 |
Legfrissebb hozzászólások (117591 - 117600)
 | |  | | | | |  | |  | | | Gén:
Ja, szerintem is jól jellképezte egyhely-kényszerem a belső "leragadást"... Különben én eredetileg el akartam jutni az autómig (sőt asszem többször is), hogy beleülök, mert azt reméltem az nyugisabb-otthonosabb lesz... A dolog valahogy azon bukott meg, hogy a többiek nyilván szerettek volna bemenni a koncertre, meg próbáltak rábeszélni, hogy én is menjek inkább be, én meg féltem oda bemenni, ők meg nyilván egyedül hagyni sem akartak abban az állapotomban, meg én sem akartam egyedül maradni persze... "szociális háló"
Hogy mi a jó a tudatalattimnak: hát lehet, hogy a neki pont ez volt a jó, de én "személy szerint" eléggé szenvedtem...
...emlékszem, hogy te olyan "itt-a-gyereknek-bűvésztrükk" módjára, azt mondtad, na hopp, akkor most leveszed a hátizsákod... Szó se róla elég regresszált voltam... :-) |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | Cirok:
Mondd el, hogy miért kérded, és le fogunk beszélni róla, hogy megkérdezd :) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Hali!
Érdekelne, hogy a Salvia mennyi ideig marad meg a szervezetben (nem az, hogy meddig van hatása, hanem hogy mennyi ideig mutatható ki a vizeletből, vérből).
Köszi előre is
mint fent |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | szerintem jók ezek a mostani papírok is
ha nem elég durva, növeljétek a setting bizonytalansági tényezőit - s kész;)
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | bt:
Érdekes volt látni, ahogy besűrűsödtél a téridő egy pontjába (ami egy kapualj volt) :), és hogy a hely- és testhelyzetválasztással mennyire erősen stabilizáltad azt a tudatállapotodat.
Szerintem a disszonancia abban volt, hogy nem tudatosult benned, hogy tk. nem is akarsz változtatni a helyzeten, és ezért hajtogattad, hogy ez így nem jó, de nem tudod mit akarsz, de ugyanakkor mégsem csinálod azt, amit mások csinálnak vagy ajánlanak neked. Vagyis naná egész idő alatt azt csináltad, ami tudatalatt neked a legjobb volt... Ha odajött volna egy ufó, aki nem érti a verbáljaidat és nincs elképzelése a helyzetbeli társas szerepekről, akkor az tökéletesen elégedettnek látott volna téged a szituációban :) De a verbálók a szavaknak hisznek, és lekorlátozzák saját ráhatási lehetőségeiket a korábbi társas helyzetek által meghatározott szerepeik miatt. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | (folyt.)
Azt hiszem az egyik tanulság talán az, hogy bár "megmaradtam", "visszajöttem", valahol mégis "vesztettem", mert nem tudtam leküzdeni a félelmet, a szenvedést, vagy nem tudtam elengedni a kapaszkodást. Igaz, ez utóbbi inkább reflexió. Szóval a többiek közül volt, aki azt mondta, ezt kéne tennem, el kéne engednem a ragaszkodást, a kapaszkodást. Nos, nem tudom... Egyébként az is lehet, hogy végül is mégsem kéne vesztesnek nyilvánítanom magam, mert ha úgy vesszük, a saját hajamnál fogva végül is ki tudtam húzni magam a kátyúból azzal, hogy valahogy fel bírtam hívni a legjobb barátaimat, akik eljöttek értem, és az ő érkezésük szinte varázsütésszerűen elhozta a megnyugvást, bár a tripnek még bőven nem volt vége, de legalább a korábbi szenvedő-félő-nyavalygó-kapaszkodó badtrippezőből egyfajta vigyorgó idiótává redukálódtam, és nagyrészt azt ismételgettem, hogy mennyire szeretem a barátnőmet... majd kb. egy-másfél óra múlva elaludtam...
Akinek miattam nem a tervei szerint alakult az estéje, attól ezúton is bocsánatot kérek (tudom, van ilyen, de mégis), és köszönöm, hogy velem voltak és segíteni próbáltak... |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Mohó voltam, túl sok gombát ettem... Eredmény:
gomba-badtrip kontra bombadiltoma: 1:0.
Érdekes viszont, hogy utóhatása nincs. Úgy értem, azóta jól vagyok, nincs depi, nincs para. Tanulság? Hát nem tudom...
Tulajdonképpen sajnálom, hogy nem tudtam élvezni, mert az biztos, hogy sokkal intenzívebb tapasztalat volt, mint eddig bármely más trip... és az eddigiekkel összehasonlítva nagyobb az emlékezetkiesési arány is... ezt is sajnálom.
