 |
Legfrissebb hozzászólások (113351 - 113360)
 | |  | | | | |  | |  | | | | Hát a jogi cuccal nemvagyok tisztában, de ha a kalapok már kezdenek nagyon besötétedni akkor bizony lekell őket szedni, aztán a többit ami még nem érett be hagyod nőni. Itt nincs ilyen, hogy 3 hét mulva szüret. 3 hét mulva lesznek az első kifejlett termőtestek (gombák) ennyi. Utána gondolom vágod, hogy ha mákod van akkor lesz még aratás! ;) Na hajrá! |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | Jah kár, hogy én utána már leis léptem.
Na szal a vizes elválasztás MŰKÖDIK!! Igaz, hogy van némi magveszteség, de ki nem tesz rá magasból, főleg, hogy annyi van mint állat! :]]]
A kioldás még hátra van.
Bordee: kertészeknek azért jó, mert nem kell várni tavaszig míg Tesco nagyúr megnyitja kapuit a hajnalkamagok felé. :)
Vegyészeknek meg azért, mert nemkell végigszenvedniük a megevős procedúrát, na meg a hányingert. Kár, hogy nem vagyok vegyész. :) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | ja és még egy dolog, a kajálási vággyal kapcsolatban: velem ez tisztán szokott előfordulni, amikor túlpörgetem magamban az energiát, de nincs hová beleönteni. tehát mondjuk nagyon felhúzom magam energetikailag valamilyen gondolatsoron, átélek egy csomó dolgot szellemileg, de ugyanakkor valami lehúz (félelem), és nem engedi, hogy teljesen elszálljak. ez az ellentét generál egy feszültséget, amit nem tudok elviselni. na ilyenkor szoktam bemenni a McDonaldsbe és hülyére zabálni magam, felhasználva azt a tényt, hogy az emésztés az energiák egy részét leköti és így letompítja a tudatot (régebben, ha nagyon kemény volt a belső trip intenzitása, inkább a Burger Kingbe mentem, mert ott annyira tömény műanyag a kaja, hogy a tudat tompítására jobban használható, mint a McDonalds).
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | amúgy ez nagyon jó lehet, hogy felveszitek magatokat közben videóra. úgy érzem, sokat lehet tanulni abból, ha az ember megpróbálja magát elfogulatlanul szemlélni és kideríteni, mi rejtőzik az egyes megnyilvánulások mögött. amíg játsszuk a szerepünket, addig könnyen azonosulunk vele, de ha a saját játékunkat "kívülről" nézzük, akkor talán könnyebben beazonosíthatóak a szokások, felvett sémák, automatizmusok, és ez a megértés aztán segíthet szétválasztani azt, ami valójában vagyunk (amit teljes szívünkkel vállalni tudunk), attól, amit csak magunknak hiszünk (és ami igazából csak ballaszt).
ez a fajta megtisztulás például elég alapvető előkészítő gyakorlat lehetne. "szerezz egy videókamerát, és vedd föl magad, ahogy betépve viselkedsz. mondjuk beszélgess egy haveroddal mindenféle témákról beszakítva. aztán tisztán nézd meg magatokat és próbáld kielemezni, amit látsz."
ez a mi kultúránkban sokkal megközelíthetőbb lenne, mint a buddhista meditáció.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | sajnos ez van. tudatlanul belekóstolunk valamibe, aminek az ereje túl van mindenen, amit ismerünk, és utána a tudatunk tisztátalanságainak következtében jól szétbarmoljuk magunkat a trip energiájával.
a kultúránk annyira tönkrevágott bennünket, hogy szétesett tudatunkban nagyon nehéz megtalálni a gyógyulás, a szeretet, a kiteljesedés felé vezető utat. ha ezt a tudatot még be is trippeztetjük, akkor ne csodálkozzunk, ha órákon keresztül csapódunk ide-oda valami pszichedelikus törmelékkel teli szemeteskonténerben.
