DAATH

Nem idővel kell mérni az életet, hanem cselekedettel.

Lucius Annaeus Seneca

 
KöszöntőGyarapodásAnyagokKönyvtárFórumKeresésKapcsolatok

VEZÉRLŐPULT

Témakörök

Új hozzászólás


Regisztráció

Jelszócsere

Emailcsere


Lapozható lista


ADATOK

Kategória:

Írások


Létrehozó:

-denem-


Létrehozás ideje:

2003. július 10.


Utolsó hozzászólás:

2011. június 26.


NÉPSZERŰSÉG

Érdeklődés:

10198 letöltés
31 hozzászólás


KERESÉS

Mit:



Hol:

anyagok
könyvtár
fórum
kapcsolatok


[Rendben][Törlés]



Felmérés: Personality, Substance Use, and Microdosing (angol)
Felmérés: Global Ayahuasca Project (angol)


---Szútrák---

-denem-, 2003. július 10.

Mielőtt hozzászólnál vagy új témakört nyitnál, olvasd el a DAATH fórumának irányelveit!

 
31. ensophor2011. június 26. 00:28
 
 
" a tanítvány odaállt a mester elé
hazudsz mondta
a mester bólintott
mi egyebet tehetnék
válaszolta
valamiből nekem is élnem kell
a tanítvány megdicsérte a mestert őszinteségéért
békében váltak el"
 

 
30. bombadiltoma2006. január 29. 14:09
 
 
18.
Az ifjú Lin-csi aznap egész éjjel a füvek tengerének hullámain ringatózott. A völgy lassan megtelt holdfénnyel, a magasból Lin-csi hajója olykor hánykolódni látszott. De nem a hullámok játszottak vele, csak az elme és a lélek labirintusaiban forgolódott. Nehéz ám ott az eligazodás.
– Megadják majd neki az évek
erejéhez a jó irányt,
most még az ifjú szenvedélyek
fényében mindent elmosódva lát –
vetette rá bizakodó pillantását odaföntről a Hold. Lin-csi hajója most valóban könnyedén siklott a pázsit hullámtengerén.
– Az ember általában nem tudja, mire való. Ezért keresi folyvást a célját, ezért igyekszik mindig valahová. Ezért akar átváltozni mássá, szebbé, jobbá, okosabbá, hatalmasabbá. Ha céljai tiszták, szándéka jó, akkor sem ismer határt. Ha vágyait betölti, máris új terveket sző, nélkülözhetetlennek érzi magát. Ha elbukik, azt hiszi, fölöslegessé vált. Középső utat magának ritkán talál – tűnődött az ember törekvésein Lin-csi, a füvek birodalmában kormányozgatva hajóját.
– Lám, a fűszál még ki sem dugja fejét a porból, már tudja és teszi a dolgát. Pontosan járja végig élete útját, nem tér le, nem téved el. Se többet, se kevesebbet nem kíván, mint amennyi a fűszálnak jár. Tudja, mire való, tudja, hogy létezése mi célt szolgál. Se nélkülözhetetlennek, se fölöslegesnek nem érzi magát. Az Ég alatti világban csak az ember nem ismeri a füvek okosságát – állapította meg keserűen Lin-csi, s szégyenkezve lesütötte a szemét. Pirult az ember balgaságán.
– Mennyi fáradtságtól, mennyi csalódástól, tragédiától kímélné meg magát az ember, ha ő is felismerné a szabályt: csak látszunk szabadnak. A rend egymáshoz köti mind a létezőt, s rájuk kényszeríti parancsát. Ha mozdul az egyik, mozdul vele mind a tízezerszer milliárd. Nincs emberfia, aki ebből képes lenne kivonni magát. Aki nélkülözhetetlenné, vagy fölöslegessé tehetné magát.
– Nem vagyok nélkülözhetetlen, mert nélkülem is múlik az idő. Nem vagyok nélkülözhetetlen, mert a múló időben, a lét műhelyében nélkülem is létrejön minden változás. De nem vagyok fölösleges sem, mert akart és megalkotott magának az Ég és a Föld, nem vagyok fölösleges, mert vagyok! – olvasta ki magának a fűszálak példájából Lin-csi a tanítást. A tanítás szelleme beragyogta és otthonossá tette számára a tengert. Nem aggódott a zátonyok és az örvények között. Nem szorította a kormányt, nem fürkészte erősen az irányt. A füvek hullámaira bízta hajóját.

SU-LA-CE: Az ifjú Lin-csi vándorlásai
 

 
29. !KJ_Gee_Force2006. január 23. 23:19
 
 
"...Mert az elmúlt tudat is megfigyelhetetlen, az eljövendő tudat is megfigyelhetetlen, és a jelenlegi tudat is megfigyelhetetlen..."

 

 
28. bombadiltoma2006. január 8. 13:41
 
 
Lin-csi kolostorában a szerzetesek egy reggel váratlan kérdéssel fogadták a Mestert.
– Mondd, Mester! Okosnak tartod-e magad?
– Igen! – hangzott a válasz szintén váratlanul s határozottan.
– És vajon mire használod az okosságodat? Mert az okosság, Mester, mint tudjuk, nem egyéb, mint élénk, nyugtalan működése az elmének. Nem egyéb, mint gyors válasz a kérdésekre. Az okosság meggondolatlan és hiú, szívesen tolakszik előre, hogy megmutassa magát. Különbözik mind a bölcsességtől, mind a tudástól. Nem mély, nem józan és nem tiszta. Szeszélyes és veszedelmes, mint a hirtelen támadt szélvihar. Mire használod hát? Hogyan tartod féken, nehogy magával ragadjon? Munkálhat-e az értelmen az értelem, az okosságon az okosság? – hangzottak a szerzetesek kérdései, majd néma csendben várták az apát válaszát.
– Jegyezzétek meg, szerzetesek, hogy senki sem az eszével fékezi meg az okosságát – szólalt meg Lin-csi, aztán így folytatta.
– Olyan lenne ez, mint vízzel fékezni az áradást, tűzzel a tűzvészt. Az okosság ellenszere nem az ész, hanem a józanság. A hűvös, részvétlen viszony önmagunkkal.

„Az igaz Út nem oly nehéz,
Csak ne válassz és ne szeress!
Ha nem gyűlölsz és nem szeretsz,
Fényesség vár, felhő se lesz.”

Mondták a régiek. Ha nem magadat választod és szereted, meg tudsz válni okosságodtól. Ócska gönccé nyűheted, aztán levetheted és eldobhatod, ahogy a Magasztos Buddha tette. Ez az okosság leküzdésének egyetlen módja. Mielőtt azonban megszabadulnátok tőle, szerzetesek, leplezzétek le gyanútlanabb társaitok előtt is az ész igazi természetét. Ez a leghasznosabb munka, amire az okosság fogható – válaszolt a hívek kérdéseire Lin-csi apát, aki újabban egyre nehezebben viselte okosságát. Erősen rühellte, olykor szitkozódott is miatta. Pedig teljesen közömbös és részvétlen volt maga iránt. Ám őszintén kedvelte szerzetestársait, értük nem vette le az utálatos, kényelmetlen gúnyát.

SU-LA-CE: Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában
(i.sz. 897)
 

 
27. meta2006. január 8. 03:43
 
 
http:// http://www.larrycarlson.com/flashmovies_maple.htm
 

 
26. bombadiltoma2006. január 7. 15:42
 
 
Lin-csi kolostorában egy reggel ezzel a kérdéssel fordult az apáthoz az egyik tanítvány.
– Mester! Írva van, hogy „egyetlen hajszál fölszippanthatja az óceánt, s egyetlen szem mustármag elnyelheti a Szuméru-hegyet”. Így van-e?
– Így van – felelte a Mester.
– Továbbá írva van – folytatta a tanítvány –, hogy „ha az összes tanításokon és magyarázatokon átrágjuk magunkat, annyit érünk el vele, mintha egyetlen hajszállal roppant teret akarnánk kitölteni”. Így van-e?
– Így van – vágta rá ismét a Mester.
A tanítvány folytatta.
– Valamint írva van, hogy „ha a világ minden titkát kitanulnánk, az annyit tenne, mint egyetlen csöppet pottyantani az óceán vizébe”. Így van-e?
– Így van – felelte harmadszor is Lin-csi.
– Akkor hát mondd meg nekem Mester – fogott a kérdésbe a szerzetes –, hogy mire való a Tanítás?
– Ajaj! Ajaj! – sóhajtozott Lin-csi. – Ennél a kérdésnél én is mindig elakadok. De még talán maga a Magasztos sem tudja, mire való a Tanítás. Híveim! Mindazonáltal úgy gondolom, hogy a Tanítás és minden más emberi találmány – _vigasztalásra_ való. Minden csupán vigasztalás, semmi más. Vigasztalásként azonban mégis csodás. A Tanítás éppúgy, mint a többi elgondolás, mit elénk tárnak a tudós mesterek, az ábrázoló művészek, a poéták. Tudjátok meg szerzetesek, hogy azért van ez az óriás igyekezet, komoly iparkodás, mert az ember azt reméli tőle, hogy általa könnyebb lesz az élet és könnyebb lesz a halál. És azért, mert nincs más. Ez a legtöbb, amivel az ember segíthet magán. Alkot és prédikál – mondta szerzeteseinek Lin-csi apát, kolostorának csarnokában egy reggel, a Huo-to folyó partján.

