 | 
Legfrissebb hozzászólások (14141 - 14150)
 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Kicsit elgondolkodtam azon, hogy mi lehet a helyzet azokkal a dolgokkal és tudással amiket a tripek során hozunk elő? Ez alatt azt értem, hogy több emberrel is az ismerősi körömből előfordult már, hogy mély tripek alatt világmegváltó gondolataik mellett már inkább matematikai képletekkel próbáltak kifejezni mindent, hogy lehetséges, hogy rájönnek dolgokra maguktól, tényleg bennünk ered a tudás, csak nincs felszínen? Érdekes lenne lejegyezgetni azokat a számításokat amiket a tripreportjaik elmondása alapján történtek, és, hogy ebből milyen következtetéseket lehetne levonni! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | angolul tudó, kezdő gyakorlóknak házi feladat mosolygós, kissé bugyuta, szőke tanítónénitől: google booksban rákeres, a psychedelics encyclopedia -ra, aztán annak megnézegetése. (legyünk kicsikét fatalisták: nem kell végigolvasni, úgyis odatalál ahova kell.) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | szilvacska: remélhetőleg igen! |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Az aggályaim amiatt merültek fel, mert több ismerősömtől azt hallottam és itt is többször olvastam, illetve vontam le a következtetéseket , hogy olyan összefüggéseket fedeztek fel trip alatt, vagy az azt követő időszakban, ami lerántotta a világról a leplet.
Amúgy a saját életemen nem kesergek, nem érdekel az anyagi jólét, a társadalmi helyzetem, a múltam és kifejezetten a jövőm sem... Egy téma van, ami igazán nyomaszt és attól tartok, azt nem tudom tripen kívül hagyni. (ez sem velem kapcsolatos egyébként és nem is igazán a közvetlen környezetemmel) Ezen kívül nem tudom, akarok szembesülni még több átveréssel és agymosással. Mert már most is soknak érzem amit látok...
Lehet, hogy ez a trip még várat magára, amíg elfogadom, hogy nem tudom jelentősen befolyásolni a világ működését.
Addig is igyekszem lenni a változás, amit a világban látni akarok. :)))
Köszi a választ!
A könyvet pedig csekkolom. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Szilvacska, Ha ezen fogsz filozni, hogy milyen szar a tarsadalom a trip alatt, a jovobe tekingetsz, hogy nem is fog valtozni, akkor egy bad trip varhato lesz a reszedrol. Ha a mostra figyelsz, megeled a most pillanatat, akkor egy kellemes utazast adhat. Ugy ertem ezt, hogy megnezed milyen szep dolgok vannak korulotted, a hangok, es nem gondolkodsz, hanem csak megfigyelsz. Egy szint utan, amikor nem leszel merges, nem erzel fajdalmat a kialakult en kepu tarsadalomert, akkor tudsz majd tiszta fejjel gondolkodni ezekrol a dolgokrol. Olvasta vki, eckhart tolle- a most hatalma cimu konyvet? Azt mondja, hogy a problemak a multbol es a jovobol jonnek, hogy az emberek nagyon sokat gondolkodnak, hogy mit rontottak el a multba es gondolkodnak, hogy hogyan es mit kellene csinalni a jovoben, ami szorongashoz vezethet. Nekem nagyon tetszik a konyv. Ir benne az egorol, hogyan lehet megszeliditeni. Az ego lekorlatozza az elmed hatalmas erejet... |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Szilvacska, elnézést, hogy föléd telepedtem, remélem nem siklik el nálam okosabb emberek szeme a kérdésed felett :) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Egy utazással a hátam mögött nem akarok nagyon észt osztani, ezért mindenki vizualizáljon az összes mondatom elé egy szvsz-t. Kedves Maniec, nem akarlak gátolni szellemi és lelki kiteljesedésedben, de azért engedtessék meg nekem egy közhely: ez nem játék. LSD hatása alatt szinte tapintható a pszichikai sérülékenység, egy agresszívebbre torzított gitár hangja már kellemetlen érzeteket tud okozni, erre te haldokolni akarsz, meg akarsz halni és újjászületni. Már a kifejezéseknek súlya van! Biztos, hogy rettenetesen intenzív és mély élmény lehet egy ilyen, de én első körben más utakat keresnék, hogy közelebb kerüljek ehhez a tapasztaláshoz, nehogy túl mély legyen az a víz. Az lsd jó úszóknak való, egy nagy dózisú újjászületős trip meg egyenesen gyöngyhalászoknak. Miért nem próbálkozol szelídebb módszerekkel első körben? Izzasztókunyhó szertartás alatt, mikor kilépnek a kunyhóból, sokan újraélik a születésüket, mindezt teljesen biztonságos körülmények között, egy sámán vezetésével. Én a helyedben először valami hasonlót próbálnék be, nehogy 10 méter mélyen a víz alatt derüljön ki, hogy nem bírod a nyomást és nem megfelelő a búvárfelszerelésed sem ehhez... |
| |  |  |  |


 |  |  | | | | |  |  |  | | | Hm... de érdékes, hogy az iménti komment éppen imént született. Már egy ideje tervezem, hogy nekivágok az első tripnek. Sok olyan körülmény volt mégis, ami visszatartott ettől, illetve nem teljesen értettem azt, hogy mit jelent, hogy "fogalmazzuk meg a trip célját", de már ez is meg van. Viszont az elmúlt néhány hétben/hónapban egyre inkább nyomaszt valami. Nevezzük emberiségnek ezt a valamit. Egyre gyakrabban szembesülök az emberi kegyetlenséggel, ostobasággal... Nem egyén szinten értem, inkább globálisan. Vagy nem is tudom, hogyan fejezzem ki. Kezdem egyre inkáb látni, hogy milyen szinten vannak irányítva az emberek, gyakorlatilag az átlagember mintha egy kollektív tudaton működne. Nem is mennék ebbe jobban bele, nem erről szól ez a topic... Tehét az lsd: Kell-e tartani attól, hogy egy trip következtében még inkább szabadulni akarok majd ebből a fogyasztói társadalomnak nevezett, mesterségesen irányított borzalomból? Ha már az nyomaszt, amire eddig, lsd nélkül rájöttem...
Hozzá kell tennem, korábbi mdma élményeim intergrálásának nagyon sokat köszönhetek, de ez nem hiszem, hogy sokat számítana...
Jelenleg a fenti kérdés tart vissza az első utazástól.
(köszönöm az elmúlt néhány kommentet. Igazán tanulságosak voltak!) |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | | (ilyen élményt azonban leginkább csak olyan embereknek javaslok, akik ad1 gyerekkoruk óta meditálnak, vagy alapból olyan spirituális környezetben nevelkedtek, ahol nem okoz majd problémát, ha pl az "ember" szó megértése hirtelen nehézkessé válik az utazást követően, ad2 olyan pszichonautáknak, pszichedelikus kutatóknak, akik erről már "mindent tudnak"... -- ez utóbbi típusú megismerés rendkívül szórakoztató utóhatásokkal jár.) |
| |  |  |  |

|