 |
Megint könyvet írok :-)Biga Cubensis, 2004. december 28.  | |  | | | | |  | |  | | | AZ ELŐZŐ HSZ-NÉL KEZDD!
-----------------------------------------------------------------------------
palacsinta kolbász ... /2
-Az ajtód rendkívül barátságtalan.
-Csak teszi a dolgát
Tovább sétáltunk, miközben ránk esteledett. Előbújtak a virágok, és a város zajai felhangosodtak. Olyan volt a zöld pázsiton sétálni, mintha csak füvön lépkednék. Közben mindenfelé virágok illata szállt a levegőben, és néha a zeppelineknek ütköztek, akik ettől irányt váltottak, vagy némelyikük lezuhant. Halkan neszeltek a fűben a madarak, miközben a halakat kerülgettem, félve, hogy meg ne csússzak egyben, és bele ne fulladjak a sűrű gazba.
A tengeri madarak megérkeztek, és a lábujjaimat csipkedték. Azt hihették, valami különösen finom halra bukkantak, bizonyára az átható sajt szag miatt amit árasztott. Egyedül voltunk, így hamar úgy éreztük magunkat, mint akik magányosak. Az erdő felé tartottunk, vissza a városba.
-Arra gondoltam, hogy talán meghallgathatnánk a führer beszédét.
-Führer?! Milyen führer? Hitler?
-Nem. Hitlernek komoly kisebbségi komplexusa volt amiatt, hogy tulajdonképpen nem is létezett
-És ezt ő is tudta?
-Szerintem éppen ezért vált valóra.
-Hogyan lehet a semmiből valami?
-A semmi az semmi, a valami viszont már nem semmi, a nem semmi, az meg már valami.
-Akkor lehetséges, hogy ha valami egy kicsit is nem semmi, akkor az létezik?
-Minden bizonnyal!
-Azt hiszem mégis csak el kéne menni arra a beszédre!
Elkanyarodtunk, és megvártuk, amég a gördeszkás csiga elgördül az útból, aztán végigmentünk a paplanokkal szegélyezett postások mellett, akik mind-mind barátságosan integettek.
-Kérlek! Nézd meg ezt az újságot! zúgták egyszerre.
Elindultam a legközelebbi felé, mire nagy kiabálás támadt, és az összes az enyémet nézd! kiáltásokkal fordult felém, anélkül, hogy akár egy lépést tettek volna. Ezen kívül mindegyik pólóján, valamilyen tört volt.
Mit sem törődve a többiekkel, odamentem a 34/3-os törthöz, és kezembe vettem az újságot.
Amikor belelapoztam, csak ennyit láttam:
A valóság nem jeleníthető meg. Kérem várjon néhány percet!. De én hiába vártam, semmi nem történt, az összes többi oldal viszont üres volt.
-Mondd, sokáig kell még várni?
-Egészen addig, amég meg nem érted a világot.
-Ezt nem értem teljesen
-Hát akkor mondd el, hogy mennyire nem teljesen érted!
-Ezt nem lehet elmondani
-Miért nem lehet?
-Mert igazából nem értem, mit nem értek.
-Ó, te mindenre tudsz kifogást találni, ugye?! Ez nagyon nem jó
-Én nem fogtam ki semmit!
-Akkor miért fogod azt az újsádot?
-Te mondtad, hogy nézzem meg!
-Egy szóval sem mondtam viszont, hogy fogd is meg!
-Hát de másképpen hogy nézhetném meg?!
-Már azelőtt is nézted, hogy megfogtad volna
-Akkor meg miért mondtad külön, hogy nézzem meg?
-Most megfogtál!
-Hiszen hozzád sem értem
-Fogd be a szád!
-Tele a kezem az újsággal
De mindegy is
vissza is adom
-Már összefogdostad! Hát fizesd ki!
-Dehogy fizetem! Egy olyan újságot, amiben nincs is semmi?!
