 |
Legfrissebb hozzászólások (115381 - 115390)
 | |  | | | | |  | |  | | | Fel kéne hozni a témát..
Merre vagytok? Épp melyik világban? |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | ja, teret adni a neurózisnak, hogy megfigyelhetővé váljék.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | " És hogyan tudjuk megakadályozni, hogy az elterelődjék?"
Ez olyan, mintha azt kérdeznéd, hogy szeretnék egy helyben ülni, hogyan kell megakadályozni, hogy elkezdjek körbe-körbe mászkálni. Persze a gondolkodásban az akadályok az ember lustasága és felszínessége miatt sokkal rejtetebbek, de hát a megoldás akkor is egyszerű, ki kell MINDEN benned lejátszódó folyamatot elemezni, a feleslegeseket eldobni, a "szükségeseket" pedig kívülről nézni. Nyilván az akadályoz meg az egy dologra figyelésben, hogy közben tudattalan gondolatok is forognak, amik felszínrekerülésével megzavarnak a koncentrációban, tehát ha nincsenek tudattalan folyamatok, már csak elhatározás kell. Szóval eleinte szerintem nem érdemes a meditációt arra használni, hogy egy pontra koncentrálva emélyülök, stb. hanem megpróbálva egy pontra koncentrálni, milyen akadályozó folyamatok indulnak be: ez vagyok én, ezt kell megváltoztatni. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | hát, van már valami verses topic...
írás az írás
az ír ás, az úr és az őr más?
az IRÁsítás megint csak
teringettét Ta Khutba megyek
gyerünk gyerünk, soha tévedünk
hatost dobunk, tevét nyerünk s
forró homokot is sokat nyelünk
arab teát nyelünk, hasist veszünk
bizony, bizony készek leszünk -
vacsorára döglött tevét eszünk
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Ah, kicsit lemaradtam, az interjús link úr azóta beadta a kulcsot 404féleképpen;)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Helló
Az ember szerintem egy kis virtuális világmindenségemulátor, melyet nevezhetünk most egyszerűen mondjuk "tudat"-nak...
A tudat képes elvonatkoztatni - úgymond absztrahálni -, mégpedig úgy, hogy megfigyelés során tulajdonságokat tapasztal, melyek közül némelyeket előtérbe helyez, kiemel, másokat meg éppen figyelmen kívül hagy - ezáltal valamiféle modellt próbál alkotni magáról vagy a világról...
Ezt az abszrakt elvonatkoztatást remekül lehet gyakorolni például a gondolkodás nevű sík, zárt, korlátos rendszeren belül történő vektorokkal, gráfokkal, fákkal való manipulálással...
E világban erre jó lehetőség teszemazt a matematika, a programozás, modellezés, tervezés stb...
Anno, az egyetemen nekünk csomó mindent kellett tudni ilyesmiket, például sokáig nem értettem, hogy miért kötelező a programozáselmélet nevű tantárgy, ahol egy négy-ötsoros egyszerű programkódot kellett bizonyítani matematikailag, mely akár egy-két órás folytonos koncentrációt igényelt, s közben azt éreztem, hogy majd szétrobban az agyam a megerőltetéstől...
De nem robbant szét, ehelyett inkább megszokta, megtanulta és afféle alapmotívumként használja, hogy erőteljesen koncentráljon valamire...
Tehát a tudatot lehet képezni erőteljes és kevésbé erőteljes módszerekkel...
Ám ezek csak kedves előgyakorlatok voltak ahhoz, mikor kb másfél éve elkezdtem egy sajátos mokuso zen meditációt gyakorolni, s így ráébredni tudatom természetére...
Persze nem ide írnám ezeket, ha nem az LSD-élmény indított volna el, hogy egyáltalán felmerüljön bennem a vágy, hogy ezt megtegyem... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Nekem a viszonylag egyenes háttal ülés közben a térben egy pont figyelés jön be legjobban...
Ezzel kapcsolatban szívesen leírom szempontjaim, melyek épp most eszembe jutnak:
-egyenes hát az mindenképp fontos szerintem, mert ha másért nem is, így nem fog fájni, ha sokáig ül az ember...
-csak úgy ülök le, hogy nem várok el semmit, úgy ülök le, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog, mintha mindig is ültem volna, például mint a béka
-egy pontot nézek a térben, mely nem mozog, semmi különös nincs rajta, s nagyjából előttem van, nem túl közel, nem túl messze
-kizárok mindent az egész világon a légzésemen és az adott ponton kívül tudatomból, de nem erőltetve, inkább csak úgy, "na, kizárok"
-az előbbinél említett nem-erőltetettséget úgy teljességében az egész meditációra -s így az egész létemre- kiterjesztem - amit épp teszek, abba természetesen beleadok mindent, hisz nincs más, mint a jelen, de "csak úgy", mintha semmi különös nem történne közben, hisz tényleg nem is;) amiről azt hisszük, hogy most épp fontos, vagy nem megszokott, az szerintem illúzió - szintén az én fegyvere - mint bármilyen ok, amiért abbahagyjuk a meditációt az igazi elmélyedés elérése előtt...
