DAATH

Ami nem igazságos, az nem törvény.

William Lloyd Garrison

 
KöszöntőGyarapodásAnyagokKönyvtárFórumKeresésKapcsolatok


[20250114] Média: Megnyílt a Daath hivatalos publikus Facebook-oldala
[20250111] Fejlesztés: Daath Keresés megjavítva
Könyv: Ayahuasca – A Lélek Indája


Legfrissebb hozzászólások (45061 - 45070)

 
 
>>> Castaneda, Don Juan, nagualizmus <<<
cellux2009. május 31. 19:14
 
 
Ez így jól is van. Most már csak azokat a szegény egyedeket sajnálom, akik nem varázslónak születtek (nincs képességük rá), viszont el akarnak menekülni ebből a világból és a Castaneda könyvekben leírtak ehhez bőséges elméleti hátteret kínálnak. Elmerülnek DJ világában, esetleg még pszichedelikus szerekkel is ráerősítenek a dologra (eközben esetleg úgy beleszögelnek a tudatukba valami témával kapcsolatos meggyőződést, hogy évtizedekig nem tudnak róla leszállni), és mindeközben pokollá teszik saját maguk, illetve közvetlen környezetük életét azzal, hogy nem hajlandók tudomásul venni azt, hogy ők nem varázslók, hanem csak hétköznapi emberek, és a feladatuk az lenne, hogy önmagukká váljanak, ne pedig valami elképzelt szupermenné (amit persze nagyon szeretnének).

Talán ezért rejtették el a tibetiek a beavatottaknak szóló tanításokat a plebs elől. Hogy ne szívassák magukat az emberek feleslegesen.

Na mindegy. Aki úgy érzi, ez a dolga, csinálja. Remélem, sikerül.

(egy alien, aki nagyon keserves tapasztalatok árán tudta csak megérteni, hogy erre a bolygóra nem azért került, hogy megtalálja a börtönből kivezető menekülő útvonalat, hanem hogy megtanulja, mit jelent emberi lénynek lenni. hogy mit jelent _szeretni_.)
 

 
 
>>> Gomba termesztés <<<
tester2009. május 31. 19:03
 
 
Szerintem érdemes lenne több részre osztani, hogy ha az egyik elfertőződne a többi még megmaradjon.

zsákba, vagy vödrökbe, de két liter köles nem olyan sok, ha az ajánlott 1:10hez arányt használod az kb 20 liter szalmát jelent, az meg két nagyobb vödör.

Cukor helyett inkább méz, de ezek le vannak írva az egykalapalatton.

Takarással (casing-el) jobb a hozam, de a nagyobb sütik is jók tudnak lenni ha hullámonként dunkolod, aztán véknyan takarod.
 

 
 
>>> EVER GREEN <<<
hejhó :)2009. május 31. 18:46
 
 
MicroGrowban hány Wattos izzót lehet max. használni?
alapterület 60*66 cm
 

 
 
>>> Party ajánló <<<
butterfly2009. május 31. 18:43
 
 
Asia 2001 - Sherkan (Rmx)
 

 
 
>>> Gomba termesztés <<<
halandó2009. május 31. 18:38
 
 
köszi az infót! az lc sima cukrot kapott, igen.

most már nem annyira érdekel a mostani termés (egyébiránt szépen nőnek, kivettem őket a hűtőből és kedden lesz az első szüret, igaz, nem lesz olyan fényes mint az eddigiek). a héten oltok kölest...

rápörögtem a shroomgod szalma tekre, egy kádra való szalmát beoltok a meglévő két liter köleses micéliummal, és meglátom mi sül ki belőle.

még a kihelyezést meg kell oldani, te melyiket ajánlod jobban: párnahuzat vagy casing? a casinget nehezebb lenne megoldani, mert semmi tárolóedényem nincs, amit fel tudnék használni. bár padlóra, fóliára lehetne rakni.

ha fellógatom seprűnyélre casing nélkül, a hozam ugyanannyira magas lesz, vagy csak annak a töredéke?
 

 
 
>>> Tudathasadás vs skizofrénia <<<
gázgéza2009. május 31. 18:21
 
 
[személyeskedés]
 

 
 
>>> játékok, amiket jó betépve játszani <<<
Dimension2009. május 31. 17:21
 
 
A Transport tycoon-t semmi sem űbereli.
 

 
 
>>> Party ajánló <<<
Airborn2009. május 31. 17:19
 
 
Mi a zene, ami a háttérben megy? KELL!
 

 
 
>>> Party ajánló <<<
butterfly2009. május 31. 16:56
 
 
http://www.szurdokvolgy.extra.hu/
 

 
 
>>> LSD, út az igazi tisztasághoz? <<<
Tom0032009. május 31. 15:57
 
 
KarelGott: De ha nem foglalkozik a vágással és beéri a nyers filmtekerccsel, akkor nem fog egy idő után minőségbeli romlás bekövetkezni a saját életének forgatásában? Sztem az nem várható el hogy más vagy mások vágjanak a személy helyett, így kivéve a lehetőséget a kezéből az egyéniségének megélésére.

Airborn: azt nem tudom, de gyerekszoba van benne... fiú gyerekszoba :D

Egyetértek deeptrip-pel, sztem is felesleges végletekben gondolkozni az lsdvel vagy bármilyen anyaggal kapcsolatban. Ha túl komolyan veszed, pont a lényeg marad le, ha komolytalanul akkor meg tönkretesz egy idő után. Sokan, sokféleképp használják és csak kevesen elég felelősségteljesen ahhoz hogy használjon és ne ártson nekik. Persze lehetne mondani hogy szubjektív mi is a helyes használat. Viszont számos mód biztos nem tartozik ezek közé és ahogy tapasztalom jelentős része a pszihedelikummal foglalkozóknak nem is próbálja megfelelőbb módon használni. (a jelentős nem feltétlen többség nálam :) )
 

Korábbi 10 20 50 100 hozzászólás (összesen: 133706)


Ecstasy tabletta adatbázis

Pszichonauták

DÁT2 Psy Help

RIASZTÁSOK

DAATH - A Magyar Pszichedelikus Közösség Honlapja

Alapítás éve: 2001 | Alapító: Minstrel | Dizájn: Dose | Kód: Minstrel
Rendszer: Cellux | Szerkesztő: Gén

 

A Daath hivatalos publikus Facebook-oldala
A személyi adatok védelmének érdekében a DAATH óvatosságra int a Facebook-csoportban saját névvel megosztott, mások számára is látható információiddal kapcsolatban!