én nem sokat tripeztem eddig (talán tíz-húsz alkalommal), de az eddigiek során nem találtam egyetlen olyan módszert sem, amire bízvást támaszkodhattam volna a kijutásban. a legjobb még az volt, hogy elmegyek egy olyan goapartira, ahol számíthatok arra, hogy a zene meg a hely "megtart", amíg én meghalok, és ha átadom magam a rituálénak, akkor az a misztikus folyamat, ami ilyenkor beindul, át tud lendíteni a holtponton. ez három-négyszer sikerült is, de volt rá példa, hogy ugyanebben a kontextusban nem igazán jöttek össze a dolgok, na akkor jött ez az órákon keresztül tartó zúzódás a privát-purgatóriumban. (már eléggé megszoktam.)
szerintem amúgy a pszichedelikus tudatkutatás egyik elsődleges célja ez lenne: kidolgozni azokat a tudat-technológiákat, amelyeknek a begyakorlásával a trip konstruktív kimenetelű kifutása ha nem is garantálható, de legalább nagy mértékben elősegíthető. mondjuk lenne egy kis füzet, "Bevezetés a tudat birodalmába" címmel, ami röviden elmagyarázná a legalapvetőbb dolgokat. Ha ezt az ember magáévá tette, akkor jöhetnének az erre az elméleti bázisra épülő tudat-edzések, gyakorlatok. Az egész arra menne ki, hogy ha valaki a tiszta tudatállapotban (esetleg spanglival) már jól begyakorolta ezeket a technikákat, annyira, hogy ezek már automatikusan előhívhatók és a tudat nagy hatékonysággal fókuszálódik rájuk, akkor talán ugyanezek a technikák betrippezve is képesek a tudat olyasfajta koordinációjára, hogy az meg tudja tartani összeszedettségét és így képes kivinni a tudatot az elme határain túlra (abba az állapotba, amely végtelenül tágabb, mint az elmében élő tudat, viszont inkluzíve tartalmazza az elmét, mint a magasabbrendű én eszközét).
mondjuk ahogy ezt most leírtam, be is villant a buddhista meditációról írott ezerféle könyv... szóval van honnan tanulni, de azért mégis más lenne egy kifejezetten pszichedelikus orientáltságú tréning.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Párom átvitt a másik szobába, hogy feküdjek le, s próbáljak aludni kicsit, az talán rendbe tesz. Át is mentünk, s levetkőztetett, hozzámbújt. Ez ismét megnyugtatott ideiglenesen, de a para gondolatok csak özönlöttek. Olvastam itt mindenféle bad trip-ről előtte, s mondhatom sikerült az összeset átélnem. Úgy éreztem, amiket olvastam azok a jövőben fognak lezajlani, s én fogom leírni
a rossz élményeket. Valamikor 17:30-kor a párom elment, hogy lezuhanyozzon, nehezen engedtem el, de azért kiment. Szerencsére átment a másik szobába s bekapcsolta a CD-t. Sade kellemes zenéje indult el, mely bennem a tökéletes nyugalom érzetét kezdte elindítani. Azt hiszem Sade még soha nem volt ilyen
finom, mint akkor este. Aztán megéreztem a tusfürdő és a fogkrém illatát, melyek otthonos érzetet keltettek bennem s kezdtem visszatérni. Még mindig nem tudtam, hogy most vagyok, vagy 2 éve? Vagy talán 2 év múlva? Fogalmam sem volt, de már nem volt para. Szólt a zene, a fürdő illata is áramlott s, mint egy nyomorékot a tolószékből úgy rángattak ki a rémálomból a csodás fizikai érzetek, melyek azt súgták: túlélted! Ettől aztán nagyon boldog lettem s kimentem a fürdőszobába a párom után. Még minden nagyon távoli volt s megkérdeztem tőle: "vége van? Már itt vagyunk?" Mire ő csak nézett, gondolkozott s azt mondta: "igen itt vagyunk, azt hiszem".
Most már tudom, hogy nagyon rossz időpontot választottam, a lelki állapotom sem volt tökéletes, és több volt a félelem iránti, mint a pozitív várakozás. Ez vezetett hát oda, hogy életem első tudatmódosító tripje mindjárt egy félelmetes, brutális, szorongató tripbe csapott át. Az érdekes az egészben, hogy barátnőm az egészet élvezte, neki sikerült a mezsgyén maradni, s bátran hagyta
hátra földi mivoltát. Nekem ez nem ment, az egóm küszködött, szenvedett, harcolt a hatás ellen. Nem engedte az irányítást ki a kezéből, s mikor már szorult a hurok, s szinte nem volt mibe kapaszkodni egy pokoli parázásban tört ki. Halálfélelmem volt, igazi hamisítatlan rettegés, melyet nem kívántam magamnak, most mégis azt mondom: megérte! Olyan ez mint a kisgyermeknek a szellemvasút. Bemegy, kipróbálja, halálra rémül, de ismét akarja. Persze legközelebb csak akkor, hogy tisztába teszem érzelmeim, s félelmeimen is sikerül túllépnem, mert nem a rettegést vágyom, hanem az ismeretlent!
