DAATH

A szerelem egy személy és az összes többi közötti különbség durva felnagyítása.

George Bernard Shaw

 
KöszöntőGyarapodásAnyagokKönyvtárFórumKeresésKapcsolatok


Kategória:

Beszámolók / Daath


Kiadó:

Daath


Kiadás éve:

2002 / 2002



Beküldő:

Ready


Szerkesztő:

Minstrel



Nyomtatható változat

Kapcsolódó témakör:

LSD, út az igazi tisztasághoz?


Felkerülés ideje:

2002. április 16.


Utolsó módosítás:

2002. április 16.



Érdeklődés:

11747 letöltés
51 szavazat


Súlyozott pontszám:

4.57 pont


Szavazatok aránya:

78% kiváló
14% jó
2% átlagos
0% rossz
6% borzasztó



Értékelés:

kiváló

átlagos
rossz
borzasztó




Felmérés: Online teszt az iskolai drogmegelőzésről (magyar)
Felmérés: DMT entity encounter study (angol)
Felmérés: Personality, Substance Use, and Microdosing (angol)
Felmérés: Global Ayahuasca Project (angol)


Ready:

Isteni színjáték

Az élmény éve: 2001.
Adag: 1 LSD bélyeg.

Hozzáfűznivalók: 2001 áprilisában történt velem és a párommal. Ő írta ezt a levelet egy pszichológus ismerősének.

Szia X. Y.!

Visszajöttem, írok Neked egy kicsit. Mi, emberek, szeretünk egymással beszélgetni, ezt Te is jól tudod. Azért tesszük ezt, mert ha tudattalanul is, de keressük az utat egymás felé... Azért pont Neked írok, mert a barátnőm után talán Te vagy az az ismerősöm, aki a legjobban megérti, hogy mit is akarok mondani valójában, és Te vagy az, akinek remélem segítségére lesz az, amit írni fogok. Ha Neked ez segíteni fog, akkor nekem is, hiszen 1-ek vagyunk... de ne szaladjunk ennyire előre a dolgokban...

Tudod, hogy egy kicsit elmerültem a drogok világában, megpróbáltam a segítségükkel keresni a választ... Sokáig tartott, de most jött el az a pillanat, hogy tényleg úgy érzem, hogy megkaptam a választ... Az LSD-vel kezdtem, de az első tripem ugyan hatásos volt, de gyenge is, nem jutottam sokáig vele. Aztán egy jó darabig füveztem, nagyon jó volt, nagyon szép vizuális hallucinációim voltak, amiket már sokan láttak évezredekkel ezelőtt is, és meg is jelenítették ezt művészetükben. De nem tudtam, mik is ezek valójában. Próbáltam a választ keresni ugyan, de a kérdést sem tudtam igazándiból. És azt tudtam, hogyha fel tudom tenni a kérdésemet, akkor a választ is meg fogom kapni...

Ha fű hatása alatt gondolkodni próbáltam (próbáltam feltenni a kérdést, és választ kapni rá), akkor mindig logikai útvesztőbe kerültem, és ettől rosszul éreztem magam. Ha nem foglalkoztam ilyenekkel, hanem csak hagytam, hogy elárasszon a szépség, amivel ott találkozok, akkor remekül éreztem magam... (De a válasz is ott van valahol, illetve ott is van, csak nem vesszük észre.)

Aztán nemrégiben jött egy másik LSD-trip. Nem terveztük meg előtte, még kipihent sem voltam, sőt, az egész napom rossz volt előtte. Úgy éreztem, hogy nem szabad aznap éjszaka ehhez a szerhez nyúlni, de a barátnőmmel mégis megtettük. És mégis választ kaptunk. A barátnőmmel egymást vezettük, néha én kerültem útvesztőbe, aztán hagytam őt, hogy kihozzon onnan, amikor kihozott újabb utakat és útvesztőket kerestem, és onnan is kihozott, és a végén megkaptuk a választ... Ketten kellettünk hozzá, tudom, hogy egyedül nem sikerült volna...

Szóval mi is a kérdés? Az, hogy mi ez az egész ami körülöttünk van? Mi a világ, mi a végtelen, mi az univerzum, mi az idő és mi vagyok én? Csak most, most fogalmazódott meg bennem, hogy valójában magamat, magunkat keressük...