SU-LA-CE: Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában
(i.sz. 897)
 

 
25. Talamon2006. január 6. 00:21
 
 
"A Kiváló Gyémántvágó Túlpartra-juttató Megismerés" címû nagy-kocsi szútra végre egyben(nyomtatóbarát) is a neten:
http://vajra.tar.hu/

Egy kicsit más fordítás fellelhető a http://gportal.hu/gindex.php?pg=834175 címen, részekre tördelve. Hmm és ezen az utóbbi lapon egyéb szútrák is olvashatók:
Szív, Amhitába és Gangóttara szútra (ezek egy-egy lapon(mivel rövidek;)

Hmm kommentár a könyvben található(benne a függve keletkezés 12-es láncolatával!)--Agócs Tamás: Gyémánt áttörés (Kiadó : A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, Budapest, 2000)

Váljanak minden lény javára!
 

 
24. bombadiltoma2006. január 5. 20:33
 
 
Lin-csi apát egy reggel a szavak kettős természetéről beszélt szerzeteseinek. Lin-csi szeretett a szavakról elmélkedni, a szerzetesek szerették hallgatni.
– Hívek! – szólította meg őket a Mester a kolostor csarnokában. – Tudjátok-e hogy mire valók a szavak?
– A szavak minden látható és nem látható dolog megnevezésére valók – vágta rá azonnal a választ az egyik szerzetes.
– A szavak jelek, amelyek segítségével gondolatainkat és érzéseinket fejezzük ki – mondta egy másik.
– Szavak nélkül nem lenne se tudomány, se költészet, megállna az élet az emberek között – szólt egy harmadik.
– Gondolkodjatok, szerzetesek! Helyettesíthetők-e a szavak más jelekkel? – kérdezett ismét Lin-csi.
– A szavakat semmi sem helyettesítheti az emberek közötti érintkezésben. A nyelv a legtökéletesebb jelrendszer, a legtökéletesebb emberi alkotás – állították a szerzetesek, mire Lin-csi így szólt hozzájuk.
– Híveim! Elismerem, hogy a szavak rendszere, a nyelv a legtökéletesebb emberi alkotás. Éppen ezért érzek nagy szomorúságot, amikor arra gondolok, hogy ez a legtökéletesebb is mennyire tökéletlen. Gondoljatok csak arra, mennyit vesződünk, mire feszes szavakba öltöztetjük gondolatainkat, érzéseinket. Gondoljatok csak arra, a költők is milyen fáradságos munkával raknak össze tökéletes szavainkból egy-egy strófát, mely szebb és több, mint az átlagos nyelvi alkotás. Bizony nagy szégyen az elmének, hogy bár oly régen szabja-varrja öltözetét a szavakból, máig rongyos-foltos a ruhája. Gyakran visel koldusgúnyát előkelő társaságban is. Mindazonáltal a nyelv nagyszerű – s még nagyszerűbb tökéletlenségében. A rongyos-foltos öltözet alatt szépséges titkokat sejthetünk. Ezért mikor a nyelv tökéletességének áldoztok, érdemes híveim, áldozzatok a tökéletlenségének is. Mert bár mindkét tulajdonsága egyformán értéke a nyelvnek, engem sokkal jobban érdekel, hogy mit fed el előlünk a tökéletlensége, mint hogy mit tár fel a tökéletessége. Ha tehetitek szerzetesek, lessetek be a fércelt lepel résein, s meséljetek róla, mit nem enged látni a világból ez a rejtélyes takaró, a nyelv – fejezte be beszélgetését jámbor töprengéseinek kedvelt tárgyáról, a nyelv kettős természetéről Lin-csi apát.

SU-LA-CE: Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában
(i.sz. 897)
 

 
23. bmerlin2005. március 13. 09:53
 
 
A tiszteletremélto Kondannya "aki megértette" helyénvalo nézetre tett szert, erényre tett szert, a tanitast megismerte, a tanitasba mélyen behatolt, a kételyt szétszaggatta, kérdések màr nem zaklattàk, a Mester tanitàsàban önàlloan eligazodvàn, tökéletes magabiztossàggal igy fordult a Magasztoshoz: "Hadd nyerjek a Magasztos jelenlétében felvételt a rendbe!" "Jöjj, koldus - szolt a Magasztos -, a tanitàst helyesen adtuk, jàrj az önmérséklet utjàn, mely elvezet a szenvedés teljes megszüntetéséhez."
Igy történt a tiszteletremélto Kondannya felavatàsa.


Ez az elsö beszéd amit a történeti Buddha tanitvànyoknak adott egy héttel a megvilàgosodàsa utàn, a tanitàs alapdefinicioi, meg hozzà némi körités.
 

 
22. bmerlin2005. március 13. 09:41
 
 
Ez a szenvedés megszünésének nemes igazsàga - koràbban...stb.,..., értelmem megvilàgosodott.
Bizony a szenvedés megszünésének nemes igazsàgàt meg kell tapasztalnunk a magunk szàmàra - koràbban...stb.,..., értelmem megvilàgosodott.
Bizony, a szenvedés megszünésének nemes igazsàgàt a magunk szàmàra megtapasztaltuk - koràbban...stb.,..., értelmem megvilàgosodott.
Ez a szenvedés megszünéséhez vezetö ut nemes igazsàga - koràbban...stb.,..., értelmem megvilàgosodott.
Bizony, a szenvedés megszünéséhez vezetö ut kiépitendö - koràbban...stb.,..., értelmem megvilàgosodott.
Bizony, a szenvedés megszünéséhez vezetö utat kiépitettem - koràbban...stb.,..., értelmem megvilàgosodott.
Koldusok, ameddig eme négy nemes igazsàg ily hàrmas modon, tizenkét szemszögböl, annak megfelelöen, ahogy a valosàgban vannak, tudàsbol eredö belàtàs hiànyàban még nem volt tisztàzva, bizony nem hirdettem a vilàgban istenek, ördögök, brahmàk, vàndorszerzetesek, bràhmanàk és mindenféle szerzet között, hogy elértem volna a legmagasabbrendö tökéletes megvilàgosodàst. Miutàn azonban, ti koldusok, eme négy nemes igazsàgot ily hàrmas modon, tizenkét szemszögböl, ahogy a valosàgban vannak, tudàsbol eredö belàtàs révén megfelelöen tisztàztam, kihirdettem a vilàgban, az istenek, ördögök, brahmàk, vàndorszerzetesek, bràhmanàk és mindenféle szerzet között, hogy elértem a legmagasabbrendü tökéletes megvilàgosodàst. Tudtam biza, és belàttam, hogy "szabadulàsom immàron bizonyos, ez az utolso születés, most màr nincs több ujralétesülés" - igy szolt a Magasztos. Az Öt Koldus pedig elégedetten övendezett a Magasztos beszédének.
Miutàn mindez elmagyaràztatott, a tiszteletremélto Kondannya hibàtlan, tiszta belàtàsra jutott a tanitàst illetöen "mindaz, ami keletkezés-jellegü, egyben megszünés-jellegü is".
Miutàn a Magasztos ily modon megforgatta a Tan Kerekét, a földi istenségek imigyen szoltak: "A Legföbb Tan Kerekét, melyet e vilàgon sem vàndorszerzetes, sem bràhmana, sem isten, sem ördög, sem Brahma vagy akàrki sem képes megforgatni, a Magasztos ezt Benàreszben, a Bölcs Halàla vadasparban mozgàsba lenditette."
A földi istenek szavàt hallvàn a Négy Kiràly földjének istenei imigyen szoltak: "A Legföbb ...stb.,... mozgàsba lenditette.
A Négy Kiràly földjének istenei ... Harminchàrom Istenek földje ... Yama földje ... Tusita mennyorszàg ... Alàzatos Szeretet mennyorszàg ... a sajàt hatalommal nem biro istenek földje ... a Brahmàhoz hasonlo istenek imigyen szoltak. "A Legföbb ...stb.,... mozgàsba lenditette."
Még abban a pillanatban, abban a szemvillanàsban egy hang keletkezett és egészen Brahma vilàgàig elhatolt. És a tizezer vilàgsik belerezgett, megrendült, megràzkodott. A vilàgban hatàrtalan, nemes ragyogàs kélt, tulszàrnyalvàn az istenek mennyei pompàjàt.
Ekkor a Magasztos ünnepélyesen kijelentette: "Teringettét, Kondannya megértette! Kondannya bizonyosan megértette!" Igy hàt a tiszteletremélto Kondannya ezentul a "Kondannya, aki megértette" néven neveztetett.
bef. köv.
 

