DAATH

A szerelem egyike a sorsot intéző nagy hatalmaknak, amelyek uralma a mennytől a pokolig terjed.

Carl Gustav Jung

 
KöszöntőGyarapodásAnyagokKönyvtárFórumKeresésKapcsolatok

VEZÉRLŐPULT

Témakörök

Új hozzászólás


Regisztráció

Jelszócsere

Emailcsere



Teljes lista

Következő tucat

Legfrissebbek


ADATOK

Kategória:

Írások


Létrehozó:

-denem-


Létrehozás ideje:

2003. július 10.


Utolsó hozzászólás:

2011. június 26.


NÉPSZERŰSÉG

Érdeklődés:

10192 letöltés
31 hozzászólás


KERESÉS

Mit:



Hol:

anyagok
könyvtár
fórum
kapcsolatok


[Rendben][Törlés]



Felmérés: Personality, Substance Use, and Microdosing (angol)
Felmérés: Global Ayahuasca Project (angol)


---Szútrák---

-denem-, 2003. július 10.

Mielőtt hozzászólnál vagy új témakört nyitnál, olvasd el a DAATH fórumának irányelveit!

 
7. cellux2003. augusztus 7. 12:52
 
 
...

Amikor azt képzeljük, hogy ténylegesen létezik egy "múlt" nevű hely, olyan problémákat hozunk létre, amelyeknek nincs és nem is lehet megoldásuk, hiszen ezek a problémák egy olyan, a miénktől különálló világhoz kapcsolódnak, ahová hitünk szerint nem juthatunk el. Nem vesszük észre, hogy az egész folyamat egy - az emlékezet játékából fakadó - félreértésen alapul. A múlt pusztán azért tűnik valóságosnak, mert az emlékképeink annyira elhatalmasodnak rajtunk: az egész idegrendszer, az endokrin rendszer, az izmaink, minden részt vesz az emlékezésben (adrenalin termelődik, az izmok összehúzódnak, stb.), annyira, hogy az emlék tényleg valóságosnak tűnik. Ha tényleg hajlandóak vagyunk tudomásul venni a valóságot, azaz hogy az emlékek mindössze a tudatban megjelenő képek, amelyeket testi érzetek is kísérnek, és nincs semmilyen valóságalapjuk, ez a felismerés meg fogja rázni egész valónkat. És arra is rá fogunk ébredni, hogy minden tudati jelenség, amely ezekhez az emlékképekhez kapcsolódik, pusztán szellemi iszapbirkózás olyan dolgokkal, amelyek nem is léteznek. Mindannak, amit ezeknek az emlékképeknek a valóságosságára építünk fel, valójában semmi, de semmi értelme és jelentősége nincs.

Ha ezt tényleg átlátod, akkor egyetlen másodperc törtrésze alatt eléred a megvilágosodást. Az, ami annyi aggodalmat, kínt, fájdalmat, félelmet, bánatot és dühöt okozott neked, nem más, mint egy jelenben átélt emlék, amelynek semmilyen valóságos haszna vagy alapja nincs. Az a kimondatlan hitünk, miszerint az emlékeinkről folytatott állandó gondolkodásnak valamilyen "igen fontos" funkciója van, az igazság fényében szintén szertefoszlik.

Lehet, hogy az eddigiek ellenére továbbra is hiszel ebben. Próbáljuk hát kideríteni, vajon tényleg így van-e. Tedd fel magadnak a kérdést: "Igazából milyen módon szolgál engem az, ha ragaszkodom az emlékképeimhez? Megvéd ez engem valamitől? Segít nekem abban, hogy megszerezzem azokat a dolgokat, amelyekre vágyom? Segít nekem abban, hogy állandó kontroll alatt tartsam a világomat és az adódó szituációkat?"

Gondold végig. Segít? Hol a bizonyíték? Még mélyebbre menve, ismerd fel, hogy nem csak az a "személy", akiről most gondolkodtál, hanem még az a "személy" is, akit védesz, akinek próbálod a gondját viselni (bárhogy képzeld is el "önmagadat") valójában ugyanolyan emlékek, mint az összes többi, és semmi más. Amit annyira védünk, és ami ellen életünk minden pillanatában védekezünk, nem más, mint emlékek halmaza.

