Ezután ilyen mozgó, formálódó színfoltokat nézegettem. Nem voltak túl élénkek, de nagyon szépek voltak. Aztán a növény beszélni kezdett hozzám. Egyértelműen nőnemű volt. Olyan volt, mintha csecsemő lennék, és anyám tartana a karjaiban, de nem úgy, mint anyám – ez valahogy sokkal megnyugtatóbb volt. Jobban éreztem magam, mint valaha egy trip során. Nagyobb kényelemben éreztem magam, mint az ópiumtól, hihetetlenül hangzik, tudom. Úgy fél órán át beszélgettem a növénnyel. A hatások elhalványultak, eltűntek, és én két órán keresztül feküdtem ott, és nem ocsúdtam a csodálkozásból. Csak éjszaka három órakor keltem fel, és kezdtem el írni. Életem legnagyszerűbb növényi élménye. A növény nagyon értelmes volt. Nagyon személyes dolgokról beszélgettünk, de volt, hogy a növény saját érzéseiről volt szó, olyan érzésekről, amiket én soha nem tapasztaltam. Bocs, hogy ilyen lebutítva írtam le a dolgot, minden magyarázat és elemzés nélkül, de egyszerűen nem tudok szóhoz jutni. © Copyright 2001, 2001 Erowid. |