 
21. bmerlin2005. március 13. 08:55
 
 
A Tan Kerekének Megforgatàsa
Igy hallottam: Egy alkalommal a Magasztos Benàreszben, a Bölcs Halàla vadasparkban tartozkodott. Megszolitotta ott a Öt Koldus csoportjàt:
-Koldusok! Két véglet van, melyek az otthontalansàgba vonult szàmàra nem követendöek. Melyik ez a kettö? Azon gyakorlat is, amelyik érzéki vàgyak közepette, vàgyakhoz, boldogsàghoz ragaszkodik, ez hitvàny, durva, közönséges, nemtelen, értelmetlen, és az a gyakorlat is, amely önsanyargato, ez szenvedésteli, nemtelen és értelmetlen. Ez az a két véglet, koldusok, amelyeket elkerülvén a Beérkezett ràébredt a Középsö Utra, amely làtàst és tudàst eredményez, elcsendesülésre, felsöbbrendü tudàshoz, a felébredéshez, az ellobbanàshoz vezet. És melyik az középsö ut, ti koldusok, melyre a Beérkezett ràébredt, a làtàst és tudàst eredményezö, amely elcsendesülésre, felsöbbrendü tudàshoz, a felébredéshez, az ellobanàshoz vezet? Ez bizony a Nemes Nyolcas Ösvény. Éspediglen, a helyénvalo nézet, a helyénvalo indittatàs, a helyénvalo beszéd, a tettek helyénvalo befejezése, a helyénvalo életvitel, a helyénvalo eröfeszités, a helyénvalo éberség, és a helyénvalo összpontositàs. Ez az a középsö ut, melyre a Beérkezett ràébredt, a làtàst és tudàst eredményezö, amely elcsendesülésre, felsöbbrendü tudàshoz, a felébredéshez, az ellobanàshoz vezet.
Ime pedig, ti koldusok, a szenvedés nemes igazsàga: szenvedés a születés, az öregség is szenvedés, szenvedés a betegség, a halàl is szenvedés, a nem kedvelttel együtt lenni szenvedés, a kedvestöl elvàlasztva lenni is szenvedés, a vàgyottat nem megszerezhetni is szenvedés. Röviden, a ragaszkodàs öt halmaza a szenvedés.
Ime pedig, ti koldusok, a szenvedés eredetének nemes igazsàga: ez a szomj, ami a létesülést kivàltja, ami örömmel és szenvvel elegy, a mindenütt örömet keresö. Éspediglen, az érzéki vàgyak szomjazàsa, a lét szomjazàsa és a nemlét szomjazàsa.
Ime pedig, ti koldusok, a szenvedés megszünésének nemes igazsàga: ennek a bizonyos szomjnak a teljesen szenvedélymentessé tévö megszünése, elvetése, visszautàsitasa, az ettöl valo megszabadulàs, ennek magunkbol valo teljes kivetése.
Ime pedig, ti koldusok, a szenvedés megszünéséhez vezetö ut: ez bizony a Nemes Nyolcas Ösvény. Éspediglen, a helyénvalo nézet, a helyénvalo indittatàs, a helyénvalo beszéd, a tettek helyénvalo befejezése, a helyénvalo életvitel, a helyénvalo eröfeszités, a helyénvalo éberség, a helyénvalo összpontositàs.
Ez a szenvedés nemes igazsàga - koràbban sosem hallott eszmék hatàsàra tàmadt ez a meglàtàsom, tudàs, bölcsesség keletkezett, értelmem megvilàgosodott.
Bizony, a szenvedés nemes igazsàgàt teljesen ki kell ismerni - koràbban sosem...stb.,..., értelmem megvilàgosodott.
Bizony, a szenvedés nemes igazsàgàt teljesen kiismertem - koràbban sosem...stb.,..., értelmem megvilàgosodott.
Ez a szenvedés eredetének nemes igazsàga - koràbban sosem...stb.,..., értelmem megvilàgosodott.
Bizony a szenvedés eredete kiküszöbölendö - koràbban...stb,..., értelmem megvilàgosodott.
Bizony, a szenvedés eredetét kiüszöböltem - koràbban...stb.,..., értelmem megvilàgosodott.
folyt. köv.

 

 
19. ynul2004. december 1. 21:52
 
 
a tanítvány oda állt a mester elé:
- nem tudok meditálni! nem tudok összpontosítani, fáj a lábam és mindig elalszom. rettenetes!
- Elmúlik- mondta a mester
egy héttel később a tanítvány ismét oda állt a mester elé.
- tudok meditálni! összpontosítok, a lábam sem fáj, tökéletes nyugalmat érzek. csodálatos!
- Elmúlik- mondta a mester.
 

 
17. mantis2004. szeptember 24. 17:04
 
 
"Őrölt fű és mantramondás, szamádhihoz biztos jutás."
Jóga-szutra IV. 1-3
 

 
16. Talamon2004. szeptember 22. 18:51
 
 
...Lin-csi pedig tűnődött tovább:
-Aki fél a titkoktól, az elfordul tőlük, s gyorsan elfoglalja magát. Leszegett fejjel valamilyen ostoba munkához lát. Fúr, farag, épít, pusztít, kalapál. Ad, vesz, cserél, uralkodik vagy sereget vezet, szélesíti országát. A titkok azért riasztják, mert minél többet akar tudni róluk, megfejtést rájuk annál kevésbé talál. Minél világosabban akar látni, annál sűrűbb lesz a homály. így lesznek a rejtelmek óriássá, ő pedig egyre kisebbé, gyávábbá. És a sürgölődő gyáva törpe mégis hősnek, teremtőnek képzeli magát. Amit gyorsan és könnyen elvégezhet maga körül, azt elvégzi: lelkesen átalakítja az anyagot anyaggá. Másra nem is képes már. így marad számára örökre titok az egész anyagon túli világ, az igazi valóság - töprengett Lin-csi...
 

 
15. deeptrip2004. augusztus 26. 12:57
 
 
Cellux grat. ez már komoly teljesítmény! Amúgy én is csipem nagyon a szútrákat, de ezeket neten mindenki megtalálja. Inkább valami fejtörős dolgokat kéne fejtegetni meg tördelni! :)
 

 
14. cellux2004. július 15. 13:27
 
 
Csögyam Trungpa: Koronázás

EGY

A szülők nagyon kedvesek,
De én még fiatal vagyok ahhoz, hogy ezt értékelhessem.
A hegyvidékek és a völgyek csodaszépek,
De ostoba vagyok, mert a síkságot még sosem láttam.

KETTŐ

A tudat táplálékára törekedtem,
Kiélesítve az értelem lándzsájának hegyét,
És felfedeztem örök szüleimet,
Kiket sosem feledhetek.

HÁROM

Szemléletemet nincs, ki befolyásolja,
Megnyilvánítom eredeti természetemet,
S ifjú hercegként jelenek meg.
Ez az egyedüli apa, a guru kegye által vált valóra.

NÉGY

Szüntelenül másokért cselekszem.
A pradzsnyá, minden akadályon áthatolva
Öreggé és bölccsé tette a herceget,
Aki már senkitől sem fél.

ÖT

Táncolok a térben,
Felhőkbe öltözöm,
Megeszem a Napot s megfogom a Holdat,
Társaim a csillagok.

HAT

A meztelen kisgyermek gyönyörű és méltóságteljes.
Az égen a vörös virág nyílik.
Különös látni az alaktalan táncost,
Ahogy az önmagától szóló trombita dalára táncol.

HÉT

A vörös rubin palotában
Hallgatom a magszótag hangját.
Örömmel figyelem az illúzió táncát,
És a jelenségek csábító hölgyeit.