Megpróbálom leírni azokat a dolgokat, amikre emlékszem a tripből, és amiket fontosnak tartok. Egy kicsit rendszertelen lesz, hiszen nem emlékszem mindenre pontosan, és amikre emlékszem, azokat nem biztos, hogy le tudom írni. Remélem, nem fogod elunni magad, és örömmel fogod végigolvasni, és remélem, hogy az írás közben én sem fogom elfelejteni azt, amit valójában mondani szeretnék.

Az elején furcsán éreztük magunkat, a barátnőm látta az „aurámat”... Én nem láttam semmit vizuálisan, csak éreztem, éreztem a barátnőmét, a magamét, és éreztem, hogy „energiát” tudok átadni neki. A barátnőm hason feküdt az ágyon, és a kezeimet felé tettem, és simogattam, próbáltam energiát adni neki, próbáltam kiszívni a testéből, hogy felszabaduljon. Aztán ő meg úgy érezte, hogy lebegtetem, simogatom...

Aztán elkülönültem tőle. Kiálltam a szoba közepébe, és furcsa mozgásokat végeztem (többek között erős vizuális hallucinációim is voltak, mint fű közben). Egy pillanatra úgy éreztem, hogy isten vagyok, aztán az egóm visszarántott, és azt mondta: „Nézz már magadra édesapa, nézd már meg, hogy mit csinálsz! Ezt a bolondok szokták csinálni!!!”

Aztán ebből jött a félelem, hogy valójában a bolondok felszabadultabb lények, és én is bolond vagyok, csak elrejtem magam. Ha elérem a célomat, hagyom, hogy elvigyen a trip, akkor bolonddá válok... Elrémisztett a gondolat, nagyon para volt. Azt gondoltam, hogy tovább kell mennem, bolonddá kell válnom, vállalnom kell magam, nem szabad, hogy elrejtsem magam, hiszen akkor közelebb kerülök ahhoz, amit keresek. És közben az egóm elképzelte, hogy be vagyok zárva egy diliházba, és a többiek, a társadalom „normális” emberei nem fogadnak el... Szörnyű volt, nagyon szörnyű...

Nem emlékszem arra pontosan, hogy mi mi után következik, az idő teljesen értelmét vesztette, csak most próbálom kitalálni a dolgok sorrendjét, hiszen ebben a világban létezik az idő.

Éreztem, hogy nagy baj van az egómmal, és beszélgettem róla a barátnőmmel. És közösen megállapítottuk, de főleg ő, hogy az ego egy burok, egy burok, amiben elrejtjük önmagunkat, mert nem akarjuk önmagunkat látni. Aztán gondolkoztam, hogy miért közösítjük ki a bolondokat, és az olyan embereket saját kis beszűkült világunkból, akik nem úgy viselkednek, mint mi. IGEN, HÁT AZÉRT, MERT MI IS OLYANOK VAGYUNK, DE NEM AKARUNK OLYANOK LENNI... Elindult a láncreakció, ami elvitt minket a válaszhoz... Nagyon rázós út volt, le kellett győzni az egómat, és ebben sokat segített az istennőm. :-)

Álljunk csak meg, bolond is vagyok, nő is vagyok, perverz is vagyok, tudós is vagyok... Mindez egyben? A barátnőm világosított fel, hogy nem csak én, hanem mindenki, csak rejtegetjük magunk elől! MINDENEK VAGYUNK, ÉS AZOK IS VAGYUNK, AMIK NEM AKARUNK LENNI!!! Kitágult a tudatunk, de nagyon, ezt nem lehet elmesélni, még vissza sem tudok rá emlékezni. MI VAGYUNK A VÉGTELEN! EGYEK VAGYUNK!!! Amit keresünk, az MI VAGYUNK! DE AZOK IS MI VAGYUNK, AMIK NEM SZERETNÉNK LENNI!

Mi vagyunk a végtelen, a végtelenben pedig minden benne van, a jó és a rossz. Azok is vagyunk, amikké szeretnénk válni, de azok is, amikké nem. Ezért takarjuk el magunkat, és ezért jelennek ezek meg perverzióinkban, aberrációinkban. Ezért vannak háborúk, ezért vagyunk perverz disznók. Mert ugyan elrejtjük magunkat magunk elől, de hiába. MERT AZOK IS VAGYUNK! A végtelenben minden benne van. Nulla egyenlő eggyel, és az egyenlő a végtelennel, és azok mi vagyunk, EGYEK VAGYUNK.