Tűnődj el ezen egy kicsit, annyi ideig, amennyi szükséges. Próbáld meg alaposan megérteni, amire rájöttél. Ha így teszel, előbb vagy utóbb rá fogsz jönni, hogy a fentiek ugyanúgy elmondhatók azzal kapcsolatban is, amit "jövőnek" hívunk. A "jövő" ugyanúgy emlék, a jelenben zajló fantázia, amit állandóan alakítunk, és közben azt gondoljuk róla, hogy azonos azzal, ami holnap, jövő héten vagy jövőre történni fog. Ha aggódsz a "jövő" miatt, vagy vágysz rá, tudatosítsd magadban, hogy valójában nem a jövő miatt aggódsz, hanem csak egy emlék miatt, amely az elmédet ebben a pillanatban birtokba kerítette. Amire vágysz, amit meg szeretnél szerezni, annak az elméden kívül nincs szilárd valósága.

Tölts annyi időt ezzel a felismeréssel, amennyi szükséges.

E felismerés olyan erővel rendelkezik, amely képes rá, hogy kiszabadítson a szamszárából, a szenvedés tengeréből. Megmutatja, hogy a szamszára valójában nemlétező, illúzió, és így véget vet a karmádnak is, a létkeréknek, az újjászületések, a tettek és a visszahatások láncolatának.

A tét nagy.

Érdemes hát rászánni az időt a megértésre.
 

 
6. cellux2003. augusztus 7. 12:48
 
 
A tudati folyamataink megtévesztenek bennünket.

A filozófiai gondolkodáson keresztül, intellektuálisan beláthatjuk ugyan, hogy az idő nem létezik, az illúzió mégis fogságban tart bennünket.

Hogy lehet ez?

Először is, tisztán kell látnunk, hogy valójában nem értettünk meg semmit.
Ha egyszer igazán megértenénk a valóság természetét, azonnal felszabadulnánk.

Kövessük hát végig együtt, lépésről-lépésre még egyszer, lassan és figyelmesen, miként is vannak a dolgok valójában.

Amikor a "múltunkról" gondolkodunk vagy beszélünk (a romantikus múltról, a szexuális múltról, a pénzügyi múltról, a munkahelyi múltról, előző házasságainkról vagy kapcsolatainkról, politikai és pszichológiai múltunkról, jogi és egészségügyi múltunkról, gyerekorrunkról, serdülőkorunkról, stb.), valójában soha nem a múlt valóságát éljük át, hanem az emlékezetünk működését tapasztaljuk a jelenben. Más szóval, bármennyire hitelesnek és valószerűnek tűnjék is a múltunk, ez a látszólagos hitelesség csak az emlékezetünk trükkjének eredménye. Valójában a múlt nem más, mint az emlékezet működése a mostban. Érdemes pár pillanatot rászánni arra, hogy ez a felismerés tényleg belénk ivódjon, mert nagyon fontos, hogy ezt tisztán lássuk.

Amikor tudatilag, érzelmileg és fizikailag kapcsolatba kerülünk egy személyhez kötődő múltbeli képpel, valójában nem ennek a személynek a múltbeli valóságával lépünk kapcsolatba, hanem az emlékezetünk jelen pillanatbeli tartalmával. Ezt nagyon nehéz belátni, hiszen az illúzió nagyon meggyőző. Az emlékképeink olyan rendszerekbe szerveződnek, amelyek a test és a tudat valamennyi részét ellenőrzésük alá vonják, egyszerre fejtik ki hatásukat minden területen, még a környezetünk észlelésének mikéntjét is képesek befolyásolni.

Ezek az emlékkép-rendszerek egész életünkben állandóan ismételgetik magukat, újra és újra előkerülnek, programoznak bennünket, és védik magukat minden olyan behatással szemben, amely stabilitásukat veszélyeztethetné. Az egyetlen dolog, ami átvághat rajtuk, a végső, kompromisszumoktól mentes elkötelezettség és vágy arra, hogy bármilyen áron is, de kiderítsük az igazságot.