NYOLC

A harcos, kinek kardja nincs,
A szivárványon lovagol,
S hallgatja a transzcendens öröm végtelen kacaját.
A mérges kígyó nektárrá válik.

KILENC

Tüzet iszom, vízbe öltözöm,
Kezemben a széljogar.
Földet lélegzem,
A három világ ura vagyok.

1973. január 22.
 

 
13. cellux2003. szeptember 10. 11:51
 
 
Kolostorának csarnokában egy reggel Lin-csi apát így szólította meg érdemes híveit.
- Hívek! Bár elvetjük az írott hagyományt, így nem szokásunk régi könyveket idézgetni, ma kivételt teszek. A Magasztos Sákjamuni beszédét foglalom össze számotokra, a híres Tűzbeszédet. Mindezt okulásotokra teszem, hogy megismerjétek a buddhista tanítás alapgondolatát.

Így szólt tehát híveihez a Magasztos, India földjén, Benáreszben: "Minden lángokban áll, szerzetesek! Lángban áll a szem, lángban állnak a képek, lángban áll az orr, lángban állnak a szagok, lángban áll a nyelv, lángban állnak az ízek, lángban áll a test, a tárgyak, lángban áll az értelem, lángban áll a gondolat! Mi gyújtotta lángra őket? A szenvedély tüze, a balgaság tüze, a szenvedés, a szomorúság, a gyötrelem gyújtotta lángra, mondom nektek. Ha egy okos tanítvány ezt belátja, elfordul a szemtől, a képektől, a fültől, a hangoktól, az orrtól, a szagoktól, a nyelvtől, az ízektől, a testtől, a tárgyaktól, elfordul az értelemtől, a gondolattól. Ha mindezektől elfordul, a tanítvány eléri a vágytalanságot. A vágytalanság révén szabaddá lesz, ha szabaddá lett, elérte a tökéletességet. Cselekvését befejezte, nincs többé köze a gyötrelmekkel teli, lángokban álló világhoz. Ezt teszi a bölcs tanítvány, szerzetesek, mondom néktek." Így szólt hát híveihez a Magasztos Buddha India földjén, Benáreszben - fejezte be a tanítást Lin-csi apát, majd megismételte szerzeteseinek.

- Hívek! A Magasztost okulásotokra idézem, hogy beszédéből megismerjétek a buddhista tanítás alapgondolatát. Most, hogy már ismeritek, értsétek is a Tanítást! Tehát. Legyetek közönyösek, hogy lángot ne fogjatok! Ne nyüzsögjetek! Ne iparkodjatok! Erre figyeljetek, a többivel ne is foglalkozzatok. De azt is mondhatnám: ha eszetek helyén van, azt csináltok, amit akartok! – foglalta össze végül híveinek a Tanítást Lin-csi apát, kolostorában, a Huo-to folyó partján.
 

 
12. cellux2003. szeptember 10. 11:47
 
 
Lin-csi kolostorában egy nap így fordult idősebb társához Jen-csao szerzetes.
- Mondd, öreg Hszi-jüan! Hogy lehet, hogy hiába keresem az elmém, sehol nem lelem?
- Hol keresed, Jen-csao?
- Hát bennem. Itt kell lennie valahol a testemben.
- És miért kell az neked ilyen sürgősen?
- Buddha, a nagy Tanító egyszer azt mondta Vaccshagotta remetének, hogy a Tanítást nem hinni, hanem érteni kell. Szeretném érteni a Tanítást. Te érted?
- Persze, hogy értem! - vágta rá az öreg Hszi-jüan. – Én már megtaláltam az elmém, tudom, hogy hol lakozik bennem.
- Ne mondd! És hol? – kérdezte kíváncsian Jen-csao.
- Nekem éppenséggel a talpam alatt van. Látod?
És valóban, mintha az öreg talpa alól Jen-csao valami nagy fényességet látott volna sugározni. "Ez tehát az elme!" - állapította meg, de hiába kereste a testén a világító felületet. Bekopogtatott hát Lin-csihez, igazítsa el őt a Mester.
- Nagy Tanító! Kérlek, segíts meglelni az elmém, hogy értsem a Tanítást! Nem találom, hiába keresem!
- Felejtsd el a szavakat, Jen-csao! Felejts el olvasni, írni, beszélni, s az elméd megleled - tanácsolta neki Lin-csi, de Jen-csao hitetlenkedett.
- Mester! Gúnyt űzöl belőlem, pedig én a Tanításért jöttem. A segítségedet kérem.
- Szűnj meg a szavak körül forgolódni, szerzetes! Az elme egyetlen szó csupán. Te kipányváztad magad e szóhoz, akár egy szamarat a gazda, s most körülötte forogsz. Elméd minden erejével az elmédet keresed. Felejtsd el a szavakat! Mielőtt teljesen elmenne az eszed - mondta Lin-csi, s őszintén sajnálta a szavak hálójába gabalyodott szerzetest.

- A szavak sosem a dolgok,
ne figyeld a sok beszédet!
A szavak közt csak bolyongsz,
ki csak beszél, eltéved.

- figyelmeztetett még a Mester, s elbocsátotta magától Jen-csao szerzetest. A jóravaló Jen-csao lassan ballagott visszafelé a cellájába. Fejében mint mérges darazsak dongtak a szavak. De mióta a Mester leleplezte őket, már nem voltak olyan hatalmasak.
 

 
11. cellux2003. szeptember 10. 11:43
 
 
Lin-csi kolostorában élt egyszer egy jóravaló öreg szerzetes, név szerint Ling. Hallgatag, töprengő öreg volt, a tudás titkát kutatta egész életében.
"Mi a titka annak, hogy egyesek tudás nélkül is bölcsen elhelyezkednek a világban, s boldogan élnek benne, mások meg kiolvassák a kolostorok és a paloták összes könyvtárát, s mégsem boldogulnak?" Ilyen kérdéseket tett föl magának Ling, s Lin-csit is rendszerint effélékről faggatta.
- Mondd, Mester! Tudás-e az, amit a felhőkből olvasunk ki, nem a könyvekből? Tudás-e az, amit a könyvekből olvasunk ki, de nem tudjuk, mire való? – kérdezte egy nap az apáttól.
Az apát a kérdésére kérdéssel válaszolt.
- Tudod-e, jó öreg Ling, hogy mi a lótusz, amikor még nem bújt ki a víz alól?
- Nem tudom - felelte Ling. – Talán semmi. Egy kis semmi a víz alatt.
- Egy kis semmi a víz alatt. Miként minden csak az, míg teljességében elénk nem tárulhat, valódi természete meg nem mutatkozhat - szólt az apát, s máris intett, hogy a kérdésről nincs több mondanivalója. Ling szerzetes megértette a választ.Meghajolt Lin-csi előtt, majd kiballagott a folyópartra.

"Ahol a szónak helye nincs,
Tanult szavakkal ha felelsz,
Locsogsz összevissza,
S az útra rá nem lelsz."

Idézte magában a régi strófát séta közben, s hirtelen mintha könnyebbé vált volna a járása.
“Lám, mindenből támadhat tudás! Csak a szavak hínárja vissza ne húzza a megtalált gondolatot a víz alá. Támadhat felhőkből,szívekből, szemekből - csak a szó, mi róla mondható nem felhőkből, szívekből, szemekből való. Nincs öröktől való szó!”

Így emlékezett Ling szerzetes a Huo-to folyó partján, szavainak rongyfoltos ruhájába próbálván öltöztetni a mélyből fölbukkant gondolatot. Milyen jó, hogy hosszú sétáin annyit bámulta az eget! Milyen jó, hogy az eget bámulva hallgat az ember.
 