-lassan, ritmikusan, fokozatosan mélyedek el a légzésem segítségével - az ént megkötöm úgy, hogy ne legyen esélye sem - figyelem a pontot, testem nem mozdul, szemem sem rebben, belül üres vagyok, eltelít a pillanat, s közben tudatosan ellazítom mindenem - esetleg amíg ez nem megy, rendszeresen leellenőrzöm könnyedségem mind testemben mind tudatomban - az erőltetéshez én kell, az én így folyton megmarad-na
-néha elengedem a fókuszt, hagyom burjánzani gondolataim, érzéseim, majd hirtelen újra "kifeszítem tudatom éberségét", s folyamatosan ezt csinálva kizárok minden egyebet az életemből úgy egyáltalán
-ha folyton visszatérnek belülről benyomások, hát jöjjenek, elképzelem tudatom, mint teret, melyben a semmiből száguldó vektorokként megjelennek, majd tovaszállnak szintén a semmibe, mert éberséggel meghaladom őket
-van úgy, hogy úgy indul be a gondolatgép, hogy már megy egy ideje, s észre sem veszem, "elszállok" - (spanglival ez volt tipikusan anno), ekkor légzésemre figyelek, az énem a lélegzethez kötöm, teljesen figyelem légzésem, nemcsak a ki és belégzésre figyelek, hanem annak apró rezdüléseire-hatásaira is tudatomban - így egy pusztán lélegző tudattá válok, mely lassan-lassan kezd feloldódni a térben
-mikor már a légzésre annyit figyeltem, mikor már minden csak abban a pontban van, amit figyelek - melyet nem konstatálok sehogy, nem alkotok róla fogalmakat, nem vált ki semmit, csak leköti figyelmem, az ént ez teljesen kitölti, hogy ezeket megtegye...s egy idő után el kezd szétoszolni...hisz a tudat kezdi belátni-tapasztalatokat szerez éntelenségről-, hogy itt és most az én nélkül is van lét, sőt! lemondok erről a világról, az összesről, magam képzetéről,emlékeimről, múltamról, jövőmről,stb csak a pillanat éltet
-s itt a lényeges, hogy legyenek helyes szellemi alapbenyomások erre vonatkozólag, hogy ne az legyen, hogy "para", "úristen", hanem érezzem úgy, mintha köveket pakolnák ki magamból, s egyre könnyebbnek s egyre jobban érzem magam ettől..
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | -ha rossz dolgok jönnek elő, melyek nem szoktak - ez is jó, hisz merülök le az óceánba, s ha egy elsüllyedt, szétrohadt hajót tapasztalok tudatóceánom mélyén, hát legalább már látom mitől dzsuvás a víz - fel kéne hozni felszínre, nem elfojtani többé, engedjem szabadon, de közben ne adjak alá erőt, "ne bontsam ki vitorláit/ne indítsam be a motorját" csak figyeljem meg, vizsgáljam, mi ez, honnan jött, hova tart, vizsgáljam meg, milyen hatással van rám, aztán vizsgáljam meg a hatást, s röhögjek rajta, hogy múlandó úgyis..- talán jó taktika elképzelni, ahogy ennek megfelelően kezd zsugorodni, majd eltűnni - nemtom ebben nincs tapasztalatom..;)
-jó taktika például nekem az is, hogy úgy ülök le, hogy én most itt mindenné válni ülök le, minden lény javáért, s nem a saját boldogságomért
-nincs jó vagy rossz meditáció, ha "nem történik semmi" pl. évekig, csak lenyugszunk - hát ennyi - majd következő életben megvilágosodunk...mindenképp erőteljes felajánlások szükségesek, pl lemondani erről, arról, mindenről a megvilágosodásért - így ezek - ha tényleg lemondtunk róluk - már nem kötnek meg...pl lemondok az egész életemről;))) - vagy máshogy fogalmazva az egész életem erre teszem fel...
-ha egyszercsak azt érzed, hogy a tér elkezd kitágulni, s mintha beszippantani készülne a pont, melyet nézel, az már nem rossz...a formák üressé és pusztán energiává válnak, s a térré válsz mely semmitől sem elválasztható és gyönyörteljes...
-az elején ekkor eksztatikus állapotba vagy, de te ülj csak tovább, ebben az állapotban minden sokkal könnyebb, érdemes arra használni - persze itt már szó sincs "semmiről" -, hogy valóban elmélyedj, vagy, hogy valóban egyszerűen megtanuld, hogy is mélyedj el könnyedén
-rizsablablazabla |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Sziasztok!
Szerintetek az írás az puszta önkifejezés vagy valami magasztos dolog, ami mindezen túlmutat...
vagy...?
De ezt már fogalmazzátok meg Ti...:)
Nem pusztán versre gondolok, lehet az novella, regény, bölcselet bármi...(a vers volt címnek a legrövidebb:)
nosza, várom a gondolataitokat!
barka
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Ahogy mondod Tala!
Az érzelmeket sugárzod magadból és ez a lényeg, hogy áraszd magadból az érzelmeket. Az érzelmeket nem lehet elfolytani, csak visszafoghatod őket, és akkor a sűrű érzelemtömegre felfigyelnek a démonok és amíg el nem engeded a sok visszafogott érzelmet, addig ők jót lakmároznak belőlük.
A folyamatosság, úgyértem a haladás fontos, nem kell rohanni, de nem is kell megállni. |
| | | | |
|
