 | 
Legfrissebb hozzászólások (30791 - 30810)
 |  |  | | | |  |  |  | | Amit mindig leakartam írni, de mindig elfelejtettem:
Egyetlen egyszer vérzett az orrom mefitől (nem tuti h. ettől), azis a másnapján és a társaságomba se jellemző, mondhatni nulla. A szilánk/kristály jobban mar, a por vegyszer ízű, de egyiktől se vérzünk. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Én is valamikor tavasszal ismerkedtem meg a meffel. Szerencsére nem tartok ott, mint itt páran, de számomra már ez is erős túlzás. Akkoriban kb. havonta járogattunk bulizni, egy estére fél g elég volt. A bulik fokozatosan szaporodtak, először kéthetente, a közelmúltban már minden hétvégén szétcsaptuk magunkat. A mennyiség sokáig 0,75-0,8g/este volt, mostanában 1-1,5 g is elfogyott. Ebben az időszakban a zöldre is egyre jobban rákaptam, ma már napi szinten. Ami viszont szerintem durvább, hogy az utóbbi időben elég sokszor délutánonként is toltam 1-1 kicsike (0,05-0,1g) csíkot csak hogy ne legyek olyan fáradt vagy a zöld mellé, mert a kettő kombója nagyon bejön. Az utóbbi napokban (nem kevéssé a fórumban látottak hatására) viszont eldöntöttem, hogy ezentúl mefet csak buliban tolok, de a partizgatást is ritkítom legalább kétheti gyakoriságra. (Hiába ül a hűtőben 10g, nem fog érdekelni) A zölddel kapcsolatban pedig csak hétvégenként + néha 1-1 kivételes alkalom hétközben. Egyéb említésre méltó, nézzük csak: Nálam sosem okozott kattogást, "csakmégegycsíkot" ha elfogyott a mef, vagy ha nem akartam többet tolni, mondjuk legtöbb esetben zölddel zártam a dolgot, bizonyára ez jócskán besegített. Másnap sem tapasztaltam semmi depihez hasonlót, mondjuk nálam mdma után sem volt ilyen. Sokat ad a cucc, nagyon jó bulikat éltem meg, és olyan őszinte beszélgetéseket a barátnőmmel, ami nem biztos, hogy enélkül megtörtént volna. Viszont érzem, hogy itt a határ, az örvényben nem szándékozom lejjebb úszni. Meglátjuk, milyen nehezen megy majd. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Dzsuxi!
Te olvastad én mit írtam az első hozzászólásaimban, pár nappal ezelött?
"De azért van jó oldala is ennek a pár hónapos ámokfutásnak. Emberismeretből azt hiszem nagyon sokat tanultam. Hihetetlen mire képesek az emberek egy pakk boldogságért. Olyan emberek is, akik azelőtt soha nem farsultak ki semmiért se, most ötezerért eladnák az anyjukat is. Olyan hazugságokat, igéreteket, kavarásokat,lehúzásokat .....stb éltem meg, hogy csak egy szóval lehetne jellemezni: Hollywood....... Nagyon sokat szoktam elmélkedni a barátaimmal, hogy mi a mefi titka."
Majdnem pont ugyanezt :)
Biztos, hogy ez a szer hatása nélkül soha nem gondolkodtam volna el olyan dolgokon, mint eddig. Ez az a része, amiért szeretem a mefedront. Démoni cuccos ez. Hol beszélgettünk már annyit a fű, meg a spuri hatásáról mint a mefiéről? Órákat végig beszéltünk rendszeresen. Állandóan szóba kerül vajon mi lehet, miért, mi a titok?
és Dzsuxi én ilyenkor szoktam elkezdeni füvezni keményen, nekem ez jókedvet csinál, és elvonja a figyelmem a mefiről! Komolyan! Én kérlek, várj néhány napot még mefizés nélkül, és majd akkor fogsz rájönni, hogy mi is a két élet közti különbség! Jobban fog vágni az agyad, nem fogsz kapkodni, elkezdenek újra érdekelni a hétköznapi dolgok! Komolyan, bírd ki. Még nem vagy tiszta közel sem, még szar érzés. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Most fekszem az ágyba, két napja tiszta vagyok......Nagyon szarul érzem magam. Alig bírok az ágyból kikelni, a testem nagyon fáradt, úgy érzem magam mint egy 80 éves öregember. A legrosszabb ez az üresség effektus, nincs kedvem az égvilágon semmihez. Borzasztóan szédülök, alig bírok beszélni, mert el van zsibbadva a nyelvem, meg a pittyem is. Ilyenkor szokott az lenni, hogy inkább én visszaszívom magam. De most már tényleg végig kell csinálnom. Már kétszer próbáltam lejönni, kb idáig jutottam ahol most járok.