Amikor magunkban elképzeljük az "apánkat", és közben érezzük, hogy dühös, szomorú, elkeseredett, stb., valójában nem az igazi apánkkal foglalkozunk, hanem egy emlékkel, amely erejénél fogva valamennyi tudati funkciónkat egy adott pályára tereli (talán épp azért, mert ez az emlék annyira fájdalmas és annyira zavar bennünket). Az apánk valójában lehet, hogy épp az unokájával játszik, TV-t néz, WC-n ül vagy vasal. Az is lehet, hogy alszik. De mi elhisszük, hogy amit belül látunk, az tényleg az apánk, ráadásul ezzel a belső képpel érzelmi kapcsolatba is kerülünk. Ugyanez igaz bármilyen más személlyel kapcsolatos emlékre is, legyen az valamelyik előző élettársunk, a főnökünk, a régi barátnőnk, a srác a gimiből, vagy bárki más.

...
 

 
5. cellux2003. július 18. 10:31
 
 
...

A mindennapi dzogcsen gyakorlás maga a mindennapi élet. Mivel a fejletlen állapot nem létezik, nincs szükség arra, hogy különleges módon viselkedjünk, vagy megkíséreljünk elérni valamit azon túl vagy afölött, mint amik ténylegesen vagyunk. Ne legyen olyan érzésünk, mintha valamiféle "csodás cél" vagy "fejlettebb állapot" elérésére törekednénk.

Az ilyesféle állapotokra való törekvés egy neurózis, ami csak megköt bennünket, és meggátolja a szellem szabad áramlását. Kerüljük tehát, hogy értéktelen emberként gondoljunk magunkra – hiszen természetünkből adódóan szabadok és kondicionálatlanok vagyunk. Belső lényegünk szerint megvilágosodottak vagyunk, és semmiben sem szenvedünk hiányt.

Amikor meditálni kezdünk, ezt ugyanolyan természetesnek kell éreznünk, mint az evést vagy a lélegzést. Ne tekintsük azt különleges vagy formális eseménynek, amit komolysággal és ünnepélyességgel fújunk fel. Ismerjük fel, hogy a meditáció túl van az erőfeszítésen, a gyakorláson, a célokon és törekvéseken, túl van a megszabadulás és meg nem szabadulás kettősségén. A meditáció mindig ideális; nincs szükség arra, hogy bármit is helyesbítsünk. Mivel minden, ami felmerül, egyszerűen a tudat játéka, nincs helytelen meditáció, és nincs értelme a gondolatokat jónak vagy rossznak ítélni.

Ezért egyszerűen csak üljünk. Egyszerűen maradjunk a helyünkön, a saját állapotunkban úgy, ahogy az éppen van. Feledve az én-tudattal töltött érzéseket, még azt sem kell gondolni, hogy „meditálok”. A gyakorlásunk legyen erőfeszítéstől és feszültségtől mentes, anélkül, hogy megpróbálnánk bármit is erőltetni vagy irányítani, vagy megpróbálnánk „békéssé” válni.

Ha úgy találjuk, hogy valamelyik említett módon megzavartuk magunkat, akkor hagyjuk abba a meditálást, és egyszerűen pihenjünk vagy lazítsunk egy kicsit. Utána kezdjük újra a meditációt. Ha akár a meditáció alatt, akár utána érdekes tapasztalataink volnának, ezekkel se kezdjünk semmi különöset. Ha azzal töltjük az időnket, hogy az élményeinken gondolkodunk, akkor ezzel csak megzavarjuk magunkat, és mesterkéltté válunk. Az ilyen élmények csupán a gyakorlás jelei, és átmeneti eseményeknek kell őket tekintenünk. Ne próbáljuk újra megtapasztalni ezeket, mert ez csak eltorzítaná a tudat természetes spontaneitását.

Minden jelenség egészen új és friss, abszolút egyedi, és teljesen mentes a múlt, a jelen és a jövő fogalmaitól. Az időtlenségben tapasztaljuk őket.

