Feldmár András: Az élmények szabadsága (1999)

Előadás | 2004. július 14. | Kiadó: Daath

És ha az ember az egész életét úgy éli le, hogy fél attól, hogy lelepleződik, akkor már megérthetitek, mi az a szorongás. Lámpaláz. Minden színésznek van lámpaláza. A szorongás az lámpaláz. Mert addig, amíg megalakítjuk azt a karaktert, amit a szüleink és mások mondtak, hogy kell lenni, belülről félünk, hogy minden pillanatban a nézők, a társaink rájönnek arra, hogy itt csak egy szegény színész próbálja megalakítani ezt a karaktert. És a színésznek az a rémálma, hogy a színpadon a nézők rájönnek, hogy itt csak egy színész izzad, próbál egy karaktert alakítani, de nem meggyőzően. [...]

Feldmár András: Szeretet, vágy, akarat és szex (2005)

Előadás | 2005. október 6. | Kiadó: Daath

Kétféle akarat van és pszichológiailag vagy lelkileg nagyon fontos tudni, hogy vannak olyan dolgok, amiket lehet akarni és vannak olyan dolgok, amiket nem lehet akarni. Abban a pillanatban, amikor valaki azt akarja, amit nem lehet akarni, akkor szorongani kezd. Na most, hogyha mi nem lennénk olyan hülyék, hogy orvosságot gyártunk a szorongásnak megoldására, akkor nagyon egyszerűen arra kellene figyelni, hogy amikor szorongok, akkor valószínűleg, majdnem, biztosan valamit akarok, amit nem lehet akarni. Tehát például én láttam olyan embereket, akik ahogy kocsit vezetnek és egy piros lámpa közeledik, akkor az izmaikat akaratosan megmerevítik, és - mintha imádkoznának –, azt mondják, hogy „Válts zöldre! Válts zöldre!”. Hát ez az akaratosságnak és a hülyeségnek a teteje. Viszont ezt csináljuk jobbra-balra. [...]

Feldmár András: A születés és halál stációi (Nem teljes) (2001)

Előadás | 2002. június 17. | Kiadó: Daath

Én már körülbelül 32 éve vagyok egy pszichoterapeuta, és azt hiszem, hogy nem lenne ez a munkám, és nem keresne meg senki, ha az nem lenne úgy, hogy azt, amiről az ember úgy érzi, hogy elbírhatatlan, azt meg kell osztani. A trauma szó eredeti értelme tulajdonképpen csak az, hogy seb, tehát az, aki traumatizálva volt, az meg lett sebezve. A legrosszabb a traumában nem az, hogy megtörténik. Bármi történik az emberrel, az nem olyan rossz, mint az, hogy néha nem lehet róla beszélni. Nem lehet róla nyíltan beszélni, nem lehet megbeszélni, egyedül kell lenni vele. Ami tényleg fáj, az az egyedüllét, semmi más. Mást mindent el tud az ember viselni. A szubjektív élménye a fájdalomnak. A fájdalom másképp érződik, ha az ember nem egyedül van, mint amikor egyedül van. A fájdalmat másképp éljük át, amikor annak valami értelme van – vagy legalábbis úgy gondoljuk –, mint hogyha nincs; vagy ha egyedül vagyunk, vagy nem. [...]

Feldmár András: Valóság, képzelet, nyelv és emberi kapcsolat (2005)

Előadás | 2005. október 6. | Kiadó: Daath

Sokat foglalkoztam LSD-terápiával, ami pszichoterápia LSD-25 segítségével. Az egyik érdekes dolog, amit az LSD-vel el lehet érni, az az, hogy mondjuk a nyolc órából, amíg az LSD hat, ha szerencsés az ember, akkor egy órán keresztül legalább a nyelv megszűnik. A nyelv ki van iktatva. Mint hogyha vírusmentes lenne az embernek az agya. És az történik, hogy minden más, mint amilyen, amikor beszélni tudunk. Tehát az LSD hatása alatt azért regresszál, kicsit lesz az ember, nagyon fiatal lesz az ember, csecsemő lesz az ember vagy magzat lesz az ember, mert eltűnik a nyelv! Tehát, amikor én először bevettem LSD-t, az volt a legérdekesebb, hogy a színek mások lettek, a hangok mások lettek, az egész világ más lett, és egészen biztos vagyok benne, hogy pontosan ugyanúgy éreztem és élveztem a világot, mint kicsi gyerek, mielőtt megtanultam beszélni. Tehát a beszéd és amit elhiszünk és ahogy gondolkozunk, az nemcsak a testünket befolyásolja, hanem az élményünket, a színeket, a hangokat. Az érzéseinket. [...]

Terence McKenna: A földöntúli álmok ideje (1993)

Előadás | 2002. július 15. | Kiadó: Erowid | Fordította: Siphersh

A történelem véget ér, mert az uralkodó kultúra zsákutcába vezette az emberi fajt, és ahogy az elkerülhetetlen káosztrófa közeleg, az emberek metaforákat és válaszokat keresnek. Minden alkalommal, amikor egy kultúra bajba kerül, utolsó épelméjű állapotát keresve visszaveti magát a múltjába. És számunkra az utolsó épelméjű állapot Afrika síkságain volt 15 ezer évvel ezelőtt, a Nagy Agancsos Gomba Istennő bölcsőjében ringva, a történelem előtt, az állandó hadseregek előtt, a rabszolgaság és a tulajdon előtt, a hadviselés, a fonetikus ábécé, az egyistenhit előtt, és még sorolhatnám, hogy mi minden előtt. [...]