 | 
Legfrissebb hozzászólások (17971 - 17980)
 |  |  | | | | |  |  |  | | | | Másik érdekesség, ami szintén a körbevezetése alatt volt, hogy amikor éreztem, hogy már jövök ki, vissza akart húzni, szinte láttam a energia-nyalábokat ahogyan nyúlnak értem. Nem agresszíven, pont, hogy csak amolyan "maradj már még" jelleggel. Mintha valamit mutatni akart volna. Ez az érzés jött le. De mivel addigra már nem volt elegendő "kvótám" az ottmaradásra, elszakadtunk egymástól. Tudom vicces, hogy mindig megszemélyesítem a Salviát, de határozottan éreztem rajta a női bájt! sokan írták, hogy nőies jelleg, és tényleg. Amikor nem tudott visszahúzni, tipikusan úgy húzódott vissza mint egy nő, ha visszautasítod az érintését. Nem örökre megsértődötten, csak olyan lágyan, de elengedően és szeretettel, bár kicsit durcásan. Itt sajnáltam, hogy nem tudtam mélyebbre menni, mert megnéztem volna mit szeretne mutatni. Most sokkal barátságosabb volt, mint a legutóbbi félig sikertelen kivonatos élményemnél. És itt még egy dolgot megfigyeltem. Tényleg tanít a Salvia, abból a szempontból is, hogy amikor pl nem úgy cselekszem, vagy élek éppen ahogyan a belső elveim diktálják, tehát "rosszalkodom", elmulasztok dolgokat amiket nem kéne, nem úgy viszonyulok a környezetemhez ahogyan kéne, egyszerűen nem hajlandó komolyabban foglalkozni velem. Ma viszont, amikor több dologban is legyőztem a saját gátjaimat és jót tettem, magammal is és másokkal is, igencsak meghálálta. Szinte simogatott. Ja, amit kifelejtettem, hogy meg is jelent maga a Salvia növény (csukott szemmel) a teljes nagyságában :D Egy nagy zöld tekergőző lény volt, de nem volt negatív töltésű. Bár volt bennem némi félsz, mert eszembe jutott a horrorra akadva 2-ből a marihuána szörny :D De ő nem ilyen volt. Teljesen békés, szinte ugyanúgy megfigyelt engem ahogyan én őt. Aztán a szemem sarkában fehér fényt kezdtem el látni, ahova azonban nem értek el a Salvia által generált forgó "utaztató" minták. Próbáltam jobban becsukni a szememet, háth az a baj, de nem. Kezdet az egész látóterem kivilágosodni, és végül kikerültem a trip-ből. A levél tehát megmutatja a zsálya jellegét, de lényegesen lágyabban, hagy időt az ismerkedésre. És nincs az a nagyon durva zsibbadás, izzadás, és széttekeredés élmény sem. És tisztábban megmaradnak a zélmények mint a kivonat esetében. Ezért javasoltam, hogy az első próbálkozóknak ez az ideálisabb. Mert haverom először próbálná és 40 szeres kivonatban gondolkozik, ráadásul pszichiátriai betegsége is volt. Még egy két megfigyelés: Sötétben élvezhetőbb számomra, mert jobban látszódnak a minták, a tekergő energianyalábok, jobban "beléjük lehet kapaszkodni" aztán csukott szemmel folytatni. Kevesebb fény is szűrődik át a szemhéjon. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Gén tanácsára kicsit békénhagytam Salvia kisasszonyt, egyrészt, mert nem volt több kivonatom, másrészt meg sok "földi" dolgom lett hirtelen. Sajnos a g betűs forrásnál ma hiába mentem 10x kivonatért, elfogyott, akció volt el is ment :D Csak 20x-ros volt amit nem csak pénzben, de amúgy sem merek még kipróbálni, így a szárított levél mellett döntöttem, azt még ugyanis nem próbáltam. Bár visszaolvasva az egész topikot sok dologra nem számítottam, de most inkább csak meditációhoz, és bizonyos technikák gyakorlásához szerettem volna kicsit más állapotba kerülni. Amúgy a minap volt egy spontán testen kívüli élményem, és rájöttem, hogy Salvia óta megtanultam hagyni magamat sodródni az élménnyel. Kevésbé lettem izgatott, hogy uhh mi történik, elővettem a Salvia féle "vigyél" érzést és sokkal intenzívebb dolgokat élek át azóta az ilyen jellegű élményeknél/gyakorlatoknál. Megtanított az elengedésre, és az elfogadásra. Szóval szárított levél. Hát pipából csak vastorkúaknak ajánlom, nekem 10szer forróbbnak tűnt a füstje mint a kivonatnak. Pipa teletöm, jó 20 mp-ig folyamatos szívás (gyors szívásnál ugyanis leég a torkod) , közben vihargyújtóval folyamatosan égetni a leveleket. Érdemes 2 pipával nekilátni, mert ha esetleg az első adag kevésnek bizonyul, mire megtömöd mégegyszer, már ki is zökkent. 2 pipával ez egyszerűbb. Csak rögtön gyújtani kell a másikat. De levélből 4-5 hosszú körnél nem nagyon lehet többet bírni, max olyan vízes eszközökkel amik hűtik kicsit a füstöt. Tehát a kivonathoz hasonló mélységű élményt nehéz elérni. De azért megmutatta magát most is rendesen. Akik először próbálják, nekik a levelet ajánlom elsőnek, mert nagyon jó "demót" képes nyújtani arról, mi vár a másik oldalon. Szépen, lágyan körbevezet, megmutogatja, hogy itt is van egy ajtó, ott is van egy ajtó, emögött ilyesmi dolgok vannak, amögött olyasmik. Tehát sejtet, de nem ránt bele agresszíven. olyan mintha tv-ből néznéd a hullámvasút útját 2d-ben, amire később 3d-ben, élőben fel akarsz ülni. Tehát jó mód arra, hogy ki lehessen tapasztalni a növény különböző "utaztatási stílusait". A kivonatnál nincs mód kóstolóra, ott már benne maradsz, ha tetszik, ha nem. Volt azért pár érdekes motívum...Amikor elkezdtem látni a mintákat már, amik forognak körbe (ezek szoktak elkapni és engem is vinni), esküszöm tanúja voltam ahogyan a rádióból szóló zenével beszélget a Salvia! Bekéredzkedett, és megszólította a zenét, hogy "hadd vigyük kicsit most el őt". Ha nem látom, nem hiszem el! De ami ezután történt, az még különösebb volt. A zene az éppen aktuális résznél kimerevedett. Mint amikor beakad a cd játszó, csak sokkal lágyabban, mintha a zene így lett volna írva. Megindult a Salvia körbevezetése, igaz nem rántott be a mellékutcákba, de nagyjából megmutatta a "városának" szerkezetét. Ez idő alatt a zene egy helyben állt. Amikor kijöttem, folytatódott tovább. A pillanat örökkévalóságának neveztem el ezt a tapasztalást. Most vagy az van, hogy az e zene pont Salviára íródott és így lett szerkesztve, vagy ez a növény tényleg tud valamit :) Nagy hiba volt, hogy az időt nem mértem....
|
| |  |  |  |