-Miért kéne, hogy legyen benne valami? Akkor az kizárná, hogy az egész világ benne legyen. Így viszont benne van
-Najó, itt van 2 Forint. Remélem elég lesz.
-Hogyne
A viszont látásra!
-Csá!
Azzal tovább indultunk a szomorú arcú postások között, akik nem jártak sikerrel újságeladás témában. Az utca egy kis szakadékba torkollt, aminek az aljára egy lift vitt fel. Onnan egyenesen egy kis háztetőre mentünk, ahol egy alagútban mindenféle ember piknikezett. Nagy volt a zsivaj, így alig hallottuk egymás szavát, bár tény, hogy nem is beszélt egyikünk sem. Amikor megérkezett a pizzaszállító, mindannyian felpattantunk az autó csomagtartójára, és visszatolattunk pár métert, hogy ne ugyanott szálljunk le. Mire megérkeztünk, egészen besötétedett az ég, és feljöttek a csillagok.
A távolban már láttam a führer alakját, de nem tudtam pontosan kivenni. Ott állt egy kis lejtvényen, a tömeg pedig fölötte szónokolt neki. A führer néha hangos csatakiáltást hallatott, aztán tovább figyelte a harsogó tömeget. Ahogy közelebb értem hozzá, megszólítottam:
|
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | khm khm :D
nekiálltam írni valami mese szerűséget... folytatásos...
hát szóval izé... ilyen szösszenet, majd akinek van kedve kezdjen bele :)
--------------------------------------------------------------------------
Palacsinta kolbász kivételével
-Tudod te, merre megyünk?
-Én ugyan nem
-El innen
-De hát itt vagyunk
nem értem
-Itt vagyunk, de egy másodperc múlva ott leszünk, és az itt lesz az ott, az ott pedig az itt
-Erről beszéltem.
Bekanyarodtunk egy nagy boltívben elhajló ház alá, hogy leüljünk a fűbe. A város egészen más volt így, a csillagfényben, mint nappal. A csillagok annyira erősen világítottak, hogy nem volt szükség lámpákra, sőt egyik másik olyan közel volt, hogy a zeppelineknek kerülgetniük kellett őket.
-Szerinted nem veszélyes zeppelinnel a sötétben repkedni, amikor ennyi csillag van az égen?
-A csillagok világítanak, így könnyű kikerülni őket
bár tény, hogy egy zeppelin nem egy biztonságos jármű.
-Gondoltál már arra, hogy mekkora lehetőség van az alternatív járművek gyártásában?
-Konkrétan?
-Pl ott vannak a bio-járművek
a természetben nincsenek véletlenek
-Nem értem
-Ott a disznó pl.
egy indokolatlanul áramvonalas állat.
-Világos
-És még biogázokat is termel.
Sokáig elmélkedtünk ezen, aztán egy kb 2 méteres árnyék megzavarta a nyugalmunkat. Mindketten elfojtottuk a lélegzetünket, és vártuk, hogy mi fog történni. Az árnyék gazdája a szemközti emeletes ház mögül közeledett. Mindketten becsuktuk a szemünket, hogy ne vegyen észre minket, ha erre jönne
kicsivel később már elviselhetetlenné vált a kíváncsiságom, és ezért kipillantottam szempilláim közül. Majdnem hanyatt estem a nevetéstől, amikor megláttam, hogy az árnyék egy csigáé, aki békésen araszolgatott felénk gördeszkáján. Arra gondoltam, milyen jó, hogy manapság a csigáknak is van joguk a gördeszkához, és már nincs rá szükségük, hogy hason vonszolják 2 tonnás testüket. Ráadásul sosem éltek vissza ezzel, és amikor egy ember közelébe értek, mindig lassítottak kicsit, nehogy véletlenül elüssék. Hosszú nevetésem azonban félbeszakadt:
-Tudod mit ünneplünk ma?
-Tudtommal semmiféle ünnep nincsen ma. Válaszoltam értetlenül.
-Nincs? Valóban?