Ilyen egyszerű a válasz. Aki keres, az magát keresi, magunkat keressük, de amikor megtaláljuk a választ, akkor beszűkülünk, eldugjuk magunk elől. Mert hidd el, édes istennőm, nem jó istennek lenni (pedig azok vagyunk), bennünk van a világ összes jója és rossza, de mi ki akarjuk zárni magunkból a rosszat, beszűkítjük tudatunkat, megteremtjük magunknak az időt, a végtelen teret, hogy hosszabb időre utazhassunk a jóban, de ott kísért a rossz is, és mindig is ott lesz, csak nem akarunk szembesülni vele.

Aztán jókat röhögtünk az embereken (magunkon). Például a tudósokon (akik mi vagyunk), akik szondákat küldenek a végtelen űrbe (magunkba), hogy megtaláljuk a választ. :-))) Pedig azok mi vagyunk. A világot magunknak teremtettük, és magunk elől dugtuk el a választ, hogy megtaláljuk, és ne unatkozzunk. Mókásnak találtuk azokat az embereket (akik szintén mi vagyunk), akik a Nasca-fennsíkot rajzolták, piramisokat építettek, hogy ezzel kérdőjeleket okozzanak az embereknek (akik szintén mi vagyunk), és ufókra (akik mi vagyunk) fogják a dolgokat, és egyéb misztikus dolgokra (nana, ezek is mi vagyunk).

Szóval, édes istennőm, itt vannak a fraktálok, ezért a rekurzi, minden visszatér önmagába, belénk. :-)))))

Jókat röhögtünk például a keresztényeken (akik mi vagyunk), hogy úgy imádják Jézusukat (amik mi vagyunk), ha egymást imádnák így, akkor már rég megtalálták volna, amit keresnek, önmagukat. Jézus Krisztust is mi magunk hagytuk itt útjelzőnek, és egyben útvesztőnek is. :-) Szóval jókat röhögtünk magunkon.

Azokat a zenéket, amiket hallgatunk, nem Albert Hofmann csinálta, de a zenészeket ő (amik mi vagyunk), és Albert Hofmann is mi vagyunk, meg a zene is. A világot is mi csináltuk, a halált is (abban a dimenzióban a halál nem létezik, az idő sem, a tér sem, veszélyes dolog, mert nyugodtan kiugorhatunk az ablakon, ezzel nem változik semmi, csak a cirkuszt csináljuk seját magunknak, de minek, kikerülni ebből úgysem lehet). ISTENI SZÍNJÁTÉK az egész valóság. :-))))) Színész benne minden férfi és nő (és istenek is egyben, de jobb is, hogy nem tudják, nem tudjuk).

Szóval ez van... Úgy döntöttünk, hogy jó darabig nem nyúlunk LSD-hez, mert minek, nincs értelme, majd ha megint nagyon elvesztettük a választ (eltakarjuk önmagunk elől), önmagunkat, akkor igen, de az sokára lesz. :-) A színdarab folytatódik. :-)))))

Remélem, nem unatkoztál, és nem tartasz minket hülyéknek, pedig azok IS vagyunk. :-) De ne felejtsd, van értelme az utat keresni egymás felé, mert ha megtaláltuk, akkor önmagunkat találtuk meg... és talán az a legkellemesebb, ha nem találjuk meg a végső választ, de úgyis megtaláljuk. :-)

We create our own reality! :-)))))

© Copyright 2002, 2002 Daath.


Ecstasy tabletta adatbázis

Pszichonauták

DÁT2 Psy Help

RIASZTÁSOK

DAATH - A Magyar Pszichedelikus Közösség Honlapja

Alapítás éve: 2001 | Alapító: Minstrel | Dizájn: Dose | Kód: Minstrel
Rendszer: Cellux | Szerkesztő: Gén

 

A személyi adatok védelmének érdekében a DAATH nem hoz létre saját csoportoldalakat a közösségi hálókon.