Megnéztük a videofelvételeket! Mit ne mondjak, tragikus :-) Hallottam magam rettegni, amint csak egyre hajtogatom: "valami nem jó, ez túl sok!", aztán meg: "segíts rajtam kérlek!". Durva!
"Egy nagyon pici kis lény vagyok, aki irányítja ezt a hatalmas testet" Az egómra gondoltam, aki képtelen volt elszakadni a testemtől képtelen volt elengedni magát, hogy zuhanjon az ismeretlenbe. Szembekerültem saját magammal, olyan dolgok jöttek elő, melyek egész lényemet mozgatják háttérből, igazi önismereti óra (órák) volt ez. Azt hiszem sokat tanultam belőle... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | A hatás csak fokozódott, s lassan már nem bírtam lábra állni. Kezdtem elveszíteni az uralmam, már nem tudtam mi a valóság, s mi nem. Nem tudtam hol is vagyok valójában, s ez csak egy álom lenne? De egyet éreztem! Éhes lettem! Nem értem miért, hogyan, de éhes voltam. Talán ez volt a testemmel az egyik utolsó kapcsolatom, melytől képtelen voltam szabadulni. Ekkora a párom már csak hempergett mellettem, néha fahéj, néha egyéb képződménynek érezte magát, s arról beszélt, hogy rengeteg tudata van s nem tudja melyik a valós.
Megpróbált kimenni a konyhába , hogy csináljonk nekem egy szelet kenyeret, amitől borzalmas félelem érzet öntött el. "Mi lesz ha megvágja magát? Jézusom ezt nem engedhetem!" Ezekkel az érzésekkel küszködve utána mentem a konyhába, mely még soha nem volt ilyen messze...
Utolértem, addigra már le is vágott egy szeletet, de erre megszünt az étvágyam. Mondtam neki, hogy hagyjuk nem kell ez most, inkább menjünk vissza a szobába. Valahol itt kezdtem el érezni,
hogy valami nagyon nem stimmel. Kezdett minden félelmetessé válni, s közben odakint besötétedett. Lámpát nem gyújtottunk, párom nem akarta, így sötétben maradtunk. A félelem, hogy talán ennek most nem így kéne lenni, ez talán túl sok volt, s megmérgeztük magunkat, bennem egyre csak nőtt. Nem értettem mi történik, s bizony itt letértem egy igazi bad trip irányába, a para lett az úr...
Kérdeztem páromtól (ekkor már sokadszor), hogy mikor kezdtük az egészet, hogy megtudjam mikor lesz vége ennek a rémálomnak. Azt mondta fél háromkor. De azt már egyikőnk sem tudta, hogy mi a franc az a fél három?! Egyszerűen nem voltunk képesek beazonosítani, ezért összefoglalva magunkban, "fél három" lett az isten! Ennyit tudtunk se többet se kevesebbet. Néha a tudatom homályosan elő-előtört, s megállapította, hogy 5 óra elmúlt, de egyszerűen képtelen voltam kiszámolni, hogy akkor mi is van. Rettegtem! Azt hittem nem élem túl, olyan hihetetlen félelem
mennyiség árasztott el, mint még talán soha. Bementem a szobába, s behívtam a párom, hogy feküdjön mellém. Ekkor már látta rajtam ő is, hogy nekem valami nem stimmel. Kitört belőlem a
könyörgés, hogy segítsen rajtam, így hát jött és lefeküdt velem a kanapéra. Hozzábújtam s ez kicsit megnyugtatott, de mivel ő sem volt magánál ezért csak suttogott a fülembe. Az egyik ilyen volt, hogy "ez csak egy álom, nyugi nemsokára vége lesz". Na ettől nem lettem jobban, mert így mégkevésbé tudtam, hogy vajon ez most valóság vagy egyéb??? Aztán mikor azt mondta kábultan: "Nem tudjuk mi történt, valahogy visszatért... Nem tudjuk mi történt..."
