 | 
Legfrissebb hozzászólások (13611 - 13620)
 |  |  | | | | |  |  |  | | | üdv, nekem olyan meghalós álmom volt tavaly nyáron, egy durva alkoholizálás után, hogy a barátaimmal kirándultunk valami várban, és az egyik helyről a másikra le akartam ugrani. lehet, hogy melléugrottam, vagy elnéztem a távot, de amint ugrottam egyet elkezdtem zuhanni elég sokáig, és a zuhanás közben már tudatában álltam annak, hogy én most meg fogok halni, és már olyanokon gondolkoztam, hogy mi lesz a földön nélkülem, mit fognak csinálni a barátaim, a családom stb. és a meglepetés az volt, hogy mielőtt földet értem volna, arra gondoltam, hogy én most durván becsapódok a betonba, és kész, vége, ennyi. ehelyett szépen fekve földet értem, felálltam, és elkezdtem az ég felé emelkedni. közben figyeltem az embereket, akiket szinte nem is érdekelt, hogy meghaltam, vagy lehet, hogy csak nem vették észre. és ahogyan elkezdtem fölfelé szállni felébredtem....érdekes :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Velem is megesett, nem is olyan rég, hogy egy korrekt adag kristályra rádobtam még egy fél bogyót, mert szeretettel a kezembe nyomták, és mert meg akartam hosszabbítani az élményt. Az MDMA tipikusan olyan drog, ami "eteti magát", és olyankor nem nagyon gondolkodsz, hogy milyen eséllyel van a bogyóban is jó anyag, csak megeszed. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Egy éjszaka, történt velem is hasonló dolog. Lényegében az álom közepére emlékszem, és arra, hogy furán tág volt a tér. Egyszer csak ráébredek, h gy ez egy álom, és gondolkodni kezdek -miért is ne ugorhatnék akkorát amekkorát akarok, mint a tag a Jhon Cartel c. filmben :-D Sikerül elrugaszkodnom és érzem, hogy ez sima ügy, egyre magasabbra érek ugyanazzal a lendülettel(érzem a gyomromban a húzást,mint ahogy a hullámvasúton,le-fel), miközben eszembe jut az, hogy le is kell érkeznem majd valahogy, erre nagyon megijedtem, de addigra már le is érkeztem a földre és az ijedség nagyobb volt, mint a földet érés. Ezután ugrottam még egyet, hasonló érzések, mire ugranám a harmadikat azon kapom magam, hogy egy kurv@nagy fekete alagút húz magába, aminek a végét nem látom. Éreztem a gyomromban és az egész testemben azokat az érzéseket amiket a 'valóságban`már össze szedhettem, (anyósülésen gyorsulásnál, kanyarban, vidámpark)ok . Féltem de amennyire féltem annyira kíváncsi is voltam, hagytam, hogy húzzon magába. Nem sok "idő?" telt el és barátnőm megszólal(?), hogy ne csináljam. Oda figyelek rá, vagy nem tudom és inkább, hagyom a egészet, felébredek és furcsa. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | oszt' nekem mégis sikerült, meg szerintem még rengeteg embernek. Szerencsére nem a forrásod írja a valóság törvényeit. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Természetesen próbáltam lebeszélni róla, de hajthatatlan, szándékosan nem akar öngyilkos lenni, de úgy van vele, hogy nem érdekli ha belehal. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Sziasztok!
1 haverom szeretné kipróbálni a dxm-et( robitussin szarazkohoges szirup ami dxm only), de triciklikus antidepresszáns szed(anafranil), a kettő eggyütt elvileg szerotonin szindromát okozhat, de ha mondjuk kihagy 2-3 napot a gyógyszerrel akkor is nagy az esélye a szerotonin szindrómának( alacsony dózissal kezdené 1 üveggel ami kb 115mg dxm-et tartalmaz)? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Köszönöm a válaszokat
Hát igazából én is inkább szárított amanitat akartam volna venni, de azt nem tudok. 1ébként nem tudom hogy gőz vagy füst volt-e? de ha esetleg füst volt akkor a hatóanyagnak akkor is fel kéne szabadulnia belőle nem? Különben újra megpróbáltam és elvileg nem égettem a lánggal az üveget csak a közelébe tartottam. kb o.5 g-vel. hatás minimális: fél óráig enyhe betépettség érzés, utána meg ólmos fáradtság és kész. csizmáskandúr: a mesevilágba röpítés mit takart, mert nálam ennyi volt és ez szerintem harmatgyenge. de köszönöm a tippeket, igyekszem majd valódi gombát beszerezni. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Biztos egy szakember sokkal tobbet tudna segiteni, de nem Mo.-n lakok szoval kicsit huzos idegen nyelven, mert meg nem beszelem teljesen az itteni nyelvet, ezert a konyvtar is kilove, pedig az jo otlet lett volna es nekem az eszembe sem jutott. A linkrol nezegetem melyik lenne erdemes, de 10eFtert kicsit huzos volt amit lattam, mondjuk abban szerintem nagyon sok minden benne lett volna. Ha nem is sikerulne magam kigyogyitani konyvek segitsegevel, akkor legalabb lesz vmi tudasom ebben a korben es remelhetoleg ugy ,kesobb konnyebb lesz a dolga a szakertonek.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | valahol olvastam hogy csak olyan dolgokat álmodhatunk meg amit ébren is el tudunk képzelni, vagy pl. csak olyan személyekkel találkozunk akiket már ismerünk és passzív szereplőként is csak olyanok vannak akiket már láttunk akár egy pillanatra is, mondjuk a metrón mivel a halálról nem(vagy csak nagyon kevesen) tudják hogy milyen így megálmodni sem lehet forrást sajnos nem tudok :( |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Volt pár meghalásos álmom, ilyen fulladásos is :) Többnyire ugyanígy felébredtem belőlük, de volt egy amikor nem. Bár nem biztos hogy ez a kategória, döntsd el. Abban az álomban egy toronyház felső emeletén voltam pár barátommal, és valamiféle szörnyek ellen harcoltunk :) Elbarikádoztuk az ajtót, de amikor már úgy látszott hogy betörnek, inkább a kollektív öngyilkosság mellett döntöttünk és kiugrottunk az ablakon. Szédítő mélységbe zuhantunk, összeszorított fogakkal vártam a becsapódást, de amikor a betonra kellett volna placcsannom az anyag valahogy magába fogadott, mintha a víznél kisebb sűrűségű anyagba estem volna, egy csobbanással elmerültem benne, és szépen süllyedni kezdtem. A kezemet a fejem felé tartottam, benne egy gyertya volt ami kékes fénnyel égett. Ahogy egyre lejjebb süllyedtem megpillantottam a többieket is, ugyanígy egy gyertyával. Megkérdeztem egyiküket hol vagyunk most, azt a választ kaptam hogy elpatkoltunk... Az álom valami mással folytatódott. |
| |  |  |  |

|