 |
Hétköznapoktetrahíd, 2004. december 19.  | |  | | | | |  | |  | | | Jómagam 15 évesen kezdtem el tépni, azóta eltelt már 3 év. 15 éves fejjel is már feltűnt, hogy engem a fű tanít. Tanít és formál és megmutat olyan dolgokat amiket előtte nem láttam. Sajnos voltak negatív oldalai is a dolognak. Szülőknek hazudozás és ezáltal fokozatosan egy fajta burok, elzárkózás képződött. Sok dolog kimaradt így az életemből, de sok más dolog meg is mutatkozott. Valamit valamiért. Akikkel együtt kezdtem az egészet, hát rajtuk láttam, hogy náluk az agyatlan mindenen röhögni tudni vágy a lényeg. Ők nem voltak elég befogadóképesek, elég éberek ahoz, hogy észrevegyék, hogy milyen sokat ad maga a kender. Én kőkeményen kezdtem felépíteni a világképemet, pontosabban az építkezett bennem és ez a mai napig még nem dőlt össze. Lehet, hogy azért mert még soha sem volt komolyabb trippem, de majd lesz úgy is. Azt vettem észre, hogy azok az emberek akik maguk mögött tudnak már jó pár bélyegezést stb. azok habár láttak sokmindent, mégsem tudnak vele mit kezdeni. Nem tudnak kiállni érveik mellett, mert habár átélték, meg nem értették a maga teljességében. Ez olyan, hogy míg én teknősbékaként másztam fel az ösvényen, addig más fellöveti magát a hegy tetejére. Aztán visszaesik persze. Mi a különbség? Az hogy én ismerem azt az utat amin haladok, és ismerem minden egyes elágazását, hisz volt időm magamba vésni, míg a katapultált egyén max a magasból látta elsuhanni alatta a dolgokat. Megértem azokat akik azt mondják, hogy nekik a napi meditáció bőven elég. Ezt tartom a legjobb útnak. A legjobb és legnehezebb útnak. Van egy ősi tibeti mondás:
"Ha választanod kell két út között, a nehezebbet válaszd."
Fura, mert minden a világunkban a kisebb ellenállás felé törekszik, így az ember is, de valahogy mégis jobban kifizetődő a hosszú távú gondolkozás, ami engem per pillanat nem igazán jellemez.
Úgy vélem, hogy számomra hasznos volt a drog, mint tudatosság szintjén, ugyanakkor mint hétköznapi ember szintjén, igencsak eltorzított. Nem illek bele az átlagemberek népes csoportjába. Nem is akarok, nem is tudnék. Remélem nem voltam "mitológizáló" (az mi is?) :) |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | Megértettem mi az, amit nem értek meg. Észrevettem mi az, amit nem veszek észre. Ez volt a hatás.
Nó mitológia, csak simán ennyi. Felismertem, hogy létezik egy olyan boldogság, ami nem a fent és lentek különbsége és hogy ez bennünk van. Valahol legbelül mintha mindig is ezt kerestem volna, de nem tudtam.
Már tudom. Ettől mások a hétköznapjaim. Tudom, hogy van cél.
Szerencsémre úgy érzem és gondolom, hogy azt is megtaláltam, hogy hogyan érhetem el. Ezért aztán minden nap a cél felé tartó út. Minden pillanat izgalmas, lehetőségekkel teli. Még ha néha el is felejtem, nemsokra rá úgyis eszembe jut.
"Minden atom örömtől vibrál és a szeretet tartja össze őket."
CFP |
| | | | |
|
