 |
Legfrissebb hozzászólások (30356 - 30365)
 | |  | | | | |  | |  | | | | Sonek, megkérdezhetem honnan van ez az idézet? :) |
| |  | |  |
| | | | | | | | | | | | | kék mefedronról már hallottatok? |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Szombaton futottam össze buliban egy rég nem látott ismimmel. Kicsit készen volt a srác, váltottunk pár szót. Ő csütörtökön tólt MDPV-t, és azóta nem aludt, mondom ez szombaton volt!
Sajnos mennyiségről nem kérdeztem. Úgy néz ki holnap lesz MDPV, nem ígérem, hogy a hétvégén, de írok majd róla.
|
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | ja,és megemlíteném h.a barátomnak ugyanettől semmi baja.(leszámítva hogy bepánikolt h.valami bajom lesz :-) ) |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Igen,ebben igazad van,tudom h.ha csak mdpvt fogyasztok valószinűleg nem lett volna ez.Arra próbálnék reflektálni h.kombinálva nagyon kis mennyiségben is veszélyes lehet.Ilyen szintű,de még hasonló sem történt velem.Egyébként külföldi oldalakon sokan beszámolnak pánikrohamról, és az erowid is említést tesz róla.
Valójában nem is terveztem a kombót csak tévedésből mdpv-t kültdek,ott volt és elcsábultam.Belátom hogy felelőtlen voltam. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | | Persze a narancslét nem úgy kell érteni, hogy 2 dl narancslé és 20-25g dió, mert az az életben nem kutyulódik össze, hanem egy kis adag diót jól nyakonönteni narancslével, lehúzni, és ezt addig ismételni, amíg le nem megy a dióadag. Közben lehet nyugodtan a "koktélok" után sima narancslével öbögetni, mert tényleg elveszi a keserű ízét. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | Szerintem meg épp ellenkezőleg, minnél többet fogyasztasz belőle, annál elviselhetetlenebb.
Én még az első két alkalommal simán lehúztam tejjel, már a harmadik alkalomtól voltak gondok. Azóta elég a szagát megérezni és kavarog a gyomrom.
A 100%-os narancslé semlegesíti legjobban az ízét, meg cukros tejjel még elviselhető. |
| | | | |
| | | | | | | | | | | | salvia vagy bármi ha ügyes vagy
A gondolatok lopakodásának majdnem tökéletes mivoltát az agyamban csak az ízületrecsegés rontja meg. Odabent a sötétben csak az ilyen neszek alapján lehet felfigyelni az aktivitásra. A sejtközösségem kollektív tudata vagyok én, vagyunk mi; aki előtt mindez rejtve marad. Egész csoportok ereszkednek lefelé az axonokon a mélybe, ahol a sejtek már nem kapcsolódnak ehhez a kollektív tudathoz, hanem önállóan, beleszólást nem tűrve vigyázzák az örökké tevékeny sejtcsoportok csendes rabszolgamunkáját. Ha a biztonság kedvéért nem is akarnak bekapcsolódni a közös politikába, azért mégiscsak figyelik a híreket és véleményt is nyilvánítanak. Néhány esetben a többiek egyesült észlelése szükségét érzi a surranók nyomon követésének a titkos mélységekbe vezető köteleken túl is. Olyan helyekre merészkednek ahol csak kevesen jártak, és ahova az út mindenkinek más és senki nem mondhatja meg pontosan mi van ott, még az se aki visszajött. Amely tudatok azonban érzik magukban a vágyat, olyasmit kapnak a kalandért cserébe, amiről más még csak tudomást sem szerez, nemhogy megtalálja, megérintse azt. Útközben önmagukat barátnak álcázó lények támadják hátba őket többször egymás után, és csak úgy juthatnak túl az akadályon, ha beismerik, hogy a barát nem barát hanem ellenség. Mi is leereszkedtünk a többieket meglátogatni, mindig más fonalat követve, amit a rejtőzködő remete gondolatok hagytak maguk után, h visszataláljanak, és mi letaláljunk hozzájuk. Fontos, hogy ez a kettő nem megy egymás nélkül. Lent hatalmas kiolvashatatlan a káosz, a nagy hullámok összevissza csapkodtak minket, esélyünk sem volt megkapaszkodni, az egyetlen megoldás az volt, hogy megnyugodtunk és hagytuk kitisztulni a viharfelhős eget. A pillanatok odabent teljesen értelmetlenek. A sejtek folyamatosan öregszenek és születnek és elpusztulnak, nem akarnak örökké élni, önmagukat ölik meg ha eljön az ideje, és hamvaikkal trágyázzák a vért. Itt a legbensőbb vaksötétben, az alig észrevehető neszek barlangjában is saját építőelemeinkkel találkozhatunk csak, így biztosak lehettünk abban, hogy ami nekik valóság az nekünk is az. Így a pillanatok számunkra is értelmetlenek lehetnek, ha képesek vagyunk lassítani vagy gyorsítani a tudatunkon
két pillanat között a legrövidebb út az aggódás. A tudat ekkor olyan lassú, hogy a kívülálló események mágnes-vonatként látszanak száguldani kényelmes személygépkocsik döcögése helyett. Így a lassú tudatnak nincs elég ideje összeszedni a fontos információkat és a virágos rét közepén is csak azt az egy fonalat képes észlelni, amit odáig követett, hiszen ha nem arra koncentrálna, két közeli fonal között tévedne bele a semmibe. Hiszen neki a két fonal közti egy méter végtelenséggel egyenlő
így hát rátapad az útra és csak egy táplálékfajtát vesz magához
|
| | | | |
|