 |  |  | | | | |  |  |  | | | | A 2C-B pár éve felkerült a nemzetközi II. listára, tehát mindenhol illegális. A 2C-I meg az EU elvárása miatt I. listás. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | Persze, ezzel tisztában vagyok, csak az a baj, hogy csak 0.01-es mérlegem van. a fecskendőig én is eljutottam, meg a kiméréssel nincsen gond, csak azt akartam tudni, hogy ha kiszárítom akkor lesz-e bármi baja magának az anyagnak. a kapirgálással nem lesz gond, mindent tök jól kitaláltam :-)
Amúgy nem tudjátok, hogy van-e még 2C-B itthon? mert az tetszett nekem a legeslegjobbam, de már sehol nem találok :( az is legális még nem? akkor miért nem árulják sehol az interneten? elfogyott itthon vagy mi? Tud róla bárki bármit is? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | acid rain: Aha, még van egy minimális mennyiségü régi teszterem. Majd letesztelem a tesztert hogy tud-e még, és ha igen, akkor szólok, OK? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | | |  |  |  | | | hópihe: Lehetni lehet, csak nincs sok értelme. Inkább mérd ki a port milligramm-mérlegen és kapszulázd úgy, az a legegyenesebb. Persze lehet folyadékkal is pancsolni, de ahhoz is pontosan tudnod kell a feloldandó mennyiséget (=milligram-mérleg...), és elkerülhetetlenül veszteséged lesz minden átöntésnél, az edényfalra feltapadás miatt.
Ha viszont már megvan a pontosan kimért folyadék, az nagyon jól adagolható pl. milliliteres fecsivel, úgyhogy megint visszaszárítani (adagonként?), kapirgálni és kapszulázni igencsak felesleges munka.
http://daath.hu/showText.php?id=155#kimer |
| |  |  |  |


 |  |  | | | | |  |  |  | | | Persze hogy lehet, csak ne forrald fel. Amúgy meg csinálj egy 10-20%os alkohol oldatot tiszta alkoholból és deszt vízből, ugyanis néha elfertőződhet az oldat és a bacik neked is és a molekuláknak is árthatnak. |
| |  |  |  |


|