De azért van jó oldala is ennek a pár hónapos ámokfutásnak. Emberismeretből azt hiszem nagyon sokat tanultam. Hihetetlen mire képesek az emberek egy pakk boldogságért. Olyan emberek is, akik azelőtt soha nem farsultak ki semmiért se, most ötezerért eladnák az anyjukat is. Olyan hazugságokat, igéreteket, kavarásokat,lehúzásokat .....stb éltem meg, hogy csak egy szóval lehetne jellemezni: Hollywood....... Nagyon sokat szoktam elmélkedni a barátaimmal, hogy mi a mefi titka. Arra jutottunk, hogy olyan borzalmas jókat lehet tőle beszélgetni, olyan szintre lehet vele jutni egy jó társaságba, hogy ez már önmagába is elég. Szinte csak nazálisan csinálom, kivéve mikor pihentetni kell az orrom annyira kisebesedik. Tudom hogy orálisan tovább tart, sőt elismerem azt is hogy jobb érzést ad gyomorba mint orrba, de hogy is mindjam....., szívásfüggő lettem, ha lehet így fogalmazni. Nekem az egy kis szertartás, ahogy kiöntöm a motyót, összetördelem, kihúzgálom a sztrádákat, közbe meg ömlik belőlem a véget nem érő bölcsesség. folyt. köv
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Már valaki írta régebben ide, és ez nálam is mindig bejön, hogy ha előre megtervezed, hogy meddig mész el, mennyit szeretnél elfogyasztani ( és nem többet!!) akkor legyen nálad nyugtató-antidepi. Az utolsó vége fele amikor érzed, hogy kellene még akkor vegyél be és sokat segít abban, hogy legyere, és az napra vége legyen a bulinak.
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Volt egy időszakom, mikor a szüleimtől én is eltávolodtam. Azt vettem észre, hogy 1 hete kb 5 mondatot beszéltünk, és látszott rajta is, hogy szarul esik ez neki. Megszűntek a közös cigizések, a beszélgetések, a poénkodások minden. Hoztak nem sokkal később egy kiskutyát meglepetésből. Idegennek, és egy plusz gondnak éreztem valamennyire, de tudtam ennek nem így kéne lennie, rohadtul nem. Aannyira elegem lett magamból, hogy ezen változtattam. Egy drogos kis fasznak éreztem magam. Mai napokban, ha itt vannak a haverjaim, ha nem, kihívom anyut cigizni, megkérdezem mi a pálya, elhülyéskedek vele. Nekem elég volt észre vennem mit csinálok, és így a rottyos hétköznapjaimban is oda figyelek a környezetemre. Muszáj, legyetek ti is figyelmesek, jusson eszetekbe törődni a másikkal. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Szín: -nincs szín- Logó: -nincs logó- Forma: -nincs forma-
Teljesen igazad van,csak mivel a mefit soha nem próbáltam így nem tudtam mihez hasonlítani,lehet hogy az volt nem tudom,már minden helyett az van már attól is félek hogy sp helyett is azt kapok.Tényleg mostanába a spuriknak olyan furcsa büdösparfümjellegű szaga van,tud vki vmit mivel üthetik fel? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | "Nem az a baj, hogy nem tudok aludni, hanem az hogy nincs kedvem aludni..."