 
10. cellux2003. szeptember 10. 11:39
 
 
Lin-csi kolostorában egy reggel ezzel a kérdéssel fordultak az apáthoz a szerzetesek. – Mondd, apát! Mi az a tanítás, amely túlmutat Buddhán és az összes pátriárkán?
- Egy szezámmagos pogácsa - felelt azon nyomban Lin-csi, aztán nagy nyugalommal fürkészte szerzetesei arcát. A hívek zavartan fészkelődtek, majd az egyik megkérdezte.
- Tréfálsz, apát?
- Nem tréfálok, ez a valóság - állította Lin-csi, majd látva a szerzetesek tanácstalanságát, így folytatta. – A szezámmagos pogácsa valóban túlmutat Buddhán és a pátriárkák minden tanításán. A szezámmagos pogácsa semmit sem szimbolizál, pogácsa csupán, talányok és magyarázatok nélkül. Nem így a tanítás, mely tökéletlen mesterek tökéletlen szavaiból áll, s az utódok örökké ezeket magyarázzák. Hívek! Ha tökéletes tanításra vágytok, nézzétek meg jól a pogácsát! Ne vesződjetek többé szent könyvek betűivel, ne kínlódjatok szikkadt agyú mesterekkel, ne erőlködjetek, ne akarjátok érteni az írást. Vessétek el az írott hagyományt, vessétek el a példát. Nem ezekben van a teljesség, a megnyugvás. A Tanítás harsogó hívság, a szezámmagos pogácsa a csendes valóság - szólt Lin-csi apát, s már sarkon fordult volna, amikor utána szólt az egyik tanítvány.
- Mester! Téged se hallgassunk ezután?
- Akik a pogácsa valóságos természetét már föltárták, kiálltak minden próbát - válaszolt az apát. – Azok felém se nézzenek többé! De akik még nem tudják, mennyire terhes minden titok, minden tudás, és akik még nem tudják, hogy nem érdemes az Úton cipelni mást, csak egyetlen szem szezámmagos pogácsát, azok kolostoromban megvárhatják, míg lekopik róluk a sok régi okosság. Akkor aztán ők is mehetnek tovább - válaszolt szerzeteseinek Lin-csi apát, kolostorában, a Huo-to folyó partján.
 

 
9. cellux2003. augusztus 7. 14:30
 
 
...

Ha úgy látjuk, hogy tényleg minden elveszett, akkor egyszerűen álljunk meg. Ha nincs kiút, hát nincs kiút. Minek foglalkozzunk tovább olyasvalamivel, amiről beláttuk, hogy eleve kudarcra van ítélve?

Az egész kiútkeresés mélyén az a feltételezésünk húzódik meg, hogy bár megpróbáltunk a valóságban, a jelen pillanatban élni, ennek során rájöttünk, hogy a jelen pillanatban élés nem kielégítő. Ez a gondolatmenet azonban több sebből is vérzik. Először is, valójában az életünk során eddig egyetlen egyszer sem adtuk meg az esélyt a jelen pillanatnak. Mivel mindig is tudatában voltunk annak, hogy a jelen pillanat nem csak az örömöket és a kényelmet, hanem a fájdalmat és a nehézségeket is magában foglalja, ezért a jelent eleve leírtuk, eleve eldöntöttük, hogy nem foglalkozunk vele. Ragaszkodunk ahhoz az elképzelésünkhöz, hogy a valóságnak könnyűnek és élvezetesnek KELL lennie. Ennek az elképzelésünknek aztán saját magunk mondunk ellent azzal, hogy életünk számos területén igenis hajlandóak vagyunk szembenézni a fájdalommal, sőt, sokszor gondolkodunk úgy, hogy a siker eléréséért igenis meg KELL szenvedni, ráadásul ezt szükséges, sőt jó dolognak tartjuk. Ha valamilyen célunk van, ha valamit el akarunk érni, nem adjuk fel rögtön az első nehézségnél. Kitartóan törekszünk, és végül elérjük, amit akarunk. A kezdeti bukdácsolás a tanulási folyamat természetes része.

Ugyanezt a hozzáállást megvalósíthatnánk az életünk tekintetében is. Az életünk, a testünk, a fizikai világ tapasztalata nehéz és fájdalmas tapasztalat. Ugyanakkor kihívás is. A buktatók, sérülések mellett az életünkben helyet kap az öröm és a szépség is. A fájdalom és a nehézségek, valamint az öröm és az élvezet közötti összjáték tökéletes lehetőséget teremt a tudatosság birodalmának felfedezésére, az érzékenység, az empátia, a bölcsesség, a szeretet és az együttérzés kifejlesztésére. Ez az élet művészete. Ha mindenáron el akarunk menekülni a jelen pillanat valósága elől (amikor más valóság nincs is, csak a jelen pillanat!), akkor elszalasztjuk ezt a lehetőséget. A létező leggyönyörűségesebb, legmélyebb és legkifinomultabb tudatállapotok várnak arra, hogy felfedezzük és megtapasztaljuk őket.

Mégis, mi vesztenivalónk lehet?
 

 
8. cellux2003. augusztus 7. 14:26
 
 
Vannak pillanatok, amikor egészen jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ilyenkor a világunk elfogadhatónak és megmunkálhatónak tűnik. Lépjen fel azonban a legkisebb változás, és a testünk máris kibillent az egyensúlyi állapotból; jelenjen meg egyetlen kellemetlen, nem kívánt gondolat, érzelem vagy más jelenség, és már vissza is húzódtunk abba az állandó belső párbeszéddel kísért mentális fantáziavilágba, ahol a jelen valóságának közvetlen átélése helyett azzal kezdünk foglalkozni, hogyan lehetne, hogyan lehetett volna másképp, mint ahogy valójában van, volt és lesz. Az ilyenkor dédelgetett vágyálmaink a földi, materiális céljainkon túlmenően magukban foglalhatják a spirituális fejlődésünkkel, a megvilágosodásunkkal, a megszabadulásunkkal, a Krisztus-tudatossággal való eggyéválással, a Buddha-természet elérésével kapcsolatos vágyainkat és elképzeléseinket is.

Ha figyelembe vesszük, hogy a testünk az agy, a neuromuszkuláris és az endokrin rendszer révén milyen sokrétű módon képes kiszolgálni, alátámasztani az ilyen irányú álmodozásainkat, nem meglepő, hogy milyen komoly függőség alakult ki bennünk ezen állapotok iránt. Ezek az állapotok azonban, az alkoholhoz, a kábítószerekhez, a kényszeres evéshez, a szerencsejátékokhoz, vagy a fogyasztás és a szórakozás számtalan formájához hasonlóan csak átmeneti megkönnyebbülést nyújtanak, és egy bizonyos ponton túl nem működnek tovább. Kezdetben lehet, hogy valóban átéljük általuk a megszabadulás érzését, de előbb vagy utóbb visszatüremkedik a tudatunkba a valóság magunk mögött hagyott 99.9%-a, és rákényszerít, hogy új stratégiát, egy újabb fegyvert dolgozzunk ki a valóság támadásának elhárítására. Ezt a végtelenségig bonyolódó folyamatot, amely magában foglalja valamennyi "spirituális" gondolatunkat, vágyunkat és elképzelésünket is, a buddhista és a hindu szent iratok szamszárának, zavarodottságnak, a szenvedés óceánjának nevezik.

Függők vagyunk, és az álomállapotok, amelyektől függünk, végső soron csődöt mondtak: ahelyett, hogy segítenének rajtunk, csak egyre több félelmet, ellenérzést, frusztrációt, fájdalmat és elkeseredést plántálnak belénk, amelyek még tovább szítják a szabadulás vágyának tüzét. Mit tehetünk ebben a helyzetben? Van választásunk?

...
 

 
7. cellux2003. augusztus 7. 12:52
 
 
...

Amikor azt képzeljük, hogy ténylegesen létezik egy "múlt" nevű hely, olyan problémákat hozunk létre, amelyeknek nincs és nem is lehet megoldásuk, hiszen ezek a problémák egy olyan, a miénktől különálló világhoz kapcsolódnak, ahová hitünk szerint nem juthatunk el. Nem vesszük észre, hogy az egész folyamat egy - az emlékezet játékából fakadó - félreértésen alapul. A múlt pusztán azért tűnik valóságosnak, mert az emlékképeink annyira elhatalmasodnak rajtunk: az egész idegrendszer, az endokrin rendszer, az izmaink, minden részt vesz az emlékezésben (adrenalin termelődik, az izmok összehúzódnak, stb.), annyira, hogy az emlék tényleg valóságosnak tűnik. Ha tényleg hajlandóak vagyunk tudomásul venni a valóságot, azaz hogy az emlékek mindössze a tudatban megjelenő képek, amelyeket testi érzetek is kísérnek, és nincs semmilyen valóságalapjuk, ez a felismerés meg fogja rázni egész valónkat. És arra is rá fogunk ébredni, hogy minden tudati jelenség, amely ezekhez az emlékképekhez kapcsolódik, pusztán szellemi iszapbirkózás olyan dolgokkal, amelyek nem is léteznek. Mindannak, amit ezeknek az emlékképeknek a valóságosságára építünk fel, valójában semmi, de semmi értelme és jelentősége nincs.

