 |
Rémálmokalphagirl, 2005. január 12.  | |  | | | | |  | |  | | | | Küldjetek rám rém álmokat, a dzsetläg szétszedte a cirka diámat és inszomjas vaok |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | | Nekem most válnak valóra a rémálmaim. Úgyhogy most csak ülök, és hallgatom Loe Reed Perfect Day-ét, és úgy érzem, túlságosan is jól illik a hangulatomhoz... vagy az állapotomhoz? |
| | | | |
| | | | | | 167. wasabi | 2005. május 30. 15:32 |
| | | | | | | Bence: igazad adok neked, a paranoia gyökere bennünk van. (Persze, elég öszetett jelenség ahhoz, hogy a fórumon tárgyaljuk.)
A projekció - azaz a kivetítés - az a lelki mechanizmus, ami szorosan kapcsolódik a paranoiához.
Meditáció: tetszik. Magam is végzem, de csak komolyzenére tudok rendesen ellazulni - a fene se érti. :) Kiválogattam egyes zeneszámokat és tényleg mindig bejön, hogy egészen jól passzolnak az aktuális lelki kínokhoz és segítenek a feldolgozásban.
A rémálmaim sajna megmaradtak, most éppen más formában jelennek meg, gondolom, más foglalkoztat belül. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Az álmokkal 'sok' könyv foglalkozik. A megérthetetlen szavakat használó könnyű olvasmányokig, melyekben az olvasó könnyed megoldásra talál saját problémáira. A kérdés csupán az, hogy ez a kérdés valóban probléma, vagy csak mi értelmezzük annak? Az ősidőktől fogva foglalkoztatja az embert az a kérdés, hogy mit jelentenek az álmok. Fáradhatatlan kiváncsisággal kutatja a megoldást ezen égető kérdésre... Mindenki hisz abba, hogy az álmok nem véletlenül, nem oknélkül jelennek meg számunkra...De mi van, ha tényleg teljesen értelmetlen? Sokak szerint csak a szem fáradt neuronjainak kisülése, míg mások szerint isteni jel... Nem tudom egymagam megmagyarázni miért vannak, vagy mi a jelentőségük álmainknak. Hogy a rémálmokról bővebben szó essen csak annyit fűznék hozzá: a természetes félelem minden ember elméjében megjelenik, kinek így kinek úgy.... |
| | | | |
| | | | | | 164. Bence | 2005. május 25. 10:54 |
| | | | | | | Wasabi:
"Drága Bence; amit leírsz, az prototípusa a paranoiás kivetítésnek - szövegedből ítélve, anno igencsak rettegtél az apafigurától." Ezt jól látod, tényleg így volt, de már régótan nem gondoltam erre.
Viszont ha már paranoiánál tartunk, annak az alapja szerintem a saját magunktól való félelem. Régen konkrétan olyan elgondolásaim voltak, hogy bizonyos feladatokat el kell végeznem, amik teljesen háttérbeszorítják az "én saját életemet", és gyengeség lenne azzal foglalkozni, hogy én boldog legyek. Emiatt voszont az a részem, amelyik boldog akar lenni, és nem a feladatokkal foglalkozni, majd hirtelen előugrik az elnyomottságból a halálomkor, és jól belémharap, hogy mért nem foglalkoztam vele. Ezért kialakult az, hogy szabályosan féltem magamtól, mint egy irányíthatatlan, és bosszúálló erőtől ami majd nem átall saját magam ellen fordulni, tehát egyszerre gonosz (hiszen tudatosan ártani akar) és őrült (hiszen irracionális amit csinál) (ő (az)) - tehát még foglalkozni sem lehet vele. Szerencsére ezt felismertem, és mostanában a türelmet gyakorlom, már sokkal jobb, és a harag is kevésbé intenzív, meg ritkább is, mert nem pögök bele. Az is vicces, hogy a feladatokban, amiket megszabtam magamnak meditációk végzése, stb. a hozzáállásom ugyan olyan volt, mint a fórumon oly sokszor bírált egyszeri ember, aki meg akarja szerezni a családi házat, autót, és a jólfizetett munkát, családot, hogy a feladatai, amit az életben "meg kell csinálni", el legyenek végezve. Szerencsére az, hogy csináltam mégis a meditációkat, és ezek valóban hasznosak, ráébresztenek arra is hogy hogyan ne csináljam.
Alphagirl: Domo arigato
"Csak onnantól nem valóságos bármi, amikortól mások erre figyelmeztetnek." De a tapasztalatom mindíg valóságos lesz, a magyarázatom pedig soha, a figyelmeztetés csak a hibás magyarázatomhoz való ragaszkodásomat tárja fel, nem a valóságot. |
| | | | |
| | | | | | 162. wasabi | 2005. május 24. 22:05 |
| | | | | | | Drága Bence; amit leírsz, az prototípusa a paranoiás kivetítésnek - szövegedből ítélve, anno igencsak rettegtél az apafigurától.
A képzeleted lehet szélesvásznú, de figyelj arra - a saját érdekedben -, hogy mi a valóság és mi a képzelet, és soha ne keverd össze. Ebből csak a művészi adottsággal bíró, rendkívül tehetséges (értsd: általában nem az, aki annak képzeli magát) emberke szokott ép ésszel kijönni, de még ők sem mindig.
|
| | | | |
| | | | | | 160. Bence | 2005. május 24. 09:14 |
| | | | | | | Nem is az hogy durvábban kisérleteznek, de nekem egészen gyerekkorom óta rengeteg ilyen rémálmom volt, hogy valamilyen lényeket figyelek(ufótól varázslón át sárkányokig bármi), akik elvileg hatalmi pozícióban vannak hozzám képest, és ha jelét mutatom annak, hogy ezt felismerem, akkor jön(ne) a megtorlás, kb. mint a mátrixban. Amíg egy tartályban lebegek, és nem csinálok semmit, hiába veszem észre, hogy a fejemből vezetékek lógnak (nem a saját idegeim), akkor nincs semmi, de ha elkezdeném letépkedmi magamról ezeket, már jönnének is hogy izé - mittomén akkor mindíg felébredtem.
Egyébként tényleg öblítési fázisban vagyok:)
Ha egy párhuzamos univerzoomból irányítanék, akkor az ez az univerzum lenne. (amikor felismerem, hogy nem az organikus joystikkom irányít kacagok is) |
| | | | |
|