Vállald fel, hogy vége a napnak. Minél hamarabb fejezed be a mai napot, annál jobb lesz a holnapi. Kissebb tolerancia, visszajön az étvágyad, eszel, így több energiát tud felhasználni a tested (persze nem pont ez
miatt kéne kajálni normálisan) kipihentebb az agyad. Engem ez ösztönzött sokszor, hogy takarodjak már reggel 9kor aludni. Elgondolkodtam, hogy holnap felkelek, iszok egy kv-t, elszívok egykét cigit, megvárom míg megjön az étvágyam, eszek és akkor állok neki
megint omlani. Próbálom a szarból a legjobbat kihozni. Ha arra gondoltam, hogy minél kevesebbet mefizek ma, annál jobban visz majd holnap, kedvet kaptam a nap zárásához. Ja ez így szépen hangzik, hogy azért teszel, hogy minél jobban megvigyen holnap a cucc, de ilyen hozzá állással legalább kevesebbet fogsz rántani, mintha azért próbálnád, mert leakarsz végleg szokni. Volt, hogy reggel "kezdtem" a napot, megpördült az óra 2x is, és azt vettem észre, hogy minden egyes utca után nő a testhőmérsékletem, egyre jobban remegek, de már abszolút semmit nem érzek. Semmit! Hál isten utálom az ízét és ha túl sokat szívok fel (az már nem utca, hanem autópálya), azt kihányom undorból. Ha meg túl nagy/sok bombát dobok be, akkor meg érzek valami vegyszer ízt a gyomorszájamnál ami
kiábrándít a következőből. Jó tanácsként írom ezzel kapcsolatba, hogy bizonyos időszakonként dobj be te is egy nagyobb bombát (0,25-0,4), ez kitolja a hatást, plussz tovább/jobban visz a szer, emellett nem olyan depós a lejövetel, kíméled a
nyálka hártyád (ahonnan már nem sok cucc szívódik fel amúgy se). Húzás után 15-20 percel fújd ki az orrod, kárba nem fog menni semmi. Komolyabb multi vitaminból és magnézium tabiból se árt bekapni egy kettőt
komolyabb estéken. Végül de nem utolsó sorban, ami nálam a legfontosabb, mikor a józan eszem azt diktálja, hogy vége kéne lennie a mai napnak, olyankor elszívok 2-3 komolyabb bamberot. Ha nincs fű, akkor én is
nagyon megvagyok lőve. Próbáld ki. Rengeteget segít ez pár "apróság" majd. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | pewrsze ezt en is tudtam én a virágzás és a hatoanyag viszonyárol beszeltem. en turelmetlen voltam ahoz hogy magamnak termeszek kaktit a netrol rendeltem vágatot, de az mukodott toeletesen :D |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Nekem az a tapasztalatom, hogy max a heti egy alkalom! Annál több szigorúan kikészít. Kell egy hét amire (nem tökéletesen, de ) úgy-ahogy regenerálódik minden. Nem szabad sűrűbben, ha mindenképpen kell valami akkor az más legyen, de ne mefi. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | @1429. papuan taipan2
szerintem ez megint csak hozzáállás kérdése (elnézést azoktól, akik a rabjává váltak, nem megbántani akarom őket).
Szintén versenysportoló voltam (7 év úszás, 1,5 öttusa), 20 múltam mire belefutottam az ilyen okosságokba (nagyon rég volt).
Mefi: május-június, ha jól rémlik, a elmúlt fél évben összesen 10 g (volt olyan, hogy 3g 1nap alatt). Nem hinném, hogy én lennék a tower of ironwill, sőt, van hajlamom a lustaságra, hedonizmusra (15 szál cigi, pár káve bejátszik/nap), de hát ez csak mefedron, nem heroin. Van úgy, hogy hiányzik, ott a "dejólenne" érzés, de hát pont egy sportoónak kellene megértenie, olyan ez mint az izomláz, fejfájás, el fog múlni, csak pár óra rossz.
A leghúzósabb szakasz az kb fél év kemény spurizás, füvezés, majd napi szinten, aztán megunja azt is az ember (pár lyukas fog). Jó volt, nem bántam meg (bár a fogászati számlákból autót vehetnék), de ha eljut vele odáig az ember, hogy már nem adja a pluszt nem használja tovább.