Ha ezt tényleg átlátod, akkor egyetlen másodperc törtrésze alatt eléred a megvilágosodást. Az, ami annyi aggodalmat, kínt, fájdalmat, félelmet, bánatot és dühöt okozott neked, nem más, mint egy jelenben átélt emlék, amelynek semmilyen valóságos haszna vagy alapja nincs. Az a kimondatlan hitünk, miszerint az emlékeinkről folytatott állandó gondolkodásnak valamilyen "igen fontos" funkciója van, az igazság fényében szintén szertefoszlik.

Lehet, hogy az eddigiek ellenére továbbra is hiszel ebben. Próbáljuk hát kideríteni, vajon tényleg így van-e. Tedd fel magadnak a kérdést: "Igazából milyen módon szolgál engem az, ha ragaszkodom az emlékképeimhez? Megvéd ez engem valamitől? Segít nekem abban, hogy megszerezzem azokat a dolgokat, amelyekre vágyom? Segít nekem abban, hogy állandó kontroll alatt tartsam a világomat és az adódó szituációkat?"

Gondold végig. Segít? Hol a bizonyíték? Még mélyebbre menve, ismerd fel, hogy nem csak az a "személy", akiről most gondolkodtál, hanem még az a "személy" is, akit védesz, akinek próbálod a gondját viselni (bárhogy képzeld is el "önmagadat") valójában ugyanolyan emlékek, mint az összes többi, és semmi más. Amit annyira védünk, és ami ellen életünk minden pillanatában védekezünk, nem más, mint emlékek halmaza.

Tűnődj el ezen egy kicsit, annyi ideig, amennyi szükséges. Próbáld meg alaposan megérteni, amire rájöttél. Ha így teszel, előbb vagy utóbb rá fogsz jönni, hogy a fentiek ugyanúgy elmondhatók azzal kapcsolatban is, amit "jövőnek" hívunk. A "jövő" ugyanúgy emlék, a jelenben zajló fantázia, amit állandóan alakítunk, és közben azt gondoljuk róla, hogy azonos azzal, ami holnap, jövő héten vagy jövőre történni fog. Ha aggódsz a "jövő" miatt, vagy vágysz rá, tudatosítsd magadban, hogy valójában nem a jövő miatt aggódsz, hanem csak egy emlék miatt, amely az elmédet ebben a pillanatban birtokba kerítette. Amire vágysz, amit meg szeretnél szerezni, annak az elméden kívül nincs szilárd valósága.

Tölts annyi időt ezzel a felismeréssel, amennyi szükséges.

E felismerés olyan erővel rendelkezik, amely képes rá, hogy kiszabadítson a szamszárából, a szenvedés tengeréből. Megmutatja, hogy a szamszára valójában nemlétező, illúzió, és így véget vet a karmádnak is, a létkeréknek, az újjászületések, a tettek és a visszahatások láncolatának.

A tét nagy.

Érdemes hát rászánni az időt a megértésre.
 

 
6. cellux2003. augusztus 7. 12:48
 
 
A tudati folyamataink megtévesztenek bennünket.

A filozófiai gondolkodáson keresztül, intellektuálisan beláthatjuk ugyan, hogy az idő nem létezik, az illúzió mégis fogságban tart bennünket.

Hogy lehet ez?

Először is, tisztán kell látnunk, hogy valójában nem értettünk meg semmit.
Ha egyszer igazán megértenénk a valóság természetét, azonnal felszabadulnánk.

Kövessük hát végig együtt, lépésről-lépésre még egyszer, lassan és figyelmesen, miként is vannak a dolgok valójában.

Amikor a "múltunkról" gondolkodunk vagy beszélünk (a romantikus múltról, a szexuális múltról, a pénzügyi múltról, a munkahelyi múltról, előző házasságainkról vagy kapcsolatainkról, politikai és pszichológiai múltunkról, jogi és egészségügyi múltunkról, gyerekorrunkról, serdülőkorunkról, stb.), valójában soha nem a múlt valóságát éljük át, hanem az emlékezetünk működését tapasztaljuk a jelenben. Más szóval, bármennyire hitelesnek és valószerűnek tűnjék is a múltunk, ez a látszólagos hitelesség csak az emlékezetünk trükkjének eredménye. Valójában a múlt nem más, mint az emlékezet működése a mostban. Érdemes pár pillanatot rászánni arra, hogy ez a felismerés tényleg belénk ivódjon, mert nagyon fontos, hogy ezt tisztán lássuk.

Amikor tudatilag, érzelmileg és fizikailag kapcsolatba kerülünk egy személyhez kötődő múltbeli képpel, valójában nem ennek a személynek a múltbeli valóságával lépünk kapcsolatba, hanem az emlékezetünk jelen pillanatbeli tartalmával. Ezt nagyon nehéz belátni, hiszen az illúzió nagyon meggyőző. Az emlékképeink olyan rendszerekbe szerveződnek, amelyek a test és a tudat valamennyi részét ellenőrzésük alá vonják, egyszerre fejtik ki hatásukat minden területen, még a környezetünk észlelésének mikéntjét is képesek befolyásolni.

Ezek az emlékkép-rendszerek egész életünkben állandóan ismételgetik magukat, újra és újra előkerülnek, programoznak bennünket, és védik magukat minden olyan behatással szemben, amely stabilitásukat veszélyeztethetné. Az egyetlen dolog, ami átvághat rajtuk, a végső, kompromisszumoktól mentes elkötelezettség és vágy arra, hogy bármilyen áron is, de kiderítsük az igazságot.

Amikor magunkban elképzeljük az "apánkat", és közben érezzük, hogy dühös, szomorú, elkeseredett, stb., valójában nem az igazi apánkkal foglalkozunk, hanem egy emlékkel, amely erejénél fogva valamennyi tudati funkciónkat egy adott pályára tereli (talán épp azért, mert ez az emlék annyira fájdalmas és annyira zavar bennünket). Az apánk valójában lehet, hogy épp az unokájával játszik, TV-t néz, WC-n ül vagy vasal. Az is lehet, hogy alszik. De mi elhisszük, hogy amit belül látunk, az tényleg az apánk, ráadásul ezzel a belső képpel érzelmi kapcsolatba is kerülünk. Ugyanez igaz bármilyen más személlyel kapcsolatos emlékre is, legyen az valamelyik előző élettársunk, a főnökünk, a régi barátnőnk, a srác a gimiből, vagy bárki más.

...
 

 
5. cellux2003. július 18. 10:31
 
 
...

A mindennapi dzogcsen gyakorlás maga a mindennapi élet. Mivel a fejletlen állapot nem létezik, nincs szükség arra, hogy különleges módon viselkedjünk, vagy megkíséreljünk elérni valamit azon túl vagy afölött, mint amik ténylegesen vagyunk. Ne legyen olyan érzésünk, mintha valamiféle "csodás cél" vagy "fejlettebb állapot" elérésére törekednénk.

Az ilyesféle állapotokra való törekvés egy neurózis, ami csak megköt bennünket, és meggátolja a szellem szabad áramlását. Kerüljük tehát, hogy értéktelen emberként gondoljunk magunkra – hiszen természetünkből adódóan szabadok és kondicionálatlanok vagyunk. Belső lényegünk szerint megvilágosodottak vagyunk, és semmiben sem szenvedünk hiányt.

Amikor meditálni kezdünk, ezt ugyanolyan természetesnek kell éreznünk, mint az evést vagy a lélegzést. Ne tekintsük azt különleges vagy formális eseménynek, amit komolysággal és ünnepélyességgel fújunk fel. Ismerjük fel, hogy a meditáció túl van az erőfeszítésen, a gyakorláson, a célokon és törekvéseken, túl van a megszabadulás és meg nem szabadulás kettősségén. A meditáció mindig ideális; nincs szükség arra, hogy bármit is helyesbítsünk. Mivel minden, ami felmerül, egyszerűen a tudat játéka, nincs helytelen meditáció, és nincs értelme a gondolatokat jónak vagy rossznak ítélni.

Ezért egyszerűen csak üljünk. Egyszerűen maradjunk a helyünkön, a saját állapotunkban úgy, ahogy az éppen van. Feledve az én-tudattal töltött érzéseket, még azt sem kell gondolni, hogy „meditálok”. A gyakorlásunk legyen erőfeszítéstől és feszültségtől mentes, anélkül, hogy megpróbálnánk bármit is erőltetni vagy irányítani, vagy megpróbálnánk „békéssé” válni.