-Azt hiszem.
-Hát az igazság az, hogy ma tényleg nincs semmilyen ünnep. Így aztán ma azt ünnepeljük, hogy nincs semmilyen ünnep.
-Rendben.Talán menjünk ki a végállomásra.
-Rendben.
Elindultunk tehát visszafelé, de mielőtt hazaértünk volna, egy ajtóval találtuk szemben magunkat. Konkrétan a házunk ajtaja volt az, de semmi oka nem volt rá, hogy ott legyen. Be akartam nyitni, de nem nyílt. Gondoltam azért, mert túl durva voltam, ezért inkább ráköszöntem:
-Jó napot! Elnézést, de ön be van zárva.
-Jó napot! Biztosíthatom afelől, hogy én bármikor elmehetek innét, és sehova nem vagyok bezárva
-Nem úgy értettem
-Nem úgy? Hogy érthette nem úgy?
-Ön egy ajtó.
-Jah! Világos! Válaszolta vihorászva
-Mi világos? Hiszen éjjel van
-Nem érdekes
Különben is, én éjjel nappal itt állok.
-És esetleg
-Szeretne bemenni?
-Aha
-Sajnálom, de ki van zárva.
-Hogy bemenjek? De hát miért?
-Nincs kizárva, hogy bemenjen. Csak ki van zárva. Mondta szórakozottan.
-Aha
De hát előbb azt tetszett mondani, hogy nincs bezárva
-Mert nem is tetszek bezárva lenni. Bármikor elmehetek.
-És mi lenne ha elmenne, és addig én bemennék?
-Ha ez így működne, akkor nyugodtan megkerülhetne, és bemehetne, de nem így működik. Mi ajtók azért vagyunk, hogy átlépjenek rajtunk
-De hát ez szomorú
-Ki kérem magamnak! Az ablakoknak szomorú
rajtuk átnéznek.
-Értem
de miért nem kerülhetem meg egyszerűen?
-Hát mert az udvariatlanság lenne.
-Értem
Hát akkor kénytelen leszek tovább menni.
-Én is úgy gondolom, hogy ez helyes döntés
Viszlát!
-Viszlát, és elnézést!
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Ez olyan volt mintha Dali belefestett volna a Micimackóba. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | "...Az emberek mindig ilyen hülyeségeket kérdeznek a kutyáktól, és én folytattam ezt a gyakorlatot. Válasz persze nem érkezett, így ütésre emeltem a papucsot, hátha valamilyen homályos összefüggést sikerül kicsikarnom a kutya agya és a papucs között, ám ekkor valami történt. Azt vettem észre, hogy az oldalamra zuhanok. A kutya alá kerültem, de ő nem támadott hanem megnyalta az arcomat. Távolodni próbáltam, de nem voltam magamnál.
Egy lámpaoszlop fénye alatt találtam magamat. A kutya továbbra is felülről nézett rám. Négy lábon, farokcsóválva.
- Mi van? -kérdeztem csak úgy a kutyától.
A kutyánk rám nézett, s lazán ennyit mondott.
- Mi bajod van?
- Könnyű neked onnan föntről. - mondtam magamonkívül. Négykézlábra áltam, és mostam az arcomat a száraz kezemmel.
- Dalai Láma? Mi van? - lepődött meg a kutya.
- Hol vagyunk? -kérdeztem.
- Itt vagyunk, mindig itt vagyunk. - válaszolta, s boldogan leugatta a pacsuliszagú szomszéd kutyát. - Ébredj! - majd lehugyozta a falat. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Én egyszer csináltam meg, hogy MÁV vonaton hagytam ilyesmi írást. Ha másnem a takarítónő olvassa. Nem is értem miért most jövök rá újra.