A pillanatonként felmerülő új felfedezések, meglátások és inspirációk folyamatos áramlása a saját világosságunk megnyilatkozása. Meg kell tanulnunk a mindennapi életet mandalaként látni – a tapasztalás fénylő sugaraiként, amelyek spontán módon sugároznak lényünk üresség-természetéből. E mandala összetevői saját élettapasztalatunk mindennapi tárgyai, amelyek a világegyetem táncában vagy játékában mozognak. E szimbolikán keresztül a belső tanító felfedi a lét mély és végső jelentőségét. Ezért spontánnak és természetesnek kell lennünk, mindent elfogadva és mindenből tanulva. Ez képessé tesz bennünket arra, hogy meglássuk az ironikus és mulatságos oldalát is azoknak az eseményeknek, amelyek általában irritálnak minket.

A meditációban keresztüllátunk a múlt, jelen és jövő káprázatán – tapasztalásunk a mostban levés folyamatosságává válik. A múlt csak egy a jelenben őrzött megbízhatatlan emlék. A jövő csak jelen elgondolásaink kivetítése. S maga a jelen is szertefoszlik, amint megpróbáljuk azt megragadni. Minek is terhelnénk hát magunkat azzal, hogy megkíséreljük létrehozni egy szilárd talaj illúzióját?

Meg kell szabadulnunk múltbeli emlékeinktől és a meditációra vonatkozó előzetes elképzeléseinktől. A meditáció minden pillanata teljesen egyedi, és teli van lehetőségekkel. Ilyen pillanatokban képtelenség a meditációnkat múltbeli élmények, száraz elmélet vagy üres retorika alapján megítélni.

Egyszerűen teljes lényünkkel, közvetlenül elmerülni a meditációban, ebben a jelen pillanatban tétovázás, unalom vagy izgatottság nélkül – ez a megvilágosodás.
 

 
4. cellux2003. július 18. 10:27
 
 
Dilgo Khyentse Rinpoche:

Dzogcsen gyakorlat a mindennapi életben

A mindennapi dzogcsen gyakorlás egyszerűen a gondtalan elfogadás, a helyzetekkel szembeni korlátlan nyitottság kifejlesztését jelenti.

A nyitottságban éljük meg érzelmeink szabad játékát, s az emberekhez viszonyuljunk mesterkéltség, manipuláció és stratégia nélkül.

Tapasztaljunk mindent a maga teljességében, s nem pedig magunkba visszahúzódva, mint az odújába búvó mormota. Ez a gyakorlat óriási energiát szabadít fel, amit eddig lefojtott a rögzített vonatkoztatási pontok fenntartásának folyamata. A vonatkoztatási pontokhoz való igazodás az a folyamat, amellyel visszahúzódunk a mindennapi élet közvetlen megtapasztalásától.

Előfordulhat, hogy a pillanatban való jelenlét eleinte félelmet ébreszt. Ha azonban a félelem érzetét is teljes nyitottsággal fogadjuk, akkor ezzel átvágjuk a megszokott érzelmi mintáink által emelt gátakat.

Amikor a szabad tér felfedezésének gyakorlatába kezdünk, ki kell fejlesztenünk magunkban egy olyan érzést, hogy teljesen megnyitjuk magunkat az egész világegyetemnek. Meg kell nyitnunk magunkat a tudat abszolút egyszerűségével és meztelenségével. Ez az az erőteljes mindennapi gyakorlat, amelynek segítségével levethetjük az önvédelem maszkját.

Meditációnkban ne tegyünk különbséget az észlelés és az észlelés tárgyai között. Nem váljunk olyanná, mint az egeret leső macska. Meg kell értenünk, hogy a meditáció célja nem a "mély magunkba merülés" vagy a világtól való visszahúzódás. Gyakorlásunknak szabadnak és fogalom nélkülinek kell lennie, amit nem szűkít be az önmegfigyelés és a koncentráció.

A létezés alapja az önmagát megvilágító bölcsesség hatalmas és nem-teremtett tere – a zűrzavar kezdete és vége. Az őseredeti állapotban jelenlévő tudatosság nem hajlik se a megvilágosodásra, se a nem-megvilágosodásra. Ez a tiszta vagy eredeti tudatként ismert létalap a forrás, amelyből minden jelenség ered. Ezt nevezzük a Nagy Anyának, a lehetőségek méhének, amelyben minden dolog keletkezik és felbomlik, természetes tökéletességben és abszolút spontaneitással.