Ha úgy találjuk, hogy valamelyik említett módon megzavartuk magunkat, akkor hagyjuk abba a meditálást, és egyszerűen pihenjünk vagy lazítsunk egy kicsit. Utána kezdjük újra a meditációt. Ha akár a meditáció alatt, akár utána érdekes tapasztalataink volnának, ezekkel se kezdjünk semmi különöset. Ha azzal töltjük az időnket, hogy az élményeinken gondolkodunk, akkor ezzel csak megzavarjuk magunkat, és mesterkéltté válunk. Az ilyen élmények csupán a gyakorlás jelei, és átmeneti eseményeknek kell őket tekintenünk. Ne próbáljuk újra megtapasztalni ezeket, mert ez csak eltorzítaná a tudat természetes spontaneitását.

Minden jelenség egészen új és friss, abszolút egyedi, és teljesen mentes a múlt, a jelen és a jövő fogalmaitól. Az időtlenségben tapasztaljuk őket.

A pillanatonként felmerülő új felfedezések, meglátások és inspirációk folyamatos áramlása a saját világosságunk megnyilatkozása. Meg kell tanulnunk a mindennapi életet mandalaként látni – a tapasztalás fénylő sugaraiként, amelyek spontán módon sugároznak lényünk üresség-természetéből. E mandala összetevői saját élettapasztalatunk mindennapi tárgyai, amelyek a világegyetem táncában vagy játékában mozognak. E szimbolikán keresztül a belső tanító felfedi a lét mély és végső jelentőségét. Ezért spontánnak és természetesnek kell lennünk, mindent elfogadva és mindenből tanulva. Ez képessé tesz bennünket arra, hogy meglássuk az ironikus és mulatságos oldalát is azoknak az eseményeknek, amelyek általában irritálnak minket.

A meditációban keresztüllátunk a múlt, jelen és jövő káprázatán – tapasztalásunk a mostban levés folyamatosságává válik. A múlt csak egy a jelenben őrzött megbízhatatlan emlék. A jövő csak jelen elgondolásaink kivetítése. S maga a jelen is szertefoszlik, amint megpróbáljuk azt megragadni. Minek is terhelnénk hát magunkat azzal, hogy megkíséreljük létrehozni egy szilárd talaj illúzióját?

Meg kell szabadulnunk múltbeli emlékeinktől és a meditációra vonatkozó előzetes elképzeléseinktől. A meditáció minden pillanata teljesen egyedi, és teli van lehetőségekkel. Ilyen pillanatokban képtelenség a meditációnkat múltbeli élmények, száraz elmélet vagy üres retorika alapján megítélni.

Egyszerűen teljes lényünkkel, közvetlenül elmerülni a meditációban, ebben a jelen pillanatban tétovázás, unalom vagy izgatottság nélkül – ez a megvilágosodás.
 

 
4. cellux2003. július 18. 10:27
 
 
Dilgo Khyentse Rinpoche:

Dzogcsen gyakorlat a mindennapi életben

A mindennapi dzogcsen gyakorlás egyszerűen a gondtalan elfogadás, a helyzetekkel szembeni korlátlan nyitottság kifejlesztését jelenti.

A nyitottságban éljük meg érzelmeink szabad játékát, s az emberekhez viszonyuljunk mesterkéltség, manipuláció és stratégia nélkül.

Tapasztaljunk mindent a maga teljességében, s nem pedig magunkba visszahúzódva, mint az odújába búvó mormota. Ez a gyakorlat óriási energiát szabadít fel, amit eddig lefojtott a rögzített vonatkoztatási pontok fenntartásának folyamata. A vonatkoztatási pontokhoz való igazodás az a folyamat, amellyel visszahúzódunk a mindennapi élet közvetlen megtapasztalásától.

Előfordulhat, hogy a pillanatban való jelenlét eleinte félelmet ébreszt. Ha azonban a félelem érzetét is teljes nyitottsággal fogadjuk, akkor ezzel átvágjuk a megszokott érzelmi mintáink által emelt gátakat.

Amikor a szabad tér felfedezésének gyakorlatába kezdünk, ki kell fejlesztenünk magunkban egy olyan érzést, hogy teljesen megnyitjuk magunkat az egész világegyetemnek. Meg kell nyitnunk magunkat a tudat abszolút egyszerűségével és meztelenségével. Ez az az erőteljes mindennapi gyakorlat, amelynek segítségével levethetjük az önvédelem maszkját.

Meditációnkban ne tegyünk különbséget az észlelés és az észlelés tárgyai között. Nem váljunk olyanná, mint az egeret leső macska. Meg kell értenünk, hogy a meditáció célja nem a "mély magunkba merülés" vagy a világtól való visszahúzódás. Gyakorlásunknak szabadnak és fogalom nélkülinek kell lennie, amit nem szűkít be az önmegfigyelés és a koncentráció.

A létezés alapja az önmagát megvilágító bölcsesség hatalmas és nem-teremtett tere – a zűrzavar kezdete és vége. Az őseredeti állapotban jelenlévő tudatosság nem hajlik se a megvilágosodásra, se a nem-megvilágosodásra. Ez a tiszta vagy eredeti tudatként ismert létalap a forrás, amelyből minden jelenség ered. Ezt nevezzük a Nagy Anyának, a lehetőségek méhének, amelyben minden dolog keletkezik és felbomlik, természetes tökéletességben és abszolút spontaneitással.

A jelenségek minden aspektusa tökéletesen tiszta és világos. Az egész világegyetem nyitott és akadály nélkül való – minden kölcsönösen átjárja egymást.

Ha mindent a maga meztelen valójában, tisztán és elhomályosodás nélkül látunk, akkor nincs többé semmi, amit el kellene érni vagy meg kellene valósítani. A jelenségek valója természetes módon jelenik meg, és természetesen van jelen az időn túli tudatosságban. Minden természettől fogva tökéletes úgy, ahogy van. Minden jelenség a maga különlegességében mutatkozik meg, a folyton változó mintázat részeként. Ezek a mintázatok minden pillanatban értelemtől és jelentőségtől vibrálnak; mégsem kapcsolható e jelentésekhez olyan jelentőség, amely túlmenne azon a pillanaton, amelyben megmutatkoznak.

Az öt elem tánca ez, amelyben az anyag az energia szimbóluma, az energia pedig az ürességé. Mi magunk a saját megvilágosodásunk szimbólumai vagyunk. A felszabadulás vagy megvilágosodás már most jelen van, bármiféle erőfeszítés vagy gyakorlás nélkül.

...
 

 
3. cellux2003. július 10. 14:19
 
 
...

Ha a legfőbb Egyet kívánjátok útitársul, ne gyűlöljétek a hat érzék világát. A Buddha igazság-látását csak azok érhetik el, akik a hat érzék világát igenlik. A bölcs nemcselekvő, a balga saját béklyóit kötözi. A Dharmában nincsenek különbségek; saját hajlamaik és vonzalmaik csak a balgákat kötik. Van-e nagyobb eltévelyedés, mint ha a gondolatokon valaki gondolati képződményekkel akar úrrá lenni? A nyugtalanságot és a tompaságot a nemtudás teremti; a bölcsesség nem kedvel és nem gyűlöl.

Minden, ami a két szélsőséghez tartozik, hibás gondolatokon alapul - olyan, mint egy álomkép, árnyék, levegőbe rajzolt virág. Mi értelme hajszolni ezeket? A nyereség és veszteség, "van" és "nincs" gondolatait tartsátok távol magatoktól: ha a szem nem csukódik le, hogy aludjon, akkor nem keletkeznek rossz álmok; ha a tudat nem tesz különbséget, akkor a világ minden jelensége egységet alkot. Hagyjátok, hogy az Egy mélységes titkával kioltsa a tévelyre való összes emlékezést. Engedjétek, hogy a minden létforma Egyként történő szemlélete visszavigyen benneteket az őseredeti olyansághoz. Így elfelejtjük a keletkezésüket, és semmi sem marad, ami alapján szembeállíthatnánk őket. Szemléljétek a mozgást úgy, mintha egy helyben állna, és nincs többé mozgás; kezeljétek a nyugvót úgy, mintha mozogna, s nincs többé nyugvás. Ha pedig a kettő nem lehetséges, az Egy is szertefoszlik. A végső ponton, a legvégső alapnál nincs többé mérték és szabály. Ha a tudat elfogulatlanná válik, eltűnnek a magok, és a tettek nem gerjesztenek többé gyümölcsöket. Ha nem jelentkezik többé gyanakvó kétely, akkor elhárulnak a szenvedélyek, s a hit sugárzása akadálytalanul átragyog.