Lényegében az történt, hogy a hétköznapi valóság egy jó nagy hányadát elvesztettem. Kifolyt a kezeim közül szinte minden... Nagyjából kiestem az idő és a tér hétköznapi rendszeréből.
Úgy kezdődött, hogy óriási feszültség keletkezett bennem, nem tudtam üljek-álljak-menjek-maradjak-... Ezt ugyan már ismerem, de korábban hamar véget ért, és nem volt ennyire súlyos. Aztán olyan sok dimenzióban és hangcsatornán jött egyszerre a sok ember generálta benyomás-tömeg, hogy ki kellett menekülnöm a várva-várt koncert előtt, pont mikor elkezdték volna... és többet nem is mertem visszamenni... Az elején még viszonylag képben voltam, és mondtam a többieknek, hogy ez nagyon rossz, és nem akarom, és valaki szóljon rá a dologra, hogy legyen már vége... Bár közben meg nevettem, hogy a fenébe, nem úsztam meg... itt van, amit el akartam kerülni, hát most beütött... Próbáltam tejet inni, azt mondták azzal meg lehet szakítani a tripet. De nem nagyon bírtam inni. Egyszerre háromféle íze volt a tejnek, az egyik jó, a másik romlott, a harmadik nem tudom milyen.
A legintenzívebb és legkellemetlenebb szakaszban aztán többször úgy éreztem többen vagyok (legalább ketten). Bár, érdekes módon, ez a tétel önmagában nem volt nagyon rossz... Aztán meg sokszor tökéletesen hétköznapi tételeken gyűrtem az agyam, hogy léteznek-e, vagy sem. Pl. nem tudtam eldönteni, hogy létezik-e a szerelem, kapcsolat egy férfi és egy nő között, vagy csak én találtam ki... Aztán azon is, hogy van-e idő, van-e életkor... Akkor úgy tűnt, ezeket is csak én találtam ki, és valójában nem léteznek... Minden állandóan változott, ismerősök hangja halálra rémített... Az utca, bármikor ránéztem, nem volt ugyanolyan... Aztán olyanok voltak az arcok, mint a viaszálarcok, néha nehéz volt nem félnem tőlük... Meg sokszor csakúgy megjelentek emberek a semmiből, vagy kezek, amikhez nem tartozott ember, vagy csak egy bizonyos idő után vettem észre, hogy tartozik hozzá ember... ilyenkor gondolom felgyorsult az idő hozzám képest, és én nem tudtam követni. Máskor meg persze lelassult... Azt azért tudtam, hogy a többiek kik, tudtam a nevüket is, bár néha nem mertem kimondani, de volt olyan is, hogy összekevertem az embereket egymással... Meg néha nagyon nem bíztam bennük. Attól féltem egyszer csak egy cellában találom magam (gumiszobában, vagy előzetesben), és úgy éreztem nem fogom tudni elmondani, hogy mi van... Nem mertem becsukni a szemem, mert úgy éreztem, na akkor majd minden eltűnik, az a maradék is, amit még értek, érzek, amibe még tudok kapaszkodni. Bármit csináltam kívül vagy belül, fizikailag és pszichésen is rosszul voltam, pedig azt hiszem, néha pillanatokra úgy éreztem, igen, most jó, most megtaláltam a megnyugvást... aztán azonnal kiderült, hogy nem, semmivel sem jobb semmi, sőt, megint pont a legrosszabbat "csinálom"... Összességében úgy éreztem nagyon vékony pengeélen táncolok a "megmaradok" és a "személyes világvége" határmezsgyéjén. Gondolom mások ezt hívják ego lossnak, ami ellen van, aki nem küzd, vagy aki szerint nem kéne küzdeni... Hát én küzdöttem, bár akkor sokszor éreztem úgy, hogy alig tudok küzdeni, és hogy most nem úsztam meg, kész, vesztettem... Félelem a félelemtől... nemrég valaki így summázta badtripjei eszenciáját... Hát azt hiszem, valami hasonlót éreztem én is... Arra is emlékszem, hogy szenvedéseim közepette sokszor nevettem, mert azt hiszem felfogtam a helyzet és saját magam/viselkedésem/állapotom abszurditását...
(folyt. köv.) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Z/hasis, LSD, gomba: átlagban kb. havonta egyszer-készer.
Cigi: álagban naponta húszszor.
Kávé: naponta-kétnaponta egyszer. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Nálam változó. Általában az új dolgok érdekelnek, sokáig sokat ugyanabból nem nagyon. Z-t általában a közösségi feeling kedvéért heti 2-3 szor, mert az tök jó ahogy megy körbe a cigi, olyan mint valami békepipa, ami előtt nem volt harc. Egyebet általában hetente vagy kéthetente egyszer. |
| | | | |
|