A jelenségek minden aspektusa tökéletesen tiszta és világos. Az egész világegyetem nyitott és akadály nélkül való – minden kölcsönösen átjárja egymást.

Ha mindent a maga meztelen valójában, tisztán és elhomályosodás nélkül látunk, akkor nincs többé semmi, amit el kellene érni vagy meg kellene valósítani. A jelenségek valója természetes módon jelenik meg, és természetesen van jelen az időn túli tudatosságban. Minden természettől fogva tökéletes úgy, ahogy van. Minden jelenség a maga különlegességében mutatkozik meg, a folyton változó mintázat részeként. Ezek a mintázatok minden pillanatban értelemtől és jelentőségtől vibrálnak; mégsem kapcsolható e jelentésekhez olyan jelentőség, amely túlmenne azon a pillanaton, amelyben megmutatkoznak.

Az öt elem tánca ez, amelyben az anyag az energia szimbóluma, az energia pedig az ürességé. Mi magunk a saját megvilágosodásunk szimbólumai vagyunk. A felszabadulás vagy megvilágosodás már most jelen van, bármiféle erőfeszítés vagy gyakorlás nélkül.

...
 

 
3. cellux2003. július 10. 14:19
 
 
...

Ha a legfőbb Egyet kívánjátok útitársul, ne gyűlöljétek a hat érzék világát. A Buddha igazság-látását csak azok érhetik el, akik a hat érzék világát igenlik. A bölcs nemcselekvő, a balga saját béklyóit kötözi. A Dharmában nincsenek különbségek; saját hajlamaik és vonzalmaik csak a balgákat kötik. Van-e nagyobb eltévelyedés, mint ha a gondolatokon valaki gondolati képződményekkel akar úrrá lenni? A nyugtalanságot és a tompaságot a nemtudás teremti; a bölcsesség nem kedvel és nem gyűlöl.

Minden, ami a két szélsőséghez tartozik, hibás gondolatokon alapul - olyan, mint egy álomkép, árnyék, levegőbe rajzolt virág. Mi értelme hajszolni ezeket? A nyereség és veszteség, "van" és "nincs" gondolatait tartsátok távol magatoktól: ha a szem nem csukódik le, hogy aludjon, akkor nem keletkeznek rossz álmok; ha a tudat nem tesz különbséget, akkor a világ minden jelensége egységet alkot. Hagyjátok, hogy az Egy mélységes titkával kioltsa a tévelyre való összes emlékezést. Engedjétek, hogy a minden létforma Egyként történő szemlélete visszavigyen benneteket az őseredeti olyansághoz. Így elfelejtjük a keletkezésüket, és semmi sem marad, ami alapján szembeállíthatnánk őket. Szemléljétek a mozgást úgy, mintha egy helyben állna, és nincs többé mozgás; kezeljétek a nyugvót úgy, mintha mozogna, s nincs többé nyugvás. Ha pedig a kettő nem lehetséges, az Egy is szertefoszlik. A végső ponton, a legvégső alapnál nincs többé mérték és szabály. Ha a tudat elfogulatlanná válik, eltűnnek a magok, és a tettek nem gerjesztenek többé gyümölcsöket. Ha nem jelentkezik többé gyanakvó kétely, akkor elhárulnak a szenvedélyek, s a hit sugárzása akadálytalanul átragyog.

Ha nem maradt semmi, akkor semmire sem emlékezünk többé; a teret az üresség világossága ragyogja be, amely feleslegessé tesz minden működést. Semmilyen megfontolás nem volna képes bennünket erre a pontra eljuttatni, semmilyen érzet nem hozhatja közel annak lényegét. Ez az olyanság valósága: az a transzcendens tartomány, ahol nincs többé ön-lényegiség, s nincs megkülönböztethetőség. Ennek az Egynek a megértése csak a "Nem Kettőn" keresztül lehetséges. A "Nem Kettőben" nem különül el többé egymástól semmi, s az mégis magába foglal minden dolgot. A tíz égtáj összes bölcse ebből az ősvalóságból merít. Az őseredeti forrás ugyanis túl van téren és időn, s tízezer év ugyanannyi számára, mint egy pillanat. Akár látjuk, akár nem, mindig és mindenütt jelenvaló. A legkisebb ugyanolyan, mint a legnagyobb, ha megfeledkezünk a határokról; s a legnagyobb ugyanolyan, mint a legkisebb, ha nem látunk körvonalakat. A létezés a nemlétezés egyik oldala; a nemlétezés a létezés egyik aspektusa. S ahol ez nem így van, azokban a régiókban ne hagyjuk időzni a tudatot.