Ha nem maradt semmi, akkor semmire sem emlékezünk többé; a teret az üresség világossága ragyogja be, amely feleslegessé tesz minden működést. Semmilyen megfontolás nem volna képes bennünket erre a pontra eljuttatni, semmilyen érzet nem hozhatja közel annak lényegét. Ez az olyanság valósága: az a transzcendens tartomány, ahol nincs többé ön-lényegiség, s nincs megkülönböztethetőség. Ennek az Egynek a megértése csak a "Nem Kettőn" keresztül lehetséges. A "Nem Kettőben" nem különül el többé egymástól semmi, s az mégis magába foglal minden dolgot. A tíz égtáj összes bölcse ebből az ősvalóságból merít. Az őseredeti forrás ugyanis túl van téren és időn, s tízezer év ugyanannyi számára, mint egy pillanat. Akár látjuk, akár nem, mindig és mindenütt jelenvaló. A legkisebb ugyanolyan, mint a legnagyobb, ha megfeledkezünk a határokról; s a legnagyobb ugyanolyan, mint a legkisebb, ha nem látunk körvonalakat. A létezés a nemlétezés egyik oldala; a nemlétezés a létezés egyik aspektusa. S ahol ez nem így van, azokban a régiókban ne hagyjuk időzni a tudatot.

Az Egy nem más, mint minden dolog, s a mindenség nem más, mint az Egy. Vegyétek föl ezt az alapállást, s nem kell többé egy gondolatot sem a nem végsőkre vesztegetnetek. A hit a szívben a Nem Kettő, s a Nem Kettő a szívben a hit.

Szólottam, de minek; hisz' mit mondhatnának el szavak olyan dolgokról, amelyeknek nincs múltjuk, s nem ismernek se jövőt, se jelent?
 

 
2. cellux2003. július 10. 14:17
 
 
Szeng-can mester:

A harmadik pátriárka szútrája

A tökéletes Útra való rálépés azok számára nehéz csak, akik elutasítanak, vagy előnyben részesítenek dolgokat. Maradjatok mentesek a vonzalomtól és az ellenszenvtől, s a belátás a maga közvetlen tisztaságában megnyilatkozik. Elég egy hajszálnyi különbségtétel, s ég és föld máris végtelen távolságra került egymástól. Ha azt akarjuk, hogy itt és most megnyilatkozzék számunkra a valóság, nem szabad hagynunk, hogy a tudatunkba jó- és rossz-elképzelések hatoljanak. A jó és rossz közötti vívódás a szellem legsúlyosabb betegsége. Mindaddig, amíg nem sikerül a dolgok legmélyebb értelmébe hatolni, hiábavaló a szellem megnyugvására gondolni. Az Út üres és jeltelen, mint a mérhetetlen tér, s teljes: a legcsekélyebb mértékben sem érinti azt fennmaradás- és szétesés-elképzelés. Amint azonban megragadásra és elutasításra törekszünk, mindez máris fölismerhetetlenné válik. Ne hajszoljátok hát a jelenségformákat, mintha azok valódi dolgok volnának; s ne próbáljatok azzal az öncsalással szabadulni a fájdalomtól, hogy a jelenségek úgysem valódiak. Az egységben letisztuló tudatban eltűnik magától a fájdalom.

Ha minden mozgást leállítunk, hogy így hozzuk a tudatot nyugalomba, e nyugalomban ismét nyugtalanság gerjed; ha bármelyik szélsőségnél maradunk, az egységet örökre elveszítjük. Mindkét szélsőség előnyei veszendőbe mennek, ha az ember nem az őseredetire összpontosít. Aki csak a létezést ismeri el, az e létezés foglyává válik; aki csak az ürességet követi, az elzárja magát az ürességtől. A szavaink és a gondolataink, még ha pontosak és helyesek volnának is, sohasem felelnek meg a valóságnak; hagyjátok hát a beszédet és a gondolkodást, s nem lesz többé semmi, amit ne értenétek. Hogy tudná valaha is megérteni az Utat, aki nem tudja maga mögött hagyni a szavakat és a gondolatokat? Térjetek vissza a gyökérhez, s rátaláltok az értelemre; aki csak a tükröződéseket kergeti, azok ősforrását elveszíti.

Nézzetek magatokba, s a láthatót és az ürességet máris egyaránt meghódítottátok. A hibás szemlélet okozza, ha a láthatóba, vagy az ürességbe szédülünk. Nincs szükség az igazság keresésére; elég, ha előítéleteiteket és nézeteiteket föladjátok. Ne tegyétek magatokévá a két szélsőséges álláspont egyikét se; ne kövessétek és ne vizsgálgassátok a kettősség-felfogásokat. A "van" és "nincs" jellegű gondolatok megzavarják és tönkreteszik a szellemet. Még ha a kettő az Egy révén látszik is megjelenni, ne csüngjetek az Egyen. A jelenségek hibátlanok, ha egyáltalán nem merül föl gondolat. Ha nincs hiba, nincsenek jelenségek, ha nem merülnek föl jelenségek, nincs tudat. Megszűnik a szubjektum, ha nincs többé tárgya; s megszűnik a tárgy, ha eltűnik a szubjektum. A tárgy csak a szubjektumtól való függésében valósul meg, mint tárgy; s a szubjektum csak a tárgyától való függőségben létezik, mint szubjektum. A két szélsőségen túli végső valóság az, hogy mindkettő egyformán üres. Lényegi ürességükben nem különböznek többé egymástól; s ez hordja magában mind a tízezer jelenséget.

Csak ha a finom és a durva között ingadozunk, kíséreljük meg valamelyik pártjára állni. A Nagy Út a maga lényegét tekintve mindent átfogó; könnyűnek, vagy nehéznek nevezni egyaránt téves. Az értékelő ítéletek kétségbe és bizonytalanságba sodornak, hol túlzott hevességet, hol megrekedést idéznek elő. Kisszerű dolgokhoz mérték nélkül tapadva a tudat hibás utakra téved. Hagyjátok a dolgokat a maguk pályáján; ismerjétek föl, hogy azok lényege sem el nem távozik, sem helyben nem marad. Természetetek váljék az Úttá, s gond nélkül fogtok azon vándorolni. A megbéklyózott gondolatok elfordulnak az igazságtól, ám ellenük fordulva a tudat tompává és kedvetlenné válik. A sodródó szellemben zaklatottság gerjed, a meghasonlásnak viszont mi haszna van?

...
 

 
1. cellux2003. július 10. 14:09
 
 
A szútra (magyarul: vezérfonal) olyan szöveg, amelynek belátással párosuló követésével elérhető a megszabadulás.

A szútrákat olyan megvilágosodott mesterek készítették, akik maguk is végigmentek az ösvényen és elérték a megszabadulást. Visszatekintve látták az egyes lépcsőfokokat, azokat az állomásokat, amelyeken áthaladtak, és a megszabaduláshoz vezető tudatkonfiguráció-szekvenciákat szútrák formájában kódolták.

A szútrák nem csak a tudat racionális szintjein hatnak. A szavak, mondatok kialakítása, elrendezése nem véletlenszerű: mindennek jelentősége van. Hatásuk ideális esetben kiterjed a befogadó személy teljességére.

A szútrák akkor működnek igazán, ha teljes odaadással rájuk hagyatkozunk. Ez azonban - főként a nyugati ember számára - nem egyszerű feladat. A buddhista kolostorokban éveket szentelnek arra, hogy meditációs gyakorlatokkal létrehozzák a szútrák valóban eredményes vizsgálatának alapját: a tiszta, nyugodt, kényszerképzetektől és neurózisoktól mentes tudatot. Ennek hiányában a szútrák olvasásának az intellektuális élvezeten túl nem sok haszna van, sőt, tanulmányozásuk erősítheti is az ember zavarodottságát.

Mivel a pszichedelikus tudatállapot a nyugati ember számára is lehetőséget teremthet ezeknek az egyszerű, ám rendkívül mély tanításoknak a befogadására, úgy gondoltam, megosztok veletek néhány olyan szútrát, tanítás-töredéket, amelyet én nagyon hasznosnak találtam. Kívánom, hogy e szövegek segítsék elő a bennetek rejlő igazság kibontakozását.

cellux
 

Keresés e témakörben:


Ecstasy tabletta adatbázis

Pszichonauták

DÁT2 Psy Help

RIASZTÁSOK

DAATH - A Magyar Pszichedelikus Közösség Honlapja

Alapítás éve: 2001 | Alapító: Minstrel | Dizájn: Dose | Kód: Minstrel
Rendszer: Cellux | Szerkesztő: Gén

 

A személyi adatok védelmének érdekében a DAATH nem hoz létre saját csoportoldalakat a közösségi hálókon.