Anarchist propagandismo
10 forint egy ilyen lap. 100 forint/siker. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | neeee :D hallod te nem vagy semmi :D
ez mehetne egy gyerekkönyvbe :P |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | A Papucs
Ma kicsit később értem haza a szokottnál, az ég alja már vörösben játszott, s néhány stréber csillag egészen kimerészkedett a kora esti égboltra, hogy megfelelő aláfestéssel szolgáljon filozofikusnak aligha nevezhető gondolataimra, mik a várható vacsora ínyencségei körül forogtak. Sietősre fogtam hát lépteimet, s a kelleténél hangosabban csuktam be magam mögött a kertkaput, igen az éhség mindig kapkodóvá tesz, s ma alig ettem valamit. Régi szokás ez, egyszerűen csak elfelejtek enni, ha valami dolgom van. Amúgy is, a kiéhezett embernek minden finom, talán ez is motivál. De ahogy ott baktattam a kertben, egy különös tárgyra figyeltem fel a fűben, sötét sejtelmeim támadtak, s közelebbről szemügyre véve borúlátásom igaznak bizonyult. A papucsom volt az, és a múlt időt nem véletlenül használom. Csak volt. Groteszkül hevert ott a fűben, mint megcsonkított áldozat egy véres merényletben, s én úgy guggoltam felette, akár egy bűnügyi nyomozó, igaz nyomozásra semmi szükség nem volt, hiszen jól tudtam mi történt, ugyanaz mint az elmúlt hetekben szinte minden nap. Szitkozódva felegyenesedtem, s elindultam megkeresni a bűnöst, ami szintén nem volt nehéz, hiszen mindig ugyanoda bújt, ha valami rosszat tett, s erről még kitartó ütlegeim sem tudták leszoktatni. Fáradt voltam és éhes, de a harag erőt adott, s elhatároztam bármi is történik, most már leszoktatom a papucsaim gyilkolásáról a kutyánkat. Hátul találtam rá, tudta már mi következik, s ez alkalomból még egy kis extra bűnbánatot is tanúsított, amit fülei leszegésével jelképezett. Persze nem hatott meg.
- Mit csináltál már megint, mi?
Az emberek mindig ilyen hülyeségeket kérdeznek a kutyáktól, és én folytattam ezt a gyakorlatot. Válasz persze nem érkezett, így ütésre emeltem a papucsot, hátha valamilyen homályos összefüggést sikerül kicsikarnom a kutya agya és a papucs között, ám ekkor valami történt. A világűrben találtam magamat! Hogy-hogy nem, nem tudom, de a sziporkázó végtelen kellős közepén voltam egyes egyedül, illetve nem is egyedül, mert a kutyánk ott ült továbbra is mellettem.
- Hová kerültem? -kérdeztem csak úgy a semmitől.
A kutyánk rám nézett, s lazán ennyit mondott.
- Ó, csak egy másik szemszögből nézzük a jelenetet.
Már meg sem lepődtem.
- Másik szemszögből?
- Ugyan, már a Dalai Láma is megmondta, hogy gondolkozz távlatokban, innen van egy kis rálátásod a dolgokra.
- Rálátás? Én nem is látok semmit, hol a föld egyáltalán?
- Ki tudja, talán az a pötty ott balra, de egyébként is félbehagytál valamit, nem akarsz megverni?
- Mi? Megverni? Minek?
- Ott van a kezedben.
Ránéztem a kezemre, ott volt benne a papucs. Na de ki francot érdekel egy szaros papucs? Elszégyelltem magam. Leültem mellé egy csillagra.
- Haragszol rám? - kérdeztem.
- Nem értem miről beszélsz, én egyszerűen csak vagyok. Mindig azt teszem amit tennem kell. Nem tudom milyen haragudni. Nem, nem haragszok.
Boldogan átöleltem, a papucsot meg eldobtam a francba.
- De hol lehetünk? -kérdeztem.
- Itt vagyunk, mindig itt vagyunk. - válaszolta, s boldog ugatással átugrott egy naprendszeren.