Az Egy nem más, mint minden dolog, s a mindenség nem más, mint az Egy. Vegyétek föl ezt az alapállást, s nem kell többé egy gondolatot sem a nem végsőkre vesztegetnetek. A hit a szívben a Nem Kettő, s a Nem Kettő a szívben a hit.

Szólottam, de minek; hisz' mit mondhatnának el szavak olyan dolgokról, amelyeknek nincs múltjuk, s nem ismernek se jövőt, se jelent?
 

 
2. cellux2003. július 10. 14:17
 
 
Szeng-can mester:

A harmadik pátriárka szútrája

A tökéletes Útra való rálépés azok számára nehéz csak, akik elutasítanak, vagy előnyben részesítenek dolgokat. Maradjatok mentesek a vonzalomtól és az ellenszenvtől, s a belátás a maga közvetlen tisztaságában megnyilatkozik. Elég egy hajszálnyi különbségtétel, s ég és föld máris végtelen távolságra került egymástól. Ha azt akarjuk, hogy itt és most megnyilatkozzék számunkra a valóság, nem szabad hagynunk, hogy a tudatunkba jó- és rossz-elképzelések hatoljanak. A jó és rossz közötti vívódás a szellem legsúlyosabb betegsége. Mindaddig, amíg nem sikerül a dolgok legmélyebb értelmébe hatolni, hiábavaló a szellem megnyugvására gondolni. Az Út üres és jeltelen, mint a mérhetetlen tér, s teljes: a legcsekélyebb mértékben sem érinti azt fennmaradás- és szétesés-elképzelés. Amint azonban megragadásra és elutasításra törekszünk, mindez máris fölismerhetetlenné válik. Ne hajszoljátok hát a jelenségformákat, mintha azok valódi dolgok volnának; s ne próbáljatok azzal az öncsalással szabadulni a fájdalomtól, hogy a jelenségek úgysem valódiak. Az egységben letisztuló tudatban eltűnik magától a fájdalom.

Ha minden mozgást leállítunk, hogy így hozzuk a tudatot nyugalomba, e nyugalomban ismét nyugtalanság gerjed; ha bármelyik szélsőségnél maradunk, az egységet örökre elveszítjük. Mindkét szélsőség előnyei veszendőbe mennek, ha az ember nem az őseredetire összpontosít. Aki csak a létezést ismeri el, az e létezés foglyává válik; aki csak az ürességet követi, az elzárja magát az ürességtől. A szavaink és a gondolataink, még ha pontosak és helyesek volnának is, sohasem felelnek meg a valóságnak; hagyjátok hát a beszédet és a gondolkodást, s nem lesz többé semmi, amit ne értenétek. Hogy tudná valaha is megérteni az Utat, aki nem tudja maga mögött hagyni a szavakat és a gondolatokat? Térjetek vissza a gyökérhez, s rátaláltok az értelemre; aki csak a tükröződéseket kergeti, azok ősforrását elveszíti.