Szerintem a drogos mentalitása megmarad az embernek (vagy úgy születik, ki tudja), de agyban kell eldönteni, hogy ez csak plussz, ha kell néha a 10-es skálán 12-es érzés, és ha már nem adja csak a 9-eset, akkor abba kell hagyni (keresni mást, stb).
|
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | @dzsuxi
Elég durva, ha a két hozzászólásodat, ezt és az áprilisit egymás mellé tesszük. Ugyanakkor valahol örülök, hogy egyre több olyan tér vissza, aki még télen, tavasszal kezdte el a mefit. Jó lenne, ha azok a fórumosok akik akkor kezdték szintén írnának, hogy merrefelé tartanak mefi terén mostanság. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Én meg a havi két, max három alkalomról magyarázom magamnak, hogy sok...:) De tényleg nem értem, ha egy héten többször használtam, szinte semmit nem adott... Ha nem pihentetem hetekig, megszűnik az, amit szeretek benne. |
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Metilon, MDPV
Olvassatok utána az erowidon és UK fórumokon, elég sok infó van róla. Amit a reportok alapján leszűrtem: Metilon nagyságrendekkel jobb és rettentően hasonlít az MDMA hatásaira, általában 3-6 óráig is eltart, tehát ebből a szempontból sokkal jobb (?) lehet, mint a mefi. MDPV-t könnyen túl lehet adagolni, sokkal kevesebb kell belőle, mint a mefinél. Túladagolásnál többek közt üldözési mánia és egyéb nyalánkságok jöhetnek elő. Az MDPV külföldön sem volt népszerű, így nem is igazán értem, hogy egy bizonyos magyar oldal miért is árulja? |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | gőg, önmétely és barátai, ezek mind iszonyúan káros dolgok, a népesség hatalmas részét gyilkolják be, ráadásul úgy, hogy azok, az életidejüket akár szubjektív időben sem tudják élvezni. van, akinek a brút szuicid életforma adja be azt mittomén 60 év alatt, mint amit másnak az önkímélő stb létforma 2x98 év alatt, van akinek egyszer 99 év alatt adja be azt, amit a másik kettőnek 3 életidő alatt. szal sztem ez a káros/hasznos dolog is csak egy olyan objektív megközelítés, amely akkor működik, ha teljesen homogén organizmusként tekintünk a társadalomra. például én most betolok egy bazi nagy bögre anyalevél-csalán-fehértea (白茶) kombót, ami nagyon káros is lehetne ebben a mennyiségben, ahogy én nyomatom, ha nem arra használnám, hogy a rajtam lévő, több év alatt felhalmozódott zsírburok maradékától megváljak, ezáltal kedvezőbb viszonyokat teremtve magamnak magamhoz. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Sziasztok! Azt se tudom hol kezdjem, annyi mindent lenne mit írnom. Márciusba találkoztam először a mefi-vel, de az elmult 3 hónapba talán jó ha 5 nap kimaradt. Azelőtt semmi nem tett így a rabjává, havi egyszer elmentünk egy nagy veretésre, a reggel 4-kor kezdődő és délután 6-kor végződő kedvenc helyünkre....Mára teljesen átalakult ez az egész, már nem kell hozzá bulinak lennie, nem kell hétvégének lennie, nem kell társaság se, szánalmas. Odó hozzászólása inspirált hogy én is beírjak, nagyon sok a hasonlóság. Eddig nem mertem volna beírni azt, hogy van hogy 15 g lemegy egy nap. De sajnos igaz. Azelőtt sportoltam-komoly szinten-szép családommal foglalkoztam.... stb ,normális életet éltem. Most se sport, a család széthullóba. Az értékrendemet teljesen átalakította. 11 évig semmi nem tudott távoltartani a konditeremtől, most nem tudom elképzelni, hogy lemenjek edzeni...... Most megpróbálok leálni, ha nem is teljesen....Meguntam azt, hogy annyira szétvágja a memóriámat, hogy elhagyok mindent, ellopnak tőlem mindent, és semmire sem emlékszek. Érzem hogy a szervezetem tűrőképességének a határait súrolgatom, amikor 4 nap nemalvás után full készen, full halucinálva, büszkén berántok egy 1 g-os sztrádát egyszerre , szimplán menőségből........Nem az a baj, hogy nem tudok aludni, hanem az hogy nincs kedvem aludni... folyt.köv. |
| |  |  |  |

 |  |  | | | |  |  |  | | Na, ez a legokosabb ötlet! :)
|
| |  |  |  |


 |  |  | | | |  |  |  | | Igazad van samankodo kösz a választ XDXD |
| |  |  |  |

|