| | | így pár kanál rózsaszín paszta után a világ is rózsaszín. egyedül vagyok itthon és elvagyok a gondolataimmal, gondoltam írok ide, teljesen jól vagyok, talán túl jól, de lehetünk-e túl jól? a hernyótól biztosan, nem is sokan menekültek az öléből, szépen álomba ringat, behódolhatsz. Az egész élet behódolás és dominancia, a párkapcsolatok, családi kötelékek, "igaz" barátságok, aztán egyszer csak kitisztul a köd a fejedből és eltűnnek az illúziók, nem marad semmi ami megmozgat, talán egy harmonikus élet lehet az, egy világgal való megbékélés, vagy nem tudom, én messze állok tőle, vagy talán túl közel is, színjátszó lettem, hogy embernek tekintsenek, egyszerűen túl sokat láttam, nagyképűen hangzik tudom... A tudás nyomasztó, nekem ne mondja senki hogy nem, az ember kiszámítható lesz számodra és nem marad más, mint a játszadozás, mint ujjak játékai a zsinóron lógó bábokkal. A zsinór is érdekes egy anyag, lehet eszme, nő, családtag, harcolsz, míg látod értelmét, vagy pont a harc ad értelmet az életnek? úgy értem, tegyük fel: harcolsz mondjuk a hűtlenség ellen, hű maradsz, ugyanakkor vágyak ezre ordít a fejedben. talán pont a high hajszolásába hülyültek bele az emberek, lehet, hogy kicsit alább kéne adni a szintet, nem lehetsz mindig magason, pedig vágysz rá. "Illúziók nélkül élsz ezután, illúziók nélkül, nap nap után." |
| |