Azóta mezítláb járok otthon, egészségesebb is így, viszont a kutyánk mindig kap egy új papucsot. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Li-Vej
Történt egyszer Kínában, hogy két barát úgy határozott, az útnak adják magukat, s addig meg nem állapodnak, míg egy szent embert, egy mestert találnak, aki segít nekik megszabadulni a lét gyötrelmeitől. Számtalan helyet bejártak, sok bölcset hallgattak, de egyiknél sem érezték azt, hogy valóban szent lenne, s érdemes lenne követni.
Egy napon aztán találkoztak Li-Vejjel, aki kolduló szerzetes volt, s sokfelé ismerték nevét. Li-Vej ábrazata olyannyira egykedvű volt, s mozdulatai annyira nyugodtak, hogy a két barát, bizakodni kezdett, talán megtalálták az igazi mesterüket.
- Elkísérhetünk utadon? - kérdezték.
- Mi közöm van hozzá? - mondta Li-Vej.
Így hát együtt folytatták az utat. Egy napon, ahogy mentek, hatalmas eső kerekedett, csak úgy csapkodta a vándorok testét, másodpercek alatt bőrig áztak. A két barát beugrott egy fa koronája alá, s onnan kiabáltak Li-Vejnek.
- Gyere gyorsan, mert teljesen elázol, a végén még tüdőlobot kapsz!
Li-Vej hátra sem fordult.
- Mi közöm van hozzá?
A két barát összenézett, furcsa egy alak ez a Li-Vej!
Egy másik napon éppen koldultak, mikor egy tolvaj megragadta Li-Vej tálkáját, s elfutott vele. A két kereső azonnal odarohant.
- Siess Li-Vej, még elfut az az átkozott!
Li-Vej arra sem nézett.
- Mi közöm van hozzá?
A két kereső megint összenézett. Úgy látszik ez a Li-Vej lemondott már minden földi dologról.
Sok ideje vándoroltak már együtt, mikor Li-Vejt felkereste a császár követe, s tolmácsolta a császár meghívását, ki igen szeretett volna vele találkozni.
- Mi közöm van hozzá? - mondta Li-Vej.
A két barát teljesen elámult. Li-Vej még a császárt is visszautasítja, ez az ember bizonyosan szent. Most már biztosak voltak benne, hogy jól döntöttek, s megtalálták az igazi mestert.
Ahogy így mentek, egy végtelen síkra érkeztek. Napok óta nem ettek semmit, a lábuk alig bírt engedelmeskedni. Már estefelé járt, mikor találtak egy barlangot, ahol valaki ottfelejtett egy darab kenyeret. Megörültek a barátok nagyon, s miközben Li-Vej leült, ők elszaladtak tűzifáért. Mikor jöttek vissza, hát azt látják, hogy Li-Vej mindent megevett, még egy falást sem hagyott a kenyérből. Szörnyű haragra gerjedtek.
- Hát miféle szent vagy te, hogy ránk még csak nem is gondolsz? - ordítoztak - Egész idő alatt csak azért követtünk, mert bíztunk abban, hogy te igazi vagy!
Li-Vej oda se fordult.
- Mi közöm van hozzá?
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | The End
Köszönöm
Persze, hogy továbbíthatod :-), annak nagyon örülnék.
Sejteni lehet a végét a történeteknek? Igen, hát attól függ ki olvassa őket :-)
És persze ez még javában a csiszolódás korszaka esetemben ... |
| | | | |
| | | | | | 62. the end | 2009. szeptember 17. 18:28 |
| | | | | | | először is: az összes itt leírt gondolat az adott pillanatban létezett, bár kijelentő módban íródtak, nincs értelme őket bírálni, úgyis túl makacs vagyok hozzá ;) persze véleményezni azt lehet, csak közlöm, h nincsen vele célom, nem vagyok biztos benne, nem CSAK így látom a valóságot meg... minden másodpercben változik róla a véleményem.
másodszor: még soha senki nem látta a kis könyvemet amibe ezeket leírtam, szóval ezeket a dolgokat is most látja először más :) izgi nem? :D
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . |
| | | | |
|