Nézzetek magatokba, s a láthatót és az ürességet máris egyaránt meghódítottátok. A hibás szemlélet okozza, ha a láthatóba, vagy az ürességbe szédülünk. Nincs szükség az igazság keresésére; elég, ha előítéleteiteket és nézeteiteket föladjátok. Ne tegyétek magatokévá a két szélsőséges álláspont egyikét se; ne kövessétek és ne vizsgálgassátok a kettősség-felfogásokat. A "van" és "nincs" jellegű gondolatok megzavarják és tönkreteszik a szellemet. Még ha a kettő az Egy révén látszik is megjelenni, ne csüngjetek az Egyen. A jelenségek hibátlanok, ha egyáltalán nem merül föl gondolat. Ha nincs hiba, nincsenek jelenségek, ha nem merülnek föl jelenségek, nincs tudat. Megszűnik a szubjektum, ha nincs többé tárgya; s megszűnik a tárgy, ha eltűnik a szubjektum. A tárgy csak a szubjektumtól való függésében valósul meg, mint tárgy; s a szubjektum csak a tárgyától való függőségben létezik, mint szubjektum. A két szélsőségen túli végső valóság az, hogy mindkettő egyformán üres. Lényegi ürességükben nem különböznek többé egymástól; s ez hordja magában mind a tízezer jelenséget.

Csak ha a finom és a durva között ingadozunk, kíséreljük meg valamelyik pártjára állni. A Nagy Út a maga lényegét tekintve mindent átfogó; könnyűnek, vagy nehéznek nevezni egyaránt téves. Az értékelő ítéletek kétségbe és bizonytalanságba sodornak, hol túlzott hevességet, hol megrekedést idéznek elő. Kisszerű dolgokhoz mérték nélkül tapadva a tudat hibás utakra téved. Hagyjátok a dolgokat a maguk pályáján; ismerjétek föl, hogy azok lényege sem el nem távozik, sem helyben nem marad. Természetetek váljék az Úttá, s gond nélkül fogtok azon vándorolni. A megbéklyózott gondolatok elfordulnak az igazságtól, ám ellenük fordulva a tudat tompává és kedvetlenné válik. A sodródó szellemben zaklatottság gerjed, a meghasonlásnak viszont mi haszna van?

...
 

 
1. cellux2003. július 10. 14:09
 
 
A szútra (magyarul: vezérfonal) olyan szöveg, amelynek belátással párosuló követésével elérhető a megszabadulás.

A szútrákat olyan megvilágosodott mesterek készítették, akik maguk is végigmentek az ösvényen és elérték a megszabadulást. Visszatekintve látták az egyes lépcsőfokokat, azokat az állomásokat, amelyeken áthaladtak, és a megszabaduláshoz vezető tudatkonfiguráció-szekvenciákat szútrák formájában kódolták.

A szútrák nem csak a tudat racionális szintjein hatnak. A szavak, mondatok kialakítása, elrendezése nem véletlenszerű: mindennek jelentősége van. Hatásuk ideális esetben kiterjed a befogadó személy teljességére.

A szútrák akkor működnek igazán, ha teljes odaadással rájuk hagyatkozunk. Ez azonban - főként a nyugati ember számára - nem egyszerű feladat. A buddhista kolostorokban éveket szentelnek arra, hogy meditációs gyakorlatokkal létrehozzák a szútrák valóban eredményes vizsgálatának alapját: a tiszta, nyugodt, kényszerképzetektől és neurózisoktól mentes tudatot. Ennek hiányában a szútrák olvasásának az intellektuális élvezeten túl nem sok haszna van, sőt, tanulmányozásuk erősítheti is az ember zavarodottságát.

Mivel a pszichedelikus tudatállapot a nyugati ember számára is lehetőséget teremthet ezeknek az egyszerű, ám rendkívül mély tanításoknak a befogadására, úgy gondoltam, megosztok veletek néhány olyan szútrát, tanítás-töredéket, amelyet én nagyon hasznosnak találtam. Kívánom, hogy e szövegek segítsék elő a bennetek rejlő igazság kibontakozását.

cellux
 

Keresés e témakörben:

 Teljes lista  > Következő tucat  >| Legfrissebbek 


Ecstasy tabletta adatbázis

Pszichonauták

DÁT2 Psy Help

RIASZTÁSOK

DAATH - A Magyar Pszichedelikus Közösség Honlapja

Alapítás éve: 2001 | Alapító: Minstrel | Dizájn: Dose | Kód: Minstrel
Rendszer: Cellux | Szerkesztő: Gén

 

A személyi adatok védelmének érdekében a DAATH nem hoz létre saját csoportoldalakat a közösségi hálókon.