Azóta sem tudom, hogy ezt mire mondta, de a mátrixos feeling a csúcsra tört.
Ezek a szavak olyan távolinak hatottak, mintha egy kómában fekvő beteg test lennék, mely mozdulni nem bír, s a körülöttük állókat sem érzékeli, de tudja, hogy ott vannak. Ismét azt próbáltam kideríteni, hogy meddig tarthat még, de valamit nagyon elszámoltam s úgy gondoltam még legalább 4-5 óra ez az állapot, ha egyáltalán vége lesz valaha is. Fél három az isten! Ennyi, nem több nem kevesebb, egyszerűen a tudatom nem jutott ezen túl. Feküdtem betakarózva mert fáztam, de közben az arcomon csorgott a hidegveríték. Igazi rémálom - gondoltam. Már amennyire gondolkozni lehetett. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | No srácok, megvolt az első mágikus gombázásunk. Kellet majdnem 2 hét, hogy egyáltalán le tudjam írni a történteket, ebből is látszik, hogy nem volt minden pozitív. Kicsit hosszú lesz, remélem nem untat majd senkit:
Történt, hogy hosszú várakozás után végre beszereztünk a párommal ebből a csodából. Egy nyugodt szombat délutánt szemeltünk ki a nagy alkalomnak, mikor is felfedezőtúrára indulunk s belépünk életünk első igazi tudatmódosító túrájába. Nos, sajnos az időjárás nem volt túl kellemes, így úgy döntöttünk marad a biztonságosnak látszó "apartman" trip.
Délután fél háromkor leültünk és nekikezdtünk a szertartásnak. Előtte rengeteget olvastunk a hatásokról, jókról, rosszakról egyaránt, köszönhetően az itteni honlapnak.
Az első baj ott volt, hogy nem tudtuk, mennyi is az annyi. 2x2 adagunk volt, ebből arra következtettünk, hogy ez 2x2g lehet. 1 gramm az majdnem 2 szárított gomba volt, legalábbis mi így gondoltuk. Szóval szépen megeszegettük, finoman lassan, pépesre rágva, sokáig a szájban, így el is fogyott az összes. Úgy majd fél óra telt el mire végeztünk vele, addigra már érkeztek a hatások rendesen. Először csak minden kezdett furcsává válni, kellemes bizsergető érzés volt, igazán semmihez nem tudnám hasonlítani. Jókat nevettünk párommal mindenféle butaságokon, a feelingel nem volt probléma. Úgy kb. 1 óra telt el, mikor már minden játszott körülöttünk. A szekrények hullámoztak, a lámpa a plafonon mindenféle köríveket írt le, a képek a falon szinte elevenek lettek. Ez igen! Valóban "magic" - gondoltam és élveztem a történéseket. Nagyon színes lett a fehér plafon is, mindenfelé cikáztak a színek, és mikor felálltam, akkor vettem észre, hogy bizony itt valami több is kezd kibontakozni. Párom azt mondta: "Te, ez klassz, de csak ennyi? Azt hittem jobban elszállunk majd". No igen, mondtam neki, hogy ez még csak az első fázis, kell még idő a kibontakozáshoz. És valóban!
Úgy kb. majdnem 2 óra telt el, mikor kitalálta a kedvesem, hogy kapcsoljuk be a videókamerát, mert szeretnénk látni magunkat utána is, hogy mi történt velünk s ne csak az emlékeinkre hagyatkozzunk. Így tettem. Odamentem a kameráért... Vagyis próbáltam, de a testem nem nagyon akart engedelmeskedni. Pokoli erőfeszítés volt, hogy elérjek a szoba másik felébe, kb. 2 méterre. Azért sikerült, s bekapcsoltam a kamerát. Próbáltam tartani, de mintha nem is az én testem lenne az, ami bekapcsolja, s próbálkozik a felvétellel. Mintha valahol nagyon messze lennénk innen, s csak egy apró ablakon át látva irányítanám karjaim, melyek talán nem is az enyémek. Olyan hosszúak voltak s távoliak, igazán furcsa volt... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | gyengén egyszerre írtunk... ;))
jó kép! :D |
| | | | |
|
